ECKHARDT GÁBOR
KOCSIS
ZOLTÁN LAUDÁCIÓJA[1]
Eckhardt Gábor[2]
Tisztelt Egybegyűltek! Tisztelt
Hallgatóság! Kedves Zoli!
Itt élsz bennünk, akik ismertünk,
láttunk, hallottunk, olvastunk. Zsigereinkbe ivódott megnyilvánulásaidnak
egyértelműsége, kikerülhetetlensége – akár mint briliáns
zongoraművész, mint zenekar-teremtő karmester, akár mint
kísérletező zeneszerző, színpompás hangszerelő, akár mint a
Bartók-életmű feltámasztásának ikonikus vezéregyénisége vagy éppen
publicista a Mozgó Világ és a Holmi hasábjain. Sorolhatnám tovább számtalan
elismerésedet, díjaidat, kitüntetéseidet, de ez téged sosem érdekelt. Te az
Ügyért vagy elkötelezett.
Kérlelhetetlenséged a
kottaképbe ágyazott zeneszerzői intenciók hiteles megszólaltatása iránt
közismert. Még zeneakadémiai hallgató voltam, amikor egy alkalommal benyitottál
a termembe, ahol éppen Beethoven Viharszonátájának záró tételét gyakoroltam. “Egész
jó!” – mondtad mindenféle felvezetés nélkül, majd a másik zongorához ültél. –
“Csak ne akard úgy játszani, mint minden zongorista, aki nem veszi észre az
apró, ismétlődő szünetet a dallamban.” És megmutattad. A te
interpretációdban a tétel elkezdett lihegni, a motívumok elválasztásával
kérdővé, esdeklővé vagy éppen követelőzővé váltak. Értelmet
nyert a szerzői utasítás, megfejtetted a kottaképbe rejtett üzenetet.
Azóta is így tanítom.
Kocsis Zoltán
(szinhaz.online)
Bármibe fogsz bele,
sisteregsz az intenzitástól. Te végigjárod az utat.
Szinte neked írta József Attila a mottóját: „Aki dudás akar lenni, pokolra kell
annak menni...”
Nem ismersz
kompromisszumot. Ha valami mellett elköteleződtél,
téged nem lehet többé eltéríteni a céltól. Ennek ékes bizonyítékai kiállásod a
Bartók Új Sorozat megvalósulása mellett, vagy a méltatlanul elfeledett zenei
értékek – archív felvételek, ritkán játszott, be nem mutatott zeneművek –
újra megszólaltatása. De leginkább a kortárs zene mellett! Nem feledem azt hangversenyt,
amelyen a 70-es évek közepének ikonikus zongoradarabját, Vidovszky
László újszerű hangzásbeli csemegéket ígérő
opuszát, a polgárpukkasztó, közönségriasztó “Schröder
halálá”-t
bemutattad. A műben több mint negyven percen keresztül 9 kell megállás
nélkül, egyenletesen skálázni fel s alá, miközben a fedelétől
megszabadított hangszert körülálló kollégák fokozatosan elváltoztatják a
zongora hangzását csavarok, tompító szivacsok vagy műanyag tiplik húrok
közé illesztésével. Mindez a Zeneakadémia nagytermi
szentélyében, zongorabérleti hangversenyen, a legnagyszerűbb Schubert
szonáta társaságában. Eszmei és zenei értéket találtál benne, felvállaltad. Azt
is, hogy játékod közben többen elhagyják a termet.
Elektromossággal
töltött, kristálytiszta billentésed nem tűr ellentmondást, ujjaid
parancsára szolgai módon engedelmeskedik a zongora billentyűzete. Játékod,
vezénylésed egyértelmű, leszögez. Kérdéseket csak ott tesz föl, ahol a
szerzői szándék ezt kívánja. A zenei anyag fölényes birtoklása, memóriád
végtelen kapacitása a legapróbb részleteket sem engedi elsikkadni, hallásod
élessége már-már legendás. Ezzel fanatizálod zenekari munkatársaid.
A felületesség, a talmiság feldühít. De ha megérzed a tudás mélységét,
jelenvalóságát, tiszteleted határtalanná válik. Soproni József tanár úr
mesélte: 15 éves konzervatóriumi diák voltál, amikor az első
zeneszerzés-elmélet órán köszönés nélkül a zongorához rogytál és tenyereiddel
tizenöt teljesen összefüggéstelen, disszonáns hangot ütöttél le a billentyűzeten.
“Na, ezeket mondja meg!” Soproni tanár úrnak abszolút hallása volt – ezt te
akkor még nem tudtad. Lassan, szinte csepegtetve kezdte egyenként megnevezni a
hangokat. Tartásod a hangok beazonosítása során fokozatosan egyenesedett ki,
majd a teszt végeztével felálltál és mélyen meghajolva köszöntötted őt. A
tanár úr már akkor megérezte, hogy számodra a hitelesség mindennél előrébbvaló.
“A könyörtelen uniformizálódás, ami napjainkban dübörög, kíméletlenül
gyalulja simára a ma még nemzeti és egyéb jellegzetességekkel megtűzdelt
területeket, s vetíti előre kultúránk sajátságos és egyelőre
megjósolhatatlan természetű átalakulását. Hogy ennek a folyamatnak mi,
mikor s milyen körülmények folytán esik áldozatul, csak a jövő dönti el.
De reménykedni még mindig lehet – hogy mindez talán mégsem torkollik a... kultúra általános megsemmisülésébe.” Ezt te írtad több
mint nyolc éve a Holmiban. Látnok vagy. A te életműved dokumentálva van,
felvételeidet követendő mintaként hallgathatjuk, írásaiddal,
megnyilatkozásaiddal folyamatosan irányt mutatsz: ne lankadjunk a “tiszta
forrás” – utáni kutakodásunkban.
FÜGGELÉK:
A Parlandóban a Kocsis Zoltánra
emlékező korábban megjelent írások mindegyike számos kiváló felvételt
tartalmaz a művész hatalmas életművéből:
ELHUNYT
KOCSIS ZOLTÁN - Parlando
Emlékmorzsák gyász közben Kocsis Zoltán YouTubon található felvételeivel
(2016/6.)
KÉT
ÉVE HUNYT EL KOCSIS ZOLTÁN (1952-2016) I. II.
(2018/8.)
Kende Luca fotóművész felvételei Kocsis
Zoltánról 2013-ban
(2020/6.)
70 ÉVE
SZÜLETETT KOCSIS ZOLTÁN - Parlando
2022/3.)
KOCSIS
ZOLTÁN LEVÉL A TÚLVILÁGRA - Parlando
2022/6.