Tovább bővült Bosnyák Csilla kiadványainak kínálata: a Színes dallamok hangszerekre 2. kötetéhez is megjelent a munkafüzet. Érdemes felfigyelni az apró különbségre: a furulyásoknak, gitárosoknak és zongorázni tanulóknak szánt kotta ajánlott korhatára „4-10 éves korig”, ám a munkafüzet „6-10 éves korig” javasolt. Tehát olyanoknak, akik akár egyedül is megbirkózhatnak a játékos feladatokkal. (A hatéves még alig tud olvasni – akadékoskodhatna valaki, ám a kiadvány ismeretében máris kész a megnyugtató válasz: sok olyan tennivaló akad a füzetben, amelyeknél puszta ránézésre kitalálható, hogy mi a feladat. Tehát, a szövegértés mellett a szemléltető ábrákban való tájékozódás további megközelítés lehetőségét kínálja.)

A közös dalanyag (58 magyar gyermekdal, népdal és műdal) különböző témakörökbe csoportosítva jelenik meg a kiadvány-párban. Mivel a szerző következetesen a zenei anyag felől közelíti meg az elméletet, lehetőségek gazdag tárházát kínálja, hogy egyazon dallal a különböző feladatkörökben is találkozhassanak a gyerekek. Tehát, megannyi sikerélmény-lehetőség rejlik a játékos feladatokban.

A kezdő-tanítás nemcsak sajátos, hanem egyúttal különleges feladat is: ahány gyerek, annyi utat kell kitaposni a pedagógusnak, amelyen könnyen-biztonságosan tudnak közlekedni a hangszertanulók. És nem árt, ha tetszetős „környezetről” is gondoskodnak, hogy a kicsiknek kedvük legyen visszatérni oda, még akkor is, ha a felnőttek „gyakorlás” címkével látják el a hangok birodalmában való kalandozásokat. Felbecsülhetetlen a munkafüzetek ötletgazdagsága: a felnőtt, legyen bármennyire is empatikus, néha nehezen veszi észre azokat az apró „elakadásjelzőket”, amelyek nehezítik, hogy a növendék felszabadultan közlekedjék a soksávos hangjegy-pályákon. A több irányból való megközelítés „aha”-élményekhez segíti a gyerekeket, amennyiben felfedezik a maguk számára azokat a támpontokat, amelyek a későbbiek folyamán is gyorsítani fogják a kottaolvasásukat.

Külön említést érdemel, ahogyan a színes kottafejektől fokozatosan vezet az egyszínű (fekete) kottázás felé. A Színes dallamok 1. kötetében fokozatosan bevezetett színes hangokhoz kezdetben kis ábrán a billentyűzet ábrája járult, színes billentyűkkel – tehát kezdettől megvolt az „átjárás” a szemnek és a kéznek szóló tájékoztatás között. Itt pedig jópofa „fehérfejű” kották várják a kiszínezést – de ez fakultatív, aki tudja, már itt elvonatkoztathat a színektől. És a munkafüzet folyamán eljutunk a fekete fejű kottákhoz – s hogy még észrevétlenebb legyen a változás, a matricákon is megjelennek az „igazi” kottaképek… Mert matricák továbbra is vannak, zenei és játékos-tréfás ábrák egyaránt. Miként a címlap hirdeti, több mint 120-as.

Érdemes a hangszertanároknak is behatóan foglalkozni ezekkel a hivatalos tananyagon kívüli kiadványokkal, mert olyan ötleteket meríthetnek belőlük, amelyek feloldhatnak pillanatnyi leblokkolásokat. Ehhez persze arra van szükség, hogy kialakítsanak a gyerekekkel (akár mindegyikkel más-más) közös játékkészletet, olyan játékos feladatok segítségével, amelyekre utalva, működésbe lép az analógiás emlékezés.

Gyakorló pedagógus tapasztalata: a szülői segítség mindig hasznos, akkor is, ha hozzá-nem-értőtől érkezik. Mert a tanuló szívesen osztja meg tudását („villog”), s miközben szavakba foglalja a számára ismert jelenségeket, összefüggéseket, tudatosítva elmélyül a tudása. A sikeren felbuzdulva pedig lelkesen várja a folytatást…

Bosnyák Csilla kiadványaihoz aligha lenne szükséges „megoldókulcs”, tanári kézikönyv (útmutató). „Csak” arra van szükség, hogy a felnőtt, aki irányítja a kicsik játékos tudás-gyarapítását, össze tudja kapcsolni az itt felkínált gyakorlási lehetőségeket a „komoly” munkához szükséges elvárásokkal.

