UNGÁR ISTVÁN [1]
Elcsöndesedés
Lukin
László
(1926–2004)
A hetvenes években fiatal tanárként ott voltam a
Zeneakadémia Nagytermében egy délutáni ifjúsági hangversenyen. A rendezvény
azzal indult, hogy a gyermekhangoktól zsibongó nézőtér pódiumára lépett a
rá jellemző tiszteletet parancsoló határozottsággal a koncert
műsorvezetője: Lukin László tanár úr. Bár a közönség soraiban nehezen
tisztult a hangzavar, ő így is megszólította a kis vendégeket „Szeretettel köszöntelek benneteket a csend
és a muzsika csarnokában.” Majd méltóságteljesen a dobogó elejére lépve
folytatta mind közvetlenebb mondandóját: „Figyeljük
meg közösen, hogy milyen különleges varázslat születhet a magunk teremtette
csönd eredményeként!” Nem biztos, hogy mindenkihez eljutottak a tanár úr üdvözlő szavai, de figyelemfelkeltő viselkedése
és a többiek megváltozott magatartása néhány pillanat elteltével meghozta a
várakozás ünnepélyes bűvöletét. Megnyíltak a kis emberkék befogadó
csatornái. Tapinthatóvá vált az a hangulat, amelyben, megfeledkezve a maguk
fontosnak vélt ügyes-bajos dolgairól, a kíváncsiskodó szemek, fülek és szívek
az elkövetkezendő eseményekre koncentrálódtak. Bizonyos tekintetben
belépett közéjük a művészet. Többüknek – úgy vélem – ez lehetett az
első ilyen típusú élménye. Lukin László tanár úr körülnézett a
koncertteremben és némi megilletődöttséggel a hangjában, mély
meggyőződéssel csak annyit mondott: „Szép.” Igaza volt.
2013 augusztusában Oswiecim-ben
(Auschwitz) részt vehettem egy holokauszt konferenciához kötött
zarándoklatszerű úton. Az első nap kora este utastársaimmal jártuk a
lengyel kisváros békés utcáit. Fel voltunk rá készülve, hogy másnap Auschwitz
I. és Auschwitz II. (Birkenau) meglátogatása
kíméletlenül meg fog viselni mindnyájunkat. Egyszer csak egy kis zsinagógára
bukkantunk. Természetesen ekkorra már zárva volt. Ám a rabbi észrevette a kis
csapatot. Kinyitotta a kaput és készségesen betessékelt minket. A korábbi
trécselésbe belefeledkezett társaság egy emberként csöndesedett el. Nem, ez nem
a megszokott templomi csend volt, hanem más és – megkockáztatom – több annál.
Amikor beültünk a padokba, nem az áhítat, hanem a döbbenet csendje szállta meg
a templomot. Fel kellett magunkban dolgozni, hogy hol is vagyunk. Néma ima volt
ez a gyász, a siratás imája, amelyben eggyé vált zsidó, keresztény, felekezeten
kívüli egyaránt. Együtt hallgattunk a rabbival, amikor váratlanul
egyikünkből kikívánkozott, hogy megtörve a csöndet megszólaljon: Milyen
szép ez a szívszorító csend! Ekkor felidéződött bennem Lukin tanár úr és a
Zeneakadémia. Egymástól teljességgel eltérő helyzetben mindketten igazat
mondtak. Igen mindkettő szép volt. Abban a kis, egyszerű szentélyben
az útitársainkkal közösséggé emelkedtünk. Hogy is lehetne ezt elfelejteni?! Meghatározta a következő napokat s számomra az azóta
eltelt éveket is. Nekem az auschwitzi látogatás első helyen nem a pokoli
borzalmak iszonyatának, hanem az összetartozásnak gyönyörű emléke. Ezt
jelentette abban a kora estében a zsinagógában ránk telepedett csend, amely
belőlünk fakadt. Hálás vagyok a sorsnak, hogy részese lehettem.
A befogadás feltétele az elcsöndesedés. A
zeneirodalom számos nagy alkotása ebből az izgalmas csendből kel
életre. Beethoven IX. szimfóniájának kezdő a-e üres kvintje misztikus pianókkal keresi helyét az univerzumban.
Misztikus hangulatban lépünk be Bartók: A Kékszakállú herceg várába egy
egyszólamú fisz- pentaton dallammal.
Ilyen csendből sejlik fel Kodály: Felszállott a páva c. zenekari
variációit bevezető, a mélyben megbúvó népdalidézete.
Bartók: A kékszakállú herceg vára -
Nyitójelenet (Kasza Katalin, Melis György) (13:18)
Kodály Zoltán: Felszállott a páva - változatok
magyar népdalra (25:28)
Magyar Rádió Szimfonikus
Zenekara, vezényel: Fischer Ádám
(Magyar Rádió 23-as
stúdiója, 2007 májusa)
S akkor még nem szóltam olyan
zeneművekről, amelyek kiváltják a befelé fordulásból eredő
csöndet. Gondoljunk csak Verdi Aida c. operájának végén a mennybemenetelre a szóló
hegedűn! Nemigen válthat ki azonnali ovációt Kodály: Psalmus hungaricusának keretbe ágyazott könyörgő zsoltár
dallama a záró ütemekben: „Vigasztalásért szörzék így
versekben.”
