PERÉNYI MIKLÓS 75
I.
A NEMZET MŰVÉSZE
(Budapest, 1948. január 5.)
„Az
egyetemes zeneirodalom legértékesebb művei világszerte nagyra becsült
előadójának, mindent átható alázatáért, művészi és pedagógusi
tevékenységéért.”
(A Nemzet Művésze indoklása, 2014)
Liszt Ferenc-díj (1970),
Érdemes művész (1976),
Kossuth-díj (1980, 2007), Kiváló művész
(1984),
Bartók-Pásztory-díj (1987),
Chevalier de l’ordre des Arts et des Lettres
(2002),
A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje
(2006),
Prima Primissima díj (2007),
Nemzet Művésze (2014)
A MAGYAR ZENE KÖVETEI NAGY-BRITANNIÁBAN [1]
Dr. Kovács Ilona
beszélgetése Perényi Miklós gordonkaművésszel 60. születésnapja alkalmából
(2008)
Perényi Miklós zenészcsaládból
származik. Öt évesen kezdett csellót tanulni, két év múlva már a Zeneakadémián
adott hangversenyt. 1962-ben díjazott volt a budapesti Casals-csellóversenyen,
melynek köszönhetően 1965-ben Zermattban, 1966-ban Puerto Ricóban
tanulhatott Pablo Casals irányításával, majd ezt követően négy egymást
követő évben vendége volt a Marlboro-i Fesztiválnak. 1974 óta tanít a
budapesti Zeneakadémián. 1987-ben Bartók-Pásztory Ditta díjat kapott, 1980-ban
és 2007-ben Kossuth-díjjal ismerték el művészi munkásságát. Számos kiváló
lemezfelvétele közül kiemelkedik Kodály összes csellóra írt műveinek
albuma, az 1999-ben megjelent magyar szerzők (Dohnányi, Farkas, Kodály,
Ligeti, Mihály és Veress) műveiből összeállított CD, valamint a
Schiff Andrással 2005-ben kiadott Beethoven-szonáták felvétele, mely a
klasszikus zene kategóriában elnyerte a Cannes-i Nagydíjat.
— Tanár úr pályafutása csodagyerekként indult.
Hogyan választott egy kisgyermek egy akkora hangszert, ami majdnem akkora, mint
ő maga?
— Édesapám, Perényi
László nagyon szerette ezt a hangszert, és volt neki egy csellója otthon. Ha
hozzájutott, gyakorolt is rajta, bár zongorázni jobban tudott. (A Zeneakadémián
zongoraszakon tanult, zeneszerzést pedig Kodálynál végzett.) A Főiskola
középiskolai énektanárképző szakán tanított, kórust is vezényelt. Egyik
kollégája, Zsámboki Miklós tréfásan mindig azt mondogatta neki: „Ha fiad születik, remélem, hozzám fogod
adni.” Születésem után öt évvel már Zsámboki tanítványa voltam…
Röviden ezt a történet.
— Zsámboki Miklósról viszonylag keveset tudunk.
— Popper Dávid növendéke
volt. Először magántanítványa voltam, sokszor mentem hozzá órára a Csopaki
utcába. Hét éves koromban felvételiztem a Zeneakadémia előkészítő
tagozatára. Utána már a Zeneakadémia keretein belül folyt az oktatás, 1960-ig,
nyugdíjba vonulásáig még szintén az ő irányításával, majd pedig Banda
Edénél folytattam tanulmányaimat, nála diplomáztam 1964-ben.
— Előtte azonban tanár úr a római Santa
Cecilia zeneakadémia diplomáját is a magáénak tudhatta.
— Rómában egy három
szemeszteres posztgraduális képzésben vettem részt. Nagyon fiatalon — 12-14
éves korom között, 1960-61-62-ben — kerültem ki oda. Minden évben a budapesti
tanév végeztével a tavaszi-nyári időszakban voltam Rómában. Ezek a
stúdiumok össze voltak kötve az augusztusi mesterkurzusokkal.