Nem lehet elég korán kezdeni a – felnőtt számára egyértelmű (?) – terminológiának az akár tréfás megtanítását. A jobb kéz – bal kéz gyors felmutatása hasonlóképp készség-szintű elvárás, mint az ujjaknak az ujjrendkénti „beszámozása”, nem beszélve az olyan villám-matekról, amelyben gondolkodás nélkül kell tudni, egy-egy nagyobb kottaérték mennyi apró értékűvel „egyenlő”. A vonalak, vonalközök számozását is érdemes mielőbb készség-szintre emelni, hogy hamar rögzülhessen az egyes hangok helye a vonalrendszerben. Mert lehet lépcsőzetesen is kiszámolni egy-egy hang nevét, de folyamatos zenélésnél ilyesmire nincs idő. Zongoristáknál a kétlépcsős (vonal-vonal, illetve vonalköz-vonalköz) tercugrásos gyakorlat némiképp gyorsítja ezt a folyamatot.

Betekintés Bosnyák Csilla Színes dallamok 2 (Munkafüzet 6-12 éves korig) c. kottájába:

A gyakorlatok segítik a „kétirányú” tájékozódást. (Az a gyerek, aki tudja, hogy „melyik hangot írjuk az első pótvonalra?”, gyorsan rávágja, hogy „az egyvonalas cét”, korántsem biztos, hogy „visszafelé” is tudja a választ, tehát arra a kérdésre, hogy „hova írjuk az egyvonalas cét?”)

Van valami, amire nem ad írásos „utasítást” sem a kotta, sem a munkafüzet, mégis nagyon fontos: ez pedig az éneklés. Hangszeres kottáról/munkafüzetről van szó – de sokkal könnyebben rögzül minden új mozzanat, ha „beépített hangszerünkön” is kipróbáljuk. Nem véletlen, hogy a kották végén megtalálható a dalok szövege, és a felismerendő dallamfordulatokra a rajzokon túl gyakran a dalkezdetek is utalnak. A munkafüzet az egyre komplexebb feladatok során odáig vezeti a növendéket, hogy leolvasson/leénekeljen dallamfordulatokat, s azokat felismerve, sorrendbe rakja, hogy az ütempárokból ismert dalok jöjjenek létre. (42. oldal) Az ilyesfajta dallam-puzzle többféleképp is megoldható – bizonyára van szemfüles gyerek, aki felfedezi a kulccsal kezdődő elemeket (azok jelentik a dalok kezdetét), és könnyű észrevenni, hogy melyik elemek tartalmazzák a dalok zárósorát. És természetesen, pusztán a ritmus alapján is felismerhetőek az összetartozó elemek – főleg, ha céltudatosan keresi valaki, a feladatot megkönnyítő rajzok segítségével. Az sem lebecsülendő, ha valaki megszólaltatás nélkül, ám a dallamok elképzelésével (belső hallással) ismerkedik az elemekkel – sőt!

Egy országos zongorás találkozón Kurtág Mártától hallottam: Kurtág György a Játékok című zongoradarabjait „krumpli”-hoz hasonlította. Nem mindegy, melyik részét fogyasztjuk – választásunktól/gyakorlatunktól függ, hogy milyen eredményre jutunk.

Nos, Bosnyák Csilla kiadványainak valamennyi része „fogyasztható” – hatékonyságát az növeli, ha a feladatokat nem könnyű teszt-kérdéseknek tekinti, hanem az általuk tanultakat/gyakoroltakat olyan ismeretanyagként jegyzi meg a gyerek, amelyet a későbbiek során hasznosítani fog. Aki pedig a „játékossága” miatt kedveli a Szabó-Zsombók Magdolna illusztrációval megjelenő kiadványt, annak figyelmébe ajánlom a Hangkereső kártyajátékot, ahol viszontláthatja ugyanazokat a kedves állat-képeket, színes és fekete hangjegyeket, fogásokat és billentyűket, amelyekkel a kották és munkafüzetek lapjain megismerkedett. A kártyázásról a „haladó” hangszereseknek sem kell lemondani: a Kottafejtörő és a Kulcspárbaj több korosztály tartalmas szórakozásáról gondoskodik.

Fittler Katalin

VÁLOGATÁS

BOSNYÁK CSILLA KORÁBBAN MEGJELENT MUNKÁIBÓL: