Puccini remekműve ismét Szegeden
(Szegedi Nemzeti Színház, 2023. október 20-21.)

Nekünk, szegedieknek nagyot sokat jelent a Manon Lescaut, hiszen Vaszy Viktor 1958. március 16-án voltaképp e csodálatos operával robbant be újra és ezúttal tartósan a magyar operaéletbe, hiszen ezt a premiert 17 rendkívüli év követte 81 (Vaszy teljes szegedi operarepertoárja a Szabadtérin játszottakkal együtt százon felül van) igen jelentős operabemutatóval – ez volt a Vaszy-korszak. Emellett a szegedi premierrel tért vissza a hazai színpadokra a Manon: az Operaház ugyan már egy évvel az ősbemutató után, 1894-ben műsorra tűzte, majd 1940-ig számos alkalommal újította fel, de 1945 után már nem vette fel repertoárjába. Ennek bizonyítéka az 1956-ban megjelent Operakalauz, mely tulajdonképpen a Magyar Állami Operaház nagyszabású műsorfüzete volt, s amelyben csak három egészestés és két egyfelvonásos Puccini-opera kapott helyet, a Manon nem. Az Operaház csak Vaszy sikeres Manonját – melyet a Fővárosi Operettszínházban a budapesti közönséggel is megismertetett – követően, 1961-ben mutatta be e remekművet, melyet viszont ezután rádió– és lemezfelvétel is követett (természetesen a fővárosiakkal...)

Manon Lescaut – trailer | Szegedi Nemzeti Színház (0:33)

Szegeden a mű visszatérő kedvenccé vált: 2023-ban már negyedik különböző előadása került a közönség elé: a rendező ezúttal az univerzális Juronics Tamás volt, s ezen operával mutatkozott be Szegeden a színház új zenei igazgatója, a rendkívül tehetséges Dobszay Péter.

A Kossuth-díjas Juronics már évek óta legkiválóbb operarendezőink közé tartozik, a Manon már sokadik alkotása, miközben koreográfiáit – melyeket elsősorban a 30 éves, igen sikeres Szegedi Kortárs Balett-tel mutatott be – nemzetközi díjakkal ismerték el.

Juronics Tamás és Dobszay Péter (j) a Manon Lescaut olvasópróbáján

(Fotó/Forrás: Tari Róbert / Szegedi Nemzeti Színház)

A Manont nem könnyű rendezni, nem könnyű előadni: ez már eleve adódik az opera bonyolultságából. Prévost abbé remekműnek minősített – ezzel a jelen sorok írója nem teljesen ért egyet – népszerű regénye Puccini előtt két zeneszerzőn is kifogott, bár Massenet műve sokáig versenyben maradt Puccini operájával (1972-ben Szegeden Vaszy is tett egy kísérletet Massenet darabjával, de a közönséget ezúttal nem győzte meg). Juronics azonban új rendezésével csodát tett: minden idők egyik legtökéletesebb Manonját hozta létre. Komplex munkát végzett: vállalta a díszlettervezést is, így a zene, a látvány, a dramaturgia és a mozgás zseniálisan integrálódott. Már a nyitókép elvarázsolt bennünket: valódi francia városba csöppentünk, ráadásul nem 1731-be – a regény megjelenésének korába – hanem Pucciniéba, de nem a Manon ősbemutatójának évébe, hiszen a város égboltján egy repülőgépet látunk, tehát az 1910-es évek elején járunk; mi több: a gép pilótája épp Edmund, des Grieux lovag barátja, aki a szerencsés leszállás után elénk is terem, hogy a vidám társaság ünnepelhesse. Épp ezen évek divatja szerint öltözik e társaság: hadd dicsérjük meg máris Bianca Imelda Jeremiast, a jelmeztervezőt, aki nagyszerűen eltalálta valamennyi szereplő valamennyi szituációbeli öltözetét.