— Túl azon, hogy óriási lehetőség
külföldön tanulni, a 60-as években pedig ez még egyáltalán nem volt tipikus, mi
vonzotta a tizenéves Perényi Miklóst Rómába? A professzor, Enrico Mainardi
személye, az ottani zeneakadémia szellemisége, vagy éppen az Örök Város
hangulata?
— Valószínűleg ez
még a szüleim ösztökélésének eredménye lehetett, hogy külföldön is tanuljak.
Carlo Zecchi gyakran járt akkoriban Magyarországra, és ő ajánlotta
Mainardit, aki kamarapartnere volt hosszú évtizedeken keresztül.
— Mi volt Mainardi módszere?
— Azt mondanám, hogy
nála más hangsúlyok voltak jellemzőek a játékmódban, stílusban, mint
Budapesten. Nála mások voltak a technikai problémák súlypontjai. (Manardi
egyébként kitűnően zongorázott és zenét is szerzett.) Bizonyos
mértékig a darabok választása is eltért, nem teljesen ugyanazok a művek
adták az ottani tananyag gerincét, mint Budapesten, bár sok átfedés volt.
Jótékonyan kiegészítették egymást budapesti és római tanulmányaim. Tágabb
látókört adtak így együttesen.
— És mi volt Banda Ede varázsa?
— Nála elsődleges
volt a hangszer megszólaltatásának könnyedsége. Ő ennek rendelt alá minden
technikai eszközt. Nagyon fontos volt számára a különböző karakterek
megrajzolása, például egy Bach-tánctételben (de máshol is), a szárnyaló hangképzés,
a dinamikus vonókezelés. Órái mindig nagyon jó hangulatban teltek. Rendkívül
művelt volt, magas szintű zenekultúrával és óriási tapasztalattal
rendelkezett, mely tudást még jóval a háború előtt szerezte.
— Aztán jött a Casals-verseny, ahol a tizenöt
éves Perényi Miklós díjat nyert.
— Igen. A versenyt
1963-ban rendezték Pablo Casals tiszteletére Budapesten. Ezt az eseményt nem
tartom feltétlenül olyan kiemelkedőnek pályám indulásánál, mint azokat a
hangversenyeket, ahol először még gyerekként, majd már fiatal
művészként fokozatosan lehetőségeket kaptam a bemutatkozásra.
Külföldön a római diploma után számos felkérést kaptam, ahol zenekari
hangversenyek szólistájaként léptem fel — tizennégy évesen jelentős
események voltak ezek az életemben. Bemutatkozhattam például a Bécsi
Fesztiválon, és fontos állomás pályámon közös munkánk a Zágrábi
Filharmonikusokkal is.
— Mi a véleménye a zenei versenyekről,
hiszen éppen a Casals-versenynek köszönhetően nyílt lehetősége
Perényi Miklósnak, hogy részt vehessen Casals mesterkurzusain?
— A versenyen a „szóhoz
jutás” lehetősége játszik nagy szerepet. Manapság az ifjú muzsikusok – és
különösen érvényes ez a kvartettekre – azért célozzák meg a különböző
megmérettetéseket, mivel nem tudnak érvényesülni zenei versenyek megnyerése nélkül.
Számomra többféle lehetőség adódott annak idején a bemutatkozásra, például
felléphettem a Luzerni Fesztiválon. Sok múlik azon, hogy az ilyesfajta
bemutatkozásnak lesz-e folytatása. Nekem mindig jött egy következő nagy
feladat. Lassú folyamat volt ez nálam. A versenyeknél más a helyzet. Vannak
pozitív és negatív oldalai egyaránt. Ha egy versenyen valaki első díjat
nyer, mindjárt megrohanják, adnak neki egy tucat koncertlehetőséget, csak
győzze, hiszen sok esetben csak az adott verseny anyaga az ifjú
művész repertoárja. Sokszor ez negatív hatást is okozhat, hisz
előfordulhat, hogy így a muzsikusnak nem lesz ideje az elmélyült
műhelymunkára, és az új művek tanulásra. A versenyek elbírálása is
sok kívánni valót hagy maga után, ahol meglepő végeredmények is kijöhetnek.
