INTERJÚ KERTÉSZ ANDRÁSSAL,

A MUSICIANSWHO.HU IGAZGATÓJÁVAL


– Lassan másfél éve, hogy elindult a MusiciansWho.hu komolyzenei portál. Hogyan született meg az ötlet?

– 1999-ben lettem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Hallgatói Önkormányzatának elnöke. Munkámnak tekintettem, hogy segítsem az ott tanuló diákokat, így 2000-ben kezdeményeztem egy olyan adatbázis létrehozását, mely információkkal szolgál a fiatal magyar komoly zenészeknek, hogy tudják, a kurzusokat, versenyeket hol, mikor rendezik. Elkezdtem gyűjteni a plakátokat, prospektusokat, telefonáltam, de sajnos nem voltak akkor olyan lehetőségeim, hogy ez a projekt kibontakozhasson. A gondolatot nem vetettem el, és dolgoztam tovább a fiatal magyar komolyzenészekért. Időközben megismerkedtem Lakatos Péter ügyvéddel, akiben szintén nagyon erős elszántság volt arra, hogy valamilyen módon segítse a fiatal magyar komolyzenészeket. Addig gondolkodtunk, amíg megszületett az ötlet, hogy hozzunk létre egy művész adatbázist, ahova elsősorban fiatal magyar, de összességében minden magyar komolyzenész regisztrálhat és megjelenhet repertoárja, életrajza. A gondolat nem kötődött első körben az Internethez. Gondolkodtunk könyvben, újságban, mindenfélében. Később jött az ötlet, hogy mindezt Interneten valósítsuk meg, hiszen ez a legdinamikusabban fejlődő médium. Először megszületett a művészek adatbázis gondolata, majd ehhez társítottuk az információs adatbázis gondolatát. Ennek a kettőnek a társítása egyedülálló Magyarországon, és nagyon nagy igény van rá. Gyakorlatilag 2002-ben kezdtük el a projekt előkészítését és 2005. májusában jutottunk el oda, hogy elindult a www.musicianswho.hu komolyzenei portál, eddig nagy sikerrel. 

– Ahhoz, hogy az Interneten működjön egy ilyen adatbázis, komoly informatikai háttérre van szükség. Hogyan jött létre a portál? Melyik cég vállalta fel az adatbázis kialakítását? 

– Amikor körvonalazódott az egész weboldalnak a struktúrája, rájöttünk, hogy ez egy nagyon nagy rendszer lesz, rengeteg információval, szerteágazó struktúrában. Lakatos Péterrel körülnéztünk a környezetünkben, hogy melyik az a cég, ki az az ember, aki tudna nekünk ebben segíteni, támogatni. Olyan nagy cégre volt szükség, aki a projekt mögé áll és olyan szoftverrel tud minket támogatni, amely képes mindezt megvalósítani. Így a Sense/Net Informatikai Kft-nek a támogatásával sikerült fölépíteni MusiciansWho komolyzenei internetes portált.

– Most már portálról beszélhetünk, melynek információs és művész adatbázisa is működik. Ki kerülhet be a művész adatbázisba?

– Minden magyar komolyzenész bekerülhet, aki elkezdte tanulmányait valamely zeneművészeti főiskolán vagy egyetemen, illetve minden magyar muzsikus, aki rendelkezik diplomával. Az a művész, akinek nincs diplomája, két ismert magyar komolyzenész ajánlásával kerülhet be adatbázisunkba. 

– Két olyan fontos információról is tudok, ami miatt egyedülálló ez a portál: az egyik az ingyenes regisztráció, a másik pedig az, hogy a portál nem csak magyar nyelven érhető el.

– Igen, nekünk az a célunk, hogy segítsünk. Segíteni szeretnénk a magyar komolyzenén, a muzsikusokon, és ezt nem lehet úgy, hogy pénzt kérünk a művészektől, amit egyébként sem tudnának kifizeti. Nekem elsődleges feladatom az, hogy megteremtsem az anyagi hátterét az egész portál működésének, ami nem egyszerű feladat. Azért MusiciansWho az adatbázis neve, mert ez egy angol szójáték, jelentése: kik a zenészek, ki-kicsoda a magyar komolyzenei életben. Erre próbál rímelni ez a cím. A kezdetektől az a célunk, hogy bemutassuk a világnak a magyar komolyzenét, a magyar muzsikusokat. Ennek a legjobb eszköze az angol nyelv, mely a világon a legtöbb ember számára érthető. 

