Az alábbiakban teljes terjedelmében közzétesszük Csábi István, a Rózsavölgyi Márk AMI intézményvezetőjének Ember Péter Csaba búcsúztatóján a balassagyarmati katolikus temető ravatalozójánál elhangzott szavait:

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik, tudod, lassan minden olyan valóságos lesz, mindennek megismered értelmét, minden olyan félelmesen és unalmasan ismétlődik.

Mikor már tudod, hogy a pohár semmi más, csak pohár. S egy ember, szegény, semmi más, csak ember és halandó, akármit csinál is... Aztán megöregszik a tested; nem egyszerre, nem, először szemed öregszik vagy lábaid vagy gyomrod, szíved. Így öregszik az ember, részletekben.

Aztán egyszerre öregedni kezd a lelked: mert a test hiába esendő és romlandó, a lélek még vágyakozik és emlékezik, keres és örül, vágyik az örömre. S mikor elmúlik ez az örömvágy, nem marad más, csak az emlékek, s ilyenkor öregszel igazán, végzetesen és véglegesen.

Egy napon fölébredsz, s szemed dörzsölöd: már nem tudod, miért ébredtél? Amit a nap mutat, pontosan ismered: a tavaszt vagy a telet, az élet díszleteit, az időjárást, az élet napirendjét. Nem történhet többé semmi meglepő: még a váratlan, a szokatlan sem lep meg, mert minden esélyt ismersz, mindenre számítottál, semmit nem vársz többé, sem rosszat, sem jót... s ez az öregség.

De Valami él még szívedben, egy emlék, szeretnél viszont látni valakit, szeretnél megmondani vagy megtudni valamit, s tudod jól, hogy a pillanat majd eljön egy napon, s akkor egyszerre nem is lesz olyan végzetesen fontos megtudni az igazat, mint ezt a várakozás évtizedeiben hitted.

Az ember lassan megérti a világot, s aztán meghal. Megérti a tüneményeket és az emberi cselekedetek okát. Igen, egy napon eljön az igazság megismerése: s ez annyi, mint az öregség és a halál. De akkor ez sem fáj már."

Tisztelt Gyászoló Család! Megjelent Barátaim!

Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek c. regényének e részletével köszöntöm most mindazokat, akik megjelentek itt a balassagyarmati temetőben, hogy végső búcsút vegyenek Ember Pétertől.

Végső tisztességadásra, temetésre gyűltünk össze városunk temetőjében. Búcsúzni jöttünk egy férjtől, édesapától, testvértől, kollégától.

Tisztelt Gyászolók! Barátaim!

„Furcsa sors a miénk: a Cél, míg űzzük, illan, megfoghatatlan és nem találjuk sehol! – írja Baudelaire, francia költő, majd így folytatja: De az Ember elé remény reményre csillan, s pihenést úgy keres, hogy tovább lohol.

Ti csodás utasok! hadd olvasunk ma drága meséket szemetek tengermélyeiben! Nyíljon emléketek kincses ládája tágra,
hol csupa küzdés-emlék pihen. Mi mindent láttatok?”

Tisztelt Emlékezők! Nyissuk ki most mi is Ember Péter életének kincses ládáját, pörgessük vissza az idő kerekét és egy szűkszavú összefoglalással próbáljuk meg felvillantani alakját, emberi valóját, csak a rá jellemző sajátosságait, különállóságát, a többiektől való megkülönböztetésben. Próbáljuk felidézni életét, szép emberi tulajdonságait, amelyek soká élnek majd a hozzá közelállókban.

EMBER PÉTER 1944. június 28-án, egy négy gyermekes család harmadik gyermekeként, a felvidéki Gyerken csodálkozott rá erre a földi világra. Édesapja jegyző volt, édesanyja népművész, aki tojásokat, fatárgyakat festett palóc motívumokkal, valamint színdarabokat írt, rendezett és tanított be. Egy színdarab miatt – amelyben a cseh kiverésről is szó volt – kellett a családnak egyik napról a másikra visszaköltözni Balassagyarmatra. Mindössze 30 kg vagyonnal kellett menekülniük 1945 áprilisának végén. Még ugyanebben az évben az édesapát Ecsegre helyezték jegyzőnek, így Péter már ott eszmélt erre a világra. Ecsegen kezdett hegedülni, ahol általános iskoláit is megkezdte, de a felső tagozatot, miután a család visszaköltözött a Civitas Fortissima városába, már Balassagyarmaton a Bajcsyban végezte el. Ezt követően a Balassi Bálint Gimnáziumban érettségizett, majd a miskolci Bartók Béla konzervatóriumban mélyítette tovább hegedűtanulmányait. 

Ember Péter 1968-ban szerezte diplomáját a miskolci Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zene- és Énektanárképző Főtanszakán, hegedű, szolfézs és általános iskolai énektanár szakon. Már főiskolás éveiben, 1967-től tanított a Rózsavölgyiben. Kiváló pedagógiai képességei már pályája kezdetén megmutatkoztak. 1970 – 1973 között a zeneiskola igazgatóhelyettese. 1985-től nyugdíjba vonulásáig vezette az iskola nagy példányszámú kotta - és könyvtárát, vezette a vonóshangszerek nyilvántartását és karbantartotta a hangszereket. Több éven át vezényelte az iskola vonószenekarát. Rendszeres résztvevője volt a 70-es években induló „Élő zenét a falusi iskoláknak” c. hangversenysorozatnak. Az intézmény több telephelyén tanított, önzetlenül vállalta az utazással járó kellemetlenségeket. Tanítványai szerették és minden kolléga tisztelte önzetlenségéért, jóindulatú segítőkészségéért. Sok muzsikust nevelt ki, akik hálával gondolnak rá.