Ez egyfajta „bizottságosdi” eredménye, amit nem szeretek, azonkívül úgy érzem,
hogy más – hasznosabb – zenei tevékenységtől veszi el az időt.
— A Mikrokozmosz Vonósnégyesnek (Takács-Nagy
Gábor, Tuska Zoltán, Papp Sándor és Perényi Miklós) nem kellett versenyt
nyernie ahhoz, hogy nemzetközi elismertségre tegyen szert.
— Ehhez mindjárt hozzá
kell tennem, hogy mi nem állandó vonósnégyes vagyunk, hanem
időről-időre összejövünk. Bartók „ürügyén” kezdtünk együtt
muzsikálni Schiff András és Heinz Holliger fesztiváljain [Ittingen, Pünkösdi
Fesztivál], ahol minden évben egy-egy Bartók-kvartettet adtunk elő.
Később merült fel, hogy ciklusban is játszhatnánk e vonósnégyeseket, mint
ahogy tettük a közelmúltban Bécsben és Londonban. Azonban nemcsak Bartókot
játszunk, Fertődre például Haydn-Beethoven-Brahms művekkel
készültünk, de ez inkább kivétel. A Mikrokozmosz nevet azért választottuk, mert
elsősorban Bartókkal foglalkozunk. Azt hiszem, nagyon jól sikerült a
névválasztás, mert egyéb elfoglaltságaink mellett „kicsiben” csináljuk a
kvartettezést, és semmiképpen sem futószalagon.
— A Kvartettet nagy megtiszteltetés érte egy
nagy felelősséggel járó feladattal. Önök veszik fel a készülő Bartók
Új Sorozat számára a hat kvartettet.
— Ez egy nagyon szép
feladat lesz, amire szeretnénk méltóan felkészülni és tudásunk legjavát adni.
— Milyen kottákból fognak a felvételen
játszani?
— Az 5. vonósnégyesnél a
Bartók Péter-által kiadott, revidiált új kiadást használjuk. A negyediknél
tudomásom szerint még nincs ilyen javított változat, ott az eredeti Universal
kiadásból játszunk. A másodiktól a hatodik vonósnégyesig voltaképpen kitaposott
ösvényen járunk, szerintem itt már nem lesznek nagy változások. Az 1. kvartett
Denijs Dille-féle kiadásánál még elképzelhető, hogy lesz még egy korrektúrás
kiadás. Kérdés, hogy mikor.
— A csellisták a hat vonósnégyesen kívül még
egy művet játszhatnak Bartóktól, az 1929-ben csellóra is átírt I.
rapszódiát. Ezt is tanár úr veszi fel a Bartók Új Sorozat számára?
— Igen. Az előzetes
tervek szerint Kocsis Zoltánnal.
— Perényi Miklós 60. születésnapját is
hangversenyekkel ünnepelte, egy három koncertből álló szonátasorozattal,
mely 2008. januárjában kezdődött és májusig tartott Schiff Andrással,
akivel 1975 óta kamarázik. Mit
tart tanár úr a legfontosabbnak a zene tanításában, amit minden tanítványának
szeretne átadni?
Beethoven: Variations on Mozart's Die Zauberflöte for
cello (András Schiff, Miklós Perényi) (18:46)
0:10 7 Variations On Mozart's „Bei Männern, Welche
Liebe Fühlen” From 'Die Zauberflöte' WoO 46; 9:32 12 Variations On Mozart's „Ein Madchen Oder
Weibchen” From 'Die Zauberflöte' Op. 66
Chopin: Cello Sonata in G Minor Op. 65 (András Schiff,
Miklós Perényi) (30:20)
0:10 Allegro moderato 15:17 Scherzo 20:04 Largo
23:36 Finale
(Zeneakadémia Nagyterme, 2008. február 3.)
Beethoven: Cello Sonatas Op.69, Op.102 &
Op.5 No.2 (András Schiff, Miklós Perényi) (1:08:42)
1. L. van Beethoven :
A-dúr szonáta gordonkára és zongorára, Op. 69
0:09 Allegro ma non tanto 12:05; Scherzo. Allegro
molto; 17:36 Adagio cantabile; 19:11 Allegro vivace
2. L. van Beethoven:
C-dúr szonáta gordonkára és zongorára, op. 102, No. 1
26:02 Andante 28:40 Allegro vivace 33:22 Adagio 36:15 Allegro vivace
3. L. van Beethoven:
D-dúr szonáta gordonkára és zongorára, op. 102, No.2.
