KÖNYVBEMUTATÓ: TATA, 2023. AUGUSZTUS 17.
I.
Különleges
kötettel gazdagodott a magyar nyelvű zenei kiadványok sora, s korántsem csupán
azért, mert két címet is kapott: „Schiffer Ervin, a brácsa mestere” – ez
olvasható a címlapon, míg a könyv gerincén az olvasható: „Schiffer Ervin
emlékezete”. A hely és az időpont korántsem véletlen: A 17. Schiffer Ervin Nemzetközi Zenei
Mesterkurzus, Tata
(Szóló hangszerek és
kamarazene, 2023. VIII. 17-25.) biztosított neki sajátos aktualitást.
A Parlando olvasóinak figyelmét még 2005-ben
hívta fel Dezső Marianna, a Tatabányai Erkel Ferenc Zeneiskola igazgatója egy
svájci mesterkurzusra: abban az évben immár 20. alkalommal rendezett
mesterkurzust Morges-ban a külföldön élő magyar muzsikus-házaspár, Schiffer
Ervin és Sebestyén Katalin. A lelkes zongorista vendéghallgató a
megismerkedésüket követően rögtön merész tervezgetésbe kezdett, és elképzelése
tetszésre talált a művésztanároknál. Svájc után Tatán is meghirdettek egy
Nemzetközi Zenei Mesterkurzust, amely 2007 óta minden év augusztusában tíznapos
intenzív zenélési-továbbképzési lehetőséget biztosít az érdeklődőknek. A 10.
évben kiadott jubileumi emlékkönyv objektív-szubjektív dokumentuma az első
évtizednek.
Közben történt egy és más. 2011-ben Tata városa
„Díszpolgár” címmel tüntette ki a két kiváló művésztanárt, akiknek az
oktatómunkájuk iránti érdeklődés lankadatlanul vonzotta a fiatal hangszeresek.
2014-ben elhunyt Schiffer Ervin. Emlékére augusztus 17-én a kurzus valamennyi
diákja és tanára jelenlétével Tata város polgármestere, Michl József egy vörös
márvány emléktáblát avatott fel az emlékére a tatai Öreg-tó partján, és egy
platánfát ültetett, ily módon is gondoskodva „Ervin bácsi” emlékének
tovább-éltetéséről. 2015 óta a mesterkurzus Schiffer Ervin nevével szerepel.
Dezső Marianna
Miként annakidején a házaspár elmondta Dezső
Mariannának, a morges-i kurzust barátság hívta életre, és a barátság
meghatározó tényező mindmáig a művésztanárok meghívásánál. A tanár-diák
viszonyokból idővel kollegiális baráti kapcsolatok alakultak, s állandósult a
szeretetteljes légkör.
Sebestyén Katalin
hegedűművész-tanár,
a „Schiffer Ervin, a
brácsa mestere” c. memoár-kötet szerzője a bemutatón
Az özvegy kezdeményezésére született meg a 196
oldalnyi kötet, amely arra tesz kísérletet, hogy életrajzi adatokból, a
művészpálya dokumentált eseményeiből és az egykori művészkollégák és növendékek
visszaemlékezéseiből maradandó értékű emléket állítson Schiffer Ervinnek. Ő
biztosította a családi archívumból az illusztrációkat, és fordította az
idegennyelvű dokumentumokat. Az emlékek életrajzzá formálása Réfi Zsuzsanna
munkája, aki szerkesztőként a könyv végső formáját is kialakította.
A könyvbemutató meghitt eseménnyé alakult:
nyitányként Schiffer Ervin tanításából kaptunk ízelítőt, egykori
óra-részletének felvételével, befejezésül pedig az idei kurzus egyik
kamaracsoportja játszott (Sebestyén Katalin növendékei), ami bátor vállalkozás
volt, ha arra gondolunk: maximum három napjuk volt arra, hogy összeszokottan
muzsikáljanak. A Serenata a főúri házimuzsikálások légkörét is felidézhette.
