SZESZTAY ZSOLT 90
(Nyíregyháza,
1935. január 6. – Debrecen, 2007. szeptember 6.)
adjunktus,
docens, karnagy, főiskolai tanár, tanszékvezető.
I.
SZESZTAY ZSOLT
Gondolatok
Lendvai Ernő: Bartók és Kodály harmóniavilága c. könyvéről[1]
Akkord Zenei
Kiadó
Közel harminc
éve ismertek zenei körökben Lendvai
Ernő kutatásai és publikációi Bartók stílusáról. Joggal nevezi a
szerző alapkutatásoknak munkássága lényegét, hiszen új módszert alakított
ki a vizsgált területre, maga alkotta meg kutatási eredményeinek terminusait.
Nem csupán technikai szempontból vetette alá minden másnál alaposabb vizsgálat
tárgyává Bartók műveit,
hanem a stílusjegyeken keresztül vezetett el, a zenei eszközök esztétikai
jelentéstartalmát is kifejtve Bartók
„költői világához”. Sokan kétkedve, sőt
gáncsoskodva fogadták Lendvai
Bartók kutatásait, de azok érvényét,
tudományos hitelességét – tudomásom szerint – senki megcáfolni nem tudta.
Lendvai Ernő új könyvében, gondolom, sokak
nagy meglepetésére, ugyanilyen tudományos igényű alapossággal mutat rá,
miszerint Kodály Zoltán műveinek (és nem csupán harmóniavilágának, mint
azt a cím túl szerényen sugallja!) stílusa egyazon tőről fakad a Bartók Béláéról már feltárt stílusjegyekkel.
Sőt, világosan kiderül, hogy a két mester művészete feltételezi és
bizonyos mértékben kiegészíti egymásét. Nem különíthető el tehát
stilisztikailag sem egy „modern”, egy „európai” Bartók és egy „konzervatív” illetve
„nemzeti” Kodály! És bár a
stílusjegyek közös voltának bebizonyosulása még nem teljes bizonyíték az
alkotások művészi értékrendjének egy sorba állításához, nagy öröm, hogy az
olvasó meggyőző érvhalmazt kapott a kezébe annak a hitének
megerősítéséhez, miszerint századunk két nagy magyar zeneköltője
nemcsak elveikben álltak egymáshoz igen közel, de lényegében egy stiláris
nyelvet beszélnek, így szertefoszlik az a mendemonda, amely szerint Kodály
harmóniavilága és formálási módszere „kezdetlegesebb”, „elmaradottabb” lenne
Bartókénál...
Nem vállalkozhat
e rövid recenzió Lendvai
Ernő Bartók-kutatásainak összefoglalására,
csupán arra szeretnék rámutatni, hogy Lendvaielemzései szerint Kodály
stílusában is milyen meghatározó szerepe van a pentatóniából fakadó, az
aranymetszés törvényszerűségeinek engedelmeskedő kromatikus rendszer
és a felhangokkal magyarázható diatónikus rendszer kettősségének. A
tengelyrendszer elemzési módszere a Kodály-elemzésekhez is biztos fogódzót
ad. A funkcióba szerveződő, tehát tonális tizenkétfokúság Kodály műveiben is jelen van!
Nagy értéke eme
elképesztően nagy anyagismeretről tanúskodó könyvnek, hogy részletes
tájékoztatást ad a tengelyrendszer Bartókék előtti
használatáról, kialakulásáról is. A Wagner-és Verdi idézetekre utalok
elsősorban, de lenyűgözők Lendvai Liszt-elemzései is. Új színfolt
a Lendvai-publikációk
sorában a magyar népdalok beható analízise. Hittük volna, hogy
kvartszext-építkezésű népdalaink (A csitári hegyek alatt, Szegény vagyok,
szegénynek születtem stb.) gerince, hangközstruktúrája az aranymetszés
szabályait követi és azok alkalmazását sugalmazza?
