FERENCSIK JÁNOS ÉS GAÁL ISTVÁN

MMA POSTUMUS HONORI CAUSA DÍJA

Bartók Béla zongorázik és Ferencsik János vezényel a Zeneakadémián (1940. X. 8., Escher Károly felvétele), valamint Várbíró Judit (forgatókönyvíró-szerkesztő) és Gaál István (rendező) a Bartók Béla életét és munkásságát hűen végig követő „Gyökerek” c. film felvételén (2000)

Ferencsik János (1907–1984) karmester, főzeneigazgató, zeneakadémiai tanár (1907–1984) és Gaál István (1933–2007) filmrendező, operatőr, fotóművész emlékét idézték fel 2022. XII. 14-én az MMA Makovecz termében, amikor az említett kiváló művészeket Postumus honoris causa díjban részesítették. Az alábbiakban a Ferencsik János életútját felidéző emlékezéseket (Medveczky Ádám és Illényi Gáborné az ünnepségen elhangzott szavait tesszük közre

I.

Laudáció Ferencsik János Postumus honoris causa

kitüntetéséhez

A XX. században kiteljesedett, kivirágzott a magyar előadóművészet. A zeneművészet szinte minden ágában nagytudású vezéregyéniségek tűntek fel. Ilyen nagyhatású művész volt Ferencsik János karmester.

Művészetének titkait nehéz boncolgatni, nagy egyéniségeket nem lehet analizálni.

Zongorista, nagyszerűen játszott orgonán. Lajtha Lászlóhoz fűződő tanár-növendék kapcsolata záloga volt zenei kultúrájának.

Keze, karmesteri technikája lenyűgöző volt. Jelzései egyértelműek, színesek, változatosak, a kifejezés gesztusainak csodálatos gazdagságával. Hangulatos próbái, találó instrukciói sokáig bennünk éltek.

Operaház és Állami Hangversenyzenekar, koncert-dirigens és opera-karmester; nála egybeolvadt ez a kettő. Minden műfajban maradandót alkotott.

Ragaszkodott a hagyományokhoz. Korának nagy karmester-óriásai utóvédjének nevezte és tartotta magát. Szívesen és gyakran idézte Erich Kleibert, Hans Knappertsbuscht; ennek a kornak örökségét őrizte meg, és hagyta ránk.

Az Operaház aranykorának emblematikus alakja. Mozart operái épp oly hitelesek voltak keze alatt, mint egy Otello, vagy Bohémélet. Szenzációsan vezényelt Johann Strauss – műveket. Minden stílus a sajátja volt.

De Ferencsik János legnagyobb érdeme, hogy a magyar nemzeti zenekultúránk remekműveinek interpretálásával iskolát teremtett. Erkel-bemutatói mindig élményt adtak, Liszt összes szimfonikus költeményének hanglemezfelvétele páratlanul értékes gyűjtemény. Bartók és Kodály művei az Ő vezényletével szólaltak meg a leghitelesebben. Hagyományteremtő ereje ajándék számunkra; ezt kell követni mindannyiunknak, az egész zenei világnak.

Ferencsik János számomra a legnagyobb magyar karmester, művészi pályája minden magasfokú elismerést megérdemel.

Medveczky Ádám karmester

II.

Ferencsik János ÉLETÚTJA

Ferencsik János kétszeres Kossuth-díjas, Magyar Örökségdíjas, érdemes és kiváló művész 1907. január 18-án látta meg a napvilágot Budapesten. Édesapja id. Ferencsik János miniszteri számtanácsos, édesanyja Kisziváth Magdolna háztartásbeli.

Édesapját hamar elvesztette, 1915-ben Doberdónál a háborúban elesett, így édesanyja egyedül nevelte az 1910-ben született öccsével együtt.

Zenei tehetsége korán megmutatkozott, már 3 éves korában egy hegedűt kért karácsonyra, de a bádog hegedű nem szólalt meg, ezért kivételesen hozott a Jézuska egy „rendes” hegedűt, amin sikeres kezdeti próbálkozásai voltak.

A zenei alapképzést Bodrogi Lajostól tanulta, aki az Alsókrisztina városi templom kántoraként igazi mentora volt. Ő ajánlotta be Sugár Viktornak, aki a Nemzeti Zenede orgonaszakának tanára volt. Így két iskolát végzett egyszerre. Járt a Werbőczy Gimnáziumba, majd hetente kétszer, engedéllyel, a Nemzeti Zenedébe.

20 éves korában bekerült az Operaházba, amolyan fizetés nélküli mindenesnek. Minden munkát elvállalt, mert tudta, minden a javára válik majd. Dolgozott Medek Annával, Székelyhidy Ferenccel és Palló Imrével is, megtanulta, hogyan kell egy énekest kísérni, a színpad mögül vezényelni, ha kellett, akkor orgonálni.

21 éves korában az Est újság tehetségpályázatán 1000 pengő ösztöndíjat nyert, ezt is tanulmányai folytatására fordította.

1930-ban dirigált először az Operaházban, Rimszkij-Korszakov Seherezádé balettjében debütált. Még ebben az évben meghívták Bayreuth-ba, korrepetitornak. 1930–31-ben Toscanini mellett dolgozott, minden próbáján, előadásán ott volt, sőt Salzburgba is követte a mestert.

Ettől kezdve felkérések sorozatai következtek, minden fellépése óriási sikert aratott. Ő volt a karmestere az emigrációba készülő Bartók Béla, Pásztory Ditta Zeneakadémiai búcsúhangversenyének 1940. október 8-án, majd az Ő vezényletével mutatták be 1942-ben a Milánói Scalában Bartók: Csodálatos mandarin táncjátékát. A háborút egy pincében vészelte át.

1945-ben a Rádiózenekar vezető karmestere lett, majd 1945 őszén – mikor az Operaház megnyitotta kapuit – Erkel, Kodály és Bartók művek bemutatásával megindult újra a zenei élet.

Sokat turnézott külföldön, főleg Bécsben, de Franciaországban és Németországban is. 1948–50 között a bécsi Staatsoper tagja volt.

1950-ben bezárult a határ előtte, nem engedték Nyugatra, de ez a büntetés az 1960-as években megszűnt, majd az egész világ kitárult előtte.

Itthon 1953-ban a Magyar Állami Hangversenyzenekar, majd 1957-től a Magyar Állami Operaház főzeneigazgatója lett, haláláig.

Kodály Zoltán és Ferencsik János a Budapesti Filharmóniai Társaság 100 éves jubileumi hangversenyén.

(Magyar Fotó: Várkonyi László)

1982-ben megkapta Balatonfüred Város első díszpolgári címét, majd 1987-ben a városi zeneiskola felvette Ferencsik János nevét, azóta is őrzik és ápolják emlékét.

Utolsó nagy búcsúja 1983. decemberben volt, amikor az – Ő kérésére, és Mihály András igazgató szívmelengető támogatásával – bemutatták Wagner Parsifal drámáját, melyet abban a hónapban még ötször vezényelt el, végig állva, hatalmas sikerrel. Betegsége egyre jobban elhatalmasodott rajta. Egy utolsó próbálkozása volt 1984 januárjában, felvették hanglemezre Beethoven Eroica szimfóniáját.

Végül 1984. június 12-én betegsége legyőzte, ezzel végleg búcsút mondott földi pályafutásának.

 Illényi Gáborné, Ferencsik János unokahúga és keresztlánya