SIMON GÉZA GÁBOR [1]
A
MAGYAR JAZZTÖRTÉNETI KUTATÁS PIONÍRJA, TISZAY ANDOR
(1900. július 5. –1986.
február 19.)
A magyar kulturális élet különleges alakja volt Tiszay Andor (1900. július 5. Győr-1986. február 19. Budapest) író, rendező, művelődéstörténész, bibliográfus. Ifjabb éveiben előbb orvosnak készült, majd újságíró és nagy világcsavargó lett. Sok formabontó irodalmi és színházi vállalkozásban vett részt, amelyekről később számos írásban számolt be. Ezek egy része a MTA Zenetudományi Intézet kézirattárában található. 1946-tól a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár színházi gyűjteményének, majd bibliográfiai osztályának volt vezetője.
Tiszay Andor hangzó hagyatéka számos jazzdokumentummal rendelkezett. Ez az anyag még jó három évtizeddel ezelőtt személyes közbenjárásommal az özvegytől Pécsett került megvásárlásra. Ma Tiszay Andor Gyűjtemény néven a Csorba Győző Könyvtár Zeneműtára állományában, a Tiszay Andor Zeneszobában található[2].
Munkásságáról 2015-ben Egy polihisztorra emlékezve – Tiszay Andor emlékszoba Pécsett címmel egy hosszabb, sok képpel illusztrált cikket írtam a „Gramofon”-ba[3].
Időközben a Tiszay-hagyaték más részei a PIM-Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Táncarchívumába kerültek.[4] Ebben a gyűjteményben „ránézésre” sajnos nincsenek jazzanyagok, de „rejtve” még lehetnek.
Az
immár harnadik nagy Tiszay
Andor gyűjtemény a budapesti Kassák Múzeum
3 esztendővel ezelőtt megvásárolt mintegy ötezer darabos
papírdokumentációja, amely
nyilvánvalóan tovább fogja tágítani a
korai magyarországi jazzmozgalommal kapcsolatos ismereteinket is. Gondolok itt
elsősorban a jazz mintegy 80-100 évvel ezelőtti színházi
megjelenéseire, amelyre eddig igen kevés dokumentum áll rendelkezésünkre:
„A 2020-ban Kiss Ferenc gyűjteményéből megvásárolt hagyatéki anyag Tiszay Andor avantgárd színházcsináló, könyvtári szakember és újságíró csaknem az egész huszadik századon végighúzódó karrierjét dokumentálja. A hagyaték közel 5.000 tételből áll, avantgárd és modernista folyóiratokat, szamizdat kiadványokat, plakátokat, kéziratokat és leveleket, valamint fotográfiákat tartalmaz. Tiszay gyűjteménye három szempontból lényeges a magyar irodalom-, színház-, és társadalomtörténet számára: mint avantgárd művész, mint színházi ember, és mint magyar baloldali értelmiségi karrierjének lenyomata.”[5]
Tiszay
Andor szinte párhuzamosan cseperedett a magyarországi jazzélettel, hiszen alig
pár évvel később született, mint amikor már errefele is sorjáztak a korai
jazzesemények. 1924. szeptemberében Tiszay szinte
mindennapos vendég volt a budapesti Papagály
Mulatóban, ahol rendre külföldi és hazai jazzbandek
szórakoztatták a nagyérdeműt. Tiszay Andor itt
is szorgalmasan gyakorolhatta jazztánc előadói képességeit. Hatalmas
gyűjteményében a Papagály anyagában maradt meg
az első King of Jazz budapesti fotója, amely a pécsi Csorba
Győző Könyvtár tulajdonában van.
Már 26 esztendős volt Tiszay
Andor, amikor 1926. májusában a Pesti
Napló londoni tudósítója tollából leközölték a "Liszt Ferenc a jazz ősapja" című igen terjedelmes cikket.[6]
1965/66-tól a naponkénti, a Rózsavölgyi Zeneműboltban-beli találkozásaink alkalmával Tiszay Andor többek között többször megemlítette a Liszt-kapcsolatot, a Savoy Jazzbandet és leginkább arról beszélt, hogy ő ebben a korai magyarországi jazzkorszakban igen tevőlegesen vett részt. Főleg, mint a jazz-zenékre naponta sok-sok órán át táncoló profi táncos. Ehhez az alapokat Rózsahegyi Kálmán sziniiskolájában szerezte. 1926-tól a budapesti rádióadóban is rendszeresen fellépett, mint előadások szövegírója és azok előadója/felolvasója, műfordító, színész, rendező. A Laszgallner Ernő által szerkesztett Magyar Rádió Újság szinte minden egyes számában csillogtatta újságírói képességét. E lapban jelent meg első jazzcikke is, amely a londoni Savoy Orpheans budapesti fellépéséről szólt:
„A »Savoy Jazz Band« Budapesten.