– Mitől különleges még ez a portál? Mi ösztönözheti a zenészhallgatót, illetve a végzett művészt, tanárt arra, hogy feltétlenül tagja legyen ennek az adatbázisnak? 

– Nagy terveink vannak. Egyik tervünk, hogy egy koncertsorozat segítségével felvesszük a kapcsolatot a koncertszervezőkkel a világ, de elsőként Európa nagyvárosaiban. Híd szerepet szeretnénk betölteni a magyar muzsikusok és a külföldi ügynökségek között, hogy a mi segítségünkkel az egymásra találások eredményeként több lehetőséghez jussanak zenészeink. Ez is gyakorlatilag pénz kérdése, az ötletet már kidolgoztuk. Amíg ez nem valósul meg, úgy segítünk, hogy olyan információkkal látjuk el őket külföldről is - mert az információs adatbázisunkban nem csak Magyarországról gyűjtjük az adatokat -, melyek segítségével rátalálhatnak ezekre a koncertirodákra, ügynökségekre. Eljuthatnak olyan kurzusokra, ahol felfedezhetik őket; elmehetnek olyan versenyekre, ahol olyan emberekkel találkozhatnak, akik továbbiakban tudják őket segíteni a karrierjükben. Olyan ösztöndíjakhoz juthatnak, melyek segítéségével külföldi intézményekben képezhetik tovább magukat, esetleg doktori fokozatot szerezhetnek külföldön, illetve zenekaroknál helyezkedhetnek el, és megismerhetik őket a MusiciansWho Művész adatbázisának segítségével. 

– Miből áll a művész adatbázis? Mit tudhatunk meg egy-egy művészről? 

– Tartottunk egy nagy sikerű sajtótájékoztatót a Zeneakadémia tanácstermében, ahol Hollós Máté, pártoló tagunk, a Hungaroton vezérigazgatója említette beszédében azt a nagyon fontos tényt, hogy ma a világban minden olyan embernek, aki információt szeretne gyűjteni másokról, fontos, hogy rendelkezésre álljon egy olyan adatbázis, ahol naprakész információkat talál a művészekről. Ezért van nagy szükség arra, hogy mindenki megtalálható legyen adatbázisunkban és frissítse adatait. Egy olyan regisztrációs rendszert alakítottunk ki, ahol a művészek egy felhasználó névvel és jelszóval akár napi rendszerességgel frissíthetik adatlapjukat. Megjelenhetnek koncertjeik, repertoárjuk, fényképük, elérhetőségeik, minden olyan információt feltehetnek saját adatlapjukra, amelyből kiderülhet, hogy ők mire képesek, mit tudnak, milyen szakmai tapasztalatuk van, milyen terveik vannak a jövőre nézve. 

– Az adatbázis feltöltése folyamatos, és szerencsére rengeteg a magyar komolyzenész. Hányan regisztráltak eddig?

– Eddig kb. 650 művész regisztrált adatbázisunkba. A publikus regisztráltak száma már 1200 felett van, ők azok, akik a fórumot használhatják, és hírlevelet kaphatnak. Hírlevelünk segítségével igyekszünk fontos információkkal ellátni a közönséget és a muzsikusokat: zenei programokra, versenyekre, ösztöndíjakra hívjuk fel a figyelmüket. Látogatóink száma folyamatosan nő, most már 150-200 ember nézi meg naponta a MusiciansWho-t és május óta megközelítőleg 12000 ember látta a portált. 

– 2005 nyarán jött létre a Magyar Zeneművészeti Alapítvány. Valójában mit takar ez a szervezet és mi a feladata?

– A Magyar Zeneművészeti Alapítványt azért hoztuk létre, hogy működtesse a MusiciansWho komolyzenei portált, így egy hivatalos jogi személy áll a projekt mögött. Ezáltal be tudunk fogadni minden olyan támogatást, amely segít minket, hogy feladatunkat ellássuk. Olyan nevet szerettünk volna adni ennek az alapítványnak, mely hűen tükrözi küldetésünket, hogy segítsük a magyar klasszikus zene és a magyar muzsikusok érvényesülését itthon és külföldön. Hiszünk ebben, hiszen az Internet egy olyan közeg, melynek segítségével ma már mindenhova eljuthatnak az információk - a legkisebb faluba is -, ezáltal az ott élő zenészek, a kis zeneiskola igazgatók is hozzájutnak azokhoz az információkhoz, amiket mi gyűjtünk számunkra.

