PROF. DR. KEREK
FERENC CSABA
IN MEMORIAM SIKLÓSI GÁBOR[1]
Siklósi Gábor
Tisztelettel
köszöntök minden kedves jelenlévőt, vendéget, emlékezőt – barátot,
kollégát, tanítványt. Megkülönböztetett tisztelettel és szeretettel köszöntöm
kollégánkat S. Dobos Márta hegedűművész tanárnőt és Siklósi
Nórát, karunk egykori hallgatóját, a Siklósi család jelenlévő tagjait!
Hölgyeim és Uraim!
Itt, a Bartók Béla
Művészeti Kar Fricsay termében számos alkalommal
tartunk rendezvényt: hangversenyeket, vizsgákat, diplomakoncerteket,
alkalmanként szimpóziumokat, ünnepélyes diplomaosztót és még számos olyan
eseményt, ahol a hangok keltette varázslatos világba fenntartás nélkül
belefeledkezhetünk. Ez így van rendjén, mivel a zene hatására valamennyiünkben egy sajátos rezonancia, egy
érzékelhető változás, sokszor élettani értelemben vett változás jön létre,
amiről beszélni nehéz, de érezni azt különösen jó és kellemes. Biztos
vagyok abban, hogy ma is különleges élményt kapunk az esten fellépő
muzsikusainktól. De ez az este mégis alapvetően más lesz, mint ami a
legtöbb Fricsay termi eseményen történik.
Ma
emlékhangversenyre jöttünk, és azért, hogy fejet hajtsunk és emlékezzünk egy
kedves, szeretetre méltó kollégára, Siklósi Gábor főiskolai docensre,
ütőművész-tanárra, aki súlyos, gyógyíthatatlan betegsége
következtében a nyáron, 2024. július 20-án eltávozott közülünk.
Alkotó életének
második felét 1990-től nálunk töltötte az Szegedi Tudományegyetem Bartók
Béla Művészeti Karán és annak jogelőd intézményeiben: a
Konzervatóriumban, a Zeneművészeti Karon és a Vántus
István Zeneművészeti Szakgimnáziumban.
Tanulmányait a
Miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában és a Liszt Ferenc
Zeneművészeti Főiskola Debreceni Tagozatán végezte, ahol 1977-ben
tanári, majd 1992-ben, mint a debreceni konzervatórium hallgatója,
művésztanári diplomát szerzett. Főtárgy tanárától, az országosan
elismert, ikonikus jelentőségű tanártól – Vrana
Józseftől – életre szóló útmutatást, megszámlálhatatlan szakmai
instrukciót kapott. Gábor ezzel a felkészítéssel tudatosan gazdálkodott,
amelyet a későbbiek során továbbfejlesztett.
Mielőtt
Szegedre költözött muzsikus feleségével, néhány más városban is dolgozott, így
pl. a budapesti XX. kerületi zeneiskolában, a debreceni Simonffy
Zeneiskolában, a debreceni Kodály Szakközépiskolában és tagja volt a Debreceni
MÁV Szimfonikus Zenekarnak is. Úgy vélem, hogy Szegeden, ebben az intézményben,
ebben a zenei közegben tudott igazán kiteljesedni szakmai pályafutása.
Már a
bemutatkozása is remekül sikerült, ui. itt abszolválta művész-tanári
diplomakoncertjét, ahol egy kortárs japán zeneszerző versenyművét
játszotta sziporkázó virtuozitással. Erre azért emlékszem ilyen pontosan, több,
mint három évtized távlatából is, mivel engem kért fel a zenekart
helyettesítő zongora szólam megszólaltatására, ami valójában tévedhetetlen
akrobatikus ugrásokat kívánt, mintsem klasszikus
értelemben vett zongorázást...
Az
ütőhangszerek szerepe és funkciója az idők folyamán sokat változott.
Korábban, mint zenekari hangszer első sorban a zenei idő tagolását,
lüktetését és a dinamikai fokozások megteremtését szolgálta. Később
szerepe egyre gazdagodott, így pl. Haydn a rá jellemző utánozhatatlan
humorral váratlan szólót is adott a timpanistának,
hogy a szundikáló hallgatóságát felébressze. De a nagyromantikus komponisták is
élnek az ütőhangszerek nyújtotta lehetőségekkel, amikor természeti
jelenségeket, vagy tomboló emberi érzelmeket akarnak kifejezni.
A Siklósi Gábor
alapította SZTE Ütőegyüttese valami másra vállalkozott. Az 1990 óta
működő együttes hatalmas és új repertoárt hozott a hangversenyekre.
