„Mestinek lenni jó”
Bátori Éva tanításról,
OpeRajtról és énekesépítésről
Bátori
Éva
-
A
főcímben idézett mondattal indított különleges sorozatot a közösségi
médiában Bátori Éva, bemutatva pedagógusi pályájának számos kedves
momentumát. Azaz most már dr. Bátori
Éva, hiszen az énekesnő doktori fokozatot szerzett, és nagy lelkesedéssel,
szeretettel foglalkozik növendékeivel. Számos elképzelése van arról, mi mindent
lehet tenni az énekesképzésért, s miért lényeges, hogy mindez XXI. századi
módont történjen. Úgy véli, az egót a pódiumon kell hagyni, mert a tanítás a
legalázatosabb dolog a világon. Semmi más nem létezik, csak megpróbálni mindent
átadni a növendéknek, s feltenni ugyanazokra a világot jelentő deszkákra,
ahonnan az ember lejött. Bátori
Évának olyan programok fűződnek nevéhez, mint például Az Opera
Nagykövetei, amelyet kilenc esztendőn keresztül vezetett, de ezek mellet többek között a (J)Összművész, a makói Művészetek Katedrája, vagy a Petrovics
Énekverseny. Örömmel tart olyan
kurzusokat, amelyek a fiatal művészeket segítik a kortárs zene
előadásában, vagy amelyek arról szólnak, hogyan építsünk operaénekest. A
Színművészetin, majd Bécsben
és a Szegedi Tudományegyetemen töltött esztendők után 2021 óta újabb
feladatnak tesz eleget, a Debreceni Egyetem magánének tanszékének vezetője, s most már egy újabb
sorozatban számol be a mindennapok történéseiről: “Tanszékvezetőnek
lenni jóóóóó”…
-
Mi minden változott azóta, hogy ‘debreceni’
lett?
-
Az
első évben csak csendesen figyeltem az egyetemen, vártam, hogy
megszokjanak engem, meg a
habitusomat. De most már átalakítottuk
kicsit a kamarazenei órákat például, mert az a tapasztalat, hogy a gyerekek nem
ismerik a karmesterek szókincsét, nem tudják, mit jelentenek a dirigensek
kérései és azt sem, hogy azokat hogyan lehet megvalósítani. Fontos az is, hogy
megtanulják, miként kell hangszeres zenében alkalmazkodni, hogyan kell reagálni a muzsikus partnerre. Kicsit belenyúltam a felvételi és a
diplomakövetelményekbe is, mert már nem feleltek meg a XXI. századnak. Ma már nemcsak énekelni kell, hanem vers- és
prózarészletet is mondani, hogy kiderüljön mennyire való az illető
színpadra, hiszen ez fontosabb,
mint valaha. A nagyteremben tartjuk a konzultációs napokat, lényeges, hogy
ennek légkörét is megszokják a felvételizők.
Minden konzultációs nap végén közös koncertet tartunk egy-egy konzervatóriummal.
Szerveztünk már Nyíregyházára
Debussy-koncertet, amelyre egy közös
busszal utaztunk mindannyian, hiszen
a koncertezés mellett az együttlét is fontos. Azt is lényegesnek tartom, hogy a
növendékek lássák, Debrecenből indulva hová lehet eljutni, ezért olyan
művészek adtak nálunk kurzust, akik maguk is itt tanultak. Ezt szeretném a
jövőben folytatni, ahogy a Kossuth-díjas énekesek kurzus-sorozatát is. Emellett hívtunk már meg művészeti
ügynökségvezetőt, hogy élőben is találkozhassanak vele a hallgatók,
kapjanak e téren is segítséget.
Kitaláltam például, hogy nyolc,
BA végzős és operaszakos lány, majd húsz rezesünkkel és ütősünkkel A
walkürők lovaglását adja elő, Török Géza tanár úr vezényletével. A produkció óriási sikert aratott. Az idei tanévben a
Jancsi és Juliska című operát mutattuk be a növendékekkel, hét alkalommal,
a Zeneművészeti Kar ifjúsági
sorozatában, s akkora volt az érdeklődés, hogy pótszékezni kellett az
előadásokat! Lényeges, hogy az operaszakosok minden félévben tanuljanak
meg egy operát, így négy fő- és négy kisebb szerepet sajátítanának el és állnak vele színpadon, mire végeznek.
