KODÁLY ZOLTÁN, AZ
EGYHÁZI ZENE „PEDAGÓGUSA” [1]
Az 1990-es évek elején egyházzenei konferenciát
rendeztek a portugáliai Fatimában. A téma a zsinat utáni liturgikus zene volt.
Minden résztvevőnek saját hazája egyházzenéjéből kellett valamit
bemutatnia. Az első két nap után az a vélemény alakult ki, hogy a 20.
század második felének zenei stílusa nem megfelelő a liturgiában való alkalmazásra.
A harmadik napra már csak Ausztria és Magyarország zenéje maradt. Az osztrákok
Anton Heiller egy vesperását mutatták be, én Kodály Magyar miséjét, Szőnyi Erzsébet magyar nyelvű Stabat Mater-ét, Koloss István, Dobos
Kálmán és Sáry László egy-egy művének hangfelvételét vittem. A bemutatás
után a konferencia elnöke így szólt:
Fogalmazhatjuk újra a záródokumentumot, mert az osztrákok és
magyarok megmutatták, hogy ma is lehet a liturgia számára megfelelő
műveket írni. Majd hozzátette: Szerencsések a magyarok, hogy volt egy
Kodályuk, aki az egyházi zenében is olyan mércét adott, melyet még az őt
követő harmadik generáció is irányadónak tart.
A
liturgia, a liturgikus esemény a közösségért és a közösséggel együtt végzett
istentisztelet. Ebben mindenki egyénileg, de egyben a közösség tagjaként vesz
részt. Kodály Zoltán egybegyűjtött írásainak (Visszatekintés) előszavában ezt olvassuk: „A néphez, melynek
ezeréves látható története és talán még jobban nyelvében, dalában élő
többezeréves élete ellenállhatatlanul vonz magához, vérségi kötelékek nélkül
is.” Ez a vonzalom munkált benne akkor is, amikor liturgikus zenét komponált.
Nem akart és talán nem is tudott eltekinteni attól, kik lesznek a hallgatók,
kik vesznek majd részt a liturgiában. Tudta, hogy szintézisbe kell hoznia
egyéni mondandóját a közösség által hordozott, évszázadok során kialakult,
továbbadott értékekkel, még ha azok gyakran rejtettek maradtak is. De azt is
célul tűzte maga elé, hogy a magyarság számára hidat épít, bekapcsolja az
európai zene másfélezer éves örökségének folyamatába.
Egykori nagyszombati tanára, Toldy Béla kérésére
írt kis sorozata és az abból később kialakított Pange lingua-ciklus ilyen „pedagógiai” célzatú mű. Zenei
tekintetben rossz emlékei közé tartozott a nagyszombati iskola vasárnap
délutáni istentiszteletein felhangzó Tantum
ergok sora. Ezért a 19. századi, többnyire gyenge német darabok helyett öt
új művet küldött az iskola diákjai számára. Az Öt Tantum ergo minden egyes darabja az európai zene kiemelkedő
stílusaihoz vezeti az éneklő gyermekeket: az első a többezeréves
egyszólamú zenekultúrához, melyből a gregorián is táplálkozott; a második
a 15-16. századi mesterek varázslatos világához, Josquin, Lassus, Palestrina
zenéjének modális hangzása felé épít utat. A harmadik az ugyancsak ekkor
virágzó népi többszólamúság dúr harmóniáinak üde csengésébe avatja be az
énekeseket. A negyedik a 18. század folyamán uralomra jutó klasszikus stílus
legtisztábban Haydnnál megtalálható egyszerű formáját mutatja fel; az
ötödik Liszt Ferenc transcendens zenei nyelvét idézve táplálja a zenére
szomjazó gyermekeket. A ciklussá formált öt tétel elé pedig orgona
előjátékot (Praeludiumot) készített, melyben az első tétel dallamát
Bach polifóniájának eszközeivel dolgozta fel.
