Marton Éva és dr. Marton G. Zoltán történetei
Hogyan indul egy kivételes lemezfelvétel? Mi minden kell a Wiener Staatsoper örökös tagságához? Mi rejlik egy lemondott koncert mögött? Milyen születésnapi ajándékot kaphat egy ünnepelt díva? Milyen előzményei lehetnek egy világsikert aratott premiernek? A Császárné szolgálatában 2. – avagy, hogy is volt ez valójában? – címmel megjelent a kivételes művészkarrier mindennapjaiba betekintést kínáló kötet második része is, amely egészen napjainkig mutatja be a Marton család történetét. A világjáró énekesnő férje által az évek során írt naplók szolgáltak alapul ahhoz, hogy megmutassa, a tehetség mellett milyen állhatatosságra, kitartásra, s milyen támogató társra van szükség ahhoz, hogy valaki végig járhasson egy ilyen utat. Marton Éva sikereiben ugyanis fontos szerepe van annak a munkának, amelyet férje, dr. Marton G. Zoltán végzett, szinte a megismerkedésüktől kezdve. S hogy menedzseri tevékenysége mi mindenből állt, abból ízelítőt kaphat mindenki, aki kézbe veszi a két, a Magyar Állami Operaház gondozásában megjelent kötetet, amelyekben a napra pontosan visszaidézett fellépések, partnerek mellett különleges szemszögből láthatjuk a kulisszák mögött zajló eseményeket, azt, hogy miközben lépésről lépésre épül egy pálya, hogyan alakul a család, és mi minden történik hat évtized alatt.
Természetesen a kötetek címe is egy operára utal - Richard Strauss Az árnyék nélküli asszony című művében alakította nagy sikerrel számos színpadon a Császárnő szerepét Marton Éva. Először 1974-ben, a frankfurti Operában debütált ebben a darabban, s az évek során Genfben, a bécsi Staatsoperben, a New York-i MET-ben, Hamburgban, Buenos Airesben, San Franciscóban, Chicagóban és a milánói Scalában is életre kelthette ezt a hősnőt.
A hol és mikorok-ról ugyanis nagyon pontosan beszámol Marton G. Zoltán 52 naplója, amelyeket évről évre vezetett.
„Lejegyeztem
mindent, ami történt velünk, s ezt napi rendszerességgel tettem. Találtam
Németországban egy megfelelő
naptárat, ezt a mai napig
évente szállítják nekem Heilbronnból, mióta pedig Éva
oktat az egyetemen, azóta neki is. Annyi minden történt velünk, amiről
társaságban gyakran anekdotáztam, így többen mondogatták, írjam meg a
történeteket.” -
idézte vissza egy korábbi interjúban azt, miért döntött úgy, hogy könyvbe
foglalja az életüket.
Arra a kérdésre pedig, hogy miként lesz egy kiváló sebész főorvosból menedzser – hiszen Marton Zoltán sok éven keresztül praktizált itthon és Németországban – a következőket válaszolta.
„Nem is olyan régen olvastam az Interkoncerttel kapcsolatban Csatári Bencétől egy cikket, abból idéznék: a hatvanas években „…az impresszáláshoz, ahogy akkoriban a menedzselést hívták, nem is sokan konyítottak, hiszen erre nem szakosodott semmiféle iskolai képzés, de abban minden érintett megegyezett, hogy minél előbb meg akarta szedni magát belőle, ebben pedig az állam rossz példával az élen járt.” (2021. január 28, csütörtök, Magyar Nemzet) Ez is a magyarázata annak, hogy miért vettem kézbe már 1963-ban, az elejétől fogva Éva irányítását, mert egy pillanatig nem bíztam bennük. Volt hozzá érzékem, a vagányság pedig a véremben volt, a többit hozzá tanultam, és ami elengedhetetlen: láttam a CÉLT! Abban is biztos voltam, hogy Éva képes lesz ezt az utat végig járni.”
S hiába akarták Németországban vezető főorvosnak kinevezni, ez volt a válasza a felkérésre: „sok kiváló „Chefarzt” van, azonban nagyon kevés olyan énekes, mint a feleségem. Én őt, a Császárnét szolgálom.”