Végigvezet a
könyv, hogy miként érvényesülnek a tengelyrendszer, az aranymetszés
arányproblémái Bartók és Kodály
műveiben, hogyan alakulnak ki a kromatikus
rendszer hangzásformái, miként képezik ezek a diatonikus rendszer
hangzásformáinak ellentétét, ugyanakkor egymást feltételező kiegészítését.
Hatalmas, jól megválasztott anyagot közöl kutatásainak igazolására Lendvai, ezek közül különösen a szép Kodály-idézetek újdonságának örül az
olvasó. Persze, a példák zuhatagában megnehezül az áttekintés, ez utóbbit kívánják
szolgálni az „összefoglalás helyett” és „Az anyagkezelés dialektikájáról”
elnevezésű fejezetek is. Bőséges példatár következik ezután, amely
tovább mélyíti a már elmondottak igazának meggyőző erejét. Bár az
eredeti címtől távolabb esik, értékes epizód a kötetben a mintaelemzésnek
is tekinthető fejezet. Bartók zenei nyelve az
Allegro barbaro tükrében. A saját maga alkotta rövidítések és szakkifejezések
világos áttekintésével ér véget Lendvai
Ernő új könyve.
Olvasva a
kötetet, úgy érezzük, mintha a szerző előadássorozatát hallgatnánk, a
tanárét, a nagyszerű előadóét, aki állandóan gondolatai, ötletei
gazdagságának terhével küzd, nagy kitérőket enged meg magának, hogy
állításait még plasztikusabban igazolhassa. (E sorok írója 1971–72-ben Lendvai Ernő kecskeméti, pécsi, fonyódi
előadásain a kötet Bartókon kívüli példáit,
okfejtéseit javarészt már hallotta, de most nagy örömmel vette kézbe ezek
rendszerbe állított, egészet alkotó publikációját.) Ami az analíziseket illeti,
aligha vitatkozhatunk a szerzővel, az esztétikai fejtegetések és ezek
rendszerbe foglalásának követésénél azonban olykor elbizonytalanodunk: vájjon a
többi Bartók- és Kodály-műben is érvényes ez a jelképrendszer? Az biztos,
hogy a figyelmes olvasó kedvet kap Lendvai többi elemzésének mélyebb
megismeréséhez is.
Nem
elhanyagolható érdeme Lendvai Bartók- és Kodály-elemzéseinek, hogy az
alapkutatások eredményei világosan fogalmazottak, tudományos értékűek,
ugyanakkor áttekinthetőségük révén nincs akadálya, hogy a tudományos
irodalomból a pedagógiai gyakorlatba kerüljenek. Mivel taníthatók. És
tanítandók is! Több mint harminc évvel Bartók és közel tíz évvel Kodály halála után itt az ideje, hogy
zenepedagógiánkban, annak teljes mélységében és szélességében a két nagy mester
stílusának szakszerű elemzése méltó helyet kapjon. Az érdeklődő
tanár máris kiválaszthatja, hogy mit és miként tanítson meg Lendvai elemzett
könyvéből. Milyen jó lenne azonban, ha a szerző maga állítana össze
egy összefoglalást kutatási anyagából, a legfontosabb idézetekkel, a cél
diktálta tömör formában, úgy, hogy ezt a „tankönyvet” a zeneiskola magasabb
osztályaitól a tanár- és művészképzésig mindenütt hasznosan lehessen
forgatni! Csak legyen, aki őt erre felkéri és az olcsó, könnyen
hozzáférhető, mielőbbi kiadást szorgalmazza!
II.
Szesztay Zsolt
SZOLFÉZSVERSENY
DEBRECENBEN ZENEISKOLÁSOK RÉSZÉRE[2]
NEGYEDÍZBEN
rendezte meg a debreceni Simonffy Emil Zeneiskola – számos szerv segítségével –
az országos Kodály Zoltán Szolfézs- és Népdaléneklési versenyt, 1993. április
3-4-5-én.