Szerencsére az elmúlt években
annyiféle dolgot csináltam, hogy az adminisztrációban, az irodai munkákkal is
köszönőviszonyba kerültem. Mondjuk
Debrecenben olyan munkatársaim vannak e téren is, hogy kívánni sem lehetne
jobbat.
-
Tényleg telve van tervekkel…
-
Úgy
vélem, ezt csak így szabad, a színpadon is mindig ezerrel égtem este hét és tíz között. Olyan képzést,
olyan mestereket kell kínálnunk, akik miatt szívesen jönnek Debrecenbe tanulni
a fiatalok. Bízom benne, hogy vonzerő lehet az is, hogy itt jobban
odafigyelünk egymásra. A vidéknek
ellensúlyként kell szolgálnunk a Budapest-centrikus művészeti életben,
ezért is fontos, hogy a vidéki városokban és művészeti egyetemeken ugyancsak pezsgő,
sokszínű zenei élet valósuljon meg. Szeretnék ezért koprodukciós
előadásokat például a város
más művészeti iskoláival. Ha
pedig a debreceni színházzal tudnánk együttműködni…Nos, az az álmok
netovábbja lenne. Lényegesnek tartom, hogy a közösségi hálón is jobban jelen
legyen a Debreceni Egyetem Ének
tanszéke, hiszen az itt folyó munkára fel kell hívni a figyelmet. Azt kell
érezzék a növendékek, hogy perspektívát adunk, van értelme a befektetett
munkának. S bár kezdők, de számos feladatot rájuk lehet bízni, lehet
őket terhelni, sőt,
ők kérik: „Évi, nem csinálunk egy későromantika
koncertet a speciális kollégium anyagából?” De le kell szögeznem azt is, magas
nívójú tanszékre érkeztem, mindezt csak továbbfejleszteni szeretném.
-
Mennyiben más ma növendéknek lenni, mint
amikor Ön volt a Zeneakadémia hallgatója?
-
Emlékszem
egy Rózsavölgyi Szalon előtt elhangzó beszélgetésre. Sok szó esett a
közösségi médiáról, arról, ki hová és mit posztol, s ekkor egyikőnk megkérdezte Kasza Katalint, hogy
az ő idejükben, hogy volt ez,
amire csak ennyit válaszolt: Hát gyakoroltunk, kicsikém! A mi időnkben minden más volt. Őrületes
pezsgő élet a Zeneakadémia aulájában, világmegváltó diskurzusok, életre
szóló személyes kapcsolatok, mindennapi koncert és operába járás… A mai
fiataloknak nincs könnyű dolga, mert folyamatosan vizuális ingerekkel
bombázzák őket, minden csillog-villog és a külsőről szól. Bekapcsolják a komputerüket és azt hiszik,
amit ott látnak az az élet. Csakhogy az odavezető út nincs rajta, csupán a
végeredmény. Más az értékrend a médiában, mint ami egykor uralkodott, s egyre
kevésbé értik, hogy az énekesi pályáért meg kell harcolni. Nehéz nekik, mert azt szokták meg, hogy
megveszik a dobozos, félkész ételt, megmelegítik a mikróban, megeszik, majd
kidobják a dobozt. Az éneklésnek
azonban nincs ilyen doboza. És sajnos egyre kevesebb az egyéniség is, de ez
nemcsak itthoni probléma.
-
A színpadi személyiség mennyire tanítható?
