PETRŐCZI ÉVA ÍRÁSAI[1]

Egy középkori Trisztán-freskó Dél -Tirolban

A bolzanói (bozeni) Runkelstein-vár egyik remekéről

Bolzano/Bozen

Bolzano/Bozen, a Dolomitok világának legszebb települése egyszerre olasz és német kultúrájú, műemlékekekben és ugyanakkor kulináris megelepetésekkel (boraival és sajtjaival!) csalogató város. Amelynek egyik nevezetessége az 1237-ben, egy magaslaton épült Runkelsein vára.

Runkelsein vára

A „Runkelstein” elég csüggesztő név, magyarul annyit tesz: „letarolt szikla”.

Ekkor a Wangen nemesi család két sarja Trident (Trento!) püspökétől kapott engedélyt az építkezés megkezdésére. A „Runkelstein” elég csüggesztő név, magyarul annyit tesz: „letarolt szikla”. Nomen est omen, szegény Runkelstein várát is csaknem letarolta 1276/77-ben az akkori tridenti püspök, s a tartományt kormányzó tiroli gróf, II. Meinhard között, aki egyeduralomra törekedett. Runkelstein ezek után, a 14. század első felében egy időre Gottstschalk Kroger birtokába került, aki a hadi események után átépíttette és kibővítette a sokat megélt épületét. Igazi fénykora – és művészeti rangja – azonban két polgári származású testvérnek, két borkereskedő-bankár-politikus fivérnek, Franz és Niklaus Vintlernek köszönhető. A tizennegyedik század szokásaitól eltérően ők az 1388-tól folyamatosan elkészülő „tematikus helyiségek” freskóit nem vallási témákról készíttették, hanem mintegy színes, szélevásznú tudósításokat rendeltek az általuk nyilván csodálva szemlélt középkori nemesi életmódról, vadászatokról, táncestekről, lovagi tornákról, s a korszak legenda-hőseiről. Ezek sorában talán a legszebb és legbeszédesebb a Trisztán.ciklus negyedik darabja, az itt látható „Trisztán harca a sárkánnyal.” A képen – úgy, mint számos korabeli és későbbi Trisztán-legendában – azt a pillanatot láthatjuk, amikor a nemes lovag, testi épsége, sőt, élete kockáztatásával puszta kézzel megragadja, s épp lenyesni készül a fenevad mérgező nyelvét. Trisztán legyőzte a hazáját, Cornwallt fenyegető szörnyet, s végül éppen ezért a merész hőstettéért esett rá a választás, hogy Izolda egyik fontos kísérőjeként elhajózzon a szépséges leány kijelölt élete párjához, Marke királyhoz.

A Trisztánhoz fűződő irodalmi anyagok közül Richard Wagner tertmészetesen nem a legkorábbit, Marie de France költőnő művét dolgozta fel, aki az angol udvar francia poetessája volt, a 12. században, hanem a német Gottfried von Strassburg hozzá jóval közelebb álló alkotását.

Arról a Wagner-opera szövegkönyve alapján nem kapunk választ, vajon a 19. század legnagyobb zenedrámáinak alkotója tudott-e éppen erről a falfestményről, de ez akár még lehetséges is. Ugyanis első számú rajongójának és barátjának, II. Lajos bajor királynak (a Hattyúkirálynak!) egyik előde és rokona, I. Lajos 1833-ban ellátogatott ide, s azonnal csodálója lett az itt látható freskóknak. Elképzelhető, hogy a bajor királyi családban generációkon át élt ez az élmény.

Trisztán harca a sárkánnyal

Egy bizonyos: ha díszlettervező volnék (ami már aligha leszek!) feltétlenül felvetném egy olyan Trisztán és Izolda előadás lehetőségét , amelynek díszletei között, vagy legalább a nézőket az énekesektől elválasztó függönyön a közönség szeme elé lebbenhetne a runkelsteini vár Trisztán-szobájának a maga középkoriságában is töményen romantikus jelenete. Aligha véletlen, hogy mindmáig Dél-Tirol egyik legnevezetesebb látnivalója éppen a romantika fénykorában, 19. században vált rendkívül népszerűvé, rangos és hírneves turistákat csalogatva a runkelsteini várba! Azon sem csodálkoznék, ha éppen a Trisztán szobába Wagner operájának sikere után egész látogató-özönt áradt volna, mint ahogyan azon sem, azon sem, hogy mindmáig ez a nevezetes épület leghíresebb látnivalója!

Richard Wagner "Tristan und Isolde" - Prelude (10:32)

(Partitúra-követővel)

Vezényel: Zubin Mehta

II.

