CSÁNYINÉ CSENGŐ LUJZA 100
(Balassagyarmat, 1925. jan.
4. – Budapest, 1981. okt. 2.)
zenetanár,
szakfelügyelő
Csengő Nándor
balassagyarmati főgimnáziumi tanár leánya. 1950-ben a bp.-i
Zeneművészeti Főiskolán énektanári és egyházkarnagyi oklevelet
szerzett, zongorázni tanult Dániel Ernőnél, Horusitzky Zoltánnál.
A miskolci
zeneművészeti Szakiskolában, valamint az egri Áll. zeneiskolában tanított
szolfézst és zeneelméletet. 1961-től a fővárosban a XI. ker.-i Áll.
zeneiskolában szolfézstanítást és szakfelügyeletet vállalt. Csányiné Csengő Lujza Balassagyarmaton, 1925.
január 4-én született. Édesapja a gyöngyösi gimnázium igazgatója volt, ebben a
városban végezte tanulmányait. 1952-ben Miskolcon kezdte meg pedagógiai
szolgálatát, majd 1953-tól Egerbe helyezték, az ottani Állami Zeneiskolába. 1954.
szeptember 1-től Budapestre hívta őt a Fővárosi Zeneiskolai
Szervezet és 1964-ben szakfelügyelővé nevezték ki. Haláláig a XI. Kerületi
Állami Zeneiskolában tanított szolfézst.
EMLÉKEZÉS LUJZI NÉNIRE[1]
Előadásokat
tartott országszerte, számos cikket, módszertani írást tett közzé, amelyet
1969-ben a Zeneműkiadó kötetbe rendezett (Útmutató a szolfézstanításhoz).
Tudás és nemes lélek ehhez tartotta magát. Gyakran idézte zeneakadémiai éveinek
lelkigyakorlatos élményét is: legyetek vagány szentek és szent vagányok. 1981.
októberében megszenvedett testtel, de ép lélekkel távozott a másik partra.
Lujzi néni nagyszerű tanár
volt.
Magam boldog
tanítványa lehettem, csodáltam csöndes és szuggesztív tanári egyéniségét,
szeretetteljes szigorúságát, bíztató igényességét. Ünnep volt miden óra,
amelyet Lujzi néni termében tölthettünk, rajongtunk a szolfézsórákért.
Mindnyájan éreztük, hogy ránk szabta a feladatokat, következetesen fejlesztette
képességeinket, figyelemmel követte apró lépéseinket és mindig tudta, milyen
területen kell többet tennünk ahhoz, hogy a számunkra meseszerűen távoli,
de egyre inkább óhajtott zenei pályára léphessünk. Bruckner Adrienne, Kövendy
Katalin, Molnár Katalin, Wagner Rita és mások jártak abba az osztályba, ahol
magam is izgalommal gyakoroltam a rendre nehezedő egy- és többszólamú
dallamok lejegyzését. Együtt küzdöttünk a harmóniai-ritmikai feladatok
megoldásáért, amelyeket leleményes zenei játékok fűszereztek. A zenei
idézetek megszólaltatásában a legfontosabb cél a művek vagy részletek
szépségének felismerése, a stílusos bemutatás volt. Úgy tanultuk a szolfézst,
hogy örömmel muzsikáltunk, miközben öntudatlanul sikerre vittük azt a magyar
zenetanítási módszert, amelyet Kodály Zoltán, Szőnyi Erzsébet és mások
mellett Csányiné Csengő Lujzaneve fémjelzett itthon és a nagyvilágban.
Aranykorban éltünk, amelyet hirtelen szakított meg a hír, hogy Lujzi néni
nagyon beteg.
Nem vettük
észre. Már régóta minden erejét összeszedve tanított minket, hogy mi
gondtalanul készüljünk a jövendőre. Csodálatos lelki nyugalma, hite így
még sokáig megtartotta őt nekünk az órákon. Azóta sem hagyott el minket,
hálával és szeretettel őrizzük Lujzi néni emlékét.
