ITTZÉS MIHÁLY
Kodály-Kölcsey: Búsan
csörög a lomb*
Kodály Zoltán és Kölcsey Ferenc
Megkésett melódiák, Op. 6 No.
5. Búsan csörög a lomb (Kölcsey Ferenc verse) (4:04)
Szücs
Loránt (zongora), Melis György (ének)
℗
1975 HUNGAROTON RECORDS LTD.
Búsan csörög a lomb,
Mert fú szél;
Sűrűn dobog e szív,
Mert búm kél.
Kárpát kebeléből
A szél fú;
Tőled szerelem jön ez éjjeli bú.
Lyány sziklakemény, lyány
Csillagszép,
Nem látod-e kínom,
Melv dúl s tép?
Nem szánod-e kínom,
Mely tép s dúl,
S felforrva szememben ez arcra lehull?
Hajh rózsa, piroslik
Lángorcád,
Jer, könnye szememnek
Forrjon rád!
Hervadva hevétől,
Mely áltfut,
Majd adsz temetőmre halottkoszorút!
A
Megkésett melódiák leginkább dalszerű, leginkább népdalszerű darabja.
Nemcsak egyes kis részletek, sorok, motívumok mutatnak népdal-hatást, hanem a
teljes strófa, a teljes dallam is. Talán az egyetlen olyan darab a ciklusban,
amelynek dallama népdalszerűen elénekelhető kíséret nélkül. A legékesebb
bizonyítékot néhány népdal-párhuzam adja (ld. az 1. sz. mellékleten). A példák
azt mutatják, hogy Kodály a dal megírása előtt ismert, gyűjtött a saját
melódiáját ihlető járású, formájú dalokat. A „táblázatba” foglalt példákon
kívül még ld.: Asszony, asszony ki az ágyból (Kodály-Vargyas: A magyar népzene
65. sz., csíki gyűjtés, 1910, Kodály gyűjtése), Árva vagyok, árva (Kodály-Vargyas,
33. l. Bars, 1912. Ez is Kodály gyűjtése) A Semmit se vétettem kezdetű darab
dallamát Bartók is felgyűjtötte Újszászon (Pest m.) 1918-ban. Egyik-másik
népdalpélda megdöbbentően közeli rokona a Kodály-dallamnak. A Megrakják a tüzet
teljes formája a Kölcsey-megzenésítés első két dallamsora A5Av
szerkezetének felel meg. Kodály egy nagyobb dallamsorba fogja össze Kölcsey 6+3
összetételű sorpárjait.
A teljes négysoros dallam-strófa finom belső rokonságokkal
fejlődik tovább. A ritmus alapvetően azonos kiindulópontja az átkötések, a
szöveghez alkalmazkodás ellenére felismerhető. A dallamvonal bizonyos
hasonlósága is megfigyelhető: 
– kettős hullámot vet. A 3. sor (Kárpát
kebeléből a szél fú) a korábbi szext terjedelműre széthúzott dallamvonalat
mindössze kvart szélességben hozza (legmélyebb hangja h, legmagasabb é
– utóbbi egyben az egész dal csúcshangja!) Fontos „elhangolás”, „elrajzolás” a szél,
a mardosó kín és a hervasztó hévség illusztrálására az alapdallam
(!) egyetlen módosított hangja a hisz (kétszer is aláhajlik, elfedve az
eredeti lezáródó sorvéget: lá-szó-lá helyett lehetne a záró jellegű lá-szi-lá,
de még megtoldja – (a zenei-formai továbbvezetés érdekében) egy szi-vel: tehát
lá-szí-lá-szí. Ráadásul az utolsó lehajló „szélfúvó”, ”síró” kis szekundra egy
szótag jut (hajlítás az egyébként szigorúan szillabikus dalban!) – A 4. sor
(Tőled szerelem) nagy hangterjedelmű. A középmagas helyzetű első és a mély
járású második sor ambitusát és hangkészletét szintetizálja, tehát alkalmas
lesz a zárásra, a magas, leginkább elütő 3. sor (!) kiegyensúlyozására. – Kvázi
visszatérés? Mindenesetre a pentaton zárófordulat rímel egy kicsit az első,
ill. a második soréra. (v.ö. dó-szó,-lá,: Az hol én elmegyek és más
dalok vége!) – Ritmikailag e fordulatban a duola kiírt fékezést, lassítást,
kiszélesítést is jelent valamelyest.