Megítélésem szerint itt nem csak a Tanár úr és tanítványai személyes ambíciója
mutatkozott meg az együttes születésénél, hanem egy újfajta közösségi és
közönségigény is. Ettől az időszaktól kezdve az ütős koncertek
évadjaink nagy érdeklődéssel kísért eseményeivé váltak. A farsangi
koncertekre még a folyosó is megtelt...mindennek a létrehozása, megteremtése
Siklósi tanár úr elévülhetetlen érdemei közé tartozik. Az általuk játszott
repertoárban ott találjuk a hazai és a nemzetközi zenei élet
zeneszerzőinek – többek között Sáry József,
Bánkövi Gyula, Jeney Zoltán, Dubrovay László, ill. Xenakis, Steve Reich, Cage, Jolivet
ütőkre írott kompozícióit.
Elmondhatjuk, hogy
az egész színpadot betöltő hangszerek sokaságán az afrikai, törzsi zenére
épülő minimál zenéken kívül valamennyi stílusirányzat zenéje megszólalt.
Kiemelten fontos szerep jutott a vérpezsdítő, szinte eufóriáig fokozott latin-amerikai
táncoknak. A hálás közönség mindig nagy ovációval fogadta ezeket a koncerteket,
a rendkívüli élményt, amelyet az Ütőegyüttes és művészeti
vezetője Siklósi Gábor adott. Tevékenységét méltán ismerték el Artisjus-díjjal.
Siklós
Gábor egyik tanítványával, Szives Márton Gáborral
Az elmondottakból
is kiderül, hogy Siklósi tanár úr szegedi tevékenysége meghatározó
jelentőségű volt. Generációkat nevelt, tanított és indított el
pályájukon, akik a különböző zenei intézményekben viszik tovább az itt
szerzett tapasztalatokat és a tanárukkal közösen tartott koncertek élményét.
Így, Szegeden rendszeresen hallhatjuk zenei utódait, pl. Somorjai Péter
zenekari szólamvezető játékát és Mucsi Gergő sokrétű zenei
megnyilatkozását, aki 2020-ban vette át Tanár úr ütős osztályát.
Siklósi tanár úr
tanítványai rendszeresen részt vettek a győri, miskolci, debreceni és váci
országos versenyeken, ő maga zsűritagként számos alkalommal meghívott
volt.
Tisztelt
emlékezők!
Egy életút
felidézésénél, összegzésénél általában az adott szakterület eredményei, sikerei
kerülnek a középpontba, és csak ezek mellett említjük az érintett emberre
jellemző tulajdonságokat. Siklósi Gábor tanár úr egy igen rokonszenves,
szinte mindig mosolygó, derűs ember volt, egy igazi társaslény. Mindig jó
volt vele találkozni, beszélgetni, valójában bármiről. Csendes,
kiegyensúlyozott egyéniségével, a konfliktusokat kerülve élte az életét, mindig
odafigyelve másokra, tanítványaira és kollégáira. Ebben, úgy vélem, harmonikus
családi élete is segítette. Távozása valódi űrt hagy maga után, hiánya
most is megrendítő.
Végezetül még egy
személyes emlékemet szeretném megosztani önökkel. Az egyik hangversenyünkön S. Dobos
Mártával, Sin Katalinnal és Maczák János barátaimmal
eljátszhattam Messiaen Quartett
az idők végezetére c. művét, amit a szerző egy sziléziai
koncentrációs táborban komponált. Ott, ahol a halál mindennapos
főszereplő volt, ez a zseniális muzsikus a pokol tornácán talált
néhány zenészt, hogy ezzel a művével, egyáltalán a zenei hangok
megszólaltatásával könnyítse jövőtlen,
nyomorúságos napjaikat. A reagálás elmondhatatlan és leírhatatlan volt és az ma
is, amikor hangversenytermekben hangzik el. Siklósi tanár úrra is olyan hatást
gyakorolt ez a ritkán hallható mű, hogy annak elhangzása után megszólalni
nem tudott, de könnyes szemével és ölelésével minden érzését jelezte.
Most, emlékezésem
végén, kicsit módosítom a Messiaen mű címét és
azt mondom: Gábor emlékét a Mi időnk végezetéig igaz szeretettel,
szívünkben őrizzük és hiszünk Hippokratesz örök
igazságában:
Ars longa, vita brevis.
A művészet örök, az élet rövid.
Isten veled Gábor,
nyugodj békében!