Kollár Éva
CSÁNYINÉ
CSENGŐ LUJZA
a „Szolfézs”-szekció munkájáról [2]
A szolfézs
szekció négy napját két gyakorlati foglalkozásra és két gyakorlati tanításra
osztottuk 48 tanár részvételével. Vendégként vettünk részt az ének-zenei
általános iskola-szekció új témájú, nagyon tanulságos, játékos bemutatóján „Az
improvizálásról” címmel, vezető tanár Szabó Helga. A második tanítás saját
szekciónk keretében Spiegel
Mariann, a győri zeneiskola
tanárának igen nívós, kitűnően vezetett zeneirodalom órája volt „A
zenei formák meg- és felismerése” címmel.
A GYAKORLATI
NAPOK ANYAGA:
1.
Figyelemfelezés ritmus- és halláskörben. A gondolkodás „kétszólamúsága”
Mérőütés-osztinátó Augmentálás-diminuálás lehetőségei (halmazok)
Dallamkeret-dallamhatárok Kiemelt hangok
2. A diktálás
„könnyűségei” Népdalok éneklése (nem előadása)
A GONDOLKODÁS
„KÉTSZÓLAMÚSÁGA”.
A mai gyereket
rengeteg információforrás éri szándékosan vagy véletlenül, ébredéstől
elalvásig. Otthon a televízió, rádió válogatásnélküli műsora gyakran
fárasztó földolgozatlanság marad számára vagy mindennapos osztálytermének
gazdag díszei közül sem tudja melyiket nézze, mire figyeljen, vagy melyiket
jegyezze meg. Némelyik osztályterem több kabinetnek is helyet ad, ezért egymás
mellé kerülnek az egymástól távoli dolgok is. Pl. egyik iskolalátogatásom során
én sem tudtam milyen „szakos” terembe léptem, mert a falon szőrszita,
szárított kukoricacső, Hazafias Népfront-plakát, régi címergyűjtemény
és Mozart, Beethoven képe volt. –
Nagyon sok szempontból jó, ha a gyerek ennyifélét ismerhet meg, a sokféle
észrevevésére képes lesz, de könnyen le is szokhat az egyre jól
figyelésről, ezért nevelési értekezleteken, pedagógiai tanácskozáson nem
győzzük témául választani a figyelemre szoktatást, nevelést. Ezt tettük a
szekció kezdő perceiben előképző szolfézs vonatkozásban is,
vagyis milyen módszerünk lehet a gondolkodás kétszólamúságára az első
zenei lépések idején, hogy szembenéző, figyelő, nyugtalanság nélküli
választ kapjunk kérdéseinkre. A szolfézs nagyon érdekes tantárgy lehet, melynek
keretében van módunk és kötelességünk is szétszórt figyelmüket a zenével
összeszedni, hogy figyelmen keresztül belső pihenésre szokjanak.
Szóba került a mérőütés zenét szaggató és formát nem
érzékeltető gyakorlata, továbbá a jótékony mérőmozgás alkalmazása. Magasabbrendű
célt szolgál, ha kezet mosunk a „negyedekben”, cipőt fűzünk, varrunk,
fésülködünk, gyümölcsöt vagy virágot szedünk negyed, fél és egész értékű
mozgással.
Sok példa van mögöttünk az osztinató helyes és még több helytelen
alkalmazásáról. Visszaidéződik az idegen nyelvtankönyv szabálya „a
melléknév megegyezik a főnévvel nemben, számban, esetben stb.”. Talán
erről felejtkezünk el, mikor ébresztőnek alkalmazzuk az osztinátó-zajt
pl. a szigorú arzis-tézis-rendű klasszikus gyerekdalokhoz (pl. Zsipp-zsupp
szánta) vagy agyontapossuk a formát erőszakolt osztinátóval (pl. Harcsa
van a ... ta szün ti-ti ta?).
