DR. ERDŐSI-BODA KATINKA
ANDRÉ RIEU „jelenség” (2/2.)[1]
Korábban a „művészeti jelenség”
és más, egyéb „jelenségek” különbözőségéről
„A KONCERTRE MINDEN JEGY ELKELT!” – ANDRÉ RIEU „jelenség” címmel
írtunk, így most a folytatásban abból is idézünk;
„Míg az emberi egohoz kötődő érzelmek csak időlegesek,
„lecsillapodnak”, elmúlnak, addig az örömre, annak megszerzésére, az élmény
újbóli és újbóli folyamatos átélésére emlékezünk, arra állandóan, tudat alatt
is vágyakozunk, és újból, és újból azt meg is teremtjük magunknak.”
Akkor elsősorban azt körvonalaztuk, hogy a „»jelenség«
megszületésének legfőbb tényezője az az érzelmi ráhatás, ami nagy
erővel hatja át, mozgatja meg az embereket. Ez különböző területeken
más és más,” illetve a gyakorlatban jártuk körbe – a jó értelemben
vett – „az emberi psziché manipulálását” André Rieu
művészetét elemezve.
„André Rieu
koncertjein a művész káprázatos színpadi karizmája mellett a közönség
vidám, közvetlen bevonódását is tapasztalhatjuk. Míg
a világ legismertebb pop és rock előadói is megirigyelhetik Rieu turnéinak sikerességét (komolyzenei – szerk.) előadások szempontjából, addig a
koncertélmény vizuális gazdagsága is lenyűgözi a nézőt. A koncertek
kezdeténél André és zenekara (gyakran – szerk.) a nézők között vonul (be, majd teljes természetességgel
hangszereikkel együtt –szerk.) a színpadra lépnek fel, ahol a látványos jelmezek és az óriási
háttérképernyő, amely minden egyes darabhoz különleges vizuális élményt
kínál, együtt egy varázslatos estét alkotnak az egész család számára…” André Rieu nem csak egy estére szól. Ő
egy életre szól. – olvashatjuk tovább a propaganda anyagában.
Újfent leírhatjuk ismét, hogy a reklám „minden egyes betűje igaz, és
bizony tű pontosan az igazságot tartalmazza. A jegy vásárlója nem vesz
zsákbamacskát, …”, ha még időben vásárolta, vásárolja meg jegyét.
Egyébként Budapesten lesz a 14. koncertje ebben az évben, két nappal előbb
Pozsonyban szerepelnek, egy héttel később már Zágrábban lépnek fel,
egyfajta „ráadásként” a nyári szabadtéri programjaik után, a kisebb zárt
befogadású őszi helyszíneken. Az őszi budapesti, zágrábi fellépések
megvalósulásába az a meggondolás is szerepet játszhatott, hogy a művész
valószínűleg minden hívásnak eleget kíván tenni. Mert gondoljunk csak bele
abba, hogy Rieu a „folyamatos piaci jelenléttel” hány
száz embernek, művésznek, kiszolgáló személyzetének ad állandó, biztos
munkát, kenyeret…
Csak az igazi, a magas színvonalú esztétikai minőség és élmény mellett
lehet a művészet, kultúra folyamatos anyagi erőforrás is, sok ember
számára megélhetés, akkor, amikor az emberek újra és újra megfizetik a már
számukra ismert, korábban már átélt élményt……
Nézzünk végig legalább kettő régóta, most is fennlévő, YouTube-n
látható filmjén! Nem bánjuk meg! Ezek igazolásul is szolgálhatnak a korábban
leírtakra, s az alábbi elemzésünkre. A legnagyobb látványosságot kétségtelenül a bécsi vendégszereplésről készült
monstre film során
élvezhetjük, csak irigykedhetünk, hogy azon személyesen nem vehettünk
részt. Benne van minden ezerszeresen! A bevonulás korabeli kosztümös
jelmezekben, hintókon, Ferenc József és Sissi korát
megidézve kezdődik, de nem marad el a filmben a szokásos városlátogatás, a
látnivalók bemutatása Rieu idegenvezetésével sem,
valamint magyarázatot szolgáltat arra is, hogy zenekarát miért kedvenc
zeneszerzőjéről, Johann Straussról nevezte el.
Nem a teljesség igényével, de kiválogattunk a YouTube-n lévő
koncertjeiből néhányat, mindegyik koncertje más-más jellegű, de a
helyszínek mindig rányomják hangulatukat a zenekar előadni kívánt
műsorára. A Bahrainben
forgatott film a kelet varázsát hozza elénk, a maastrichti felvétel
kitüntetett igényességgel készült, hiszen Maastricht Rieu szülővárosa, a vrijthofi film Hollandián át Észak-Nyugat Európa világát is bemutatja a zenéjén keresztül,
a legnépszerűbb operaáriák mellett. A Velencéről szóló önmagáért beszél az ismert
világhírű olasz melódiákkal. Egyedülálló keresztmetszetet ad a
művészről az André
Rieu film című alkotás, Vangelis „A paradicsom
meghódításának” a muzsikájától kezdve a világ minden tájáról csipegetve. André Rieu azonban a közel jövőre nézve is „nagyon
figyelmes”, a 2024. november 9-re meghirdetett budapesti koncertjére már
készített egy promóciós anyagot, amelyen – „tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom” – magyarul is megszólal, és a
nagyközönséget hívja a találkozásra.