Hasonlóan a
korábbiakhoz, három korcsoportban hirdették meg a versenyt. A korcsoportok
nagyjából az általános iskola 6., 7., 8. osztályainak feleltek meg, összesen 90
tanuló jutott el a területi válogatókat követően. Jóérzéssel állapíthattuk
meg a záró értékelésen, hogy soha ennyi tehetséges növendékkel nem találkoztunk
versenyeinken, örvendetes, hogy a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola tanulói
megjelentek a „zeneiskolások" között, nem is eredménytelenül. Az
érdeklődésre jellemző, hogy számos iskolából igényeltek pótlólagos
részvételi lehetőséget tanulóik részére. Maguk a versenyek is a Kodály
Szakközépiskola Kodály-termében többnyire telt ház előtt zajlottak le.
Az írásbeli
feladatok során – korcsoportjának megfelelő nehézségi fokon – minden
tanuló kapott magyar népdal, bécsi klasszikus kétszólamú idézet, valamint
hangköz-hangzat lejegyzési feladatot. A szóbeli versenyen is szerepelt magyar
népdal, valamint bécsi klasszikus vagy barokk dallam lapról éneklése; a népdalt
szöveggel is, a műzenei idézetet abc-s hangnevekkel is be kellett mutatni.
A két felsőbb korcsoportban a műzenei dallamot újabb 1 perc átnézési
idő után kotta nélkül is el kellett énekelni.
Ezzel már el is
érkeztünk az improvizáláshoz, mert bizony gyakran a memorizált dallamok
előadása többé vagy kevésbé jól sikerült improvizálásba ment át. De,
versenyeink során először, volt meghirdetett improvizálási játék is, kiírt
díjak nélkül, hanglemezjutalmakért. A versenyzőknek csaknem fele részt
vett abban a játékban, amelynek során bécsi klasszikus, illetve magyar
„népdalstílusban” kellett énekelve kiegészíteniük a megadott kezdő és
záróhangokat. Jó hangulatban, sok értékelhető megoldással hangzott el ez a
„játék". Nem ment vérre, de lehetett érzékelni, kinek a tanára végez
rendszeresen és fantáziagazdagon ilyen jellegű munkásságot is.
A népdaléneklési
verseny sem volt kötelező a szolfézsverseny résztvevői részére.
Sajnáltam, hogy – ellentétben az elmúlt alkalommal, amikor csaknem felük élt a
lehetőséggel – ezúttal alig egynegyedük vett részt ebben a versenyágban,
amelyet korcsoporttól függetlenül, egy csoportban hirdettek meg és
bonyolítottak le. Annál örvendetesebb volt a sok élményteli, átélt, szépen
formált éneklés. Ismét kiderült, hogy ez az életkor sem annyira
kedvezőtlen a népdaléneklésnek. Ha a tanár érti és szereti, növendéke sem
lesz másképpen a népdallal.
Visszatérve a szolfényversenyhez,
a vártnál több volt a hibátlan vagy csaknem hibamentes lejegyzés. Ez arra
ösztönöz, hogy a jövőben ezen a téren még magasabbra lehet helyezni a
mércét. A bizonytalankodók mellett sokan oldották meg lapról éneklési
feladataikat is magas technikai színvonalon. Itt az előrelépést az
jelentheti, ha a zsűri a jövőben a műzenei feladatoknál külön
értékeli a stílusos megformálást, a népdaloknál pedig azt, ha valaki azonnal
szöveggel énekel, természetesen hibátlanul és nem gépiesen. Felmerült, hogy a
jövőben külön pontszámban részesüljön, aki írásbeli feladatát – hibátlanul
– az utolsó diktálás előtt beadja. A memorizálás okozta a legtöbb gondot.
A gond már az anyag kijelölésénél megmutatkozott: rendkívül nehéz olyan
műzenei anyagot találni, amely lapról éneklésre elég nehéz, ugyanakkor
memorizálás céljára nem túlságosan hosszú. Utólag megállapítható, hogy míg a
szóbeli versenyekre sikerült igen szép műzenei feladatokat találni, a
népdalok esetén a nehézségi fok megtalálása mellett a dalok szépségére is
fokozottan oda kell figyelni. Az írásbeli és a szóbeli versenyeken ugyanannyi
pontot szerezhetett egy versenyző. Az értékelés realitását igyekezett
segíteni a két szélső értékelés elhagyása. Ha netán zsűritag
növendéke versenyzett, úgy az ő tanára nem pontozott.
