Hommage ŕ Pantaleon Hebenstreit – barokk zene
cimbalomra
Miként a
kísérőfüzetből megtudjuk, régi álma valósult meg ezzel a felvétellel
Ginzery Enikőnek. Rögtön bocsássuk előre: kevés álom van, amely
jobban megérdemelné a megvalósulást! A bratislavai születésű
cimbalomművész, aki felsőfokú tanulmányait Budapesten végezte (majd
széleskörű érdeklődése további intézményekbe vezette), elkötelezettje
hangszere „népszerűsítésének”, pontosabban, elsősorban koncertező
tevékenységével hangszerének mind több lehetőségével kívánja megismertetni
hallgatóit. És nemcsak a közönséget, hanem a muzsikus-szakmát is. Rendszeres
kapcsolatban áll különböző nemzetiségű kortárs szerzőkkel, kompozíciók
írására sarkallja őket, amelyekben a cimbalomnak is szerepe van. Számos
olyan kamaramű született a felkérésére, amelyben a legkülönbözőbb
hangszerek partnere a cimbalom. Ugyanakkor fáradhatatlanul kutatja régi korok
zenei emlékeit, amelyek hangszerére, illetve annak valamely „rokonára”
készültek. S közben, természetesen helyet ad repertoárján az átiratoknak is.
Ginzery Enikő
(soundclound.com)
Zenetörténeti
érdeklődésének gyümölcse az a felvétel, amely a Hevhetia kiadónál jelent
meg. A „barokk” némiképp tág értelemben veendő, hiszen olyan kéziratok
anyagából választott műsorszámokat, amelyek régebbi kor(ok) emlékeit
rögzítették. Muzsikus-partnere ezúttal Sabine Erdmann (csembaló), és néhány
szám esetében Inka Döring (barokk cselló). Mindhármuk életrajza szerepel az
egyik mellékletben (hölgyekről lévén szó, születési évszám nélkül! –
sajnos, Döring fényképét hiába keressük…). Ginzerynél két felsorolás is
imponáló: egyrészt az együtteseké, amelyekkel fellépett, valamint a
zeneszerzőké, akiktől egy vagy több kompozíció bemutatóját jegyzi. (Egy
harmadik lista érthető módon nem került közlésre: azoké a hangszereseké,
akikkel kislétszámú kamaraműveket tűzött műsorra koncerteken,
avagy örökített meg hangfelvételeken.) A magyar zenebarát örömmel olvassa a
magyar szerzők listáját, akik a cimbalom-irodalmat Ginzery Enikő
felkérésének köszönhetően gazdagították. Mindez annak jele, hogy a
hangszeres művész vállalja azokat a korántsem „művészi” feladatokat
is, amelyek korunkban a művészekre is hárulnak: részvételt abban a hosszú
folyamatban, amely egy-egy hangversenyig avagy hangfelvételig vezet.
Pantaleon Hebenstreit
(1668. november 27. – 1750.
november 15.) német táncoktató, zenész és zeneszerző
A
művésznő számára oly jelentős felvételhez olyan
kísérőszöveget tervezett, amely több szempontból tájékoztatja az
érdeklődőket. Olvashatunk töviden a cimbalom történetéről
(Ginzery Árpád írása), majd átveszi az ismertető szerepét, és ő
tájékoztatja az olvasókat Pantaleon Hebenstreit életéről és munkásságáról
(kár, hogy a legfontosabb dátumok – születés és halál – nem szerepelnek), külön
fejezetet szentel a pszaltériumnak, majd képekkel illusztrált rövid áttekintést
ad a cimbalom „reneszánszáról”. A rendelkezésre álló további helyet a
műsorszámoknak szenteli, kottapéldás illusztrációval (hogy miért nem az elhangzás
sorrendjében következnek az ismertetések, arra nem találtam magyarázatot).