„Operadívák”

Két ikerfilm, a „Florence” és a „Marguerite” margójára

Florence - A tökéletlen hang - Florence Foster Jenkins - feliratos, magyarázatos előzetes (3:00)

Marguerite - A tökéletlen hang (Marguerite) - Szinkronizált előzetes (2:08)

Florence Foster Jenkins,

vagy Marguerite Dumond

báróné asszony, a két Tökéletlen hang,

egyszer Meryl Streep, másszor

Catherine Frot bőrébe bújva,

megborzongatnak engem,

újra és újra.

E két hölgy halálos

éneklési mániája

számomra nem csupán keserves

tragikomédiák tragikomédiája,

de ugyanakkor egy-egy

„kevesebb több volna”,

beszédes poetessa-metafora.

Tény és való, hogy

előtérbe tolhat bárkit,

férfit, nőt egyaránt

a vagyont, hiúságot és egyéb erőket

bevetni kész, s oly balga vágy,

hogy művész legyen.

Nevetnem kéne rajtuk,

ám mégis sírva nézem őket.

Petrőczi Éva

Meryl Stryp (2016), Florence Foster Jenkins (1868-1944)

Die Zauberflöte: The Magic Flute - La Flute enchantee "Der Hölle Rache" (The Queen Of The... (3:38)

Florence Foster Jenkins „A varázsfuvola” c. Mozart operából énekel.

Catherine Frot (2015) Marguerite Dumont (1882-1965)

Almanac: Margaret Dumont (2:03)

III.

Jenny Lind, a „svéd csalogány” –

és kiváló zenepedagógus

Dr. Székely Györgynek

Jenny Lind (1820-1887)

(Fotó/Forrás: Wikipédia)

Bevallom, bár nevét futólag olykor meg-megemlítették, a tizenkilencedik század első felének körülrajongott operaénekesnő-sztárja, Jenny Lind iránt nem sokat muzsikáló, s a zenetörténetben is jártas felnevelőim keltették fel igazán a figyelmet, hanem egy 1851. július 5-én írott levél. A számos episztola egyike, amelyekkel a magányos új-angliai költőnő, Emily Dickinson valósággal elárasztotta barátait, főleg egykori intézeti barátnőjét, Mabel Loomis Toddot, aki az Emily Dickinson levelei című gyűjtemény gondos szerkesztője volt. Nekem történetesen a rangos Harper and Brothers Publishers (New York and London) jóvoltából 1931-ben megjelent kiadás van a birtokomban, amelyben számos archív fénykép is van. Közöttük az itt látható fotográfia, amelyen az akkor éppen harmincéves „svéd csalogány” a híres „Barnum Cirkusz” által szervezett amerikai turnéját járta, s zongorakísérője vőlegénye, a német származású Otto Goldschmidt volt.

Jenny Lind és Otto Goldschmidt (1851)

A felvétel éppen akkor készült, amikor Emily, a virágok és madarak nagy barátja, de egyben zenekedvelő is, a northamptoni First Church-ben hallgatott meg egy Lind-koncertet. A jegyespár közös képén Otto elegáns, pikémellényes daliaként látható, míg Jenny látványa kevéssé hasonlít a róla készült számtalan festmény, plakát, s később – többek között – 1941-ben róla forgatott film káprázatos szépségű hősnőjéhez. Annál inkább egyik kicsit megszeppent iskoláslányhoz, barna, sötétkék, vagy fekete selyem, fehérgalléros ünnepi öltözékben.

Die schwedische Nachtigall (1941) – IMD

Die schwedische Nachtigall (1941) mit Ilse Werner und Joachim Gottschalk (1:30:41)

Az Emily Dickinson amerikai költőnőről készült egyetlen hiteles dagerrotípia 1846–47 között

Emily Dickinson (barátainak E. D.!) leveléből azonban kiderül, hogy Jenny, aki nagyon szegény sorból küzdötte fel magát addig, hogy tizennyolc évesen Weber A bűvös vadász-ának női főszerepében debütáljon (ekkor óriási sikert aratott, s a királyi udvar magánénekese, a svéd zeneakadémia tagja lett, de hangját kis híján tönkretette a megerőltetés!). Dickinson levele szerint Northamptonban is nehéz helyzetbe került. Méghozzá egy óriási viharnak köszönhetően, amelyet kislányos szopránjával nem lehetett könnyű elnyomni. Azzal a szép és valóban egy emberi csalogányéra emlékeztető hanggal, amely meghódította Meyerbeer, Andersen, Verdi, Viktória királynő, Schumann, Berlioz és Mendelssohn szívét. Amerikában összesen egy évet töltött, s turnéján mai névértékben csaknem tizenegy és fél millió dollárt keresett. E hatalmas összeg jelentős részéből hazájában, Svédországban iskolákat alapított, már maga is három gyermek anyjaként, ugyanakkor elkötelezett pedagógusként és honleányként, éppen abban az időszakban, amikor rengeteg honfitársa kivándorolt- Amerikába.

