MARTON ÁRPÁD[1]
Csak a derű óráit számolta
– emlékeim Rév Líviáról,
számos zárójellel –
Rév Lívia La Celle
Saint-Cloude-i otthonában
(Marton Árpád felvétele, 2008)
Nem csak karmesteróriásból
adtunk a világnak egész generációt: korszakos zongoristáknak legalább ennyire
bővében vagyunk. Mégis mindig meglepődöm,
valahányszor kimarad a fölsorolásból az 1916-ban született, Varró Margit keze
alatt nevelkedett Rév Lívia. Még a Képes Magyar Zenetörténet sem említi meg a
Zeneakadémia büszkeségeinek fölsorolásakor, holott ugyanannak a nagy
nemzedéknek volt jelese, amelyé partnerei és jóbarátai: Starker,
Sebők vagy épp Fischer Annie. Igaz, itthon évtizedekig sem játékát, sem
hírét nemigen hallotta senki. Élete Párizshoz, karrierje leginkább
Nagy-Britanniához kötötte. Előttem egy Londonban készült szórólap a
hatvanas évekből. A benne idézett méltatások a Le Monde, a The Times, a Corriera della Sera és hasonlóan
tekintélyes lapok hasábjairól valók. Egytől egyig a legmagasabb
elragadtatás hangján dicsérik a törékeny alkatú magyar zongoristát. Aki - hála
a kilencvenes évektől rendszeres hazautazásainak és mesterkurzusainak –
sokunk számára felülmúlhatatlan etalon. Afféle ínyencek kedvence. Öt esztendeje távozott az élők sorából. Századik
születésnapján még maga zongorázott az ünneplő barátok tiszteletére…
A Róla írott kis portrékötetben (Ő muzsikál rajtam keresztül. Kairosz, 2007) is elárultam: találkozásunk véletlen- vagy még inkább sorsszerű volt. Egy CD alakjában történt, lemezgyűjteményem megalapozásának idejében, valamikor a 90-es évek derekán. Ösztönszerűen, azt is mondhatnám: találomra választottam, amikor Chopin Noktürnjeiből épp az Ő lemezét tettem a kosaramba. Semmit sem tudtam a BBC kritikusainak ítéletéről, akik egy vakteszt alkalmával minden idők legjobb Chopin Noktürn-felvételéül választották az övét. És ezen maga Rubinstein sem sértődött meg: ezután is mindig meghívta stúdiófelvételei szűk közönségébe.
Az a lemezélmény örökre szóló találkozást jelentett a finom arcú művésznővel, akinek hajkoronája már a lemezborítón is ezüstbe fordult. Ám ki hitte volna, hogy az éteri éj-hangok varázslatos bűvészét, a finom, mégis huncut mosolyú magyar művésznőt élőben is hallhatom még valaha? És lőn. 1999-et írtunk, imádott Nagymamám kórházi ágya mellől érkeztem Rév Lívia jótékonysági hangversenyére a szegedi Új Zsinagógába. (Lilike a jótékonysági koncertek specialistájának számított: Rév Lívia néven egy siófoki katolikus templom javára koncertezett első ízben, kislányként. Egyszer elmondta nekem: soha egy fillért ki nem vitt Magyarországról, de mindig tiszteletdíj fejében lépett föl. S hogy miért? Mert nem teheti ki a fiatalokat annak, hogy Rév Líviára hivatkozva tőlük is ingyen föllépéseket várjanak. Ilyen ember volt: empatikus, odafigyelő és bölcs.) Utolsóként álldogáltam a dedikációra várók sorában. Rajongásom jutalma a Feketebillentyűs etűd volt, miközben Istenben boldogult Kárpáti Dezső Bácsi kattintott még párat zengzetes zárszerkezetű Leicájával. Hogy címlapfotó lesz a képek egyikéből – nos, ez az újabb meglepetés. (Rév Lívia különben is szeretett váratlan dolgokkal rukkolni elő. Évtizedes kihagyásokkal hódította meg a bakelit-, később a CD-piacot, élete tizedik évtizedében pedig a Youtube fölfedezettje, az internet sztárja lett. Amelyet – nota bene – egyik szögedi látogatásán intörnetnek titulált egy halvacsorára menet. Zseniális füllel! Ma is így hívom.)
Berény Róbert (1887 – 1953) pasztellje a tízéves Rév Líviáról (1926)
(Marton Árpád felvétele)
Következő találkozásunkra már mikrofonnal érkeztem. Jó másfél órán át mesélt csodálatos magyar kiejtésével és idehaza már kiveszett választékossággal. A beszélgetés a szebb napokat látott Magyar Katolikus Rádió számára készült. Éreztem: páratlan kincs birtokába kerültem. Így aztán az első adandó alkalommal keresztülvittem, hogy a portré nyomtatott formában is hozzáférhetővé váljék.