–  Az említett sajtótájékoztató, amelyet a Zeneakadémián rendeztek, nyilván segítette azt, hogy megismerjék közelebbről a Magyar Zeneművészeti Alapítvány működését, illetve a MusiciansWho komolyzenei portált. Volt-e már olyan megkeresés, amely kimondottan művész menedzsmenttel kapcsolatos?

– Igen, ezen a sajtótájékoztatónkon bemutatkozott egy fiatalember, Monostori Gábor, a Zeneakadémia negyedéves hallgatója, aki zongorajátékával lenyűgözte a sajtótájékoztató vendégeit. A mi közvetítésünkkel ő képviselte hazánkat Franciaországban, a Párizs mellett megrendezésre kerülő rouen-i Transeuropéennes nemzetközi fesztiválon. A párizsi Magyar Intézet megkeresett minket, hogy segítsünk nekik abban, hogy fiatal magyar komolyzenészek kijussanak Franciaországba, ott felléphessenek és megmutathassák a tudásukat, képviselhessék Magyarországot. Sikerült együttműködést kötnünk a Zeneakadémiával, és ennek köszönhetően találtuk meg ezt a fiatalembert, akit mindenben segítettünk, hogy kijusson a fesztiválra, és ott eredményesen szerepelhessen. 

– Örvendetes, hogy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Batta András rektori irányításával a komolyzenei portál mellé állt. Azonban vannak vidéken is több városban felsőoktatási intézmények, hozzájuk hogyan jut el a portálnak a híre, milyen módon lehet népszerűsíteni a MusiciansWho-t?

– Ma divatosak a Roadshow-k, mi is így neveztük el vidéki látogatásainkat. A MusiciansWho Roadshow-jával szeretnénk minden olyan városba eljutni, ahol zeneművészeti felsőoktatás folyik: Győr, Miskolc, Szeged, Debrecen, Pécs. Legutóbbi állomásunk március 6-7-én, Szegeden volt, ahol a zeneművészeti főiskolán tartottunk egy bemutatóval egybekötött koncertet, plakátokat helyezünk el az épületben, megkerestünk minden olyan intézményt, művészt, aki segítheti a MusiciansWho ügyét, akikkel együttműködve segíthetjük a magyar komolyzene ügyét. Találkoztam Kerek Ferenccel, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Főiskolai Kar főigazgatójával, Gyüdi Sándorral, a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgató-karmesterével és Koczka Ferenccel, a Szegedi Nemzeti Színház ügyvezető igazgató-karmesterével, oktatókkal, hallgatókkal, a Szegedi Szimfonikus Zenekar muzsikusaival, a Szegeden és környékén működő zeneiskolák igazgatóival, együttesek vezetőivel. Igyekeztünk mindent megtenni e két nap alatt, hogy minél gyümölcsözőbb együttműködések induljanak el. 

– A MusiciansWho.hu portálnak több támogatója van, hiszen másképpen nem működne. Hogyan lehet ilyen kevés anyagi forrásból mindezt ilyen magas színvonalon, ennyire igényesen megvalósítani? Kik munkálkodnak ebben a projektben?
– Valóban sok támogatót sikerült megnyernünk, akik segítik a munkánkat. Sajnos a mai világban olyan támogatókat, akik készpénzzel segítenek egy kulturális projektet, nagyon nehéz találni. A minket segítő valamennyi cég magas színvonalú szolgáltatásával segíti tevékenységünket. Ilyen támogatónk a Sense/Net Kft., akik a Portal Engine-t adták, melyen a MusiciansWho.hu komolyzenei portál fut. Az E-Group Magyarország Rt., akik az informatikai fejlesztésben segítettek. A Last Minute Advertising reklám és grafikai cég, ahol az összes prospektust, plakátot, minden megjelenésünket grafikailag megtervezik. A Summa Artium Kht., akik segítettek nekünk abban, hogy támogatót találjunk. A Wayout Média Kft., akik az internetes reklámjainkat tervezik, a Madách Trade Center irodaház, akiktől egy irodahelységet kaptunk támogatásként, és nem utolsó sorban a Clifford Chance nemzetközi ügyvédi iroda, aki több millió forinttal az egyik fő támogatónk lett, a teljes irodai infrastruktúrát biztosítják számunkra, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy egy ekkora, ilyen volumenű vállalkozás működjön. Az az ember, akinek a támogatása nélkül nem jött volna létre a MusiciansWho.hu komolyzenei portál, Dr. Lakatos Péter ügyvéd, aki a magánvagyonából mostanáig több mint 7 millió forinttal járult hozzá a portál létrehozásához és működtetéséhez, valamint jogi tudásával és kapcsolatrendszerével segíti a projektet. Anyagi forrásaink szűkösek, ezért szükségünk van olyan emberekre, akik ingyen, önzetlenül dolgoznak a jó ügyért. Egyik munkatársunk Avedikian Viktória, aki az összes PR és sajtó feladatot ellátja alapítványuknál, ő szervezte meg sikeres sajtótájékoztatónkat a Zeneakadémián. Vannak önkénteseink és gyakornokaink, akik többféle feladatot látnak el: adatokat töltenek fel adatbázisunkba, információkat keresnek az Interneten, koncerteket, fesztiválokat tesznek nyilvánossá a MusiciansWho adatbázisán keresztül. Nagyon fontosak ezek az emberek, ők teszik lehetővé, hogy ez a projekt működjön, áldozatos munkájukkal hozzájárulnak, hogy segíthessük a magyar muzsikusokat. 