2009. december 31-én vonult nyugállományba, de az utolsó pillanatig hozta-vitte feleségét a zeneiskolába, aki nyugdíjaskét is tanít a mai napig.

1970-ben kötött házasságot a kecskeméti származású, szintén zenetanár Nóti Erzsébettel. Házasságukból két gyermek született: Györgyi és Péter, akiket igyekeztek tisztességgel felnevelni, életük alakítását céltudatosan, a célszerűség józan tudatosságával formálni, és elindítani az életbe.

Tisztelt Gyászolók!

Nomen est omen: A név kötelez – tartja a latin mondás. A görög-latin eredetű Péter név jelentése: Szikla. A Péter keresztnév erős egyéniséget, függetlenséget, önbizalmat adhat viselőjének. Kezdeményező személyiség kialakulását segítheti. Máté evangéliumában olvashatjuk Jézus szavait, aki így szól Péterhez: „Én pedig ezt mondom neked: Te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem fel egyházamat.” Ember Péter ilyen volt, aki nevének jelentéséhez hűen élte meg életét, akire lehetett építeni, lehetett számítani. Bátran építhetett rá családja, építhettek rá művészkollégái, tanítványai és mindazok, akik hozzá fordultak. Péter mindig segítőkész, szorgalmas, hivatásában kötelességtudó, precíz volt.

Mindemellett érzékeny lelkű, aki szerette családját, gondoskodott családjáról, aki a családjáért élt és aki azt tartotta, hogy: „Azért vagyunk a földön, hogy jót tegyünk másokkal, hogy lehetőséget adjunk a másik embernek, hogy fontosnak érezze magát.” És mindezt tette csendesen, végtelen szerénységgel és alázattal.

Reményik Sándor: Akarom c. verse kívánkozik ide.

Akarom: fontos ne legyek magamnak.

A végtelen falban legyek egy tégla,
Lépcső, min felhalad valaki más,
Ekevas, mely mélyen a földbe ás,
Ám a kalász nem az ő érdeme.
Legyek a szél, mely hordja a magot,
De szirmát ki nem bontja a virágnak,
S az emberek, mikor a mezőn járnak,
A virágban hadd gyönyörködjenek.
Legyek a kendő, mely könnyet töröl,
Legyek a csend, mely mindig enyhet ad.
A kéz legyek, mely váltig simogat,
Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.
Legyek a fáradt pillákon az álom.
Legyek a délibáb, mely megjelen
És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem,
Legyek a délibáb a rónaságon
Legyek a vén föld fekete szívéből
Egy mély sóhajtás fel a magas égig,
Legyek a drót, min üzenet megy végig
És cseréljenek ki, ha elszakadtam.
Sok lélek alatt legyek a tutaj,
Egyszerű, durván összerótt ladik,
Mit tengerbe visznek mély folyók.

Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír,
Míg le nem teszi a művész a vonót.

Tisztelt Emlékezők!

Ember Péter élete a szerető családtagok, hozzátartozók és a Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola számára is ajándék, érték, melyet óvni, megőrizni öröm és boldog kötelesség. Élete váljon fogalmi tényezővé, melyre igaz: a visszatekintés már csak látomás csupán, de életének példái, tanulságai és magvalósult eszményisége az élők számára jelentsenek összegző képet, örökre megmaradó emlékezést és értékeket.

„Amikor meghalunk, nem az marad utánunk, amit a síremlékünkre vésnek, hanem az, amit mások életébe szőttünk.” – írja Michelle Moran írónő. Igen. Így érdemes élni és így lehet megmaradni a szívekben, ahogyan tette ezt Ember Péter.

IFJ. EMBER PÉTER papírra vetette búcsú gondolatait, amelyekkel fájó szívvel búcsúzik édesapjától:

Tisztelt Gyászolók!

Most csend van a házban

Nem szól úgy a dal

Süt a nap a kertben

Csak a szél dalol, De van benne valaki, mintha simogatna.

Szeretlek apa, úgy hiányzol.

Ha felnézek az égre

Mintha minden rendben lenne,

De ahogy a nap süt

Mintha árnyék lenne

S ha benézek a szobába 

Kihűlt minden

Most nyitva van az ablak

És a szellő elfújt mindent.

Ha lehetne kérni bármit az Istentől,

A legnagyobb kincset kérném, 

ami nagyobb mindentől.

Nem aranyat, nem gyémántot. 

Semmi mást nem kérnék

Csak téged kérlek apa,

Hogy megint velünk legyél.

Tisztelt Emlékezők!

„Mi csak vándorok vagyunk itt e földön”. Ember Péter is végig vándorolta, végigjárta élete útját Gyerktől, Ecsegen, Miskolcon át Balassagyarmatig, ahol örök álmát alussza majd. Ezért zárom ravatalbeszédemet egy Csángó Miatyánkkal.