2023. május 18-án, csütörtök délután 5 órára invitálta az érdeklődőket a Bégi Zeneakadémiára egy meghívó. Ekkor tartották a Bárdos Lajos Társaság megalakulásának 35. évfordulója emlékére rendezett rövid koncerttel egybekötött könyvbemutatót (a Bárdos Lajos Társaság kiadványát). A két ifjúsági (iskolai) kórus produkcióját követően került sor arra a beszélgetésre, amelyben – a kiadvány bemutatásán túl - Hraschek Katalin (a KÓTA Ifjúsági Énekkari és Zenepedagógiai Szakbizottságának Elnöke) inspirálta a kötet szerzőjét emlékei-élményei megosztására. És erre nagy szükség volt, hiszen Márkusné Natter-Nád Klára a „sikeres rejtőzködők” ama nagycsaládjába tartozik, aki magáról (milyenségéről) kizárólag munkásságával enged fogalmat alkotnunk.

Márkusné Natter-Nád Klára

Bár recenzióknál nemigen szokásos, azt hiszem, méltányos és illő, hogy először róla legyen szó. Annál is inkább, mert mindinkább (gyors) információszerzésre specializálódó korunkban néha már arra sem adunk időt, hogy többre érdemeseknek a nevét akár csak „áruvédjegyként” megjegyezzük (általában a „megjegyzés”, mint olyan, mindinkább kimegy a divatból – fordított arányosságban van az információszerzés gyorsaságával…).

Személyes ismeretségünk során beszélgetéseink mindig szakmai tárgykörben időztek (ritkaságszámba mentek a szubjektív megjegyzések, kitérők – az egyik során örömmel „egyeztettük” Salzburg iránti közös rajongásunkat). Nyilvánvaló volt: Klári elképzelhetetlen munka, feladatok nélkül, vagyis mindig valamin dolgozott, valamiért fáradozott, s tette ezt őszinte lelkesedéssel, fáradhatatlanul. Ama szerencsések közé tartozik, akiket olyan feladatok „találnak meg”, amelyek elvégzése egyszersmind örömforrás – és megfordítva is igaz: mindig talált olyan feladatokat, amelyek közhasznúak, miközben őt személyesen foglalkoztató kérdésekkel foglalkozhat.

Legadekvátabb jellemzésként álljon itt róla, amit ő írt magáról a Kóta honlapjára, a Sajtó- és Szerkesztői Szakbizottság társelnökeként:

A Liszt Ferenc Zeneakadémia Középiskolai énektanárképző-karvezető szak elvégzését követően 20 évig tanítottam különböző iskolatípusban. Szerkesztői és zeneírói munkásságomat 1972-ben kezdtem a Tankönyvkiadóban, a zenei kiadványok felelős szerkesztője és az Ének-zene Módszertani lap szerkesztőjeként. 1994-ben kértek fel A Magyar Kodály Társaság Hírei szerkesztésére. 26 évig voltam szerkesztője, majd főszerkesztője a folyóiratnak. Emellett rendszeresen írtam cikkeket a KÓTA lapjának a Zeneszónak. Az időtől a mai napig közel 500 írásom jelent meg e két lapban. További magyar és német zenei folyóiratnak is küldtem írásaimat. A Tankönyvkiadótól már nyugdíjban, a XIV. kerületi Ungvár utcai Kéttannyelvű, német-magyar általános iskolában tanítottam német és magyar nyelven az 1-4 osztályban az éneket. Európa számos országában, és német nyelvterületen állandó meghívott előadóként tartottam előadást a magyar tanítási módszerről, Kodály tanítási elveiről. Könyveim jelentek meg, legutóbb 2020-ban.  2017-ben vehettem át a Zeneakadémián a Vasdiplomát.

(Az utolsó előtti mondat módosítandó lesz, e kötet 2022-es megjelenésével.) Mi sem jellemzőbb, mint hogy nyoma nincs a híres tanárok felsorolásának (nem tartozik szorosan oda!), sőt, annak sem, hogy 2016 óta a Magyar Kultúra Lovagja. A tárgyszerű adatok felsorolása aligha adhat képet a munka mennyiségéről, a teljesítmény minőségéről. Arról, amiről meggyőződhetnek új könyvének olvasói.