Pillanatkép a
könyvbemutatóról
A közönség javarészét a kurzus diákjai és
tanárai alkották. Sebestyén Katalin és Dezső Marianna beszélgetése Schiffer
Ervin szellemének megidézését célozta, hogy mindazok, akiknek nem volt
lehetőségük a brácsaművész-tanár személyes megismerésére, legalább az élmények
felidézésekor megpróbálhassák elképzelni őt teljes valójában. Képe, jellegzetes
mosolyával, a reprezentatív molinóról figyelte az „eseményeket”.
Sebestyén Katalin érezhetően örült, hogy
megvalósult több éve dédelgetett álma – ez mutatkozott meg abban is, hogy
tolmácskodásra is vállalkozott: fáradhatatlanul informálta a magyarul nem értő
külföldi fiatalokat. Nekik ez az alkalom közvetlenebb élményt jelenthetett,
mint az apropójául szolgáló kiadvány – amely azonban talán még így is érdekes
lehet, hiszen megérezhetik, hogy folyamatnak a részesei: az idei kurzus
plakátjának kisméretű képe is helyet kapott a kötetben. (Remélhetőleg a szakmai
érdeklődés nem fog Tatára koncentrálódni – hiszen kevés könyv foglalkozik
egy-egy elsősorban kamaramuzsikusként értékes teljesítményt felmutató
előadóművésszel.)
„Öröm volt érezni a
közösségi légkört…”
Öröm volt érezni a közösségi légkört, amely ékes
bizonysága volt annak, hogy a zene: nemzetközi nyelv. Amelyen tér-idő határok
nélkül képesek megértetni magukat a muzsikusok.
Közreműködtek a 17.
Nemzetközi Schiffer Ervin Mesterkurzus (szóló hangszer és kamarazene, 2023.
VIII. 14-25.) hallgatói
Fittler Katalin
II.
SEBESTYÉN KATALIN
SCHIFFER ERVIN, A PEDAGÓGUS[1]
Hit,
szenvedély és humor
Magyarázat
– húszféleképpen
Hogyan kezdődött mindez, miért volt ilyen
eredményes az oktatási metódusa?
Első növendékei zongoristák voltak, belőlük
faragott brácsaművészeket. Olyan sikerrel, hogy ezt követően mindenütt
megismerték a nevét, és számtalan tanítvány érkezett hozzá bármely város
zeneművészeti főiskolájára, ahol csak a katedrára lépett. Schiffer Ervin
ugyanis elképesztő hittel, szenvedéllyel, kedvességgel és humorral adta tovább
a tudását, sajátos metódusokat alakított ki, amelyek megoldással
szolgáltak az összes növendék számára.
Eredetileg nem készült tanárnak – meséli
Sebestyén Katalin – versenyeket akart nyerni, szólistakarriert befutni; amit
nagy sikerrel meg is valósított: nemzetközi díjak (Bukarest, Genf,
Liège), valamint fontos fellépések tanúskodnak erről. Aztán amikor
kvartettként bekerültek a hollandiai Brabants Conservatoriumba, akkor mindannyiuknak
tanítaniuk is kellett. Ekkor kapott ő hat zongoristát, akik mindnyájan
hivatásos brácsások lettek. Saját bevallása szerint menet közben kísérletezte
ki a hatékony metódusokat, s egyre jobban megszerette a tanítást is.
S mivel ilyen sikereket ért el az első növendékeivel, utána már igazi
brácsa-tantványokat kapott. Az egyik növendéke elnyerte Hollandia
legnagyobb díját („Rosenkranz”), és a Rotterdami Filharmonikus Zenekar
szólóbrácsása lett. Attól kezdve nagy létszámban kezdtek özönleni hozzá a tanulni
vágyó növendékek, akár Utrechtben, Amszterdamban, Brüsszelben vagy Tilburgban
oktatott. Szájról-szájra terjedt módszereinek, személyiségének a híre.
