A PILLANGÓASSZONY SZÉPSÉGE ÉS KORSZERŰSÉGE

Puccini operájának új bemutatója Szegeden

Így készült a Pillangókisasszony a Szegedi Nemzetiben (3:41)

2024. december 6. és 7. pirosbetűs ünneppé vált a szegedi operatársulat történetében: Puccini A pillangókisasszony c. operája kettős szereposztásban történt bemutatói nemcsak a szegedi opera történetében (a mű első ismert szegedi bemutatója 1951-ben volt), hanem országosan is kiemelkedő jelentőségűek voltak. Juronics Tamás zseniális rendezésében ennek a csodálatos operának minden szépsége és üzenete megjelent. Üzenetei örökérvényűek: bár a lassan másfélévszázados történet ma már korántsem csak a fiatal japán hölgy tragikus szerelmét és a szerelmi kalandot kereső amerikai tengerésztiszt felelőtlenségét idézi elénk: határozottan kijelenthető, hogy szinte változatlanul fönnáll a megkülönböztetés az egyes országok, sőt világrészek lakói között, egyes nemzetek, sőt egyes emberek felsőbbrendűségi tudata (komplexusa?) alapján, s mindez továbbra is okoz tragédiákat, talán még akkorákat is, mint Cso-cso-száné. Ez a mű globális üzenete, azonban legalább ilyen erőteljes a férfi-nő, általában a párkapcsolatra vonatkozó mondanivalója: talán mindenkinek volt, vagy van olyan motívum, epizód az életében, melyben egy átgondolatlan döntés miatt a párkapcsolat magára maradt vesztese egy életen keresztül hordozza a megszakadt párkapcsolat következményeit lelkileg mindenképpen, de sokszor fizikailag is.

Puccini mindezt a legmagasabb szinten tárja elénk remekművében, a történet szerint a becsapott, elhagyott nő szemszögéből nézve. Szinte már közhely, hogy nem volt operaszerző, aki jobban ismerte volna a női lelket, ez valamennyi operájában szembetűnő, de a Pillangóasszony (hiszen az olasz eredetiben szó szerint ez az opera címe: Madama Butterfly) esetében minden korábbinál mélyebb réteget tár fel és minden korábbinál intenzívebben vezeti végig főhősnőjét a lelki fejlődés fázisain. Mindezek alapján meg kell kockáztatnunk: a nagy zeneszerzőnek ez az opera a főműve, hiszen ilyen dramaturgiai, lélektani koncentráció, s ennyire tudatosan szép zenei építkezés a többi operájában nem érzékelhető – miközben természetesen ugyanígy remekműként szeretjük azokat is.

Nagyon ritka, ami a szegedi előadásban megvalósult: két teljesen egyenrangú szereposztás hősei és hősnői léptek a színpadra és énekeltek a két egymást követő estén, miközben más-más oldalról, de egyformán kiválóan jelenítették meg azokat a személyiségeket, kiknek alakítására vállalkoztak.

Cso-cso-szán szerepében Ferenczy Orsolya többszörösen is áldozat, hiszen kislányként kell gésának állnia, majd hiábavalónak bizonyul szerelme és hűsége, s ezt sokáig el sem hiszi. Máthé Beáta dinamikusabb, emancipáltabb, már első megjelenése során sem törékeny japán kislány, fejlődése különösen a II. felvonásban szembetűnő, benne van hajlam a küzdelemre, de semmi esélye arra, hogy győzzön. Mindketten gyönyörűen éneklik csodaszép szerepüket, az utolsó pillanatig hatalmas intenzitással, nagyáriáik lemezre kívánkoznak.

Ferenczy Orsolya (Cso-cso-szán) és László Boldizsár (Pinkerton)

Jelenet a Szegedi Nemzeti Színház 2024. évi „Pillangókisasszony” című előadásából
Fotó: Tari Róbert / Szegedi Nemzeti Színház

László Boldizsár érett, sokat látott férfi, érett Pinkerton, talán még meg is fordul a fejében, hogy itt kellene megállnia, e japán tündér mellett – de nem lehet: Amerika minden előtt! Rendkívül hiteles III. felvonásbeli áriája, a búcsú, előtte pedig lelkiismereti alapú összeomlása. Örültünk, hogy újra hallhattuk Szegeden.