A 3. szakasz elején az 1. sor dallama
terccel letranszponálva és variáltan jelentkezik, s ehhez viszonyítva nem
lefelé kvintváltással folytatódik, hanem felső kvartváltással. (Túl mély lenne
az énekesnek, vagy ha az 1. sor van 8-val feljebb, túl magas!) A 3. sor már
eredeti helyére kerül (a megfelelő ritmikai változtatásokkal), majd eredeti helyén
(a 3. sorhoz viszonyítva egy szekunddal feljebbi variánsként) indul a 4., záró
frázis is, de Lento-ra lassítva, majd azt is parlandóvá oldva. S ez már a
dallam-véget is variálja: recitativo-szerű befejezés (?) vagy hasonló tán az ú.
n. jaj-nótákhoz, amelyekben a szöveg után a sorvégeken a „jajajaj” egy hangon
recitál (v.ö. Kodály-Vargyas: A magyar népzene, példatár 308., ahol nem is
jajgatás van, hanem a szöveget recitálja, akárcsak a 309. számban; de jajongás
van a 310. példában).
A ritmus-változatokat ld. a külön
táblázaton (2. sz. melléklet). Nem népdal-ritmus! – ellentétben a dallam
népdal-ihletésével. A ritmus: értelem, tagolás megszabta alapvető
variáló-eszköz!
A kíséret. Talán éppen a
dalszerűséget hangsúlyozza az 1-2. vsz.-ot végigkísérő, összefogó lant- (?)
vagy gitár (?)szerű akkordfelbontás-kíséret.
1. vsz. Kezdet: „Búsan csörgő” üres
kvart-kvint (l-m-l,-m,) hangzások – pentatóniát ígér (!?). A
népdalszerű kezdő természeti kép és a reá „rímelő” szubjektív-lírai tartalmú
második frázis összefogása. Először szubdom. (fisz) orgonapont, majd
tonikai cisz basszus, majd hosszú időre a támasztóhang ismét a kezdő gisz
(domináns) lesz. Olykor a figuráció hangjai keverik a domináns és a szubdomináns
harmóniák hangjait (ld. 9. ütem: fisz-á-cisz szubdomináns hangok a domináns
basszus felett). A 2. sor zárlata („mert búm kél”.) a cisz-eolban g
basszust hoz – Bárdos Lajos elnevezése: szűk kvintes eol. Az átvezető ütem a fá-értelmű
Á basszussal kimélyíti (elsötétíti) a hangzást, különösen, hogy Á7
(tehát g a szeptimhang a rendszerbeli gisz helyett. (Így viszont
a Kodályra oly jellemző felhangrendszerbe illő hangzást kapjuk!)
A 3. sor jelentőségét kiemeli a kíséret is:
eddig nem volt mély fekvésben Á-(dúr) kvartszekszt figuráció, az első
pillanatban (13. ü.) hyperdúr akkord (dúr hármas + nagy szeptim, Lendvai
elnevezése), tehát itt már gisz a szeptimhang! Az Á szubdomináns
karakterű orgonapont felett a jobbkéz és a dallam együttesen
szextakkord-mixtúrát ad ki, mely a „síró” kisszekundok hatását a frázis végén
kromatikával fokozza. A 4. sor indítása: „Tőled szerelem” – igen jellegzetes
akkordot kap: ti (disz) basszus felett szűkített kvintes akkord – t-ri-f-l - nagy
terccel (fisz-áisz), a cisz a dallamban szeptimhang értelmű. A disz
basszushang az előbbi Á alaphanghoz viszonyítva poláris (tritónuszra
lévő) hang!
És jön a Kodály-kíséretekre jellemző
kromatikus csúsztatás: disz-d-cisz-c-h-áisz-á gisz-g-fisz, azaz cisz-ben:
ti-ta-lá-la-szó-fi-fá-mi-má-re. A jobbkézben folytatódik a nyolcad értékű
párhuzamos tercek vándorlása, így a kíséret lényegében dúrhármas mixtúrát ad!
Leszállás az „éjjeli bú” mélységeibe! Micsoda ellentmondás, azaz feszültség:
diatónikus, sőt pentaton dallam + kromatikusan csúsztatott dúrhármasok (mint az
atonalitás (?) képviselői!) Mindenesetre bizonytalan hangnemiség…A fisz
pedál-basszus felett bontakozik ki a figuráció az átvezetésben.