Jelenet az I. felvonásból: Beeri Benjámin és a kórus
(Fotó: Zsíros Aliz)

Juronics lendületesen és logikusan vezet bennünket végig a változatos történeten: az I. felvonás „quasi kortárs” jellege után a harmadik felvonásra mégiscsak eljutunk Prévost korába, így Manon és des Grieux szomorú története szürrealisztikus látomásként jelenik meg előttünk, melybe a két utolsó felvonásra hatásos kozmológiai elemek is kerülnek. Gyönyörű a Manon látványvilága: a vetített díszletelemek szervesen illeszkednek az épített díszletek közé; bravúros a II. felvonás előtt a színház nagycsillára árnyképének megjelenítése, mellyel így még a függöny felgördülése előtt belépünk Geronte pompás szalonjába. Igen szépen hullámzik a tenger a III. felvonásban, s teljessé teszi a tragédiát a IV. felvonás „napfogyatkozása”.

Turpinszky Gippert Béla (des Grieux) és Máthé Beáta (Manon Lescaut)
(Fotó: Zsíros Aliz)

A rendező zseniálisan mozgatja az opera szereplőit: mindig, mindenki a dramaturgia szerint helyén van, logikusan, Puccini elképzelései és előírásai szerint mozdul. A néző szinte észrevétlenül válik a cselekmény részévé: ott van a minden szempontból tökéletes I. felvonás forgatagában, a II. felvonás elején ő is Manon körül forog, ironikusan szemlélve a túlzásokkal teljes, szinte cirkuszi zenés-táncos bemutatót, átérzi Manon és des Grieux szerelmi jelenetének magas hőfokú erotikáját, majd szinte segítené a szerelmesek menekülését.

A „behajózási” felvonás már említett tengerpart előtti várfal előtt játszódik; a tenger hívogat, de szinte rázuhanni készül a gyülekezőkre. Briliáns az egyes kurtizánok megjelenése: mindegyikük történetét megismerjük a villanásnyi koreográfiákból; jól érzékelhető, hogy Manon nem igazi kurtizán, csak kitartott (Massenet operájában „kézről kézre” adják), s rendkívül szuggesztív des Grieux „könyörgő” áriájának felépítése (a katona kezéből kitépett puska számomra teljesen új ötlet), s valóban felszabadító hatású a hajóskapitány engedélye után szerelmese karjaihoz futó des Grieux és Manon találkozása.

Giacomo Puccini:Manon Lescaut-Des Grieux-III.act (0:44)

Des Grieux: Turpinszky Gippert Béla

Különösen nehéz feladat a Manon IV. felvonásának színpadra állítása: az opera ezen része a három dinamikus felvonással szemben erősen statikus (Massenet Manonjának ezen része és befejezése a leggyengébb). Juronics ebből a felvonásból is többet hozott ki, mint a korábbi produkciók rendezői. Mindenekelőtt – díszlettervezőként – kiemelte a két szereplőt a színpad síkjából: a tragédia befejezése egy elhagyott építmény tetején játszódik, melyről csak a segítség után siető des Grieux jön le, hiszen Manon már alig él; utolsó áriájának koreografálása viszont tökéletes: az emlékező, majd életéért küzdő főhősnő mozgásai rendkívül kifejezőek.

Giacomo Puccini:Manon Lescaut-Des Grieux-IV.act/Vedi,vedi...(0:49)