Az osztinátó nagyon hasznos, ha nem
értékes zene mellé adjuk (pl. védett népdalok), és megkomponáljuk mint egy kíséretet.
A zenetanulás kezdetén sokkal több játékos
tanítási lehetőségünk van a reggeltől estig igénybevett, fáradt 8-10
éves növendékeink számára, mint eddig észrevettük. Ezért eddigi megkopott
gyakorlatunk frissítésére olyan új módszer bevezetéséről és
tananyagátrendezésről volt szó, mely elméleti óráinkon a csend – pihenés
és játékos – de komoly tanulás örömével közvetíti a zenét növendékeink felé.
Óvodában a gyermek az összes alapszínt
megismeri, az idegen nyelvtankönyv megtanít minden betűt, írásjelet, egyes
és többesszámot a tanítás kezdetén, úgy éreztük, hogy a zenei nyelv is alkalmas
az összes és
egyszerre elindítására. Pl. első
hangszeres osztályban a Mikrokozmosz olyan ritmusértékekkel foglalkozik, mely
előképzőben még nem volt anyag, de ha az ált. iskolából halmazokban gondolkodó növendéket kapunk,
könnyen megtanítható a ritmus nagyítás-kicsinyítés-technika az 1 + 1 = 2, 10 +
10 = 20 mintájára, ha gyerekdalaink nem is tartalmazzák a Mikrokozmosz
ritmusait. Ugyanitt említettük meg, hogy ne csak dó-n és la-n pihenjen meg a
dallam, re mi so is legyen záróhang. Ugyanígy a hangsortanítás ne a re mi so
végű lehetőségek kizárásával ismertesse a pentaton, dúr és moll
sorokat, hiszen a kezdők hangszeres irodalma is ennél gazdagabb
hangsorvilágban él.
A hozzászólásból úgy éreztem, a
jövendő tantervnek jóval bővebb előképző anyagot kell
tartalmazni, mint jelenleg, de addig is a hangszer mellé igazodást, segítést,
vagyis a nyelvtan (szolfézs) irodalom melletti szerepét a jelenlegi tanterv
fakultatív változtatásával kell kiemelni, pótolni.
Hallásközben hogy valósulhat meg a
figyelemfelezés – nem ellentmondás! – egy hang éneklése közben is. Hányszor
halljuk az elcsépelt figyelmeztetést – hamis, magasabbra énekeld. És ha úgy
tisztáznánk – gondold magasabbra – mintha kiegyenesítenéd a hátadat). Nagyon
fontos különbség és talán egy életre igényessé tesszük a hallását ezzel a
szócserével.
Éneklés közben a belső emelésre,
ritmusgyakorlat közben a belső lüktetésre, szóbeli feleletnél a mozgás
nélküli, fegyelmezett, szembenézve beszédre szoktatás a tanár
osztályfőnöki percei a szolfézsórán, melynek nyomán felnőtt korban mértéktartó,
igényes ember lehet. Ez nem tilos nevelési feladat zenei nyelvtanórán sem!
A hallás körben végzett további
figyelem-lehetőségek már előkészítenek a diktálás könnyűségei c.
anyaghoz. A gyermek a tv képernyőjét először egészben látja, képeskönyvét
lapozgatva mindig egészképet pillant
meg, a kezdő nyelvtanuló a folyamatos idegen szövegből egyes szót megértve következtet az
egészre, nem lehet más a zenei nyelvnél sem. Ezért beszéltünk annak hasznáról,
hogy a dallamhatárok meghallására, ill. az egész dallam egyszerre figyelésére
szoktatás a fő cél a zenei diktálás bevezetésénél. Pl. rövid motívumból
egyes hang kikeresése, kiéneklése. Ugyanez a hangfigyelés a záró vagy
kezdőhangjára, majd tervszerű szoktatással a dallam legmagasabb és
legmélyebb hangjára is vonatkozhat.