Bárdos Lajos a zenetudományi tanszék növendékeinek tart órát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola (2000-től egyetem) egyik termében.
A Tanár úr mellett: Kárpáti János, a zongoránál Tóth Margit.

MTI Fotó: Zinner Erzsébet. (Budapest, 1955. február 21.)

A könyvbemutatón szép számban megjelentek láttán az első érzés az öröm volt: lám, sokan emlékezünk még a Tanár Úrra (aki azoknak is Tanár Úr volt, akik nem részesültek abban a szerencsében, hogy személyesen lehessenek a tanítványai, hiszen publikációival széles néprétegek számára tette indokolttá eme „levelező” oktatással, avagy speciális „távoktatással” a tanár-diák kapcsolat érzetét. A krónikásnak kötelessége, hogy beszámoljon a folytatásról is: az énekkarok szereplését követően a hozzátartozók jelentős része a távozást választotta. No comment…

A „kemény mag” viszont annál lelkesebben maradt: most jött a gyönyörűséges múltidézés, megannyi apró emlék előtör ilyenkor – mi tagadás, visszafiatalodik az ember… És mennyi energiát árasztott a fáradhatatlan szerző, aki korántsem elégedett meg a nagy vonalakban megtervezett forgatókönyvvel, egyre-másra törte fel belőle további emlékek – megállt a (mérhető) idő, megbokrosodtak az óramutatók, és mindenki élvezte az ünnepi forgatagot.

Aki ennyire lelkes, aki ennyi emléket hordoz ama híres „tarisznyában”, ráadásul többrendbéli, többszintű publikációs tapasztalattal rendelkezik (szerzőként és szerkesztőként egyaránt), megtalálta a módját, hogy a 144 számozott oldalt tartalmazó kiadványba többletet csempésszen be – a címhez képest. Csodálatos „csalás” ez, ami egyszersmind azt is dokumentálja (ami egyébként szakmai berkekben köztudott), hogy a családi-tanítványi-baráti kör kezdettől felelősségteljesen foglalkozott Bárdos Lajos szellemi hagyatékával. Kezdjük tehát a Bárdos Lajos Társasággal! Bárdos 1986-ban bekövetkezett halálát követően hamarosan megszületett a terv, társaság alapítására. Az első összejövetelre 1987. augusztus 25-én került sor a BMK-ban, Az alakuló közgyűlésnek 1987. december 19-én a Kertészeti Egyetem díszterme adott otthont. A Bárdos Lajos Társaság hivatalos bejegyzésére 1988. január 20-án került sor. Az emlék-őrzés másik útjaként hamarosan létrejött a „Bárdos Lajos Zenei Hetek Kórus és Ifjúságnevelési Alapítvány” is (a Bárdos Lajos Zenei Hetek 1977 óta évenként kerül megrendezésre). A Társaság életében minőségi változást hozott, hogy 2000-ben létrejött a Bárdos Múzeum. Márkusné Natter-Nád Klára Nagy Olivér halálát követően töltött be vezetőségi, majd Lukin Lászlót követően főtitkári tisztséget.

