Riskó Kata PHD[1]

 

„Nem egyéni munka, hanem sokak együttműködése hozza létre”

70 évvel ezelőtt alakult meg az MTA Népzenekutató Csoportja

 

Kodály Zoltán és a Népzenekutató Csoport tagjai 1953-ban Pátzay Pál Bartók-emléktáblájával. ZTI_NZ 05723

 

A HUN-REN BTK Zenetudományi Intézet Népzene- és Néptánckutató Osztály és Archívum munkatársai Bartók Béla halála napja alkalmából évről évre összegyűlnek a Magyar Tudományos Akadémia alelnöki irodájában, amely helyiség 1934 és 1970 között az akadémiai népzenekutatás színtere volt. Idén egyúttal az MTA Népzenekutató Csoport 70 évvel ezelőtti megalapítása is alkalmat adott a megemlékezésre.

 

A Magyar Tudós Társaság már 1832-ben megfogalmazta arra vonatkozó szándékát, hogy összegyűjtse és közzétegye a magyar népdalokat. A felhívására beérkezett anyag alapján a következő évben már a kiadásról határozott, mely feladatot a Kisfaludy Társaságnak adta át. Bár a dallamok publikálása nem valósult meg a tervezett formában, a fennmaradt népdalgyűjteményeket – köztük Tompa Mihályét és Arany Jánosét – a 19. századi magyar kultúra értékes dokumentumai között tartjuk számon. A század folyamán az Akadémia több tagja, mások mellett Mátray GáborBartalus István és Ponori Thewrewk Emil munkássága mozdította elő a népzenekutatást. A teljes írás megismerhető:

 

 https://abtk.hu/ismerettar/ismeretterjesztes/nem-egyeni-munka-hanem-sokak-egyuttmukodese-hozza-letre-70-evvel-ezelott-alakult-meg-az-mta-nepzenekutato-csoportja



[1] A szerző a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet Népzene- és néptánckutató osztály tudományos munkatársa, részlegvetető