A SZOMBATHELYI KONCZ JÁNOS ORSZÁGOS ZENEISKOLAI HEGEDŰVERSENY és a GYŐRI XIII. BÁRDOS ALICE ORSZÁGOS ZENEMŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLAI HEGEDŰVERSENY

Interjú Perényi Eszterrel, mindkét verseny zsűrijének elnökével

Az immár szinte minden hangszerre kiterjedt országos zeneiskolai és szakközépiskolai versenyek sorában a legnagyobb hagyományúak közé tartozik a szombathelyi Koncz János országos hegedűverseny és a később róla „leválasztott”, vagy inkább belőle kivált Bárdos Alice országos szakközépiskolai hegedűverseny. 2007-ben ismét Szombathelyen került sor a Koncz János zeneiskolai hegedűversenyre, és Győrött a Bárdos Alice szakközépiskolai hegedűversenyre. Mindkét verseny zsűrijének elnöke Perényi Eszter hegedűművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékvezető professzora volt. Arra kértük, hogy adjon tájékoztatást a Parlando olvasóinak a két versenyen szerezett tapasztalatairól, és mondjon véleményt a versenyzők játékáról, a tanárok felkészítő munkájáról, a versenyek szervezéséről és tanulságairól.

Péter Miklós: Milyen volt a két verseny szervezése és lebonyolítása?

Perényi Eszter: Minden elismerés megilleti a két verseny szervezőit és lebonyolítóit, akik áldozatos és odaadó munkával tették zökkenőmentessé mind a versenyzők percre pontos irányítását és elhelyezését, mind a zsűri munkáját. Orosz Sándor, a szombathelyi Bartók Béla Zeneiskola igazgatója, valamint Benkő Szabolcs, a győri Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola igazgatója és munkatársaik mintaszerűen szervezték a versenyeket. Annál is inkább fontosnak tartom ennek megemlítését, mert sajnos az elmúlt tanévben volt példa ennek az ellenkezőjére is a váci Bartók-hegedűduó verseny esetében. A szombathelyi és a győri hegedűversenyek jó szervezését bizonyította és segítette az is, hogy mindkét iskola felhasználta az internet adta lehetőségeket: mindkét verseny meghirdetése, feltételei, majd az eredmények is olvashatók voltak az iskolák, illetve később a versenyek saját honlapján, ami minden bizonnyal megkönnyítette az iskolák és a versenyzők tájékozódását.

P. M.: Mi volt a zsűri véleménye a versenyzők teljesítményéről, a felkészítés és a „felkészültség” színvonaláról a versenyzők összességét tekintve, hiszen a díjazottak teljesítményét a díjak egyértelműen minősítik.

P. E.: Érdekes módon a Koncz János zeneiskolai verseny mezőnye kiegyenlítettebb volt a versenyzők összességét tekintve, mint a szakközépiskolai versenyé, ahol indokolatlanul nagy eltérések voltak a színvonalban. Ebben minden bizonnyal szerepet játszott az, hogy a zeneiskolai versenyen olyan „előválogatás” zajlott, amelynek során azonos – vagy majdnem azonos – összetételű bizottság országosan egységes mérce alapján döntött a versenyen való indulás lehetőségéről. Ez nagyon eredményesnek bizonyult, és indokoltnak tartom, hogy hasonló módon történjék a válogatás a szakközépiskolai versenyen is. Sőt azt is indokoltnak és hasznosnak tartanám, hogy a két versenyt ismét összekapcsoljuk, amint az a kezdeti időszakban volt. Így ugyanis a zeneiskolai versenyzők és tanáraik látnák-hallanák, mi a következő szakközépiskolai szint követelménye és lehetősége, a szakközépiskolai tanárok pedig már korábban megismerhetnék a következő években a szakközépiskolába kerülő növendékek várható színvonalát és problémáit.

P. M.: Mennyiben tekinthetők s versenyen szereplők a hivatásos hegedűsök jövendő generációjának?

P. E.: Teljes mértékben ők alkotják a következő hivatásos nemzedék utánpótlását. Természetesen még kiegészülhetnek olyanokkal, akik nem vettek részt a versenyeken, de az élgárda, azok, akik a jövő nagy szólistái lesznek, minden bizonnyal e versenyek díjazottjai közül kerülnek ki. Ezt bizonyítják egyébként az immár évtizedes hagyományokra visszatekintő eddigi versenyek is: a korábbi győztesek és díjazottak jelentős része ma már koncertező és világjáró hegedűművész.

P. M.: Mi volt a zsűri véleménye a szabadon válaszható művekkel kapcsolatban? Megfeleltek-e ezek a versenyzők jelenlegi szintjének?