-
Nem
igazán. Ha valaki inkább introvertált, de megvan az egyénisége, akkor ezt
elő lehet belőle csalogatni. Azt persze meg tudom tanítani, hogy
ennél az ütemnél emeld fel a kezed, ennél nézz lefelé, itt emeld fel a fejed,
és bízni abban, hogy öt év múlva már jönnek hozzá a saját gondolatok, s megteremtődik
a tartalom. A hangokat ugyanis azzal kell megtölteni. Amikor Kalapáruslány (Modistin) – ez a legkisebb
szerep a Rózsalovagban – voltam a Bécsi Staatsoper Operastúdiósaként, olyan
fantasztikus művészek mellett léphettünk pódiumra, mint Janovitz vagy Popp. Az ember csak állt ott tátott
szájjal, s bámult, mennyi mondandót belesűrítettek egyetlen mondatba,
mozdulatba, hogy hogyan frazeáltak. És
így persze jöttek a saját gondolatok… El kell mondjam azt is, hogy hamis az a ma oly divatos kép, miszerint
a fiatalok csupán arra figyelnek, hogy a legkisebb munkával a legnagyobb
eredményt érjék el. Persze
biztosan vannak ilyenek is. De akadnak sokan, akik nagyon érdeklődőek minden iránt, s ha könyveket,
filmeket ajánlok, örömmel foglalkoznak vele, mélyednek el benne, s ennek a
hatása aztán a produktumukban is mérhető. Igyekszem is izgalmas
feladatokat adni nekik, ilyen
volt például az Alma Mahlerről szóló, évtizedes különbséggel megjelenő kötetek elemzése, vagy egy dalciklus, melynek minden darabját más énekelte, vagy hogy elmentünk együtt a MET Rózsalovag
közvetítésére. Ezeket nagyon élvezték…
-
Hogy több legyen a tehetséges énekes, azon
dolgozik az OpeRajt is, s e koncepció kialakítása szintén a feladata.
-
Örülnék,
ha megvalósulna az OpeRajt-program Bizony, az alapoktól kellene építkezni. Mára
egyre égetőbb az énekeshiány. Főleg a férfi énekes a kevés. Azt látom
fő gondnak, hogy az alap-, a közép- és a felsőfok teljesen szét van
választva, pedig az énekmestereknek össze kellene dolgozniuk. S azt
tapasztalom, amikor elmegyek - illő bejelentkezés után - alapfokra
megnézni egy-egy órát, hogy mindenütt boldogan fogadnak, s látom az énektanárokon, hogy jól esik nekik, hogy
jön valaki, akit érdekel az ő munkájuk. S óriási munkát végeznek. Például a mutálás időszaka az alapfokon igen nehéz feladat elé állítja az
énektanárokat, viszont meg lehet tanulni a helyes olasz, német kiejtést, hogy
ezzel már ne felsőfokon kelljen vesződni. Az is lényeges, hogy
középfokról ne engedjenek tovább úgy valakit, hogy a légzése nincsen rendben. Persze, most csak dobálózom a szavakkal. Ezt
sok-sok munkával, egyeztetéssel ki kellene dolgozni…További probléma, hogy elnőiesedett az énektanári szakma. Valahol persze
érthető, miért alakult így, hiszen egy szoprán, mezzo pályája rövidebb,
mint egy baritoné vagy basszusé, de nagyon fontos volna, hogy mély hang mély
hangtól tanuljon, főleg
felsőfokon. Ugyanis az énektanítás kezdetben mindenképp utánzás, nem
mindegy hát ki a mintaadó…
Bátori Éva tanítás közben
A szeretet
alapú énekiskolában hisz Bátori Éva operaénekes (2:39)
-
A
tehetségének felfedezéséről, a munkájáról és családjáról, illetve a szeretett
alapú énekiskoláról is mesélt a makói születésű Bátori Éva operaénekes. Az
Angyalsóhaj Alapítvány második táborát is egy beszélgetéssel zárták a
közelmúltban, amelynek háziasszonya Szilágyi Réka volt.
-
A pályán
töltött, három évtized után miként vezetett az út az operaszínpadtól
Debrecenig? Mikor érezte azt, hogy tanítani szeretne?