2. vsz. A kezdő frázis végén a
dallam a zongora balkéz-szólamában (oktávval mélyebben) megerősíti a súlyos
helyen lévő hangokkal az ének-dallamot. Jellemző: a „kínom” szóra változik meg
az eddigi kíséret-mozgás: komplementer mozgás adja ki a tizenhatod lüktetést.
Itt ér tetőpontra (forte) a korábban kezdett crescendo is (énekben: cresc.
lefelé forduló dallamban, mély fekvésben!) A basszus itt diatónikus fokokon
száll alá, míg eléri a cisz (=lá) záróhang alatt a pedállal hosszan
kitartott Ti (Disz) szeptimakkordot. [Érdemes megfigyelni, hogyan „készülnek” a
formarész-végi-kezdeti „varratok”: 1. vsz. vége („éjjeli bú”) a cisz=lá
hang a ré-fi-lá értelmű Fisz-dúr-hármas kvintje, tehát szubdomináns harmóniába
illeszkedik. A 2. szakasz első fele végén („mely dúl, s tép?”) a cisz a disz-re
épült hangzat szeptimje (klasszikus értelemben legérzékenyebb hangja lesz,
tehát véletlenül sem hihetjük, hogy a dal végetért, vagy mechanikus strófikus
ismétlés következne). Lendvai tengelyrendszerében persze ez a Ti-dúr szeptim is
szubdomináns értelmű! – E hely párhuzamosánál (1.vszk. „mert búm kél”) a cisz=lá
a g=ma bővített kvartja volt.
Újabb fokozás: „Nem szánod-e kínom”… A
korábbi mixtúra-szerkezet kibővül: párhuzamosan mozgó szeptimek felelnek meg a
korábbi hármasoknak. (A kárpáti szél csak játszi hármashangzat a bennem tépő s
dúló szeptim-disszonanciákhoz képest.) A „felforrva” szóra a zene ismét fortéra
kapaszkodik és a bartóki alfa-akkord egyik változatát írja körül a kíséret (ha
jól emlékszem az alfa-hangzást Lendvai is forrónak nevezi…) Utána ismét egész
ütemig tartó hangzat, de ez az É=dó-ra épülő akusztikus színezetű
undecim-akkord figurációja. Fontos: az alfa-akkordba illesztett jobbkéz-motívum
pentatóniája itt a d=tá-val elszíneződik, elrajzolódik. Az á=fá
szeptim-hangzat után a versszak vége – akárcsak az elsőé! – a Ré-(Fisz)-dúr
hármassal nyugszik meg, majd kromatikus csúsztatással színt vált f-á-cisz
bővített hármas lesz. És a felidézett kezdő figuráció („lombcsörgés”)
nyolcadokra vált át tizenhatodról. S mindez hol? A teljes dal aranymetszés-pontjában!! Moduláció, átvezetés
az á-moll kvartszexttel, felette pedig előkés és kromatikusan csúszó figuráció:
v.ö. Az hol én elmegyek-feldolgozás levélhullás-illusztrációja a 3. vsz.-ban!
3. vsz. A 3. szakasz kezdetén a
dallam „feje” a-mollban van, de a kíséret, s majd a dallam maga is fisszel
színeződik (dór szext) – a kodályi második hétfokúságba (heptatónia secunda)
illő hangzáskép. A rész jelentőségét a zongorában hozott dallam-imitáció
fokozza. Az á tonalitás voltaképpen szubdomináns értelmű. A „rózsa”
ütemben rejtőzködő akkord Lendvai elnevezésével élve: szubmoll: fi-lá-dó-mi
(azaz fisz-á-c-é) – „Könny”: D7, ami az eredeti hangnem
szerint Ta, azaz nápolyi hang (leszállított 2. lépcső). „forrjon”: nagy
terces szűk hármas + szeptim, vagy: dominánsszeptim-szerű hangzat szűkített
kvinttel a Re=Fisz basszus felett. „Rád” – a g=ma basszushoz
először nagy szeptimes bővített hármas járul, majd az új (3.) dallamsor
kezdetén akusztikus undecim-akkord (persze, ugye, a dallamhang a bő kvart!) Ez
a g=ma leszállított V. fok Bárdos megállapítása szerint lokrikus
színezetet ad a cisz-eolnak. Hosszan, orgonapontként kitartva hangzik, a
jellegzetes Kodályos akkordrepetíciókban a jobbkéz szólamában a dallammal
párhuzamosan mozgó váltások vannak (visszautal a megfelelő helyek korábbi mixtúráira!)