Az egyik évben érkezett egy izlandi brácsás, ezt követően minden
esztendőben jött abból az országból két-három fiatal. Az első spanyol
muzsikust is követte aztán a többi, s elindult a hispán lánc…
Képes volt ugyanis bizalmat kelteni
a diákjaiban, már csak az alapelvei miatt is. Ervin ugyanis
meggyőződéssel vallotta: mindenkinek joga van a tanuláshoz, ahhoz, hogy
fejlődjön, hogy elérje képességeinek a maximumát. Tehát célja
az volt, hogy minden növendékéből kihozza a legtöbbet, s ehhez
igyekezett felkutatni az összes hasznos módszert; sosem sajnálva
a fáradtságot a kevésbé tehetségesektől sem. Épp ezért arra
törekedett, hogy mindent húszféleképpen tudjon elmagyarázni, mert bízott abban,
hogy valamelyikkel eléri a kívánt hatást.
Schiffer Ervin tanítás
közben (2011)
Ha kellett, érzékletes példákat sorolt fel,
történeteket mesélt, hogy rávilágítson a művek zenei tartalma alapján
kívánt érzelmekre. A növendékektől is elvárta, hogy – akárcsak ő – teljes
erőbedobással dolgozzanak.
A tanítási módszertanáról hátrahagyott füzetei
tanúskodnak számomra, no meg a temérdek mesterkurzus tapasztalatai. Mindig
rengeteget beszélgettünk a növendékekről, láttam, hogyan készíti elő
az óráit, miként dolgozik.
Ervin a legalaposabban kívánta megismerni
hangszerét, s ezért mindent elolvasott az instrumentum és a vonó
történetéről. Az összes hegedű és brácsa iskolát tanulmányozta. Leírt
mindent arról, milyennek kell lennie a tanár és a diák viszonyának,
a kapcsolatnak milyen kritériumai vannak, mert ennek nagyon nagy
fontosságot tulajdonított. Azt is papírra vetette, hogy szerinte mi
a tehetség, hiszen nem elég, ha egy fiatal ujjai elég gyorsan mozognak…
Leírta azt is, hogyan kell gyakorolni! Alaposan foglalkozott a test
anatómiájával, a jobb és a bal kar szerepével, a helyes
testtartással, amelynek kellően lazának kell lennie, minden merevség nélkül.
Ugyanilyen alapossággal részletezte a vonótartást, és mindenkinél
megnézte, hogy helyes módon kezeli-e a hangszerét; hiszen nem szabad
a muzsikálás közben vagy után fájdalmat érezni.
Akadt arról is egy füzete, hogy hogyan tanítja
meg az esetleges átállítást – ha erre szükség van –, milyen hibákkal lehet
találkozni, és ezekre mi lehet a megoldás. Az általános
pedagógiai-zenei követelményeket is kidolgozta, pontokba szedte, s ehhez
készített külön repertoár-listát is. Beosztotta a tanulmányi anyagot évek
szerint, olyan sorrendben, hogy a növendék a megfelelő ütemben
haladjon, sosem kapjon hirtelen túlságosan megterhelő feladatot.
A speciális brácsaproblémákkal külön foglalkozott. A megtanulandó művekbe
részletes ujjrendeket és vonásokat jelölt be; és gyakorlatokat állított össze
a fekvésváltás biztonságosságára.
Bartók brácsaversenyének megtanulása minden
fiatal brácsásnál a fő célok közé tartozott, és Ervin mindenkinek szívesen
megtanította; sőt a nehéz részekhez külön gyakorlatokat írt, hogy ezeken
sikerrel jusson túl a növendék. Ujjrendekből hatféle változatot is
készített, hogy valaki hosszú ujjakkal éppen olyan jól el tudja majd játszani
a művet, mint az a fiatal, akinek apró keze van. Ugyanezt megtette
Bach szólóműveivel is, amelyeket szintén több oldalról közelített meg. Temérdek
átiratot készített, hogy gazdagítsa a brácsa – mint szólóhangszer –
irodalmát, ugyanakkor kamaraműveket is újra áthangszerelt, hogy a brácsa
még több, fontos szerephez juthasson, még sokoldalúbban vehessen részt
a muzsikálásban. Így a zenekari állások ugyancsak sorra kerültek
a tanulás folyamán.