40:49 Allegro con brio; 47:15 Adagio con molto sentimento d'affetto; 54:51 Allegro – Allegro fugato
4. L. van Beethoven:
g-moll szonáta gordonkára és zongorára, op. 5, No. 2
(Encore) 1:00:10 Rondo. Allegro
(Zeneakadémia Nagyterme, 2008. május 18.)
(Warner Classics & Jazz – 2564-69387-0
— Mindenekelőtt
azt, hogy a zenei követelményekből kell minden technikai megközelítést
levezetni és nem fordítva. Nem szabad, hogy megakadjunk egy olyan ponton, ahol
a mű arculata még ki sem rajzolódott. Később a technikai részletekbe
is bele lehet menni.
— A hangversenyezés, a tanítás, a
kamarazenélés mellett tanár úr még a zeneszerzésre is tud időt szakítani.
— A zeneszerzés sok
időt igényel, csak apránként jutok hozzá. Bár hivatalosan nem jártam
zeneszerzésórákra, de zeneszerző ismerőseimmel sokat konzultáltam,
korábban Szunyogh Balázzsal, mostanában — ha lehetőség adódik — Eötvös
Péterrel. Ezeken a közös beszélgetéseken mindig fontos dolgokat vitatunk meg
éppen készülő művemmel kapcsolatban. Nem olyan sok kompozícióról van
szó. A „fiók számára” írtam vagy tíz darabot, de ezek tanulmányi céllal
készültek. Van viszont két csellóművem a ’80-as évek második feléből,
amiket a nyilvánosság előtt is megszólaltattam, és két kamaraegyüttesre
komponált darabom a ’90-es évekből. Most is kamaraegyüttesre írok, a címe
is megvan már: Szakaszok.
Szeretnék majd a nem távoli jövőben egy cselló-zongora művet is
komponálni.
— Dohnányi-kutatóként érdekel, hogy tanár úr
mely Dohnányi művekkel találkozott pályafutása során.
— Legutóbb 2007.
júniusában játszottam Kocsis Zoltánnal és a Nemzeti Filharmonikusokkal a Konzertstück-öt (op. 12), és gyakran
játszom a b-moll szonátát (op.
8) is. Ez utóbbit elsősorban Várjon Dénessel, Magyarország mellett többek
között Németországban és Olaszországban. Játszottam még az op 10-es Trió csellószólamát és a
közelmúltban Svájcban az op. 1-es c-moll
zongorás kvintettet, Várjon Dénessel, Takács-Nagy Gáborral, Stuller
Gyulával és egy japán brácsással, Yukari Shimanukival.
— Mi a véleménye tanár úrnak a
zeneszerző-Dohnányiról?
— Nagyszerű,
zseniális zeneszerzői alkatnak tartom. Minden adottsága megvolt, amire egy
kiemelkedő zeneszerzőnek szüksége van: gyors gondolkodás, egyedülálló
memória, amivel mindent lefényképezett, csodálatos belső hallás, mellyel a
zenekar minden szólamát hallotta — mindezt erőlködés nélkül. Szomorúnak
tartom, hogy a közönség annyira szétszedte, és oly sok koncertet kívánt
tőle. Vázsonyi Bálint Dohnányi-könyvében olvastam, hogy már
zongoraművészi karrierjének indulásakor, Angliából is csak akkor engedte
haza a közönség, mikor jóval több hangversenyt adott az előre
eltervezettnél. Ha Bartókkal hasonlítom össze, ezen a ponton szétágazott a két
zeneszerző életútja. Nem lehet tudni, milyen művei születtek volna
még, ha több ideje marad a komponálásra. Triója is sok szempontból
előremutató. Sok minden beleszól egy életpályába.
— Tanár úr hol helyezi Dohnányit a 20. századi
magyar zeneszerzők sorában?