Pantaleon
Hebenstreit nevezetessége
manapság elsősorban a pantalonon nyugszik , egy
billentyűs hangszeren, amelyet ő talált fel , és amelyet
később egyesek a modern Pianoforte előfutárának tekintettek
Sok információt
kapunk, többnyire a verbális műsorismertetés szintjén, olvasmányosan –
azonban az írott anyag igényesebb szerkesztést is elbírna, mindenkor
előnyben részesítve a fontos-lényegi tudnivalókat az érdekességekkel
szemben. A borító hátoldalára sűrített műsor lábjegyzetében kap
csupán helyet például az a fontos információ, hogy két blokk megszólaltatásában
„Historical Cimbalom” vesz részt. Erről a hangszerről érdemes lenne
többet tudni, esetleg a képét is közölni (és ha már itt tartunk, a „másik”
cimbalomról is szívesen tudnánk valamit…). Az átirat-készítőkről a
műismertetésekben kapunk tájékoztatást.
A műsor:
végighallgatásra szánt, s valóban, amikor befejeződik a 32. track hangzó
anyaga, a hallgató felkapja a fejét: ennyi? Ebben némiképp része lehet annak
is, hogy nem valami hatásos „finálé”-val zárul…
Két kéziratból
válogatott (tánc)tételek adják a keretet, közben Telemann egy szonatinájából,
majd J. S. Bach egy hegedűszonátájából (BWV 1021) következik átirat
(eredetileg mindkettő hegedűre és basso continuóra készült). A
folytatásban változik a cimbalom, a historikus hangszer jut szóhoz (először
szólóban, majd kísérettel (Lully szvitjében). Ezt követően a „másik”
hangszer szólózik (vajon ki veszi észre a hangszer-váltást pusztán hallás
alapján?!), azt követően pedig virtuóz muzsikát hallunk, Angelo Conti
G-dúr szonátáját (miként a szóló-számok, ez is pszaltériumra készült).
A csengés-bongás
általános légkörében jólesően halljuk a „secco” hangzásokat, és a hangszer
lehetőségeinek változatos kihasználását példázzák a „kopogások”, amely
lehetőséggel feltehetően régebben is éltek a játékosok, az
előadások improvizatív hozzátételeként.
A csembaló és a
cimbalom együttese különleges hangzásélményt jelent – de az alkalmankénti
hosszas kicsengések hallatán felmerül a kérdés: vajon milyen akusztikai
körülmények lennének ideálisak felvételkészítéshez. Arra vonatkozóan semmiféle
információt nem kapunk, hogy mol/mikor készültek e felvételek – így csak
valószínűsíteni lehet, hogy gondos előkészületi munkálatokkal
(akusztikai kísérletezéssel, jól elhelyezett mikrofonokkal) ideálisabb
hangzásarány is elérhető lenne.
Mindez nem von le
semmit a felvétel értékéből, amellyel Ginzery Enikő meggyőzően
bizonyítja hangszere létjogosultságát a koncerttermek pódiumán. Éspedig
korántsem különlegessége, egzotikuma okán! Játéka minden kétséget kizáróan
virtuóznak mondható, s nem csupán a technikai felkészültsége okán, hanem azért,
mert érezhetően kontrolláltan tudja irányítani a hangzást. Tehát,
nincsenek „esetlegességek”, nincs szükség magyarázkodásra a hangszer
adottságainak-lehetőségeinek behatárolásával. Úgy uralja hangszerét, hogy
az szól, amit ő elképzel (vélhetőleg ezért is írnak számára oly nagy
számban darabokat a zeneszerzők).
Szokás a cimbalmot
„magyar”-ként kisajátítani. Megszívlelendő azonban, hogy mint egykor, úgy
napjainkban sem szorítható az „érvényességi köre” országhatáraink közé. E
felvétel feltétlenül ajánlott hallgatnivaló a cimbalmosainknak – de nemcsak
nekik! (HV 0265-2-331)
Fittler Katalin