-
Amikor
ötven éves lettem, elkezdtem számos dologgal foglalkozni, mert nem szerettem
volna, ha leutálnak a színpadról…Lehet szépen fel- és szépen leépíteni egy
pályát! Bár még két évvel
ezelőtt Nyugat lányát énekeltem,
de engem annyi minden érdekel! Úgy vélem, ha valaki nem képes lejönni a
színpadról, az rengeteg dologtól zárja el magát. Azt látom, hogy annyi lehetőség van a világban, csak mindig fejleszteni kell magunkat! Maga a
tanítás azzal kezdődött, hogy a Színművészeti Egyetemen zenés színész
osztály indult, Selmeczi Gyuri hívott engem is. Nem is
értettem, hogy mit akar. Mit keresnék én ott? – kérdeztem tőle, de annyi
volt a válasza: Csak legyek ott… Nagyon megszerettem aztán az énekmesteri feladatot, élveztem azt a tíz évet abban a – jó értelemben vett –
bolondok házában. Tanítottunk mindent a barokktól a sanzonig, célunk az volt, hogy szűnjön meg a hiátus,
ami a színész és az operaénekes között tátong. Csodás hangú növendékeim voltak, mint Tarjányi Tamás
vagy Kurucz Dániel. Csak azért nevezem meg éppen őket, mert fentebb a
férfihang hiányáról beszéltünk… Ezt követően elmentem Bécsbe docensnek,
egy magánegyetemre, csak sajnos az ottani oktatásnak a Covid véget vetett,
pedig azt is szerettem. Közben pedig Szegedre is eljutottam. A Tisza-parti
egyetem hallgatója lett mérnök-informatikus szakon a fiam, s anyaként azt
éreztem, nekem is ott a helyem. Négy évet tanítottam Szegeden, közben
megszereztem a doktori fokozatot. S hívő Berdál-növendékként úgy érzem, én
vagyok az utóda, mert ugyanúgy szeretet-alapún tanítok, ahogy ő tette. Már a Színművészetis
hallgatóimat is azonnal örökbe fogadtam…
-
A pedagógusi úthoz egyértelműen
hozzátartozott a doktori?
- Eleinte nagyon hadakoztam ellene, küszködtem
is vele, de aztán azt éreztem, a doktori megszabadít attól a kényszertől,
hogy a gázsiért kelljen énekelnem. Mivel a pályám során tényleg mindent
elénekeltem, azt is, amit nem kellett volna, így tényleg nem akartam már ezt…
Szóval a fokozat szabadságot jelentett, s a kezdeti nehézségek után nagyon
élveztem is a vele való munkát. Richard Strauss feleségéről készítettem a
doktori értekezésemet, így sok német anyanyelvű professzorral kerültem
kapcsolatba. Élveztem magát a kutatást, az írást, s megnyitott előttem egy
második utat. Így most már az énekelem el, amihez kedvem van, legközelebb
például Mahler Rückert-dalait. Úgy vélem, sok mindent tehet az ember a
fiatalokért, ha képes a kellő szemléletet tovább adni. Tizenhárom évet
töltöttem énekesként ötöt tanárként külföldön, sok ottani barátot szereztem,
így mássá vált a világlátásom, és ezt próbálom a növendékek is megmutatni.
-
Meglett a doktori, s jött egy újabb egyetem…
-
Már
korábban is hívott Mohos Nagy Éva
tanszékvezető asszony Debrecenbe,
de megértette, hogy a fiam miatt Szegedet választom. Aztán három évvel
ezelőtt utóda, Iván Ildikó a Zeneakadémia oktatója lett, így ismét
tanszékvezetőnek hívtak, amire már igent mondtam. S annyi tervem van még,
hiszen szeretném, ha több lenne például a férfi tanár, fejleszteni akarom a
Petrovics Énekversenyt is és
sorolhatnám…
-
Sőt, akad még egy új terület, hiszen a
ZETA tizedik tagozataként tavaly megalakult énektanárokat tömörítő
tagozata, az Ön vezetésével. Miért tartotta fontosnak, hogy ezt elindítsa, és
mi mindennel foglalkoznak?
