AGÓCSY LÁSZLÓ SZOLFÉZSMÓDSZERTANI előadásáról

„ A szolfézs és hangszeroktatás kapcsolata”

Minden előadás értéke azon dől el, vajon - mint a szél felborzolja a vizet - gondolkodásra és cselekvésre indít-e? Úgy érzem ez az alapvető követelmény megvalósult Agócsy Lászlónak, a pécsi zeneművészeti szakiskola tanárának három előadásában, amelyeket a Zeneiskola Szervezet kérésére tartott tavasszal a budapesti szolfézs tanárok részére. Épp egyik legnagyobb eredményét látom e hatásában. Előadásai alatt saját munkánk apró részletein gondolkodhattunk, és sokszínű ötletei nyomán fantáziánk újabb megoldásokat kereshetett. Tudatosíthattuk, megnyugodhattunk abban, ami helyesnek bizonyult. Végül lelkiismeretünk is megszólalhatott hiányaink, felületes, sematikus és ötletszegény óráinkkal kapcsolatosan.

Az előadások címe tényleges problémánkat fejezi ki. Hangszeres órákhoz való viszonyunkban könnyen beleesünk a „nem tudja a bal kéz, mit csinál a jobb” hibába, és az öncélú szolfézs-szirén csábítására hallgatunk. Pedig a hangszeroktatás is, a szolfézs is a saját eszközeivel él módszerével egymás munkáját segítve csak egy célt szolgálhat: a muzikalitás és műveltség fejlesztését. A veszélyre világosan figyelmeztet és a megoldás helyes útját is megmutatja Irsai Vera, központi igazgató legutóbb megjelent szolfézs tantervünk alaposan megfontolt bevezetésében. Ennek gyakorlati megvalósításában viszont sokat segít nekünk, hogy az élet mindennapjaiban megvalósított és bevált ötleteit, tapasztalatait azok egyike - Agócsy László - mesélte el előadások keretében, aki a szolfézs tanítás bölcsőjétől kezdve eredményesen, és szívügyeként tanítja a tárgyat.

E sorokban szeretnék pár gondolatot aláhúzni és kissé kiegészíteni tapasztalataimmal.

„Módszeremnek titka az, hogy megszerettem azt, amit magam is szeretek.” Érdemes ezen elgondolkozni… Agócsy ebben a mondatában tapintott rá a két tárgy közötti kapcsolat megoldásának legelső szempontjára. Mindenekelőtt - megbeszélések és ötletek keresése előtt - erre a kérdésre kell nagyon őszintén válaszolnunk magunkban. Tudunk-e szívből fakadó, őszinte zenei légkört teremteni magunk körül óráinkon? Vajon melegítő forrás vagyunk, szeretettel, lelkesedéssel tudjuk áttüzesíteni növendékeinket? Nem vesz-e erőt rajtunk a fáradtság, kedvetlenség, melyek akadályozzák óráink sikerét és jó hangulatát? Lehetünk jó muzsikusok, de talán nem vagyunk mindig jó pedagógusok. Ha nem ügyesen adjuk át az ismereteket, lelkesedést, tárgy iránti szeretetet, eredményt sem várhatunk. Ha e kérdéssel többet törődünk, bizonyára kevesebben lesznek növendékeink, akik unalmas és felesleges tehernek érzik tárgyunkat a hangszer mellett.

„A zenélés alapja az ének” - hangsúlyozza az előadó a mai zene egyik legfontosabb e1vét. Hivatkozik többek között a Mikrokozmosz előszavából Bartók Béla szavaira: „Minden hangszertanulásnak tulajdonképpen a tanulók énekeltetéséből kellene kiindulnia…” s J. S. Bachnak az Invenciók eredeti címében olvasható „szép éneklő előadás-módra” való figyelmeztetésre. - Fontos feladatunk és egyben felelősségünk bontakozik ki - úgy érzem - ebből az elvből a hangszertanításhoz való viszonyunkban. Ha nálunk követelmény rendszeres és türelmes munka útján a szép ének, az ízléses tagolás, formálás, ha sok hangszeres témát énekelünk óráinkon énekes témák mellett - ügyelve a kor és stílus követelményeire is - akkor sokat segítünk a hangszeres tanárnak. Kifejlődik növendékeinkben a készség, hogy énekelve gondolkodjanak hangszerükön is, s megérezzék maguk is az előadás helyes módját. Ellenkező esetben, ha csak lapról olvasunk - bár ez nagyon fontos - s felületesek, elnézőek vagyunk, inkább ártunk a hangszeres munkának. Még a kamaszhang sem ment fel minket ebben, mert a hang gyengülése nem jelenthet megalkuvást ízlésben, stílusban és pontosságban.

