MARTON ÁRPÁD[1]

 

Csak a derű óráit számolta

 

– emlékeim Rév Líviáról, számos zárójellel –

 

Rév Lívia La Celle Saint-Cloude-i otthonában

(Marton Árpád felvétele, 2008)

 

Nem csak karmesteróriásból adtunk a világnak egész generációt: korszakos zongoristáknak legalább ennyire bővében vagyunk. Mégis mindig meglepődöm, valahányszor kimarad a fölsorolásból az 1916-ban született, Varró Margit keze alatt nevelkedett Rév Lívia. Még a Képes Magyar Zenetörténet sem említi meg a Zeneakadémia büszkeségeinek fölsorolásakor, holott ugyanannak a nagy nemzedéknek volt jelese, amelyé partnerei és jóbarátai: Starker, Sebők vagy épp Fischer Annie. Igaz, itthon évtizedekig sem játékát, sem hírét nemigen hallotta senki. Élete Párizshoz, karrierje leginkább Nagy-Britanniához kötötte. Előttem egy Londonban készült szórólap a hatvanas évekből. A benne idézett méltatások a Le Monde, a The Times, a Corriera della Sera és hasonlóan tekintélyes lapok hasábjairól valók. Egytől egyig a legmagasabb elragadtatás hangján dicsérik a törékeny alkatú magyar zongoristát. Aki - hála a kilencvenes évektől rendszeres hazautazásainak és mesterkurzusainak – sokunk számára felülmúlhatatlan etalon. Afféle ínyencek kedvence. Öt esztendeje távozott az élők sorából. Századik születésnapján még maga zongorázott az ünneplő barátok tiszteletére…   

 

A Róla írott kis portrékötetben (Ő muzsikál rajtam keresztül. Kairosz, 2007) is elárultam: találkozásunk véletlen- vagy még inkább sorsszerű volt. Egy CD alakjában történt, lemezgyűjteményem megalapozásának idejében, valamikor a 90-es évek derekán. Ösztönszerűen, azt is mondhatnám: találomra választottam, amikor Chopin Noktürnjeiből épp az Ő lemezét tettem a kosaramba. Semmit sem tudtam a BBC kritikusainak ítéletéről, akik egy vakteszt alkalmával minden idők legjobb Chopin Noktürn-felvételéül választották az övét. És ezen maga Rubinstein sem sértődött meg: ezután is mindig meghívta stúdiófelvételei szűk közönségébe.

 

 

Az a lemezélmény örökre szóló találkozást jelentett a finom arcú művésznővel, akinek hajkoronája már a lemezborítón is ezüstbe fordult. Ám ki hitte volna, hogy az éteri éj-hangok varázslatos bűvészét, a finom, mégis huncut mosolyú magyar művésznőt élőben is hallhatom még valaha? És lőn. 1999-et írtunk, imádott Nagymamám kórházi ágya mellől érkeztem Rév Lívia jótékonysági hangversenyére a szegedi Új Zsinagógába. (Lilike a jótékonysági koncertek specialistájának számított: Rév Lívia néven egy siófoki katolikus templom javára koncertezett első ízben, kislányként. Egyszer elmondta nekem: soha egy fillért ki nem vitt Magyarországról, de mindig tiszteletdíj fejében lépett föl. S hogy miért? Mert nem teheti ki a fiatalokat annak, hogy Rév Líviára hivatkozva tőlük is ingyen föllépéseket várjanak. Ilyen ember volt: empatikus, odafigyelő és bölcs.) Utolsóként álldogáltam a dedikációra várók sorában. Rajongásom jutalma a Feketebillentyűs etűd volt, miközben Istenben boldogult Kárpáti Dezső Bácsi kattintott még párat zengzetes zárszerkezetű Leicájával. Hogy címlapfotó lesz a képek egyikéből – nos, ez az újabb meglepetés. (Rév Lívia különben is szeretett váratlan dolgokkal rukkolni elő. Évtizedes kihagyásokkal hódította meg a bakelit-, később a CD-piacot, élete tizedik évtizedében pedig a Youtube fölfedezettje, az internet sztárja lett. Amelyet – nota bene – egyik szögedi látogatásán intörnetnek titulált egy halvacsorára menet. Zseniális füllel! Ma is így hívom.)

 

Berény Róbert (1887 – 1953) pasztellje a tízéves Rév Líviáról (1926)

(Marton Árpád felvétele)

 

Következő találkozásunkra már mikrofonnal érkeztem. Jó másfél órán át mesélt csodálatos magyar kiejtésével és idehaza már kiveszett választékossággal. A beszélgetés a szebb napokat látott Magyar Katolikus Rádió számára készült. Éreztem: páratlan kincs birtokába kerültem. Így aztán az első adandó alkalommal keresztülvittem, hogy a portré nyomtatott formában is hozzáférhetővé váljék.

 

Házi mesterkurzus:

Chopin-elemzés Isabelle Oehmichen zongoraművésszel La Celle Saint-Cloude-i otthonában (Marton Árpád felvétele, 2008)

 

Rév Lívia La Celle Saint-Cloude-i otthonában

(Marton Árpád felvétele, 2008)

 

Az írott változathoz persze további pontosítások váltak szükségessé. Június lehetett, amikor néhány napra Tamásiba tettem át székhelyemet, hogy Lilike mesterkurzusának ebédszüneteiben kiegészítsük korábbi beszélgetésünket a szükséges részletekkel. Ami azt illeti: ez a munka nem ért véget a gyalogjáróra himbálódzó meggyfák megdézsmálása és a Dürnitz-szonáta közös dalolászása közben megejtett módosításokkal. Habár a kötetecske 2007-ben elhagyta a nyomdát, és ma is a rajongók féltett kincse, Lilike élete végéig újabb meg újabb javaslatokkal állt elő egy esetleges javított kiadás érdekében. Két vagy három példányt őrzök grafitceruzás kiegészítéseivel. Amelyek – kell-e mondanom – időnként egymásnak ellentmondó tényeket közölnek.