Házi mesterkurzus:
Chopin-elemzés Isabelle
Oehmichen zongoraművésszel La Celle Saint-Cloude-i otthonában (Marton
Árpád felvétele, 2008)
Rév Lívia La Celle
Saint-Cloude-i otthonában
(Marton Árpád felvétele, 2008)
Az írott változathoz persze további pontosítások váltak szükségessé. Június lehetett, amikor néhány napra Tamásiba tettem át székhelyemet, hogy Lilike mesterkurzusának ebédszüneteiben kiegészítsük korábbi beszélgetésünket a szükséges részletekkel. Ami azt illeti: ez a munka nem ért véget a gyalogjáróra himbálódzó meggyfák megdézsmálása és a Dürnitz-szonáta közös dalolászása közben megejtett módosításokkal. Habár a kötetecske 2007-ben elhagyta a nyomdát, és ma is a rajongók féltett kincse, Lilike élete végéig újabb meg újabb javaslatokkal állt elő egy esetleges javított kiadás érdekében. Két vagy három példányt őrzök grafitceruzás kiegészítéseivel. Amelyek – kell-e mondanom – időnként egymásnak ellentmondó tényeket közölnek.
Berény Róbert (1887 – 1953) portréja Weiner Leóról, Rév Lívia
szeretett mesteréről (1911)
(Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti
Galéria)
Hogy konkrét példát említsek. Egyik szegedi látogatása során épp a Stefánia főhercegnő nevét viselő, Tisza-parti parkban bandukoltunk – Lilike, ha csak tehette, gyalogszerrel járt mindenhová –, amikor szóba került egy anekdota, főszerepében Lilike egyik mesterével, Weiner Leóval. Lilike erősködött, hogy azt az anekdotát épp éntőlem hallotta. Nem vitatkoztam. A dolog természetesen fordítva történt. Nem voltam a Zeneakadémia hallgatója 1936-ban…
Utolsó koncertjét Szegeden szervezhettük meg. Ugyanabban a teremben, ahol – Szőkefalvi-Nagy Erzsébet főkönyvtáros és Rév Lívia-rajongó alapos sajtótörténeti kutatásai alapján 67 esztendővel korábban, 1945-ben zajos sikert aratott, szép művészi pálya ígéretét ébresztve a cikkíróban. A koncert délelőttjén fodrászhoz mentünk. A szépészeti beavatkozás végén felejthetetlen látvány tárult a szemem elé: a belvárosi szalon valamennyi munkatársa és összes vendége szétrobbanthatatlan csoportozatként vette körül a mi drága Lilikénket. Aki – gyakori tréfája volt ez – az ő „három férje” képeivel keltett ámulatot a hölgykoszorúban. A három kép Pierre Aubét ábrázolta ötvenévi házasságuk más-más szakaszaiban. Akiről a La Celle Saint-Cloude-i ház manzárdszobájában, egy tekintélyes festmény láttán tudtam meg, hogy Franciaország marsalljának leszármazottja, Alba bárója volt. A képet a Horatiusok esküjét és Napóleon koronázását megörökítő David festette az ősről…
A hírlapi kutakodás közben korábban nem ismert adalékra bukkantunk. Idézem. „Rauchwerger Lívia, a közismert zongoraművésznő és Bleier György jegyesek. Minden külön értesítés helyett.” – A kulturális államtitkár csokor-átadásával megkoronázott koncert már-már hisztériába torkolló lelkesedés mellett, végeérhetetlen ovációval, sikeresen lezajlott. Elutazás előtt aztán előhozakodtam a kíváncsiságomat piszkáló kérdéssel: mi történt ama bizonyos Bleier György fiatalúrral? – A választ sohasem felejtem. Ehelyütt mégsem teszem közzé. Mert jó, ha van olyasvalami, amit az ember egymaga tud csak az egész kerek világon.
Nem voltam ott a századik születésnapján. Közmondásos otthonülő létemre Antibes immár örökre a beváltatlan meghívások sorát szaporítja. Az ember különben sem hitte, hogy Lilike nem éri meg majd akár a kétszázadikat is…
Tóth Sándor emlékplakettje Rév Lívia utolsó szegedi
koncertje alkalmából (2012)
(Marton Árpád felvétele)
Függelék:
Marton
Árpád műsora
Az öt éve elhunyt Rév Líviára emlékezünk
publikálatlan felvételeivel.
Magyar Katolikus Rádió, 2023. 04.07., 16:30
Archívum: 
hallgassa meg!
Öt éve, éppen Nagyhét idején szólította magához a mennyei Atya az 1916-ban született, legendás magyar zongoraművészt, Rév Líviát. Ma olyan fölvételeivel emlékezünk a csodálatos művészre, amelyeket utolsó hangversenyére készülve, a próbák idején rögzített, és amelyek korábban sehol sem voltak hallhatóak.
RÉV LÍVIA CHOPIN
MŰVEIBŐL ZONGORÁZIK
5 Mazurkas,
Op. 7: No. 1 in B-Flat Major, Vivace (2:37)
3 Nocturnes, Op. 15: No. 1 in F
Major (5:04)
Grande valse brillante in E-Flat Major, Op. 18 (5:56)
24 Préludes, Op. 28: No. 3 in G
Major, Vivace (1:02)
3 Waltzes, Op. 34: No. 1 in A-Flat Major (5:39)
3 Valses, Op. 34: No. 1 in A-Flat Major (5:30)
Trois grandes valses brillantes, Op. 34: No. 3
in F Major (2:28)
Berceuse in D-Flat
Major, Op. 57
(4:43)
Deux valses, Op.
69: No. 1 in A-Flat Major "Valse
de l'adieu"
(4:00)
2 Valses, Op. Posth. 69: No. 1 in A-Flat Major
"L'adieu" (4:01)
3 Polonaises, Op. Posth. 71: No. 3 in F Minor
(7:33)
Valse in E Minor, Op. Posth.
(2:52)
(Provided to YouTube by Believe
SAS)