Töttös Roland szárnyaló tenorhangja eddigi szerepeiben is kellemes élményt adott, igen könnyen énekel, fejlődése folyamatos. Ő a kikötőről kikötőre csapongó sármos fiatalember, aki bizonyára nem áll meg „valódi, amerikai” feleségénél sem. Élvezi hódítása sikerét, Cso-cso-szánt kevésbé veszi komolyan, illetve azt gondolja, hogy a lány is játéknak tekinti a szerelmet.

Sharpless szerepe ebben az előadásban kiemelkedik a szokásos háttérjátékosi figurából, ez különösen Réti Attila alakításában volt érzékelhető. Tömör, dús baritonhangja valódi árnyaltsággal, bölcsességgel járja át a színpadot, amikor jelen van; ő az egyetlen, aki az első pillanattól kezdve tudja: Pinkerton veszélyes játékot űz, hiszen ő ismeri legjobban a japánokat, sőt, ő tud egyedül japánul, ezt Puccini úgy demonstrálja, hogy amikor a III. felvonásban megfeddi Pinkertont, akkor rövid ariosoja japán dallammal szólal meg. Szélpál Szilveszter is nagyon szépen énekli Sharplesst, s ő is sokkal több, mint ahogyan ezzel a figurával találkozni szoktunk.

Az univerzális Vajda Júlia Liszt Ferenc-díjas énekesnő, aki jónéhány éve Cso-cso-szánként varázsolt el bennünket, s aki – egyedülálló módon – a szó legszorosabb értelmében mindent képes elénekelni és eljátszani (e sorok írója kivétel nélkül minden szerepében rendkívül tökéletesnek látta és hallotta), ezúttal – s ez azért a művészi alázat kiváló példája is volt – Suzukiként jelent meg előttünk. Hangja gyönyörűen szólt e mélyebb fekvésben is, alakításában pedig Cso-cso-szánt őrangyalként körülvévő, óvó, minden körülmények között szerető barátnőt láthattuk. Ehelyütt kell leírnunk, hogy a színház, személyesen Barnák László főigazgató a december 6-i premier után ünnepélyesen és nagy virágkosárral köszöntötte Vajda Júliát abból az alkalomból, hogy 45 éve lett a szegedi színház művésze.

A nagyon tehetséges Bita Boglárka első igazán nagy szerepe Suzuki, minden tekintetben remekül oldotta meg ezt a nem könnyű operaénekesi feladatot. Hangszépsége, hangi adottságai nagyon jó, nagyon jók; Cso-cso-szán tragédiáját pedig akkora fájdalommal éli át, hogy a III. felvonásban már szinte együtt sírunk vele.