P. E.: Általában igen, de mint a legtöbb versenyen, itt is voltak nem megfelelő választások. Nagyon fontos lenne, hogy a felkészítő tanárok felismerjék: a versenyző adott szintjén még túl nehéz darabok műsorra tűzése a visszájára fordulhat. A versenyszereplés szokatlansága, és a pódiumon szinte kivétel nélkül fellépő lámpaláz, a szereplés feszültsége az otthoni körülmények közt biztosnak tűnő darab előadását a versenyen komolyan veszélyeztetheti, ha annak nehézségi foka meghaladja a versenyző felkészültségét. Itt említeném meg azt a tapasztalatot, hogy sok kolléga és még inkább a versenyt hallgató szülők nem hallgatják végig a teljes mezőnyt, így egyes produkciók megítélésében eltérő lehet véleményük a zsűriétől, amelynek tagjai természetesen mindenkit hallanak. A másik, talán még fontosabb kérdés, hogy a zsűri komplexen, az előadás technikai vagy virtuóznak nevezhető megoldásán túlmenően számtalan egyéb szempontot is mérlegel és vesz figyelembe, így elsősorban az adott mű egészének megfelelő zenei értelmezést, az intonálás biztonságát, a mű stílusos és átélt előadását, és még számtalan egyéb szempontot sorolhatnék. Mind a zsűri összetétele, mind döntési rendszere és pontozási módszere mindkét versenyen lehetetlenné teszi bármilyen „egyéni”, a zsűri többségi véleményétől eltérő szempont érvényre jutását. Hangsúlyozom azonban, hogy mindkét verseny zsűrije teljesen egységes volt a díjak odaítélésében.

P. M.: A zsűri elnökeként megfelelőnek tartja-e a versenyek korcsoport-beosztását?

P. E.: Ez mindig nehéz feladata a versenyeket előkészítő bizottságoknak és a versenyeket kiíró intézményeknek. A zeneiskolai verseny korcsoportjainak beosztása hagyományosan kialakult és jónak mondható. Itt is visszautalnék egyébként a már említett múlt tanévi hegedűduó-versenyre. Ott túlzottnak találtuk a legfiatalabbak szerepeltetését. A zeneiskola alsó évfolyamaiban még nincs, nem lehet olyan biztonságos a hangszerkezelés, és különösen az intonáció, mint amit az együttes muzsikálás, a kamarazenélés megkövetel. Így ott – a hegedűduó-versenyen – például indokolt lenne az eddigi első korcsoport elhagyása. Visszatérve a Koncz- és a Bárdos-versenyre, itt a szakközépiskolai verseny három korcsoportját találtuk nem kellően indokoltnak, illetve kicsit erőltetettnek. A jelenlegi II. korcsoportot, amelybe a szakközépiskola 3. osztályos növendékei tartoznak, össze kellene vonni a végzős osztályosokkal, és csak két korcsoportban írni ki a versenyt. A most lezajlott verseny résztvevőinek létszáma is ezt indokolja: míg az első és harmadik korcsoportban 10, illetve 15 versenyző szerepelt, a másodikban mindössze hatan voltak.

P. M.: A versenyműsorban örvendetesen sok kortárs mű szerepelt. Milyennek ítélte a zsűri ezek előadását?

P. E.: A felkészítő tanárok munkáját igen eredményesnek találtuk. Különösen a zeneiskolai versenyzők igen jó és magas színvonalú szereplését kell a kortárs művek esetében elismeréssel illessük, hiszen ők még nem rendelkeznek azzal a tapasztalattal, mint a szakközépiskolai versenyzők. Az eredmények azt mutatják, hogy a felkészítő tanárok ma már teljes mértékben „otthon vannak” a kortárs művek által megkívánt előadási és technikai problémákban, így azok nem okoztak problémát s versenyzőknek.

P. M.: Érezhető-e még valamennyire a régebben sokat emlegetett fővárosi, budapesti „túlsúly”, szakmai fölény a most lezajlott versenyeken?

P. E.: Szinte egyáltalán nem. A főváros régebbi hegemóniája megszűnt, és mindenképpen örvendetes tapasztalat a viszonyok ilyen értelemben vett kiegyenlítettsége. Egyre több vidéki város válik a fővárossal egyenrangúvá zenei és zenepedagógiai szempontból, amit a most lezajlott versenyek is igazolnak.

P. M.: A zsűri a szereplők különdíjai mellett jó néhány felkészítő és zongorakísérő tanárt is különdíjban részesített. Milyen szempontokat kívántak érvényesíteni e különdíjak esetében?

P. E.: Mindenképpen a minőségi munkát kívántuk elismerni. ezek révén, mégpedig nem csak az adott pillanatban elért eredmények alapján. Fontosnak tartottuk az olyan tanárok elismerését, akik ismétlődően jelentkeztek igen jól felkészített növendékekkel. Nagyon örvendetes, hogy például ezt tette lehetővé a Halász Ferenc Alapítvány 70.000 forintos díja, de szerencsére még voltak más lehetőségeink is, amit a versenyeket támogató intézmények, vállalatok és magánszemélyek tettek lehetővé. Így például a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete zsűrizett képeket ajánlott fel, és még eléggé hosszan sorolhatnánk a példákat, a versenyek honlapjain megtalálhatók s versenyeket támogató szponzorok listája. Mindenképpen említenünk kell azonban például a Széchenyi István Egyetem példáját, amelynek Zenei Alapítványa 100.000 forintos fődíjat biztosított a legjobb szakközépiskolai versenyzőnek.

A beszélgetésünk elején említett jó szervezés fogalmába tartozik az is, hogy sikerült olyan helyi cégeket, vállalatokat és vállalkozókat is találni, akik készséggel és örömmel támogatták a versenyeket. A zenei élet, különösen pedig a vidéki városok zenei életének fejlődéséhez a jövőben feltétlenül szükség lesz az ilyen önzetlen támogatókra, akik vállalják a kultúra mecenatúráját.

A díjnyertesek és tanáraik névsora a Parlando online kiadásában (www.parlando.hu) a 2008/2. számnál olvasható.

Péter Miklós