 

Berény Róbert (1887 – 1953) portréja Weiner Leóról, Rév Lívia szeretett mesteréről (1911)

(Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria)

 

 

Hogy konkrét példát említsek. Egyik szegedi látogatása során épp a Stefánia főhercegnő nevét viselő, Tisza-parti parkban bandukoltunk – Lilike, ha csak tehette, gyalogszerrel járt mindenhová –, amikor szóba került egy anekdota, főszerepében Lilike egyik mesterével, Weiner Leóval. Lilike erősködött, hogy azt az anekdotát épp éntőlem hallotta. Nem vitatkoztam. A dolog természetesen fordítva történt. Nem voltam a Zeneakadémia hallgatója 1936-ban…

 

Utolsó koncertjét Szegeden szervezhettük meg. Ugyanabban a teremben, ahol – Szőkefalvi-Nagy Erzsébet főkönyvtáros és Rév Lívia-rajongó alapos sajtótörténeti kutatásai alapján 67 esztendővel korábban, 1945-ben zajos sikert aratott, szép művészi pálya ígéretét ébresztve a cikkíróban. A koncert délelőttjén fodrászhoz mentünk. A szépészeti beavatkozás végén felejthetetlen látvány tárult a szemem elé: a belvárosi szalon valamennyi munkatársa és összes vendége szétrobbanthatatlan csoportozatként vette körül a mi drága Lilikénket. Aki – gyakori tréfája volt ez – az ő „három férje” képeivel keltett ámulatot a hölgykoszorúban. A három kép Pierre Aubét ábrázolta ötvenévi házasságuk más-más szakaszaiban. Akiről a La Celle Saint-Cloude-i ház manzárdszobájában, egy tekintélyes festmény láttán tudtam meg, hogy Franciaország marsalljának leszármazottja, Alba bárója volt. A képet a Horatiusok esküjét és Napóleon koronázását megörökítő David festette az ősről…

 

A hírlapi kutakodás közben korábban nem ismert adalékra bukkantunk. Idézem. „Rauchwerger Lívia, a közismert zongoraművésznő és Bleier György jegyesek. Minden külön értesítés helyett.” – A kulturális államtitkár csokor-átadásával megkoronázott koncert már-már hisztériába torkolló lelkesedés mellett, végeérhetetlen ovációval, sikeresen lezajlott. Elutazás előtt aztán előhozakodtam a kíváncsiságomat piszkáló kérdéssel: mi történt ama bizonyos Bleier György fiatalúrral? – A választ sohasem felejtem. Ehelyütt mégsem teszem közzé. Mert jó, ha van olyasvalami, amit az ember egymaga tud csak az egész kerek világon.

Nem voltam ott a századik születésnapján. Közmondásos otthonülő létemre Antibes immár örökre a beváltatlan meghívások sorát szaporítja. Az ember különben sem hitte, hogy Lilike nem éri meg majd akár a kétszázadikat is…   

 

Tóth Sándor emlékplakettje Rév Lívia utolsó szegedi koncertje alkalmából (2012)

(Marton Árpád felvétele)

 

Függelék:

 

Marton Árpád műsora
Az öt éve elhunyt Rév Líviára emlékezünk publikálatlan felvételeivel.

Magyar Katolikus Rádió, 2023. 04.07., 16:30

Archívum:  hallgassa meg!

Öt éve, éppen Nagyhét idején szólította magához a mennyei Atya az 1916-ban született, legendás magyar zongoraművészt, Rév Líviát. Ma olyan fölvételeivel emlékezünk a csodálatos művészre, amelyeket utolsó hangversenyére készülve, a próbák idején rögzített, és amelyek korábban sehol sem voltak hallhatóak.

 

RÉV LÍVIA CHOPIN MŰVEIBŐL ZONGORÁZIK

5 Mazurkas, Op. 7: No. 1 in B-Flat Major, Vivace (2:37)

3 Nocturnes, Op. 15: No. 1 in F Major (5:04)

Grande valse brillante in E-Flat Major, Op. 18 (5:56)

24 Préludes, Op. 28: No. 3 in G Major, Vivace (1:02)

3 Waltzes, Op. 34: No. 1 in A-Flat Major (5:39)

3 Valses, Op. 34: No. 1 in A-Flat Major (5:30)

Trois grandes valses brillantes, Op. 34: No. 3 in F Major (2:28)

Berceuse in D-Flat Major, Op. 57  (4:43)

Deux valses, Op. 69: No. 1 in A-Flat Major "Valse de l'adieu" (4:00)

2 Valses, Op. Posth. 69: No. 1 in A-Flat Major "L'adieu" (4:01)

3 Polonaises, Op. Posth. 71: No. 3 in F Minor (7:33)
Valse in E Minor, Op. Posth. (2:52)

(Provided to YouTube by Believe SAS)



[1] Marton Árpád szegedi művészeti író, kritikus, újságíró.