– Milyen az eddigi fogadtatása a MusiciansWho.hu portálnak?

– Említettem, hogy 2002-ben kezdtük komolyan előkészíteni a projektet, hosszú út vezetett 2005 májusáig. Küzdelmes volt ez az út, tele voltunk kételyekkel, hogy valóban szükség van-e erre, valóban jól érezzük-e azt, hogy ez az, amivel a leghatékonyabb módon tudunk segíteni a magyar komolyzenei életnek. Elmondhatatlanul nagy öröm számunkra, hogy nem csak hogy beigazolódtak a reményeink, gondolataink, hanem sokszorosan visszaigazolta a szakma is és a közönség is, hogy mekkora szükség van a MusiciansWho-ra. A folyamatos látogatószám növekedés, az egyre több regisztráló nagyon jó visszajelzés, hogy valóban szükség van ránk, valóban keresik a muzsikusok ezt a fajta segítséget. A magyar komolyzenei élet jelentős képviselői álltak mellénk, hogy nevükkel, jelenlétükkel segítsék, pártolják ezt az ügyet, hogy felhívják ők is a figyelmet arra, amivel foglalkozunk, ahogyan mi segítünk. Ilyen Csengery Adrienne operaénekes, aki nagy lelkesedéssel és odaadással támogatja ügyünket. Kincses Veronika művésznő, operaénekes, tanszékvezető egyetemi tanár, aki szintén azonnal mellénk állt, első megkeresésünkre felmérte, hogy mekkora szükség van erre és támogatja az ügyet. Hollós Máté, a Hungaroton vezérigazgatója, zeneszerző a rendelkezésére álló valamennyi eszközzel segíti a mi működésünket. Kónya István, aki Magyarországon, egyedülálló módon diplomás lantművészként a lant és a régi zenei hangszerek mentora és népszerűsítője, olyan lelkesedéssel és olyan szívünket melengető szavakkal méltatta működésünket és elképzeléseinket, amelyekre nagyon jó visszaemlékezni. Kerek Ferenc zongoraművész és Koczka Ferenc karmester, a szegedi zenei élet irányítói is mellénk álltak, és támogatják elképzeléseinket. Batta András, a Zeneakadémia rektora is mellénk állt. Ő egy kiemelkedő személyisége a magyar komolyzenei életnek, és rektorként egy olyan intézmény irányítója, képviselője, amelynek a szakmai támogatása elengedhetetlen ahhoz, hogy igazán autentikusan, hatékonyan tudjuk a magyar komolyzenét és a fiatal magyar komolyzenészeket képviselni, segíteni. Kezdeményezésünket, a MusiciansWho komolyzenei portál létrejöttét, céljait, elképzeléseit minden általunk megkeresett magyarországi zenekar és együttes teljes mértékben támogatta. Így például a Debreceni Kodály Kórus, a Szegedi Szimfonikus Zenekar, a Pécsi Szimfonikus Zenekar, a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar, a Budapesti Fesztiválzenekar, tehát Magyarország vezető együttesei mind-mind támogatják kezdeményezésünket, céljainkat. Jelenleg a Bartók-összkiadás ügyét, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar részletes programfüzeteinek visszaállítását, a Bükki Művészeti Napokat és az egri Händel Nemzetközi Énekversenyt próbáljuk segíteni informatikai eszközeinkkel és manageri tapasztalatainkkal. A regisztrált muzsikusok, támogatóink és partnereink velünk együtt hisznek benne, hogy a MusiciansWho segítségével még jobban, még hatékonyabban tudják eljuttatni az általuk és általunk képviselt értékeket az emberekhez.