Des Grieux: Turpinszky Gippert Béla

Dobszay Péter Puccini csodálatos zenéjét a legmagasabb szinten vezényelte és frazeálta. Tökéletes volt a zenei vonalvezetés: a legapróbb részletekig tökéletesen kicsiszolva, a dramaturgiát tökéletesen követve (a zeneszerző legszebb zenekari darabja, az Intermezzo gyönyörű volt). Mind a négy felvonást zseniálisan vezette végig: külön elismerést érdemel a IV. felvonás, mellyel sok karmester és rendező nem nagyon tud mit kezdeni: ő és Juronics nagyon is tudtak, a közelgő tragédiát rendkívül szuggesztíven építette föl Dobszay (hiszen a IV. felvonás fölött elsősorban a karmesternek van hatalma). (Jelképesnek is tekinthető, hogy épp a Manonnal mutatkozott be a színház új zenei igazgatója: mint a jelen írás elején már részletesen jeleztük, ezzel az operával indult a Vaszy-korszak – bárcsak most egy Dobszay-korszak venné kezdetét a mostani premierrel). Egyenrangúan kiváló volt Kardos Gábor, a második szereposztás karmestere teljesítménye is. Igen örvendetes, hogy – s ez egészen biztosan Dobszay érdeme – hogy hosszú évek után végre jelentős feladatot kapott ez a komoly felkészültségű, nagy tudású karmester; vezénylése révén tovább gazdagodott a sikeres Puccini-interpretáció, s komoly szerepe volt a betanítás során (zenei lektorálási, sőt korrigálási és felkészítő karmesteri képességeit már sokszor csodálhattuk az elmúlt évtizedek során).

Ferenczy Orsolya (Manon Lescaut) és Tötös Roland (des Grieux)
(Fotó: Tari Róbert)

Elsőrangú és minden szempontból tökéletes szereplőgárda énekelte az opera szerepeit. Önmagában már ez is különlegesség, hiszen a Manont még az Operaház is csak nehezen tudta lekettőzni – Szegeden ez is sikerült; mi több: az énekesek csaknem azonos korúak az általuk megszemélyesítettekkel. Két tüneményes címszereplőt láthattunk és hallhattunk: Ferenczy Orsolyát és Máthé Beátát, nagyon szépek és fiatalok mindketten, hangjuk kiválóan képzett, s Manon szerepéhez pontosan illeszkedő színű, súlyú, ideális jung-dramatisch szopránok. Két nagyobb áriájukat – előbb a népszerű Ékszer-áriát, majd a megrendítő IV. felvonásbéli áriát (Sola, perduta, abbandonata – Nádasdy Kálmán fordításában: Egyedül a dermesztő magányban) – hitelesen, erővel énekelték. Mindemellett két különböző Manont formáltak meg; Ferenczy Orsolya azt a fiatal nőt, aki az első perctől kezdve tudja: nőisége hatalom, mellyel sok mindent el tud érni a férfiaknál, esze ágában sincs kolostorban elhervadni. Máthé Beáta szinte végig szűzies marad, bár természetesen őt is elragadja a szerelem, de eleganciáját, tartását mindig megőrzi – majd mindketten az utolsó felvonásban döbbennek rá, hogy útjuk egyazon végzetes irányba vezet.

Még inkább különbözik a két des Grieux: Tötös Roland nagy lendülettel indít, igyekszik végig szárnyalni – ebben előnyös hangi tulajdonságai segítik – de jól láthatóan kissé naivan látja a világot, mégis küzd, amíg csak lehetséges. Turpinszky-Gippert Béla tépelődő des Grieux, akiben kezdettől fogva él a gyanú: talán nem is igaz, ami vele és körülötte történik, hogy hirtelen meglepi őt a szerelem, s ennek ellenére egyre jobban nyomasztja, amikor baljós sejtelmei fokról-fokra beigazolódnak, s mire eljut III. felvonásbeli áriájához, lelkileg már teljesen összetört.

Réti Attila (Lescaut őrmester) és Kőrösi András (Geronte)
(Fotó: Zsíros Aliz)