Ugyan, mi más címet adhatunk ennek a 14 híres
zenészről szóló cikknek? Milyen más hangzatos címet? Mikor minden
frázisnál jobban kiáll szerte a világba nevük! Savoy
Jazz Band! Az egész világon ismerik és ennek legnagyobb érdeme a rádióé! A
londoni Sávoly-hotel nevét megalakulásától, 1924-től kezdve, mindenhol a
földkerekségén megtanulták már! A világ lámpásrádiósainak miliői éjfélfelé
beigazítják masinájukat, a 402-re és hallgatják az »igazi jazz«-t,
amelyhez Withemanon, a híres amerikai Jazz-királyon
kívül senki sem ért úgy! Négy éven keresztül nem hagyták el Angliát. Ez év
januárjában kezdték el turnéjukat Párisban, azután jött Bruxelles,
Berlin, Prága, ahol például hétszer telt meg a 3500 személyt befogadó
hangversenyterem.
A zenekart Teddy Sinclair karnagy
és Frank Herbin alapították, a tagok legtöbbje zenei
főiskolát végzett. Legnagyobb erősségük a három trombitás! Kevés
filharmonikus zenekarnak van hasonló anyaga. A társaság 5 angol, 5 amerikai, 2
kanadai és 2 belgából áll. A számok hangszerelését többnyire együtt csinálják!
Kétezer műsorszámuk van, így nekik a világon legnagyobb repertoárjuk.
Hangszereik a következőkép oszlanak meg: 2 zongora, 4 saxofon,
3 trombita, 2 hegedű és ezenkívül sousafon, banjo, dobok és különböző kisebb ütőhangszerek.
Naponta négy órát gyakorolnak. Játszanak klasszikusokat is jazzra
áthangszerelve.
Ezen érdekes adatok után, most már lássuk, hogy az idáig
csak hallott Savoy Band, az életben
hogy is játszik. Nem tudom, Londonban hogy csinálják,
de Pesten így történt. Behoz a pódiumra több saxofon
között néhány izgatott úr, egy hatalmas, embernagyságú saxofont.
Utána óriási trombitát hoznak be, az úgynevezett sousafont
és mikor elhelyezkedtek, belép szmokingban Teddy
Sinclair. Mosolyog. A zenekar elé áll, majd elkezdik. Először a saxofon! A klarinéttal társalog. De a hegedű, amelyet
zavar, hangosabban közbeszól. Ez viszont a harsonának nem tetszik, amely
szintén szeretne feltűnni. Versenyeznek! A trombita most egyszerre elkezd
kibicelni a harsonának és a többi trombitával közösen alátámasztja a szinkópát.
Mindezt fox-trott ütemben. Ebbe az óbégatásba most
belevegyül a benso, ami azonban a méltóságos sousafonnak csöppet sincs ínyére, úgy, hogy dühösen
beleharsog a zajba. A Schlagwerk pokolian élvezi ezt
a »mókát« és láthatóan »hecceik a többieket. Sinclairnak
úgy látszik, tetszik, mert tapsol. Csak úgy. Beleintem nélkül... Most egyszerre
a legegyszerűbb kakofónia közepette megszakad a zene. Barátságos arcok! A
közönség üvölt a gyönyörűségtől! Vége az első számnak. És így
tovább! Fáradhatatlanul játszanak. 24 számot. Az embernek szédül a feje, sok a
jóból. Teddy ragyogó arccal énekel a zenekarral.
Hárman összefogódzva táncolnak. Taps mosolygás – zene
– taps! Két órán keresztül. Szédületes!
