Hangzó hommage

A Hungaroton május 26-án megjelent kiadványa az Hommage à Bruno Walter alcímet viseli. A borítón szembeszökően nagy betűkkel a szerző, Mahler neve, alatta egyre csökkenő mérettel a mű címe, az előadók neve, az említett tiszteletadás, végül parányi betűkkel az információ, miszerint négykezes verzióban tartalmazza az 1. szimfóniát. A népszerű zongoraművész-házaspár (Simon Izabella és Várjon Dénes) fotója ugyancsak hatásos figyelemfelkeltő.

A felvétel 2022-ben és 2023-ban készült, 2023 a megjelenés éve – nem kerekszámú évforduló indokolja tehát a megjelenést (Mahler 1860-től 1911-ig élt, Bruno Walter 1876 és1962 között). Az hommage arra utal, hogy Bruno Walter négykezes-átiratából keltette hangzó életre a mindmáig több verzióban játszott 1. szimfónia négytételes koncepcióját a zongoraművész-házaspár. A felvétel előzményéhez érdemben tartozik hozzá, hogy – a kísérőszöveg tájékoztat erről – néhány éve Fischer Ivántól kaptak felkérést, hogy szólaltassák meg az egyik Mahler-szimfónia négykezes átiratát. A választás a legismertebb-legnépszerűbb művek egyikére esett, így tehát a Budapesti Fesztiválzenekar Mahler-sorozata keretében ezt játszották el Brugge-ben.

Élőben tehát már vizsgázott a produkció, volt ideje érni is az interpretációnak – és nagy öröm a zenebarátok számára, hogy ezzel a kétségkívül ritkaságnak számító hallgatnivalóval gazdagodott a hangfelvételek kínálata.

Tudjuk, az ihlet és a fantázia nem ismer lehetetlent – Liszt Ferencnek a Beethoven-szimfóniákból készített letétje ennek egyik ékes példája. A nagyobb létszámú, a hangszínskálát illetően hasonlíthatatlanul gazdagabb mahleri zenekar esetében legalább akkora kihívás a négykezes-letétre való redukálás is. Ezúttal azonban nem elsősorban a szinte valamennyi hanggal való korrekt elszámolás lehetett a főcél! Ismeretes, hogy Bruno Walter munkássága több szállal kötődött Mahlerhez, és az az odaadó rajongás is, amellyel felelősséget vállalt kompozícióinak előadásakor (Walter nevéhez Mahler-ősbemutatók is fűződnek). Habár az utóbb szinte teljesen feledésbe merült, Walter maga is komponált – az pedig köztudott, hogy az alkotóművész „másként” olvassa más szerzők műveit is, mint azok az előadóművészek, akik elsődlegesen a jottaképre (játszanivalóra) hagyatkoznak. A mélyebb értést, a szerző számára is fontos, pontosan aligha notálható nüanszok iránti érzékenységet illetően Bruno Walter mindenképp ideális átiratkészítőnek tekinthető. A zongora-letétből, mint kottából olyan többlet-információkat kaphat a potenciális előadó, amelyek a komplex, instrukciókban gazdag partitúrában esetleg elkerülhették volna a figyelmét.

Gustav Mahler (1860-1911) és Bruno Walter (1876-1962) Prágában (1908)

Az emberileg és művészileg egyaránt ideális partnerkapcsolatról korábbi koncertfellépéseik során és hangfelvételeikkel is tanúbizonyságot tett a Várjon-házaspár. A mindkettejük által a kedvencek közé sorolt Mahler zenéjével való közvetlen kapcsolat önmagában is különleges inspiráció lehetett. És ehhez a „levelező tagozatos” mesterkurzus Bruno Waltertől, az egyik legautentikusabb Mahler-előadótól – ritka lehetőség!

Nem kell különösebb elfogultság ahhoz, hogy úgy véljük: a zongora „mindent tud”, de a legelfogultabb zongora-fan is kénytelen elismerni, hogy a zenekari hangszínvarázs azért…

Ennek a felvételnek különleges érdeme, hogy voltaképp minden hallgatójának tud többletet adni. Akit Mahlernél a nagyzenekari színek keverése, a sajátos tónusok nyűgöztek le, közelebb kerül magához a kompozícióhoz, a szimfónia alapos ismerője számára viszont példaértékűen tudják megvilágítani a partitúrába szavakkal írott instrukciók érdemi jelentőségét, tartalmát. Mert a két előadó számára egyszerűbb a finom tempóváltások, agogikák megvalósítása, mint a nagylétszámú együttes számára, legyenek bármennyire felkészültek is a játékosok a szólamukból, és kérje a legkifejezőbb mozdulatokkal eme érzelmi-indulati-hangulati rezdüléseket a karmester.

A zenekar pódiumot igényel – a négykezes-partnere pedig mintha meghitt társaságban foglalkoznának ugyanazokkal a gondolatokkal. Ettől némiképp változik a mű „perspektívája”: a részletezőbb felbontás „közelkép”-hez tartozik, könnyebb áttekinthetőséget biztosítva. Ugyanakkor a zenekari hangzásélmény mindig ott munkál a háttérben – ha pedig valaki ebben a verzióban ismerkedik a szimfóniával, minden bizonnyal kedvet kap ahhoz, hogy megismerje az „eredetit” is. Remek minőségű reprodukció, a nagyobb felületű eredetihez képest.

A művészpár interpretációjának értékét sejtteti, hogy a hallgató képes belefeledkezni a felvételbe, s miközben tartalmasan telik, hamar elrepül az 51 perc. Az már Mahler „számlájára írandó”, hogy a halk kezdéssel fokozott figyelemre készteti a hallgatót – aki viszont ezt mérceként magától értetődőként tudja megtartani az egész mű folyamán.

Hommage à Bruno Walter – vajon még mennyi hasonló érték vár a hagyatékban arra, hogy visszakerüljön a koncertéletbe, avagy a felvételek sorába? Legyen ez a felvétel egyúttal felhívás – no nem keringőre, hanem kutatómunkára és előadói aktivitásra, amely hozzájárulhat ahhoz, hogy a maga korában megbecsült dirigensnek ne csak a neve maradjon fenn az utókor számára.

(Hungaroton – HCD 32863)

Fittler Katalin

Symphony No. 1 in D Major: I. Langsam. Schleppend. Wie ein Naturlaut – Im Anfang sehr gemächlich (14:34)

Symphony No. 1 in D Major: II. Kräftig bewegt, doch nicht zu schnell – Trio. Recht gemächlich (7:21)

Symphony No. 1 in D Major: III. Feierlich und gemessen, ohne zu schleppen (10:53)

Symphony No. 1 in D Major: IV. Stürmisch bewegt (18:11)

(℗ 2023 Fotexnet Kft).