Jól esett Agócsytól a zenei formákkal való foglalkozás fontosságáról is hallanom. „Musikalische Formen ist Historischen Reihen” című mű prospektusából Heinrich Martens szavait idézte: „A mai zenei nevelés rájött arra az értékre, hogy a felnövő ifjúságot már korán és fokozatosan be kell vezetni a formák világába.” - Mindjobban és szélesebb körben érezzük, hogy értékes és kellemes segítséget kapunk általuk munkánkhoz. Anélkül, hogy rendszeres formatant, vagy zenetörténetet tanítanánk, a formák fokozatos megismerésével értékes és tanulságos muzsikáló órákat tudunk teremteni. Formai, tagoló készségük növekszik, tudatos muzsikálásuk fejlődik, s munkánknak a hangszeres órán is hasznát látják. Az előadó maga is bemutatott módszeres óravázlatokat formatani témából.

A zenei formákkal való bővebb foglalkozást éppen a VI. és VII. osztályú, nem zenei pályára készülő csoportjainknál értékesíthetjük leginkább. (Növendékeink nagy része ide tartozik.) Agócsy is utalt ezek anyagának aktuális problémájára. Okulva az eddigi hiányokon fontos feladatunk, hogy az éveken át megszerzett zenei készségüket zenei általános műveltséggel gazdagítsuk. Ha elhagyják VII. osztály után a zeneiskolát, (továbbképzőbe aránylag kevesen járnak), értékes, zenét szerető és értő közönséggé kell válniuk.

Az elmúlt évben kísérletképpen a VI. osztályokban a klasszikus világ főbb formái (variáció, rondó, szonáta) köré csoportosítottam évi anyagunkat. A VII.-ben a renaissance és barokk kor formái kerültek munkánk középpontjába (kánon, imitáció, invenció, fúga, concerto grosso stb.). Az időrendi csere bevált: a funkciós zene birtokában könnyebb volt a renaissance és a barokk világ megértése és összehasonlítása.(A Zeneakadémián sem zavart, hogy az összhangzattan megelőzte az ellenponttant). Olvasás, diktálás, hallásfejlesztés, legfontosabb összhangzattani tájékozódás e keretben ötvöződött egybe. Agócsytól ajánlott „Hangszeres lap” segítségével (a végzett és munkában lévő hangszeres műveket írják fel) biztosíthattam, hogy kellő időben megfelelő művet mutassanak be növendékeim elemzés céljából. Hanglemezek mellett így színessé váltak az órák. II. félévben Dobszay László óráján nyert élmény hatására VI.-ban a Varázsfuvolából énekeltünk és elemeztünk kb. 10 részletet. VII.-ben pedig renaissance kórusok után Bach paraszt-kantáta közös éneklése (évvége felé kamarazenei kísérettel) nyújtott élményt, és segített a korok stílusának megértésében s megérzésében. A rááldozott munka, utánjárás nem volt hiába, mert szorgalmasan dolgoztak és szerették az órákat a gimnazista és általános iskolás csoportok is.

Hasznosnak bizonyult az a szokás is, hagy III. osztálytól kezdve időnként jutalomból, majd rendszeresen meghallgatunk egy művet (illetve tételt) hanglemezről, vagy tényleges bemutatással. A mű stílusának és formai tagolásának megállapítása a feladat. Utóbbit hallgatás közben füzetükben „a b c” stb.-vel jelölik. Utána szavazással és rövid megbeszéléssel keressük meg a helyes választ. Az üdítő és kevés időt igénybe vevő munka mind nagyobb biztonságot nyújt a tájékozódásban, ránevel a tudatos, figyelmes zenehallgatásra. A fokozatos munka gyümölcseit aztán bőven van alkalmunk élvezni a magasabb osztályokban.

Agócsy előadásai során részletesen foglalkozott a formai rész elmaradhatatlan tartozékával, a harmóniával és a többszólamúsági érzet fejlesztésével. Itt érdeklődéssel hallgattuk azokat a tanítási tervezeteket, amelyeket a pécsi zeneművészeti szakiskola tanárképzősei állítottak össze ebből a tárgykörből előadónk irányítása mellett.

Agócsy László sok munkával összeállított, tapasztalatai alapján jól végiggondolt előadásait valamennyiünknek volt alkalma hallani. E helyen is köszönetet mondunk érte. Gondolkodni, beszélgetni, kísérletezni, egymástól tanulni és egymástól kedvet kapni már a mi dolgunk. De jó lenne az is, ha a Parlando lapjain is mind többször szólna valamelyikünk közös problémáinkról, egyéni és közös tapasztalatokról. Az idősebb kartársaink sok éves küzdelmének, munkájának eredményeképpen a hangszertanítás mellett ma már időnk és alkalmunk van a zenei képességek fejlesztésével külön is foglalkozni. Használjuk fel ezt a lehetőséget arra, hogy a zene birodalmában mind könnyebben tájékozódjanak, mind több, mind szebb zenei élménnyel gazdagodjanak növendékeink.

Dr. Bárdos Kornél