— Nagyon
előkelő helyen. A háborúig az első három között. A háború
után-Bartók után egy cezúrát kell húznunk. Ha az egész 20. századot nézem,
akkor Dohnányi az első öt-hat zeneszerző közt foglal helyet.
— Tanár úr egy korábbi nyilatkozatában olvastam,
hogy ebben a pályában az az egyik szépség, hogy az ember lefekvés előtt
mindig tudja, hogy másnap milyen feladatai lesznek.
— Igen. Ez akkor is
igaz, ha az ember hangszeres munkát végez, akkor is, mikor valamit ír, és úgy
teszem le a tollat, hogy tudom, másnap innét kell folytatnom. A
hangversenyeknél minden mű különböző mennyiségű és intenzitású
munkát kíván, de mindent nagyon komolyan kell venni. E munka befejezése a
hangverseny. Ha egy koncert ˝ 8-kor kezdik, már hatkor ott vagyok a helyszínen.
A színpadra lépés előtt egy órával már kész vagyok a vonó begyantázásával,
mert az előadás kezdetéig még szükségem van arra az egyórás nyugodt
időszakra. Ez az idő kell arra, hogy még egyszer átgondoljam vagy
részleteiben átjátsszam a műsort.
— Köszönöm a beszélgetést.
III.
AZ MTI ZENETÖRTÉNETI
ÉRTÉKŰ FIATALKORI PORTRÉI PERÉNYI MIKLÓSRÓL [2]
A 9 éves Perényi Miklós az
otthonában a zongoránál figyeli édesapja, Perényi László, a Zeneművészeti
Főiskola tanára játékát.
(MTI Fotó: Lónyai Mária,
Budapest, 1957. április 24.)
A kilenc éves Perényi Miklós
hangol önálló gordonkaestjén a Zeneművészeti Főiskola nagytermében. A
fiatal művész a Zeneművészeti Főiskola rendkívüli tehetségek
iskolájának növendéke, tanára: Zsámboki Miklós.
(MTI Fotó: Horváth Tamás
Budapest, 1957. november 4.)
A kilenc
éves Perényi Miklós önálló gordonkaestje a Zeneművészeti Főiskola
nagytermében. A fiatal művész a Zeneművészeti Főiskola
rendkívüli tehetségek iskolájának növendéke, tanára: Zsámboki Miklós.
(MTI
Fotó: Horváth Tamás Budapest, 1957. november 4.)
A kilenc
éves Perényi Miklós és két nővére (Perényi Eszter - hegedű és Perényi
Erzsébet - zongora) kamarazenét játszik otthonukban. A fiatal csellóművész
három és fél éves kora óta tanul csellózni.
(MTI
Fotó: Lónyai Mária, Budapest, 1957. április 24.)
Perényi Miklós
gordonkaművész tanárával: Zsámboki Miklóssal beszél gyakorlás után a Liszt
Ferenc Zeneművészeti Főiskolán
(MTI Fotó: Lónyai Mári,
Budapest, 1958. október 29.)
Banda Ede főiskolai
tanár, Perényi Miklós 16 éves gordonkaművész és Kodály Zoltán
Kossuth-díjas zeneszerző beszélgetnek a zeneszerző otthonában.
A fiatal művész a
következő héten Olaszországban Kodály: Szóló szonátáját adja elő.
(MTI Fotó: Molnár Edit, Budapest,
1964. április 19.)
Kodály Zoltán Kossuth-díjas
zeneszerző figyeli Perényi Miklós 16 éves gordonkaművészt gyakorlás
közben a zeneszerző otthonában. A fiatal művész a következő
héten Olaszországban Kodály: Szóló szonátáját adja elő.
(MTI Fotó: Molnár Edit,
Budapest, 1964. április 19.)
---
Kodály Zoltán:
Szólószonáta gordonkára, op. 8
Sonata for Cello, Op. 8 (1915) I. Allegro maestoso ma
appassionato (8:28)
Sonata for Cello, Op. 8 (1915) II. Adagio (12:35)
Sonata for Cello, Op. 8 (1915) III. Allegro molto vivace (9:52)
2003 HUNGAROTON RECORDS LTD.