Kodály: Psalmus Hungaricus ∙ hr-Sinfonieorchester ∙ István Kovácsházi ∙ Internationale Chorakadem.. (27:40)
Nem
valószínűsíthető üdvrivalgás Mozart: Cosi
fan tutte c. vígoperájának tengerparti meghitt E-dúr tercettje után sem, amelyben a
szerelmesükkel távolodó hajó után integet könnyesen a testvérpár: Fiordiligi és Dorabella, a
filozófus Don Alfonso társaságában. A lányok szomorúsága elvegyül a békésen
hullámzó tenger – hegedűk egyenletes aláfestése – végeláthatatlan
habjaival.
Mozart - Cosi fan tutte - Janowitz, Ludwig, Alva, Prey (Böhm) (2:32:39)
A
szerző által jelzett jelenet 27:20-nál
kezdődik
Festészet, költészet, zene időt
megállító egysége. Az ember azt szeretné szinte, hogy itt érjen véget az opera,
pedig drámai fordulatokkal megtűzdelve a komédia csak ezután
kezdődik. Amint a nápolyi öbölben mesés álomba ringat a vonósokon csendesen
morajló tenger, melyhez legvégül fafúvósok is csatlakoznak, úgy emel át egy
másik dimenzióba Bach trombitákkal ékesített D-dúr zenekari szvitjében a tisztán vonóskari Air tétel. A lélegzet
visszafojtott hangulat ezúttal leginkább a zene közben jön létre. A tétel időtlen
nyugalmat áraszt, amelyben ott a fájdalom és a feloldódás.
Air on the G String (Suite
No. 3, BWV 1068) J. S. Bach, original
instruments (5:20)
Csöndet parancsol Schubert két dalciklusának – Die Schöne Müllerin és a jóval sötétebb Winterreise
– befejező dala (Des Baches Wiegenlied,
Der Leiermann). Mindkét dal más és más módon áttekint
a túlsó partra.
Die Schöne Müllerin |
Fischer-Dieskau & Eschenbach (1:03:18)
A
dalciklus záró dala: 55:32 20.)
Des Bachs Wiegenlied
Schubert: Die Winterreise
D. 911 / Fischer Dieskau & Brendel (1:13:31)
A dalciklis záró dala: 1:08:19 24.)
Der Leiermann
Bartók Béla négykötetes, magyar és szlovák
népdalokat feldolgozó Gyermekeknek c. zongoraciklusának zárása a Halotti ének.
A miniatűr darab alapmotívuma, miként majd a III. zongoraverseny
megejtő hálaénekének keretében: gede vagy annak változatai. Miután mind finomabban ülteti el
fülünkben ezt a négy hangot, meghökkentő meglepetést okozhat a
beavatatlanoknak, amikor a magára maradt frázis végül megcsonkítva a g hang után elmarad a második e. Befejezetlen, s ezáltal
az egy egységnek szánt ciklus is. Mintha Bartók megjósolta volna a III.
zongoraverseny sorsát. Azt az utolsó e hangot
– gondolom, Bartók így érezhetett – mohón megkaparintotta a nagy ismeretlen
örök némaságba fulladó, könyörtelen világa. Művész legyen a talpán, aki
ezt az itt maradt három hangot: ged hitelesen tudja tolmácsolni. Bartók nem titkolja a
Gyermekeknek gyűjteményében, hogy az emberélet véges. Mint ahogy azt sem,
hogy abban megtalálható az öröm mellett a bánat is, a játékos derű mellett
a gyász, a siratás. A Halotti éneket a Sirató ének előzi meg. Szinte
különálló párt alkotnak, ugyanakkor az élet tartozékai. A mosoly és a sírás
kiegészíti egymást. Miközben Schuberthez hasonlóan megidézi a másik világot, a
mi világunkban megteremti a boldogság és a keserűség oltalmazó
harmóniáját.
Gyermekeknek - Rapszódia, IV. kötet
No. 40-41. (3:05)
Kardosa Pál (zongora)
℗ 1955 HUNGAROTON
RECORDS LTD.
Pásztory Ditta és
Bartók Béla
(libartius.hu)
Bartók
Béla:3.E-dúr Zongoraverseny (24:12)
1.Allegretto
00:00 2.Adagio religioso
07:07 3.Allegro vivace 17:51
Fischer
Annie (zongora), Londoni Szimfonikus Zenekar, vezényel: Igor Markevitch
Az
elcsöndesedés növeli az élet értékét, mielőtt bekopog a mindent elnémító
örök, süket csend, amelyről azonban mi halandók, mit sem tudunk.