A Praeludium
kéziratával egy angliai látogatás alkalmával egészen meglepő módon
találkoztam. Feleségemmel Alan Tongue Cambridge-i karmesternél voltunk
vendégségben (többször vezényelte ének-zenekarunkat), aki elvitt bennünket a
magyar szecessziós festészet egyik kiváló mesterének, Nagy Sándornak lányához,
Hervay Eszterhez. Teázás közben mesélt gyermekkori élményeiről, melyeket
édesapja gödöllői lakásán élt át. Neves vendégek fordultak meg náluk,
köztük zenészek: Dohnányi, Bartók, Kodály és mások. Édesapja javaslatára többször
rögtönöztek a vendégek: a költők verset írtak, a festők egy megadott
témára vázlatot, képet készítettek, a zenészek improvizáltak, hol hangszeren,
hol kottapapíron. A történet e pontjánál Hervay Eszter felállt, és a szekrény
fiókjából több megsárgult kottalapot vett elő. Én meglepődve ismertem
fel a Pange lingua orgona-Praeludiumának kéziratát. Az első
oldal alján ez volt olvasható: „Nagy Sándoréknak szeretettel 1929 tavaszán
Kodály Zoltán”.
Kodály munkatársa, Vargyas Lajos rendezte sajtó
alá a zeneszerző kis papírdarabkákra írt jegyzeteit, melyek mennyiségét a
kiérlelt, közre is adott írások háromszorosára becsülte. (A kötet címe: Közélet, Vallomások, Zeneélet). Ebben
külön fejezetbe gyűjtötte az egyházi zenével kapcsolatos jegyzeteket.
Sokat tanulhatunk belőlük.
Egyik jegyzetlapján Pázmánytól idéz:
Az egyház zenészének, mint Pázmány mondja a jó tanítóról, „nem
arra kell nézni, hogy őtet csodálják, hanem hogy az ő szavai tüzek
legyenek, melyekkel felgerjedjen a hallgatók szíve; esztenek [ösztökélő]
bot legyenek, melyek jóra izgassák a késedelmeseket, erős nyilak legyenek,
melyek a szívek keménységét megszaggassák. [2]
Kodály ilyen „ösztökélő bot” volt a
fővárosi templomok karnagyai, orgonistái számára. Palestrinával
kapcsolatban írja:
…itt-ott ... többször kerül a név a templomkapukra. Hogy a
szelleme is megszólal-e ugyanakkor a templomkóruson, az más kérdés. … Dallamait
nem halljuk, nem szárnyalnak, eltűnnek az egyhangú akkordszövedékben. … Ha
Palestrina mise van műsoron, illő a változó részeket is eredeti dallammal,
orgonakíséret nélkül énekelni… [3]
Érthető, hogy érdekelte, hogyan hangzik a
templomokban Palestrina zenéje, hiszen zeneszerzői stílusában komoly
gazdagodást hozott a Palestrina stílussal való több évtizedes foglalkozás.
Ebben ismerte fel „az igazi, időtálló lényegét a jó stílusnak.” Ezt akarta
továbbadni zeneszerző növendékeinek is, hogy a dallamépítkezésben, a
szólamvezetésben, az imitációs technikában kellő jártasságra tegyenek
szert.
Nádasi Alfonz bencés szerzetes
visszaemlékezéseiből tudjuk, mennyire foglalkoztatta Kodályt az Egyház
ősi zenéje a gregorián. Egy jegyzetlapon ez olvasható:
A gregorián nem esett le egyszerre az égből … A gregorián
emberi mű … Századokon át gyűlt, változott, s az Egyház örökifjú,
folyton megújuló természete biztosítja: még fog változni. [4]
Kodály Zoltán, felesége, Emma asszony halála
után azt kérte Alfonz atyától, hogy az évenkénti megemlékező szentmiséken
(a Szent Család templomban november 22-én, Szent Cecília napján) mindenkor
gregoriánt énekeljenek. Ezt tesszük az ő halálévfordulóján is minden év
márciusának elején itt, a Budavári Főtemplomban, immár 44 éve.
Kodály érdeklődéssel fordult az egyházi
ének felé is. Itt is a gyökerek kutatása, megismerése vezette. A reformátusok
1751-ben megjelent énekgyűjteményét, melynek szövegei 1569 óta
ismeretesek, teljes egészében lemásolta, majd a Kisdi Benedek egri érsek által
1651-ben kinyomtattatott Cantus Catholici
dallamaival vetette egybe. A protestáns egyházzenével való kapcsolatából
nagyszerű zsoltár feldolgozások születtek (köztük a Psalmus Hungaricus), a
katolikus népénekek egy része pedig beépült az egyházi évhez kapcsolódó
művek (Angyalok és pásztorok;
Vízkereszt; Pünkösdölő stb.) zenei anyagába.