-
A ZETA
ének tagozatának vezetőjeként belefogtam most egy munkába. Az
énektanításnak egymásra kell épülnie és szoros együttműködésben nevelnie,
melynek a végén a sikeres szerepléshez azok az énekmesterek adhatják a kulcsot,
akiknek jócskán akad színpadi tapasztalata. Tehát mindenkire szükség van! Hiszem, hogy
Mesterszakon már azonos hangfajtól kellene az ifjú művészpalántáknak
tanulniuk. De míg a mi kezünkbe eljutnak, az alap- és a középfokon heroikus
munkát végeznek a kollégák. Csak gondoljunk bele, hogy a legérzékenyebb éveiket
élik tinédzserként ekkor ezek a fiatalok. Egyáltalán meglátni kiből lehet „a
cserebogár” … Tudom, hogy
mindenki legjobb tudással és szándékkal tanít, de munkánkat a XXI század által
megkövetelt hatékonyság végett sok-sok egyeztetés, szakmailag megalapozott
beszélgetésen keresztül össze kell hangolni. Őszintén elmondani, mit
várunk a tanítás szintjein és mit tudunk hozzáadni ahhoz, amit elvárunk
egymástól. Nagyszerű csapat kezd kialakulni, amelyben minden korosztály
képviselve van. És ez nagyon fontos.
-
Legutolsó előadás, amit a tagozaton
tartott a terlusollogia módszeréről szólt.
-
Nemrégen
az Óbudai Társaskör adott otthont Bartók 142 című koncertünknek, melyen
tanárok és diákjaik együtt muzsikáltak, ahol a kicsi gyerek, aki alig látszik
ki a földből, de már olyan muzikálisan fuvolázik vagy gitározik a
tanárával, hogy nem bírja az ember abbahagyni a mosolygást. Az ének tagozat itt
is jelesül szerepelt. S igen, a minap a terlusollogiáról tartottunk
előadást. Azaz a terlusollogiának a minket legjobban érintő
részéről: a légzésről. Nem fértünk be a terembe. Össze kellett nyitni
két termet, annyi érdeklődő tanár és tanárjelölt fiatal volt jelen.
Ami a számomra a legértékesebb volt, hogy nem csak énektanárok gyűltek
össze. Hangszeres tanár is volt köztünk bőven. És ez azt jelenti, hogy a
zenetanároknak bizony hiányzik ez a ZETA által létrehozható összefogás.
Szeretnék, ha lenne hol és kivel megosztani a gondolataikat. Van közöttünk egy
mindenre nyitott tanári társaság. Őket kell megszólítani. Aztán megy majd
ennek a híre. Sőt. A ZETA egy érdekképviseleti szervezet. Ne felejtsük el,
hogy a dolgainkat nem „odaföntről” oldják meg, nekünk,
„idelentről” kell megtennünk.
Réfi
Zsuzsanna
Eva Batori Mi
tradi... Donna Elvira's aria from Don Giovanni /6:17)
Eva Batori Mi tradi quell'alma ingrata, Donna
Elvira's aria from Don Giovanni (Mozart) Hungarian State Opera
G.Verdi I vespri sicilian - Merce dilette
amiche Bátori Éva Makói Szimfónikus Zenekar, Deák Sándor Városnapi koncert
Tchaikovsky:
Letter scene - Bátori Éva, Lugosi Anna (12:52)
Pjotr Csajkovszkij születésének 175.
évfordulóján koncertet rendeztek Budapesten, Az Orosz Kulturális Központban,
2015. december 4-én. Videó és hang: Remete P.
Tchaikovsky:
Olga & Tatyana - Bokor Jutta, Bátori Éva, Lugosi Anna (8:53)
Puccini: Gianni
Schicci Lauretta áriája Bátori Éva Makói Szimfónikus Zenekar
(4:09)
Bátori Éva Makói Szimfónikus Zenekar Deák
Sándor Puccini: Gianni Schicci Lauretta áriája Bátori Éva Makói Szimfónikus
Zenekar
R.Strauss: Három dal - BÁTORI ÉVA
(10:21)
Richard Strauss-dalok: a) Holnap, b) Halottak
napján, c) Álmodj, szívem! (Zongora: Simon Izabella)
Csemiczky
Miklós: Koncertária - BÁTORI ÉVA (6:39)
Tóth Péter - Joyce dalok (9:23)
-
Bátori
Éva - ének Anducska Katalin - zongora 2018.07.16. YMSA Debrecen
-
Péter Tóth:
Epitaph / Sírfelirat - Éva Bátori, voice and Anikó Szokody, piano
(3:33)
-
Recorded
live at the Vigadó Concert Hall, Budapest on September 20, 2021.
-