Főnix-közelben

Bruno de Sá budapesti debütálókoncertjén

Bruno de Sá és a Wrocław Baroque Orchestra - 2024. november 30. (5:32)

Dr. Székely György interjúja Bruno de Sá-val a 2024. november 30-i zeneakadémiai koncert előtt

Mozartnál, a Cosi fan tuttéban a női hűségről szólva említik a főnixet (mindenki beszél róla, de senki sem látta). Több kultúra mitológiájában felbukkan a tűzmadár, ám napjainkban is inspiráló forrásként szolgál – képzelt – alakja, neve. Tulajdonságai felbukkannak irodalmi alkotások hőseinél, és alkalmanként vizuális megjelenítésére is vállalkoznak. Ennek köszönhetően láthattuk, messziről „felismerhetetlenül”, ámde ragyogó arany színben pompázva Bruno de Sá mellényén, kitűzőként. Tulajdonosa feltehetően abban az értelemben viseli, amelyet a kínai kultúrában tulajdonítanak neki: az égi kegyelmet jelképezi. Miként tekinthető égi kegyelemnek az a nagyonis földi – szervi – sajátosság, amelynek köszönhetően de Sá természettől adódóan szopránhangon énekel.

A különleges hangok (hangfajok, technikák) iránt minden korban mutatkozott érdeklődés. Napjainkban pedig, amikor a kontratenor hangfaj – nagyszámú kitűnő művésznek köszönhetően- már-már természetesként elfogadott úgy a hangversenylátogatók, mint a hangfelvételek kedvelői körében, igencsak kevés „igazi” ritkaságra számíthatunk. Ezek közé tartozik a férfiszoprán, amelyből – miként dr. Székely György főorvos írásaiból megtudjuk – „jelenleg mindössze három ilyen énekesről tudunk a világon”. Ezek egyike a brazil Bruno de Sá, aki második felvételének lemezbemutató turnéja során látogatott el a Zeneakadémiára, ahol a 35. születésnapját követő estén, 2024. november 30-án adott nagysikerű hangversenyt.

De Sá frappáns megfogalmazása szerint (amelyre minden bizonnyal azért kényszerült, mert művészi kvalitásaival akart érvényesülni, nem pedig kizárólag a „különlegesség”-nek kijáró rácsodálkozásra tartott igényt) férfi szoprán az a férfi, aki szoprán hangon énekel.

S valóban, de Sá „szoprán hangon énekel”. De ennél sokkal figyelemreméltóbb az a komplex technikai tudás, amelynek birtokában különböző korok (stílusok) igényes kompozícióinak lenyűgöző előadója. Hangterjedelmének szélességében a szervi adottságokon túl nyilvánvalóan része van a hangképzésnak, a technikai gyakorlatoknak. Elméletileg szokás a lírai szoprán szerepkörrel rokonítani, de mind hangterjedelmében, mind a kifejezés gazdagságában maximálisan „túlteljesíti” e hangfaj általános követelményeit. Mondhatni, mindent tud. Dinamikai skálája is széles – vélhetőleg a műsoron szereplő áriákból adódik, hogy már-már tipikusnak hat interpretálásában a szédítően magas csúcshangokra való fortissimo megérkezés. Bravúrjai közé tartozik a már-már arabeszk-szerű kidolgozottság, érezhetően örömét leli a hosszas trillákban, és minden olyan „erőpróbában”, amelyről nyilvánvaló, hogy kevesen tudnák utánacsinálni (hosszan kitartott hangja különleges zenei élmény volt, amelynek– mondhatni, lélegzetvisszafojtott – hallgatása során a közönség fáradt el jobban…).

De Sának gyermekkori „hobbija” volt az éneklés, és ez a természetes vonzalom mindmáig él benne – mondhatni, szívből dalol. Ez is hozzájárul az élmény közvetlenségéhez, amellyel muzsikus-partnereit inspirálja, a közönséget pedig lenyűgözi. Mondhatni, hódításra született – egyszersmind örömforrásként.

Zeneakadémiai koncertjén második CD-jének, a Mille affettinek csaknem teljes anyagát megszólaltatta, és még ráadásra is futotta energiájából – és koncert után barátságos dedikálásra a hosszan kígyózó sorban kitartóan várakozó rajongóknak, alkalmanként fotózással, szelfizéssel. (Ekkor derült ki, hogy főnixet ábrázol a kitűzője – egy lelkes autogramkérő érdeklődése nyomán aztán futótűzként terjedt a hír… – az már csak „hab a tortán”, hogy autogramjában a Sá szinte főnixet formáz…)

Ami különlegessé avatta az élő előadást, az az énekes „természetessége” a pódiumon. Az est során három öltözékben jelent meg, a stilizált „jelmezzel” is némi színpadi hatást keltve. Ugyanakkor érezhető volt a kétirányú (kölcsönös) figyelem a kísérőegyüttessel, a Wrocław Baroque Orchestrával, ami egyaránt szólt a műsornak és a kitűnőénekesnek. Hála de Sá egyéniségének, a muzsikálókedv Lengyelország legrangosabb régizenei együttesén is mindvégig eluralkodott.

Zeneünnep lett tehát ez az este, és remélhetőleg a lelkes hallgatóság – legalább utólag – figyelmesen tanulmányozta a műsort, és megjegyezte néhány olyan szerző nevét, akikről korábban még csak nem is olvasott… A pódium látványvilága mostoha sorsra kárhoztatta a kivetített szöveget, mert a lelkes hallgató mindegyre azon vehette magát észre, hogy olvasás helyett szemét is a hangforrások kötik le (többek között a ritkán látható különleges alakú korhű fúvóshangszerek). Említésre érdemes az énekes „reagálása” a vastapsra, amelyre, mint helyi specialitásra, a külföldi előadók különbözőképp szoktak reagálni. De Sá élvezettel hallgatta a dinamikus-ritmikus „ütőhangszeres kíséretet”, és felszabadult mozgás-improvizációval társult hozzá. Szeretnivaló volt.

Fittler Katalin

BRUNO DE SÁ YOUTUBE-N TALÁLHATÓ FELVÉTELEIBŐL