Ebben az előadásban a rendező jóvoltából kis szerep nincs. Goro, a szélhámos „házasságközvetítő” egyébként sem az: a félig már amerikai japán bajkeverő gondolkodás nélkül intézkedik, akár Pinkerton „szórakozását”, akár Cso-cso-szán – általa, Goro által helyesnek gondolt — továbbadását kell szolgálnia; Bagdi Zoltán és Büte László lendületesen sürög-forog, lazán énekel, hol amerikai (de inkább olasz…), hol japán dallamokat. Bonzo, a bonc néhány percre tör be a történetbe, de ez a néhány perc keményen meghatározza a továbbiakat, annak ellenére, hogy az átkokat feledve gyönyörű szerelmi kettőssel zárul az I. felvonás. Cseh Antal nagy erővel, kifejezően, de túlzások nélkül szépen énekli negatív, de mégis igaz szerepét, s jelenségként is szuggesztív. Rózsa Kitti elegáns és jólelkűnek mutatkozó úriasszonyként kerül a történetbe; érti is, meg nem is, amikor Pinkerton a Cso-cso-szánnal való találkozástól félve feldúltan elrohan. Yamadori voltaképpen megmentőként közeledik Cso-cso-szánhoz; ám ő is szépséges játékszernek tekinti; Görbe Norbert és a tehetséges pályakezdő Borbély Jácint korrekten énekli e rövid, de fontos szerepet (sajátos megoldás, hogy fölváltva alakítják a Császári biztos figurájával). Egy-egy rövid karakterben Süli Tamás, Makkos Ambrus, Dobrotka Szilvia, Tóth Judit és Csuzdi Eszter szépen tesz eleget feladatának.
Egészen kiváló az előadás díszlete: a ki-becsukódó falak az egész színpadot Cso-cso-szán házává változtatják, miközben e többrétegű díszlet egyben az emberi lélek rétegeit érzékelteti; Vízvárdi András a díszlettervezés mellett a dramaturgiailag szükséges animációról is gondoskodott. A jelmezeket Bianca Imelda Jeremiás tervezte: valamennyi szereplő a figurájának megfelelő, elegáns, szép jelmezben alakította szerepét, kifejező volt Cso-cso-szán ruhájának változása az II. felvonásra. S itt kell megemlíteni Juronics Tamás korszakalkotó ötletét: Pinkerton és Cso-cso-szán gyermeke egy szépen megformált bábu, játékbaba, mellyel a rendező egy örök dilemmát oldott föl. Ez a gyermek ugyanis a darab szerint mindössze két és fél éves: ennyi idős kisgyermeket nem lehet színpadra vinni, különösen két felvonásban, az összes eddigi előadásban nagyobb – esetenként jóval idősebb – gyermeket vezettek be, mely néha nevetséges helyzetet teremtett egy tragikus szituációban. A rendező ötletének megvalósulását a szegedi Kövér Béla Bábszínház művészei segítették: Kiss Ágnes és Kiss Attila Etele tervezték, Kiss Attila Etele és Tóth Andrea készítették a „gyermeket”, Kiss Ágnes pedig a bábmozgást tanította be az érintett művészeknek; ez utóbbi olyan jól sikerült, hogy azonnal nem is lehetett észrevenni, hogy nem valódi „gyermek” van Cso-Cso-szán és Suzuki karjai közt. A kórusnak e műben speciális szerepe van: az I. felvonásban „násznépként” részt vesz a cselekményben, a II. felvonás végén viszont minden idők legszebb külső karát, a Zümmögő-kórust énekelheti el; a Szegedi Nemzeti Színház énekkara mindkét esetben szépségesen énekelt, melyért nagy dicséret illeti Taletovics Milán karigazgatót. Az I. felvonásban jelentős szerepe volt a színház tánckarának, a koreográfus asszisztens László Lívia volt. Az előadás sikeréhez hozzájárultak még: Fülöp Dániel Erik és Zalánki Rita zenei asszisztensek, Zsoldos Anikó súgó, Pócsik Dániel ügyelő, Bertalan Nikoletta rendező asszisztens és Bonecz Veronika, a rendező munkatársa.

Ferenczy Orsolya (Cso-cso-szán) és László Boldizsár (Pinkerton)

Jelenet a Szegedi Nemzeti Színház 2024. évi „Pillangókisasszony” című előadásából
Fotó: Tari Róbert / Szegedi Nemzeti Színház

Puccini remekművének előadásában mindennél fontosabb a zseniálisan megalkotott Zene: az előadásokat nagyszerűen vezényelte a színház csodálatos fiatal zeneigazgatója, a Junior Prima-díjas Dobszay Péter (kinek az egész Pillangókisasszony-produkciót köszönhetjük) és a magyar karmesterek doyenje, Pál Tamás Liszt Ferenc-díjas karnagy, Kiváló Művész, akinek ez a többszázadik Pillangója, s aki mérhetetlen nagy tudását és tapasztalatát korát meghazudtolva adta át nekünk.

S még egyszer a Kossuth-díjas Juronics Tamásról, a rendezőről, aki A pillangókisasszonnyal óriásit alkotott, minden ízében világszínvonalú előadást hozott létre, s amely a jelen írás elején említett 1951-es Pillangóhoz hasonlóan (másfél évtizedig maradt műsoron) sokéves repertoárjátszást érdemelne.

Gratulálunk Juronicsnak és a teljes társulatnak, s köszönjük, hogy megajándékoztak bennünket az eddigi legszebb és legjobb magyar Pillangókisasszonnyal!

FÜGGELÉK:

A PRÓBAFOLYAMAT KÉPEI