90 ÉVES

MIKLÓS GYÖRGY ZONGORAMŰVÉSZ-TANÁR

Miklós György (a kép bal oldalán, családi archívumból)

Miklós György (Budapest, 1933. január 19.) zongora- és kamarazene művésztanár. Tanulmányait 1949 és 1955 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zongora szakán végezte Böszörményi Nagy Béla, Solymos Péter és Weiner Leó növendékeként. 

További diplomája: Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola - gordon szaktanár (1958).

Munkahelyek:

1955–1971: Fővárosi Zeneiskola szervezet (tanár és korrepetitor);

1955/56–1993: Országos, illetve később Nemzeti Filharmónia ösztöndíjasa, majd szólistája.

A Magyar Rádióban 40 éven át szerepelt és kb. 300 élő adásban játszott, s mintegy 40 felvételt készített.

 „A SORS NAGY AJÁNDÉKA VOLT SZÁMOMRA, HOGY WEINER LEÓ TANÍTVÁNYA LEHETTEM”^*

A sors nagy ajándéka volt számomra, hogy Weiner Leó tanítványa lehettem. Élete utolsó három évében tanított a lakásán, hetente két alkalommal. Egy-egy foglalkozás 2 és fél, 3 órát tartott. Hogy egy kezdő zongoraművésznek mit jelentett a világ egyik legzseniálisabb Mesterénél tanulni, az elmondhatatlan.

   Nálam illetékesebbek bizonyára kifejtették működésének egészét és részleteit, s ezért én csak egy pár gondolatot vetnék fel visszaemlékezésül a felejthetetlen időkre.

   Akkortájt nehéz anyagi körülmények között éltem, s Weiner Leó minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül tanított. Minden foglalkozás a legkötetlenebb vidám és baráti légkörben zajlott, ugyanakkor a maximális igényességgel és követelményekkel.

   Rajongva és sugárzóan tanított, fantáziát élesztett, és nem nyugodt addig, míg a számára optimális megoldás nem valósult meg. Figyelme az egész művön belül a legapróbb részletekre is kiterjedt. Fantasztikus forma- és színérzéke volt, a „plasztikus játék” alapvető követelmény volt nála. A pedál használata, az ujjrendek fontossága, a frazeálás, az agogikák szerepe, a modulációk fontossága a részletekben és egészben, a nagy ívek és tetőpontok szerepe.

   Nagy művész volt, egy-egy rész – legyen egy Beethoven-szonáta pár üteme vagy saját művének részlete – felejthetetlenül szólalt meg előadásban. Lenyűgöző volt, hogy szinte valamennyi hangszeres művésznek – a vonósoknak és fúvósoknak egyképpen – milyen nagyszerű gyakorlati tanácsokat és megoldásokat ajánlott.   

Erre az időszakra esett Weiner Beethoven-kiadásainak munkálata, és még megélhette a 32 zongoraszonáta elkészültét, de a hegedű-zongora szonátákat már fejezhette be. Milyen műgonddal és szeretettel dolgozott ezeken a kiadásokon, saját kezűleg – gyönyörűen – készítette el a legaprólékosabb munkával (frazeálás, ujjrendek, pedál stb.). Egy hosszú élet tapasztalata volt e mögött: milyen behozhatatlan mulasztás, hogy ilyen későn bízták meg az illetékesek ezzel a munkával! Mit jelentett volna például Mozart hegedű-zongora szonátáinak kiadása, nem beszélve a többi remekműről.

Kötelességemnek érzem, hogy az „utolsó szó jogán” - mint időrendben egyik utolsó tanítványa - néhány észrevételemet közöljem. Úgy vélem, hogy Weiner Leó minden idők egyik legnagyobb magyar muzsikusa életében és halála óta is mellőzött ember volt. Ezen nem változtatott kitüntetéseinek száma sem.

Mint ember végtelenül szerény, egyszerű és nagylelkű volt. Nála csak a tehetség és a tudás számított, nemre és korra való tekintet nélkül.

Többször mondotta, hogy az egyik legnagyobb veszély, ha tehetségtelen és hozzá nem értő emberek döntenek tehetséges emberek életéről és munkásságáról. Vajon megtettünk-e mindent azért, hogy művei – köztük, úgy gondlom, remekművek sora – kellőképen és rendszeresen megszólaljanak?

Vajon tanítványai- mintegy 50 éven át tanított világszínvonalon –, együttesek és szólisták, tanárok és zenekari tagok megtettek-e minden tőlük telhetőt, hogy tanítását továbbadják a következő generációnak? Nem hiszem, hogy így lenne. Ezért mindannyiunk felelőssége óriási, s mindenkinek kötelessége, hogy tudása szerint tovább vigye Weiner Leó örökségét. 24 év távlatából is életem egyik legnagyobb élménye Weiner Leó tanítása, és ha szabad mondanom, megható szeretete és barátsága.

* Megjelent az „Emlékeink Weiner Leóról” c. kötetben (Szerk. Berlász Melinda; Zeneműkiadó, Bp., 1985) (A Parlando 2018/1. számában is megjelent írás újra közlése.)

 MIKLÓS GYÖRGY FELVÉTELEIBŐL

https://www.youtube.com/watch?v=DPyZtMl6kdI (3:49)
F. Schubert - J. W. Goethe: Erlkönig/ Rémkirály D 328

Melis György (ének) és Miklós György (zongora)

Závodszky Zoltán fordítása

https://www.youtube.com/watch?v=pYALbH0Bkfw (6:28)

● L. van Beethoven: Adelaide

● Réti József (ének) és Miklós György (zongora)

● 1971 HUNGAROTON RECORDS LTD