A verseny
szervezése, lebonyolítása óriási feladatot rótt a rendező iskolára, amely
e feladatoknak derekasan meg is felelt. Köszönet illeti Fekete Ferenc
igazgatót, hogy a sokat emlegetett nehéz gazdasági helyzetet nemigen lehetett
észlelni e verseny során, a két zsűri titkárt a zsűri munkájának
segítéséért, az eredmények gyors, számítógépes elkészítéséért és külön köszönet
Ludmány Antalné tanárnőnek, aki a szóbeli versenyen minden
versenyzőnek anyja helyett is anyja volt, minden szavával, tekintetével,
gesztusával megnyugtatóig hatott a gyerekekre.
Nem a
rendezők hibája, de a meghirdetett program többször nem volt időben
tartható. Fél nappal több idő kellene ahhoz, hogy még nyugodtabban
produkálhasson növendék, dolgozhasson zsűri. Ha az első délután az
érkezés ideje, első este a megnyitásé, legyen a versenyé legalább másfél
teljes nap, harmadnap késődélután legyen eredményhirdetés, vacsora után
olyan szakmai tanácskozás, amelyen a szakma valóban képes még ott lenni,
eközben a gyerekek részére lehet olyan foglalkozást találni, amelynek során
felszabadulhatnak a versenyzés izgalmai, olykor görcsei után. Tudom, ez eggyel
több szállás igényét jelenti, de megéri a várt többlet eredmény. És ez sem
zavarja meg, hogy a zeneiskolások versenyéhez továbbra is kapcsolódhassék a
következő két napon a szakközépiskolások versenye.
Mivel a szakmai
tanácskozáson ezúttal sem tudott részt venni a felkészítő tanárok zöme, a
rendezők nevében is kérem, hogy akinek bármi észrevétele, javaslata van a
versennyel kapcsolatban, azt írja meg a rendező iskolába Sáriné Szebenyi
Judit tanszékvezetőnek: 4024 Debrecen, Vár u. 3.
Nagy nyeresége
volt az idei versenynek, hogy azt jelenlétével megtisztelte Kodályné Péczely
Sarolta, részt vett a népdaléneklési verseny és részben a szóbeli versenyek
zsűrijének munkájában, ő adta át a díjakat és jutalmakat az arra
érdemeseknek. Úgy éreztük, hogy általa Kodály Zoltán érezhetőbb
közelségünkbe került, így az ő nevével fémjelzett debreceni országos
verseny kapcsolata a névadójával még életszerűbb lett.
III.
DR. VÉGH MÓNIKA
EMLÉKEZÉS SZESZTAY ZSOLT (1935-2007)
Liszt Ferenc-díjas karnagyra, a Debreceni Egyetem
Zeneművészeti Kar nyugalmazott tanárára
2022. szeptember
hatodika Szesztay Zsolt halálának 15. évfordulója. Ebből az alkalomból
készült ez a megemlékezés, melyet egykori tanítványaként, kollégájaként, majd
tisztségének, a Debreceni Egyetem Szolfézs-Zeneelmélet, Karvezetés Tanszék
vezetői posztjának örököseként tisztelettel és örömmel állítottam össze.
Szesztay Zsolt 1974-től 2007-ig folytatta zenei tevékenységét Debrecenben.
Személyiségének, valamint szakmai elképzeléseinek, elveinek hatása a mai napig
erőteljesen jelen van a debreceni zenei intézmények – a Kodály Zoltán
Zeneművészeti Szakgimnázium, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara –
és a város életében. Ez köszönhető egyfelől a mindannyiunknak példát
mutató tanári és karnagyi munkájának, emberséges és következetes pedagógiai
hozzáállásának. Másfelől sokat tettek ezért emlékezetének és a ránk maradt
szakmai hagyományoknak őrzői - Szesztay Zsoltné és S. Szabó Márta -,
akik a mai napig odaadóan gondozzák emlékét. Teszik ezt többféle módon.
A teljes írás megismerhető:
(Parlando 2020/5.)