Schiffer Ervin
tanítványai között
Minden növendékéről külön naplót vezetett,
amelyben részletesen leírta a közös óráik menetét, az átvett anyagot,
a repertoárt, a problémákat, a megoldásokat. Azt is, hogy
a következő órákon mivel kell majd foglalkozni, mik a jövő feladatai.
Emberi hozzáállását is nagyban tükrözi, hogy
egyik élvonalbeli növendékét úgy indította el a pedagógusi pályán, hogy
két éven keresztül, kéthetente ingyen segítette a tanítási feladatok
megoldásában, a megfelelő eredmény elérése érdekében. A tanítás terén nem
léteztek számára határok. Amit fizikailag és emberileg lehetett, mindent
megtett, és ehhez hatalmas lelkesedés, jóság és szigor társult. Nem véletlen,
hogy a brüsszeli diákok – amikor három évig nem kapta meg végleges
kinevezését – szakadatlanul leveleztek érdekében a miniszterrel, s ezeknek
a protestáló soroknak a lényege az volt, hogy a brácsa
jövője van ve-szélyben, ha Schiffer Ervin nem tudja méltó formában – kinevezett
tanárként – átadni tudását a fiatal brácsás generációknak.
Az egyik levélből az alábbi idézet is
ezt az érvelést támasztja alá: Ervin Schiffer lélekemelő személyiség –
írják diákjai –, kifinomult művész, sikeres és tapasztalt pedagógus, aki minden
növendékéért a legteljesebb mértékben kiáll.
Tatai
mesterkurzusok
A világ minden
tájáról érkeznek ide fiatal, tanulni vágyó muzsikusok, az elmúlt 20 év
folyamán 45 náció képviselői vettek részt a kurzusokon. A tanítás
négy nyelven folyik, percről percre váltogatják az angol, francia, német
és magyar mondatokat...
Ervin tanítás iránti szenvedélyét a közösen
töltött évtizedek alatt alaposan megismerhettem, hiszen otthon is rendszeresen
azon törte a fejét, hogyan találjon a diákok különböző technikai vagy
lelki gondjaira megoldást. A tanítványok azt mondogatták róla, hogy
„röntgenszeme” van, hiszen mindent észrevett, s mindennel foglalkozott. Azzal
is tisztában volt, hogy ki mire lehet képes a zenei pályán, s igyekezett
a képességeit ennek érdekében, teljes mértékben kiaknázni.
Tudták, hogy a szigora is csak őket szolgálja,
s tényleg arra törekedett, hogy mindenki megkapjon minden eszközt ahhoz, hogy
eredményekben gazdag karriert futhasson be. Sikerült hamar elérnie, hogy
a növendékek bizalommal legyenek iránta, így megosztották vele
a technikai gondjaik mellett személyes problémáikat is. Azonnal megértette
a fiatalokat, átlátta a bajok forrását, és néhány mondattal 3már
megoldást is kínált. Sokakat lendített túl lelki mélypontokról, hiszen tudta:
nemcsak a hangszertudás, az emberi hozzáállás is lényeges része
a művészetnek. S végül, de nem utolsó sorban, meg kell említenem
a humorát is, amivel sokszor vette el egy-egy kényes helyzet élét,
drámaiságát egy tréfával, vagy éppen egy brácsás viccel, hiszen minden óráját
áthatotta az őt jellemző – bár szigorral párosult – jókedély, derű, ami
átsugárzott a körülötte lévőkre is.
Schiffer Ervin és
felesége, Sebestyén Katalin hegedűművész-tanár