de – ismét fokozás! mostmár nónák és undecimakkordok írják körül, támasztják
meg a „hervasztó hév átfutó” (vagy inkább: átható!) dallamát. Az epilógus
indítása érdekes enharmóniákkal él a dallam-kíséret között. (cisz-disz fent,
desz-esz lent!) Eddig-nem-volt leálló akkordok (eddig, ha hosszú ideig ugyanaz
az akkord volt is, a ritmikus figuráció feloldotta.) – temetői hangulat, melyet
fokoz a leszállított dó=esz-re épülő nónakkord, majd tá=d-vel
megtámasztott mi-dó (=gisz-é= „-tőmre”) fordulat. (micsoda más
értelme, színe, hangulata van így, mint ha hagyományos szerkezetbe épülne bele!)
A gisz bő kvartja a basszusnak, így az egész képlet (c-d-e-fisz-gisz) az
egészhangúságba és persze a „dúr leszállított szeptimmel és szexttel”-típusú
heptatónia secunda móduszba illik!. Ez a d=ta viszont a záró cisz=lá-ra
vezet. Fríges színezetet kap a zárlat ezáltal. (v.ö.: Bárdos csángó szekund
elnevezésével, a moldvai népdalokban gyakori dó-tá-lá fordulattal a ti-lá
helyett. (Lendvai pedig az ilyen akkord-kapcsolatot Kodály-dominánsnak nevezte
el.)
Utójáték: az 1. vsz. végére rímelve
még egy kis kromatika moll-hármas(!) mixtúrával: Di-moll, Dó-moll,
Ti-moll=Eisz-É-Disz a kitartott cisszel együtt: la=cisz hyperdúr
(la=cisz-szubmoll, ti=disz moll7) Záró dallam-motívum a basszusban
fi-szó-re-lá, =cisz a legmélyebb hang a darabban! (kvartok!) majd egy kis reminiszcencia a kezdésre: ismét
a természet –emlékezés és megbékélés?!
MELLÉKLETEK
(kottapapíron kézzel, tintával írt-kottázott
melléklet)
I. melléklet
(Kézzel,
tintával írt megjegyzések)
AJ. nd. gyűjteménye
II. Társas dalok 28. szám C-dúr és verbunkos a-moll
dallama
8. sor!
Közzéteszi KZ és Gyulai Ágost
Akadémiai Kiadó Bp. 1952.
- - - - - -
621/42
BÖI, I. Szerk. Szőllőssy András
749. l.
A magyarországi modern zenéről
Zeneműkiadó 1966.
2.sz.
melléklet (tollal
kottázva piros megjegyzésekkel, javításokkal; szöveg írógéppel)
(Kézzel
folytatva, tollal írva)
A
4. eltér az előző soroktól: nem 6+3-as sorpár, hanem egy hosszú sor, spondeus
kezdésű anapesztus sor:
Bármelyik
dallamhang lehet hosszú, vagy rövid, kerülhet súlyos helyre, vagy súlytalanra,
az 1-3. sorban. Jellemző azonban, hogy hosszú értékekkel kezdődnek a sorok,
azután „sűrűsödik” a ritmus, majd újra kiszélesedik, lefékez. Érdekes próba
lehet: teljesen strófikus dalként elénekelni a három versszakot az első szakasz
dallamára. A metrikai-ritmikai átosztások a fontos szavak, ill. szótagok
kiemelését szolgálják. Ezért lesz pl. felütéses kezdésű a 2. és 3. versszak. A
3 szótagnyi pici szövegsorok zenei ritmusa alig változik. Jellemző, hogy a
kötött versritmusú 4. sor zenei ritmusa a leginkább hasonló, sőt lényegileg
azonos a három versszakban. Persze itt is alkalmazkodik a szavak szerinti
metszethez (ld. 2. ütem a m-d-r dallamfordulattal) – a szünet értelmező
szerepe!