Az 1931-ben kinyomtatott új katolikus énektár, a
Szent vagy, Uram! előkészítésében maga is közreműködött.
Előszavában a szerkesztők (Harmat Artúr, Sík Sándor) ezt írják:
E túlontúl súlyos munkában a szerkesztők… nem vállalták
egyedül a felelősséget, miért is a kiadók régi magyar zenénk legjelesebb
tudósának, Kodály Zoltánnak közreműködését kérték ki… A régi dallamok
Kodály közreműködésével autenticitást nyertek.
Az orgonisták-kántorok munkáját nagyon szigorúan
ítélte meg. Egyik jegyzetében így ír:
Orgonisták! … Az istentisztelet művészi egység … Orgonistáink
közt még igen kevés ébredt tudatára, hogy az ő működése is szolgálat,
szoros összműködésben a papéval…Ebből első következmény volna a
felelősségérzet, hogy az orgona minden megszólalása, zizzenése
összefüggjön, hangulati visszhangban legyen az áldozat minden mozzanatával… [5]
Az ő idejében még a csendes misék egy
részén az orgonistának halk játékkal kísérnie kellett a liturgikus cselekményt.
Arra, hogy milyennek képzelte egy csendes misén az orgonista
közreműködését, maga adott példát az Organoedia
ad missam lectam (Orgonajáték az
olvasott miséhez) c. művével. (Volt tapasztalata, hiszen a téli
pihenések alakalmával gyakran helyettesítette a galyatetői kápolnában a
kántort.) Az Organoedia zenei anyagát
felhasználva írta meg a II. világháború befejezése előtt a Missa brevist szólistákra, vegyeskarra
és orgonára, melyet templomunk énekkara is műsoron tart. Mindkét
műben találhatók olyan dallamok, melyek a rendszeresen templomba járó
hívek számára ismerősek voltak Az Introitus
és Kyrie dallama a „Szent vagy, Uram, szent vagy” éneket, a Gloria kezdése a „Jöjj Szentlélek
Úristen”-t, a Sanctus bevezetése az
„Égből szállott szent Kenyér” énekünk harmadik sorát juttatja eszünkbe. De
az egész művet átszövik olyan, a gregorián zenéből származó
motívumok, melyek ugyancsak ismerősek a hívek számára. Így akarta
megteremteni azt a művészi egységet a zene, a liturgia és a
résztvevők között, melyről a fenti idézetben szól.
Jegyzeteiben a miértre is megadja a választ:
A népdalfeldolgozások [hozzátehetjük: a népének és gregorián feldolgozások]
korszakán keresztül fejlődhetünk csak, ha minden kedvez, olyan nagyobb
egyéni művekig, amelyekben majd a nép is magára ismer, mert úgy érzi, köze
van hozzá, része van benne. [6]
(Ilyen az 1936. szeptember 2-án templomunkban
bemutatott Budavári Te Deum is!) A
Magyar misében, melyet nemcsak az énekkar, hanem templomunk híveinek
jelentős része is ismer és énekel, sem gregorián, sem népének motívumok
használatát nem találjuk. A mű egy olyan „zenei hitvallás”, mely magába
ötvözi mindazt a tapasztalatot, melyet Kodály a magyar és az európai egyházi
zene többszáz éves hagyományából egy élet folyamán magába sűrített.
Megtaláljuk benne a liturgia szellemének megragadását, a zene és a liturgikus
cselekmény folyamatának egységét, az egyéni hangvétel és az egyetemes zenei
örökség olyan szintézisét, mely méltán keltette fel a hívek, az énekesek
mellett a külföldi szakemberek csodálatát is.
(2012)
[1]
Megjelent az ÖSSZHANG c. kötetben, amely
válogatást tartalmaz Tardy László egyházzenei írásaiból.
Szerkesztette: Szalay Olga, Budapest, 2018.
[2] Kodály Zoltán hátrahagyott írásai. Közélet, vallomások,
zeneélet, 1989: 291
[3] Kodály Zoltán hátrahagyott írásai. Közélet, vallomások, zeneélet,
1989: 289−290.
[4]
Kodály Zoltán hátrahagyott írásai.
Közélet, vallomások, zeneélet, 1989: 296−297
[5] Kodály Zoltán hátrahagyott írásai. Közélet, vallomások,
zeneélet, 1989. 292.
[6] Kodály Zoltán hátrahagyott írásai. Közélet, vallomások,
zeneélet, 1989.