Lescaut őrmester összetett figura a Manon-ban: Szélpál Szilveszter a könnyed hamiskártyást jeleníti meg, sok huncutsággal; Réti Attila több súlyos drámai hős után láthatóan örömmel játssza Lescaut szerepét, aki végsősoron mégiscsak katona. Hasonlóak azonban abban, hogy mindketten szépen éneklik Puccini által rövidre szabott, de jól megírt szerepüket, s mindketten szeretnék kedves húgukat megmenteni, s ezért mindent elkövetnek. Hajlamosak vagyunk Geronte-ot nagyon negatív személynek látni; de ne feledjük: tengernyi pénzt költ Manonra, még madrigált is ír hozzá, hogy elnyerje a szép fiatal nő szerelmét, aki viszont rajongásával visszaél, s vérig sérti, szerelmi hevületében megfeledkezve tényleges helyzetéről – ezt követi kitartója bosszúja. Cseh Antal elegáns úriemberként jelenik meg előttünk, s ebből nem is engedi magát kimozdítani, még Manon elhurcoltatása során sem. Kőrösi Andráson viszont azonnal látszik kemény és könyörtelen foglalkozása (adóbérlő), s bár Manon kedvéért habitusától eltérő játékokra is hajlandó, „nem adhat mást, mint lényege”. Hangsúlyozandó, hogy mind Cseh, mind Kőrösi kiemeli szerepét a szokásos közhelyek közül.

Nagyon jó a két „repülős” Edmondo – Decsi András, Beeri Benjamin – nekik köszönhetjük az opera dinamikus indulását, hatalmas lendülettel, igazi játékmesterként mozgatják diákokból és egyéb népekből álló társaságot, ők szervezik meg a két szerelmes szökését, majd vezetik a hoppon maradt Geronte fölött a háttérben csendesen gúnyolódó kórust. Ehelyütt kell méltatnunk a színház remek énekkarát, melyet még az időközben a szegedi pedagógusképzés oktatójának távozott Flórián Gergely tanított be: kifogástalanul szépen énekelnek, s remekül játszanak, mind a vidám I., mind az igen borús III. felvonásban.

Juronics Tamás–Dobszay Péter–Kardos Gábor Manon-jában nincs kis szerep, mellékszereplő: valamennyien fontosak dramaturgialag, s kivétel nélkül – öröm leírni – képzett énekesek. Így a történet fontos mozzanatában kap szót a Fogadós – Görbe Norbert; a II. felvonás látványos első részében tanítja és szórakoztatja Manont a Muzsikus – inkább énekegyüttesvezető, szólóénekes – Bita Boglárka és Dobrotka Szilvia – és a Táncmester – Bónus Gábor, ill. Büte László. Manon és des Grieux III. felvonásbéli börtönduettjének különleges kiegészítője a Lámpaoltogató, kinek jelképes dalát szépen adja elő Bagdi Zoltán (hasonló a funkciója A köpeny-ben a Szerelmespárnak a tragikus végkifejlet előtt).

Máthé Beáta (Manon Lescaut), jobbra a háttérben Büte László
(Táncmester) és a kórus
(Fotó: Zsíros Aliz)

Könyörtelenül, érces hangon olvassa a száműzetésre ítélt hölgyek neveit az Őrmester – Judik Patrik – s nem véletlen, hogy a Hajóskapitány szerepét az erőteljes, magasan képzett baritonra, Taletovics Milánra bízták: a III. felvonás „feloldozó” emberi mondatát éppen ő mondja ki, mely után a II. felvonás szerelmi kettőse főmotívumával boldogan követheti Manont des Grieux (ekkor még nem tudhatjuk, hogy a halálba…) E grandiózus operaprodukció csapatának fontos tagja még Madarász „Madár” János (világítástervező), Bonecz Veronika (dramaturg), Zalánki Rita (zenei asszisztens, régebben használatos nevén: korrepetítor, azaz az énekesek első szintű felkészítője), Lőrincz Júlia (súgó, kinek nehéz feladata volt, lévén az előadás eredeti, olasz nyelvű), Pócsik Dániel (ügyelő) és Kumbor Alma (rendezőasszisztens).

Az előadás végén a szereplők a közönség tapsait fogadják

2023. október 20. és 21. pirosbetűs ünnepként vonulhat be a szegedi operaélet történetébe. Kívánjuk, hogy a Manon sokáig legyen a Szegedi Nemzeti Színház repertoárdarabja – s kívánjuk, hogy számos ilyen sikeres operapremiernek örvendhessünk a 140 éves teátrum falai közt.

Kiss Ernő