Marton Éva és Marton Zoltán
„Naivitás lenne azt gondolni, hogy a szerepem mindössze a dollár- és eurókötegek számolásában merült ki. Bár nem szerettem telefonálni, ez is a munkám elengedhetetlen része lett, hiszen órákon át kellett egyeztetni a menedzserekkel, a szakmabeliekkel, hogy naprakész legyek. A széleskörű tájékozódás elengedhetetlen. Sokrétű információ kell ahhoz, hogy az ember sikeressé válhasson. Egy fiatal művésszel kezdődő, építkező munka hosszú idő után hozza meg a gyümölcsét. Így volt ez nálunk is, rendkívül kitartónak és türelmesnek kellett lennünk, kivárni a megfelelő pillanatot.” – fűzte hozzá a menedzseri éveiről, amelyeknek számos érdekes részlete megjelenik írásában.
S hogy mindig sikerrel kivárták a megfelelő pillanatot, arról a kötetekben megjelenő, elképesztő mennyiségű premier, stúdiómunka is árulkodik. A fellépések részletei, lemezfelvételek szereplői, helyszínek, darabok mind-mind olvashatók a könyvekben.
Birgit Nilsson, Fiorenza Cossotto, Sherrill Milnes, Luciano Pavarotti, Placido Domingo, José Carreras, Edita Gruberova, Anna-Tomowa Sintow, Jelena Obraczova, Peter Dvorsky, Medák Sári, Riccardo Muti, Giocomo Aragall, Piero Cappuccili, Pinchas Steinberg, Ruggero Raimondi, Lorin Maazel, James Levine – és a sor még nagyon hosszan folytatható, hiszen az elmúlt évtizedek legkiválóbb énekesei, karmesterei, rendezői, menedzserei mind-mind szereplői az írásnak, így végigolvasva a köteteket, plasztikus képet adnak a világ zenei életének elmúlt fél évszázadáról, kiemelkedő bemutatókról, izgalmas művészeti eseményeiről.
s
Marton
Éva és Marton Zoltán
De természetesen mindkettőjük gyökereiről, családjáról, iskolai évekről is beszámol, arról, hogyan találta meg két ember egy életre egymást, miként kötöttek ‘vér, - dac - és testvéri ‘szövetséget, hogyan lettek ‘egyek’.
Szórakoztató módon keverednek a szakmai és családi események, hiszen olvashatunk balatoni nyaralásról 16 pontban, megismerjük Marton Zoltán futball-, Marton Éva röplabdamúltját, s a sebész karrier állomásaiba is betekintést nyerünk. S nemcsak a kórházi történetek kerülnek elő, hanem azok a pillanatok is, amikor a feleségével közös utakon – a repülőn lévő egyetlen orvosként – miként élesztett újra valakit, vagy segédkezett a megindult szülésben… Kiderül az is, miként adta oda két slukkra cigarettáját a svéd királynak, miért kaptak fedőnevet egyes éveik, miért akarták Diana lányukat elrabolni, milyen kalandos turnékon vettek részt. Szerepel a kötetekben az Aczél Györggyel való kapcsolatuk története, Éva bayreuthi előéneklése, a New York-i MET-ben vagy a milanói Scalában való bemutatkozás históriája is. Kiderül, hogyan töltötték a karácsonyt Manilán, milyen Tosca-sorozatnak volt köszönhető a milánói Scala Ezüst Rózsa-díja, vagy hogy a Falkland-krízisnek milyen hatása volt a Buenos Aires-i Teatro Colon előadásaira, és miért árultak Palm Beach-en három napig ‘Éva-palacsinta’-desszertet… Szó esik hamburgi teniszpartiról, Assy és Koma kutyusokról, de a jó és rossz kritikák részleteit is megtalálja az olvasó. Ahogy színházi hazug pletykákról, támogató és ártó kollégákról egyaránt nyíltan és őszintén beszámol. Hiszen időnként a kudarcok is a pálya sajátjai, amelyekből fel kell tudni állni, s folytatni.
Emellett
olvashatjuk Marton Éva gondolatait számos szerepéről. Például egy
Kékszakállú-lemezfelvétel kapcsán az énekesnő Bartókhoz való viszonyáról
is mesél: „’Bartók
Béla csodálatos ember és kivételes nagyságú zeneszerző volt. Emberi
karaktere olyan tiszta volt, mint maga a természet, amelyért egész életében
rajongott, és ahol igazán otthon érezte magát. Ez a természetközeliség,
tisztaság a műveiből is áradt. Csak a legnagyobb elragadtatással
tudok róla beszélni. Rendkívül megtisztelő volt számomra, amikor a
feleségéről is elnevezett Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjban részesültem. Ezt a budapesti Zeneakadémia
professzoraiból alakult grémium adományozza azoknak, akik a műveinek a
megszólaltatásában és terjesztésében jelentős eredményeket értek el.