A végén megtudom, hogy a jazzband
hivatalos neve: Orpheans. Mit bánom én, az a fontos,
hogy szenzációs. Eddig nem hallott új lehetőségeket nyújt a zenében. Most
már elhiszem, hogy a Savoy-szálló forgalma
megtízszereződött, mióta ott játszanak, most már elhiszem, hogy a rádiósok
sztárjai ezek az urak, csak ne fájna ilyen pokolian a fejem!”[7]
https://www.youtube.com/watch?v=UW9sN1diyUU (3:00)
Savoy Orpheans
– The Charleston, HMV 1925
Csányi Attila jazztörténész 2016-ban a Magyar Jazzkutatási Konferenciá-n
nagy összefoglalóval szolgált a magyar jazz számos, akkorra már rég feledésbe
merült eseményéről. Ebben említette meg Tiszay
Andort, mint aki igen széleskörű kutató- és gyűjtő-munkája során
nagyon fontos jazzdokumentumokat is begyűjtött és ezzel megőrizte
őket a magyar jazzemlékezet számára:
„Végezetül egy szokatlan plakáttal szolgálhatok, amelyet az író, műfordító, lemezgyűjtő és polihisztor Tiszay Andortól kaptam. Ő ugyanis arról volt híres, hogy minden feleslegesnek látszó dolgot, papírt, nyomtatványt nemcsak gyűjtött és megőrzött, hanem olyan példás rendet tartott, hogy pillanatok alatt mindent meg tudott találni. A budapesti Szász Koncertiroda 1937. március 23-án a Pesti Vigadó nagytermében nem kevesebb, mint 24 zongora és zongorista részvételével rendezett jazzhangversenyt. Ilyen monumentális rendezvényről eddig sehol sem olvastam vagy hallottam. Nehéz elképzelni, hogy hogyan tudták ezt a hangszermennyiséget elhelyezni.”[8]
1971. tavaszán, a Magyar Néphadsereg kötelékéből történt sikeres elbocsátás után visszatértem a Lenin körút 77. (ma: Teréz körút 23.) szám alatti irodába. Ez egy rövid saroknyira volt a November 7. tértől (ma ismét Oktogon). Ott egy emelettel lejjebb a Milleniumi Földalatti vasúttal (ma: 1-es metró) csak 3 megálló kellett villámgyorsan megtettem a Deák térig. Onnan alig két perc volt az út a Rózsavölgyibe. Egy napon éppen igyekeztem befele a lemezpult felé, amikor meglátott Tiszay Andor, aki már éppen fizetni készült. Szólt az egyik lemezeladónak, Györgyikének, hogy tegye fel még egyszer azt a gramofonlemezt, amit az imént hallgatott meg, mert azt nekem is hallanom kell. Az akkor még meglevő lemezlehallgató fülkesor 3-as helyiségében azután volt min csodálkoznom. A vörös-arany címkés Radiola lemezről az általam már régebbről is ismert „Csütörtökön este” című dallam hangzott fel egy akkor Budapesten élő spanyol jazztrombitás, Andreas Molto feldolgozásában, mégpedig etno-jazzesen! Az angyalföldi gyár studiózenekara tagjait akkor még nem ismertük. Pár esztendővel későbbre azután majdnem az összes zenekari tagot sikerült beazonosítani. Ebben elsősorban Pál Sándor jazz-zongorista, a Magyar Rádió első hivatalos jazzszerkesztője (1945–1949) volt különösen segítségemre. Íme a jelesek névsora:
Radiola Rhytmus Band, studiózenekar: Len Hughes (trombita, ének, zenekarvezető), Dausch Rezső (trombita), André/Andreas Molto (trombita), Pozsonyi István (pozan) Darvas József (klarinét), Vig György (altszaxofon), Filu (Schenkelbach Fülöp) (tenorszaxofon), Solymossy Lajos „Lulu” (zongora), Pikler Sándor (gitár), Schlotthauer József (bőgő), Weisz József „Api” vagy Bechtold Károly (dob)
Radiola Studio, Budapest, 1940. 1152
„Csütörtökön este”
(Dulce Melódia) (András Molto)
Radiola Electro Record (H)
RA 2033 (78),
Pannon Jazz (H) PJ 1063
(CD),
Pannon Jazz (H) PJ 5000 (10 CDs)
Megjegyzés: Pannon Jazz (H) PJ 1063 (CD) címe Jazz Hungaricum CD 3 - Swing In Hungary Volume. I.
Pannon Jazz (H) PJ 5000 (10 CDs) címe Jazz Hungaricum 1905-2015 - CD 1-10. [9]
Szabolcsi Bence elévülhetetlen érdeme, hogy Magyarországon elsőként támogatta hivatalos körök részéről a magyar jazztörténeti kutatást. Az ő ösztönzésére kerültek az MTA-ba Tiszay Andor egyes zenetörténeti tanulmányai. Szabolcsi Bence emlékének szenteljük a készülő A magyar jazztörténet ösvényein - A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje, 1958-2023 című kötetet, amely terveink szerint még ez évben megjelenik.