A kiadvány „feltérképezi” a Bárdos Lajos nevét viselő kórusokat. Elsőként a Városmajori templom kórusa kerül bemutatásra, ahol Bárdos a karnagyi pályafutását kezdte – s amely Bárdos halálát követő bő évtized múltán felvette egykori karnagya nevét, folytatódik 15 további kórus történetével (a névfelvétel előtti előéletével, majd további pályájával). Ahol csatlakozó rendezvénysorozat jött létre, külön fejezetet kap (pl. Debreceni Bárdos szimpóziumok). Az egyes fejezetek végén pontosan kirészletezett forrásjegyzéket találunk. Alkalmanként beszámolókat olvashatunk, például a Nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya Társszékesegyház Bárdos Lajos Kórusánál Gebri József tollából. A korrekt tárgyszerűség mintapéldája, hogy a jelenlegi helyzetre utaló információ is közlésre került („Nagyon sajnálom, hogy a Bárdos Társasággal megszakadt a kapcsolatunk, mivel a kórus átvételekor ez nem jött szóba. Szeretnénk azt megújítani, élővé tenni.”) Örömmel fedezzük fel az együttesek sorában a szlovákiai Bárdos Lajos Vegyes Kart (Nagymegyer), csakúgy, mint az együttesek életében a külföldi szerepléseket, amelyeknek köszönhetően az országhatáron túl is koncertjeik látogatóikkal megismertették Bárdos nevét, s műsoruknak köszönhetően zeneszerzői munkásságából is ízelítőt adtak. A Bárdos Lajos kórusok sorát mi más zárhatná, mint áttekintő ismertetés a Mátyás-templom Kórusáról. Az emeritus karnagy Tardy László írása igazi magyar zenetörténeti csemege!

Lukin László, a Bárdos Lajos Társaság néhai alapító főtitkára beszél a Baranyai úti Általános Iskola névadó ünnepségén. Az iskola Bárdos Lajos Kossuth-díjas zeneszerző nevét vette fel, az ünnepség keretében leplezték le Paulovics István szobrászművész alkotását: Bárdos Lajos mellszobrát is.

MTI Fotó: Soós Lajos. (Budapest, 1989. november 20.)

A volt Budai Skálával szembeni háztömb mögött (Budapest XI. kerület, Baranyai tér. ) lévő Bárdos Lajos Iskolában található Paulovics István szobrászművész alkotása.

A folytatásban a Bárdos Lajos Iskolákról kapunk körképet – múltjuktól a jelenükig kísérve sorsukat, amely egyben a hazai énekoktatás változó helyzetéről is közelképet ad. Kilenc oktatási intézmény kerül így fókuszba, majd beszámoló következik a Bárdos Iskolák Találkozóiról (érdemes itt is figyelni s résztvevő intézmények számára, a rendezvények terjedelmére!).

A kalocsai Nagyboldogasszony Főszékesegyházban adott Budapesti Kórus hangversenyt Bárdos Lajos vezényletével 1943-ban.

Brückner Huba, a zeneszerző egyik veje írt rövid összefoglalót a Bárdos Lajos Múzeum történetéről, amely a kialakítás munkálataitól kezdve tájékoztatja az olvasót a Múzeum többféle funkciójáról, azokról a szolgáltatásokról, segítségekről és rendezvényekről, amelyeknek helyszínéül szolgál. Itt értesülünk arról, hogy immár több mint 20 éve működik egy Bárdos klub is, zenei ismeretterjesztő foglalkozásokkal és koncertekkel.

Személyes élményeket idéző, rövid élménybeszámolókat tartalmaz a zárófejezet (Találkozások Bárdos Lajossal, megemlékezések országszerte), amelyet szívesen neveznék „legélvezetesebb olvasnivaló”-nak, ha nem itt lenne a legszívfacsaróbb adat: Tillai Aurél a Pécsi Nevelők Háza Kamarakórussal 1984-ban készített felvételt Franciaországban 19 Bárdos-műből – ez az 1986-ban megjelent CD az első Bárdos-lemez, amelynek megjelenését már nem érte meg a szerző.

A személyes beszámolókat tárgyszerű áttekintés követi az országos megemlékező koncertekről, majd tallózás a Bárdos Társaság által az utóbbi két évtizedben a Régi Zeneakadémián rendezett hangversenyekből.

Mindez fotókkal gazdagon illusztrálva, ízléses-szép kiadásban, a felsorolásoknál szinte elkerülhetetlen, gyakori szóismétléseket leszámítva, olvasmányosan. Méltó folytatása Márkusné Natter-Nád Klára kötetekben jelentős értékeket közvetítő, továbbörökítő munkásságának. Reméljük, lesz még folytatása.

Fittler Katalin