Amikor átvettem a díjat, eszembe jutott az a Bartók-poszter, ami a szobám falán volt kamaszkoromban. Más fiataloknál filmszínészek vagy a könnyűzenei sztárjai szokták a falakat díszíteni, nekem Bartók Béla volt az eszményképem. Annak idején ezen a képen keresztül ígértem meg Bartóknak, hogy ahol csak lehet, énekelni fogom egyetlen női operaszerepét. Ígéretemet beváltottam. ‘
Ahogy arról is beszámolnak a kötetetek, miként kezdődött az énekesnő pedagógusi, második karrierje.
„Éva 60. születésnapját a Vadrózsában ünnepeltük. Nejemet közben a Zeneakadémia tiszteletbeli professzorának nevezték ki, így a Kodály-módszer elkötelezett híveként ő is harcba szállhatott a zenetanítás fellendítéséért. Közben Miskolcon a nyári színházban Robert Haléval A kékszakállú herceg vára ment koncertszerűen, majd egy Mozart-gálával zárult az Operafesztivál.’
S nemcsak a férj tényszerű beszámolóját, hanem az énekesnő gondolatai is olvashatjuk minderről.
„2003 szeptemberében adtam először mesterkurzust a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Az utolsó napon az épületből való távozásomkor, a bejáratnál régi professzorommal, Ujfalussy tanár úttal találkoztam, érdeklődött, hogy ment a tanítás, és válaszomra, ‘remélem, jól sikerült, mert én nagyon szeretek tanítani’, mosolyogva megjegyezte: ‘csak vigyázzon, nehogy szenvedélyévé váljon’. Szavai nem hagytak nyugodni. Sokat gondolkoztam, hogy tudnék segíteni a jövő énekeseinek. elhivatottságot éreztem arra, hogy egy új hazai énekesgeneráció fölnevelésének az élére álljak. Az életem, a pályám, az elvégzett munkám után szinte kötelességemnek éreztem, hogy ennek a vágyamnak eleget tegyek. Amikor Dr. Batta András rektorúr felkért az ének tanszék vezetésére, gondolkodás nélkül igent mondtam. Nem mentem Amerikába, Japánba tanítani, nem maradtam Németországban, örömmel jöttem haza.”
A kötetek jellemzője a teljes őszintéség, a szókimondó fogalmazás, legyen szó elmarasztaló bírálatról, társasági vagy családi eseményekről.
Ezt jól példázza a könyv ezen részlete is, amikor felesége új feladata kapcsán dr. Marton Zoltán egy negatív kommentet is beemel a szövegei közé:
„… július 4-től Éva egy héten keresztül a Zeneakadémián ült, mint leendő tanszékvezető vezette az ének tanszék felvételi vizsgáit. Ezzel kapcsolatban olvastam egy internetes kommentet - ami egyébként nem szokásom.
‘Bementem az énekfelvételire, már Marton Éva is ott volt. Hát, ha ilyen diktatúra lesz, mint ami ott volt, akkor visszavonok róla minden pozitívot, amit valaha is gondoltam. Egy igazsága azért van neki, manapság akkora a túltermelés, hogy aki ennyitől is berezel, az jobb, ha tényleg más pálya után néz.’”
Visszatekintve az életútra, ugyanis mindig teljes képet kíván mutatni.
„Igyekeztem a tényeket úgy leírni, ahogy történtek, azokat én mindig tudomásul vettem, és próbáltam rájuk reagálni.” – összegezte Marton G. Zoltán egy korábbi beszélgetésben.
Két különleges ember rendhagyó élete bontakozik ki a hat évtizeden átívelő történetekből. Sajtófotókkal, családi képekkel, zenei karikatúrákkal viszi magávál az olvasóit a világjáró kalandra, amely során a legrangosabb dalszínházak, koncerttermek, lemezstúdiók mellett a Marton család németországi, monacói és pasaréti otthonaiba is bebocsájtást nyernek. S egy időutazás részesei is lehetnek az opera aranykorába, a nagy személyiségek, a felejthetetlen premierek, a megszállott rajongók korszakába. Hiszen a két köteten keresztül beleláthatunk abba is, miként működött a múlt század komolyzenei világa, s mi minden kellett ahhoz, hogy Marton Évát az évszázad négy legkiválóbb szopránja közé válasszák az Egyesült Államokban.
Réfi Zsuzsanna
*
(Parlando 2024/3.)