De idézzük Emily levelének szavait: „Hogyan tudnám kifejezni, hogy megrettentünk, amikor az eső zuhogni kezdett… a legnagyobb nesztelenséggel léptünk be a régi Edwards [valójában First] Church-be, s ugyanilyen csöndben foglaltunk helyet. Az sem fejezhető ki szavakkal, hogyan lépett be Jennie, úgy mint egy gyermek, s énekelt és énekelt [hivatalos nevén: Johanna Maria Lind, 1820. október –1887. november. P. É.] s hogyan záporoztak rá a virágcsokrok, miközben a tető szinte beleremegett a tapsba. Odakint ugyanekkor az Isten-küldte mennydörgés, idebent pedig az embereké [t. i. a dörgő taps! P. É.) ...mindnyájan rajongtunk Jenny Lindért, de nem is annyira számunkra szokatlan előadói stílusáért, hanem érte magáért… Nem is annyira az énekért szerettük meg, hanem a lényéért – valami elhagyatottság tükröződött szelíd, kék szemében, s valami édesség bujkált idegenes hangsúlyaiban, amely sok barátját elbűvölte. Amikor a Adj egy zsuptetős házat nekem című (Give me my thatched cottage) című dalt énekelte, annyira beleélte magát, hogy szinte elveszettnek látszott.”

Ezekből a sorokból nyilvánvaló, hogy a művelt és muzikális Dickinson kisasszonyt nem annyira Jenny pacsirta-hangja, mint őszinte, pózoktól mentes gyermeki lénye ragadta magával. Érdekes, hogy Lind első nagy szerelme is német muzsikus-kolléga volt, Julius Günther, aki gyakran a partnere volt a Svéd Királyi Operában. 1848-ban jegyesek is lettek, ám ezt a köteléket már ugyanezen év októberében felbontották. Három évvel korábban, 1845-ben Lipcsében pedig Mendelssohn-t bűvölte el, amikor a híres Gewandhaus elhunyt tagjainak családjai, özvegyei számára vállalt egy jótékonysági koncertet. Ugyanígy nagylelkűen segítette az Illinois államban, Androverben megalapított svéd lutheránus egyház templomának felépítését is. A tehetségeket is komolyan támogatta, többek között a tizennégy esztendős Arthur Sullivant, aki a Mendelssohn Ösztöndíj első kitüntetettje lett, amelyet ő és pályatársai „minden nemzet olyan gyermekei számára alapítottak, akiknek zenei tanulmányait csak ez tette lehetővé”. Felsorolhatatlanul sok vállalása, segítő gesztusa mellett a Londoni Zeneakadémia közszeretetnek örvendő tanára is volt, hatvanhét évesen, általános kimerültségbenb hunyt el. Változatos, színes és karitatív életét a már említett 1941-es mozin kívül is számtalan film örökítette meg, az egyik legutóbbi egy 2020-ban forgatott svéd alkotás volt, de a legnépszerűbb és sokszor díjazott a 2018-as A legnagyobb showman volt, amelyben Jenny alakját Rebeca Ferguson alakította, de nem ő énekelt a svéd csalogány szerepében, hanem a nálánál jóval képzettebb hangú Loren Allred. Itt nem csak Lindnek jutott fontos szerep, hanem az amerikai útját szervező, világhírű „cirkuszosnak”, Barnumnak is.

Képtalálat jenny lind barnum kifejezésre

PT Barnum és Jenny Lind

(https://unrememberedhistory.com)/

A legnagyobb showman (12) - hivatalos szinkronizált előzetes (2:15)

A The Greatest Showman című filmben a címben szereplő showman, PT Barnum egy viszonylag ismeretlen svéd születésű énekesnőt, Jenny Lindet hoz Amerikába. Egy drámai és lenyűgözően megindító jelenetben Lind szárnyaló hangjával lenyűgözi az igénytelen közönséget.

Jenny Lind szerepében: Never Enough

Jenny Lind - Never Enough / The Greatest Showman (4:03)

The Greatest Showman - Never Enough Lyric Video (3:27)

A legjobb „Showman”- számok:

TELJES LEJÁTSZÁSI LISTA MEGTEKINTÉSE (8 szám)

A kalandos és nagyon szeretetreméltó Jenny Lind-életpálya az élő cáfolata annak, hogy minden műfaj minden sztárja szükségszerűen önző, önimádó és magának való. Fájlaljuk ugyan, hogy a hangjáról készült, eltűntnek nyilvánított, egyetlen Edison-hengert nem hallgathatjuk meg, de tehetséggel párosult emberi jóságát így sem halványította el az idő.