Nem sajnáltuk az időt, s „kockáról kockára” elemeztük ki sikerének
titkát, – nevezetesen az André Rieu „jelenség”
hatásmechanizmusát, – a már említett „Üdvözlet a világomban. Úton” c.
koncertfilmen keresztül. Tettük ezt csak a vizualitásra koncentrálva, amely
természetesen egy zenés film esetében meglehetősen szokatlan. Ez a
„módszertan” – azaz mondhatnánk az elnémítás, a zenei hanganyag kiszűrése,
– tette lehetővé azt, hogy csak a képi megjelenésre „fókuszáljunk”, annak
is legmagasabb szintű kivitelezésére. Íme elemzésünk!
Az „Üdvözlet a világomban. Úton” c. koncertfilm is a szokásos jókedvű,
látványos, túlmozgásos megérkezéssel, a bevonulással kezdődik, majd a
városlátogatással, ismeretterjesztéssel folytatódik, tudva, hogy a közönség
azonnali megnyerése ezzel teljes mértékben biztosított, hiszen minden városlakó
így vagy úgy, de büszke lakóhelyének nevezetességeire, maga is szívesen
kalauzolja a vendéget. Ha ezt egy világhírű művész teszi, akkor még
inkább jó néven veszi mindezt. Az utcaképek bemutatásával mintha egy dokumentum
– úti filmet látnánk, ezen műfajt önmagában is sokan szeretik, pláne, ha
az invitálás még olyan kedves, mint Rieué. Azután egy
mozdulattal a kamera benti, zenei próbákra fókuszál, ahogy a karmester
instrukciókat ad zenekarának, kielégítve az „intim-pistáskodási”
vágyunkat is. Boldogan mesél és mesél, a közönségeivel szóló barátságairól,
arról a személyes fantasztikus érzésekről, amelyeket neki és csapatának
jelent a munkájuk; „szerencsések vagyunk” – mondja, meginterjúvolva
művésztársait is. Egy csipetnyi jégbalettet is bevág, hogy lehűtse a
már felforrósodott várakozásokat, valamint adagol, adagol, amikor elmeséli,
hogy egy művésznek kellemetlen pillanatai is vannak, ha jégen állva, nyári
cipőben kell kísérnie a jégtáncosokat. Egy percre sem hagyja a nézőt
story nélkül…megtapsolva a másik művészpárt is a jégen, kifejezve
elismerését a társművészetek iránt, sugallva szerénységét is…kijelentve,
hogy a turnézás az élete, és sohasem fogják abbahagyni. Az említett filmrészlet
különben az egyik bécsi fellépésük során készült. A következő képeket már
Argentínában forgatták, ahol már a történelem került a középpontba. Az
argentinok a néhai Eva Peron elnök asszonyra mindig szívesen emlékeznek, így az
Evita rockopera dallamai „kötelezően” fel is
csendülnek a felvételen, mivel Rieu közönségének ezen
„történelmi érzelmeit” jól ismeri. Ugyanakkor természetesen a helyi muzsika sem
hiányozhat, az argentin tangók beharangozása után, a 10 méteres alpesi kürtök
becipelésével kezdődik a délutáni szabadtéri monstre koncert. Rieu mindig hegedűvel vezényel, ezzel is közvetlen
kontaktus tartva a közönségével, (lám ő is dolgozik, zenél, nem csak
dirigál), gyakran táncol is, ugrál is hozzá, bizonyítva, hogy maga is átéli
munkája, a zenélés közvetlen örömét. A számok között hosszan beszél, narrátor
szerepet is felvállal, s gyakran a humort is, – a stand up
comedy egyszemélyes műfaját is, – megjelenteti.
Ilyenkor a hallgatóságról ábrázoló közelképekkel az arcokra kiülő jókedv
„dokumentálva” van. Máskor a film operatőre a csodálkozás, a meglepetés
stb. megannyi megjelenésével operál. Ezekkel a vágóképekkel is fokozzák azt,
hogy teljes mértékben képes lekötni közönségét. A színpad közeli képek a
szereplőkről és róla, nem szól másról, mint, hogy „mi vagyunk a világ
legboldogabb emberei, mert azt csináljuk, amit szeretünk”, amit gyakran
hangoztat is. De alkalmanként meg is sirattat mindenkit; a bölcsődallal,
avagy az Ave Mariával, amint elárulja, hogy az a
kedvence. Áhítat a szemekben…a művészeti hatás legjobb, legnemesebb
tolmácsolásával. Később Isztambulban járva a családjáról mesél,
beavatva magánéletébe, amelyet rajongói különösen honorálnak. De elmondja azt
is, hogy nagycsalád az övéké, mert az egész zenekara, csapata, mindenki
mindenkivel ebbe a nagycsaládba tartozik, a közösség csodás erejét
érzékeltetve. A záróképek nem is lehetnek mások, mint hogy a hallgatóság
felállva a sorok között, együtt összekapaszkodva ringatózik, mosolyog,
önfeledten táncol. A befejező Radetzky-indulóra színes lufikat engednek
fel az esti égboltra, szimbolizálva a felhőtlen felszabadulás érzését.
