A GONDOLKODÓ NÁDSZÁL

Lencsés Lajos oboaművész

(Püski Kiadó, Budapest, 2023.)

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Zeneművészeti Tagozata kerek születésnapos akadémikusait köszönti 2023. november 12-én vasárnap este a Pesti Vigadóban. Az ünnepeltek között jelen lesz, és muzsikál is a nyolcvan esztendős Lencsés Lajos oboaművész, az MMA levelező tagja, akinek a közelmúltban megjelent A gondolkodó nádszál – Egy muzsikus emlékezései című könyve

Emlékirat – határozza meg a kötet műfaját a szerző, majd hozzáteszi: „ezek a sorok vallomások, megfigyelések és tanácsok abban a reményben, hogy a szavak kifejezően érzékeltetik az átélt eseményeket". Lencsés Lajos Dorogon született, s bár felmenői nagy szükségben éltek – édesapját tizenhárom évesen adták bányásznak –, családi örökségként tekint a zenére. „Apám az utolsó leheletéig muzsikált" – eleveníti fel emlékeit az oboaművész, aki életfeladatának tekinti, hogy valóra váltsa édesapja álmát: „a mai napig, sok-sok évvel a halála után az ő nevén és az ő nevében hajlok meg a koncerteken. A megtiszteltetés, ami ér, az ő megtiszteltetése is".

Lencsés Lajos lemezfelvételeinek száma éveinek számával vetekszik, már csak emiatt is kivételes helyet foglal el pályatársai között az oboaművész, aki közel hatvan éve járja a világot. Kamaszkori koncertélményei, Ferencsik János szuggesztív színpadi jelenléte vagy Yehudi Menuhin játéka nem csupán zenei ízlését formálták, hanem előadóművészi karakterét is. Mesterei közül Schwáb tanár úr, az Operaház szólóoboása indította az ismeretlen remekművek felfedezésére, innen eredeztethető, hogy Lencsés Lajos kiváló művek tucatjait játszotta és vette lemezre a barokk kortól napjainkig. Az ismeretlen vonzásának engedett akkor is, amikor a Zeneakadémia elvégzése után fogta magát, és útnak eredt a nagyvilágba.

„A mai napig csodálkozom azon a fiatalemberen, akinek volt bátorsága mindent elhagyni, és elindulni a nagy ismeretlen felé." – írja a befutott művész.  Pályakezdőként az első útja Nizzába vezetett, a világ legrégebbi nyári akadémiájára, ahol részt vett a legendás hírű oboista, Pierre Pierlot kurzusán. A hely azonnal elbűvölte, bár nem sejthette, hogy évtizedek múltán ő is ott fog majd tanítani, és varázslatos esti hangversenyeken Schumannt játszani a ferences kolostor udvarán.

A második állomás: Párizs. Lencsés Lajosra igen bátorítón hatott a Szajna menti város címerében olvasható „Fluctuat, nec mergitur" – Hánykolódik, mégsem merül el – felirat, amikor elhatározta, hogy a francia fővárosban fog élni, tanulni, dolgozni, és a lehető legtöbbet muzsikálni. Szándékát tett követte: sikeresen felvételizett a nagynevű Conservatoire-ba. Ám mire elkezdődtek a kurzusok, akkorra az ősz is beköszöntött Párizsba, s ebbe nemcsak a Szent Mihály útja, hanem a művész úr is „beleremegett" – idézi Adyt az emlékirat szerzője, akinek akkortájt télikabátra sem futotta. „Apám gyerekkori barátainál laktam, a ház asszonya az RTL-t hallgatta napról napra, és operetteket énekelt. Délben a Ki mit tud? adása szólt, egy melódiát kellett felismerni, és sok-sok pénzt lehetett nyerni vele. Ahogy meghallottam a darabot, meghűlt bennem a vér, hiszen ismertem, Budapesten még játszottam is: Malcolm Arnold Three shanties című fúvósötöse volt…" A helyes megfejtés után természetesen nem maradt el a nyeremény, amelyből Lencsés Lajos a barátainak egy láda pezsgőt vett, magának pedig télikabátot és egy új Buffet oboát – a hangszert Pierre Pierlot választotta ki –, amellyel egy évre rá megnyerte a genfi nemzetközi versenyt.

A harmadik állomás: Genf. Párizs után az oboaművész a disszidensekből álló Philharmonia Hungarica tagja lett, ám folyton ott motoszkált a fejében: mi a célja, mennyit ér a tudása, és jó úton halad-e a pályáján? Választ keresve megmérettette magát a nemzetközi színtéren: „a hihetetlen koncentráció különös atmoszférát teremtett – eleveníti fel a művész az 1968-as genfi oboaverseny hangulatát –, az álom és a realitás között voltam azokban a napokban, főleg azután, hogy a zsűri meghozta a döntést. Eugène Bozza gratulálva megmutatta az írásbeli véleményét rólam: Pierre Pierlot, plusz magyar temperamentum". Az elismerés hozadékaként a temperamentumos magyar muzsikus évi tizenkét szólókoncertet játszhatott, amellyel megalapozta hatalmas repertoárját.

A negyedik állomás: Stuttgart. Utólag persze minden magától értetődőnek tűnik, pedig Stuttgart egyáltalán nem volt sima ügy. Lencsés nagy izgalommal jelentkezett a helyi rádiózenekar szólóoboa próbajátékára, de mint hontalan nem kapott rá meghívást. A genfi díj sem számított, csak a bürokrácia… A muzsikus ettől függetlenül azért csak elutazott Stuttgartba, ahol nagy kegyesen megengedték neki, hogy bemutassa tudását. A jelentkezők közül egyedüliként kotta nélkül játszotta az oboaversenyt, a darab végén megtapsolták, és az állást is megkapta. Lencsés Lajos harminchét esztendőn át tagja volt a Stuttgarti Rádiózenekarnak, s az évek során megtanulta, hogy „nem az a mestermű, amelynél a karmester a legmagasabbra ugrik a porondon", mert a jó zenélés sokrétű tevékenység. A világhírű Karl Münchingerrel muzsikálva olyan érzése támadt, mintha egy szobrász vezényelne, aki hatalmas kezeivel a pillanat hevében megformálja Bachot, Mozartot, Brittent, és addig nem nyugszik, amíg a képlékeny zene el nem nyeri az igazi formáját.

A nyolcvan esztendős világklasszis számtalan kaland után itthon is fellépett: az MMA Zeneművészeti Tagozat kerek születésnapos akadémikusainak ünnepi koncertjén Carl Philipp Emanuel Bach B-dúr oboaversenyének I. tételét – Allegretto – játssza 2023. november 12-én a Pesti Vigadó dísztermében.

Tóth Ida

(Forrás BMC)