A DIKTÁLÁS
KÖNNYŰSÉGEI. A NÉPDALÉNEKLÉSRŐL (nem előadásról)
Kodály zenei nyelven értő, írni
olvasni tudó magyar ifjúságot akart nevelni, de nem tudunk róla, milyen
mértékben értette pl. a diktálás mesterségét. Valaki ír, olvas, fordít idegen
nyelven, de nem beszél, tehát az is lehet zenei nyelvtudás, ha kiigazodik a
hangnemek, írásjelek között, másol, transzponál stb. Fölmerül a kérdés,
mennyire kell gyötörni az általános zeneértőt a szóról szóra írás
rejtelmeivel, nyelvpéldával élve társalgási nyelvre vagy nyelvvizsgára
készítsük elő növendékeinket? Ezért foglalkoztunk a szóról szóra írás és
tartalom-visszaadás kétféleségével. Az egyik a zeneélvezőnek, a másik a
zeneértőnek szól. Hol válik szét, mi a kettő egyensúlya, ill. mi
előzze meg a komoly diktáláskultúrát az első, második, harmadik
szolfézsévben.
Szó esett a népdalok énekléséről. Szép
magyar nyelven értjük, használjuk a népdalszöveget? Hogy bánjunk a népdal
ritmusszövegével? Megértik-e a szöveg lelkét gyerekeink, vagy
szolfézs-gyakorlatnak használjuk a műemlékszépségű népdalokat?
Megkoptatott, átélés nélküli lett, mi rontotta el? – volt a második gyakorlati
nap anyaga.
PÁR SZÓ A
TANÁROK HOZZÁSZÓLÁSAIBÓL
Közös igény, kevés az előképző
anyaga. Sokkal több elmélet és készségfejlesztésre van szükség a hangszerkezdés
előtti évben, és jóval nagyobb mennyiségű zenei közölnivalót tudnak
birtokba venni játékos tudomány formájában, mint eddig adagoltuk. Pl. kétféle
kulcsban való jártasság, secundok ismerete, többféle ütemlehetőség,
többféle pentaton hangsor stb. Amíg az új tanterv megérkezik, központi vagy
szakfelügyelői intézkedést sürgetnek tanáraink a kezdő anyag
mennyiségi bővítésével. A hangsorok, hangközök, abc-nevek tanításához
eligazítást kérnek a Parlando esetleges cikksorozatában vagy széles körű
szakköri kidolgozás alapján.
Három év előtti ismételt kifogás
hangzott el a növendékek elé kerülő zenei írásjelek sokfélesége miatt. A
zenei gyakorlat és tankönyvek többféle írásgyakorlatra szoktatják a
gyerekkezet, ebből egyfélét – a legjobbat – kellene kiválasztani és minden
iskolatípusban ugyanazt használni, mert a gyors zenei lejegyzés egyik
kerékkötője a rosszul indított írástechnika is. A szolfézs szekció utolsó
perceiben ad libitum megbeszéléseink módot adtak a résztvevőknek, hogy
saját nehézségeikre választ kaphassanak, ill. szakköri foglalkozásokon
felfrissítsék a megunt gyakorlatot.
Befejezésül még néhány gondolat a
módszerről.
Közismert szólás-mondás, hogy ugyanazon
célhoz különböző úton lehet eljutni. A lényeg az, hogy a módszer útja
mindig főútvonal legyen. Négynapos szakmai együttlétünk néhány módszeres
ötletet kívánt adni a tanítás olykor megrekedt módjához. Azonban minden
előírt módszer a gyakorlatban értéktelen sablonná válhat, ha szűk
uniformisnak érezzük és ha megtartásának kínos lemásolásával akarjuk
megvalósítani. A módszernek eleven élménnyé kell érlelődnie, hogy a
zenével nevelés meggyorsítsa a belső értékek maradandó kialakítását és
nemes világnézetet adjon.