P-color.jpg
Parlando —  a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének zenepedagógiai folyóirata. Felelős szerkesztő: Zelinka Tamás
Felelős kiadó: dr. Gyimesi László, az MZTSZ főtitkára

Folytatjuk az archívumok feltöltését
             



2013-as lapszámaink:


2013 / 6.2013 / 5.2013 / 4.
2013 / 3.2013 / 2.2013 / 1.

BOLDOG ÉS EREDMÉNYES 2014-ES ESZTENDŐT KÍVÁNUNK !



2013 / 6.

Tartalom:
 

A MAGYAR MŰVÉSZETOKTATÁSÉRT

Interjú Magyar Margittal (Réfi Zsuzsanna)


SOROZAT DR. KOKAS KLÁRA KEVÉSSÉ ISMERT ÍRÁSAIBÓL

Sorozatszerkesztő: Dr. Deszpot Gabriella.
II. "Fülünkbe cseng"



TANÍTÁS MŰVÉSZETE – TEHETSÉGGONDOZÁS

Dr. Gyarmathy Éva: Tehetség és tehetséggondozás a XXI. század elején Magyarországon (pdf) (A Neveléstudomány c. folyóirat 2013/2-es számából, a Szerző és a Szerkesztőség szíves engedélyével)

Dr. Antal-Lundström Ilona: Kodály pedagógiai elvei a modern esztétikai filozófia tükrében

Kutnyánszky Nikoletta - Nyirő Gizella: Egy könyvtárhasználatra épülő énekóra tapasztalatai     ( pdf )

Herceg Attila:  Az információfeldolgozási stratégiák szerepe a zenetanulásban


BETEKINTÉS

Hercz-Dorman Aliz: Zenetanárképzés Belgiumban


MŰVÉSZETELMÉLET

Ungár István: "Bűn lesz a sorsom, amíg csak élek". A sátán útja Verdi Ottelo c. operájában


DOKTORI DISSZERTÁCIÓK

Dr. Adrovicz István: A barokk gitár. Elfelejtett mesterek művészete (pdf).

Dr. Báll Dávid: Földes Andor (pdf) 
A HARMADIK ÉVEZRED ZENÉJE


Kadosa Pál Ifjúsági Zenei Fesztivál és a
Tóth Aladár Zeneiskola ünnepi tanéve.
Szívet-lelket gyönyörködtető hangversenyek (Ábrahám Mariann)



SZAKDOLGOZAT

Besse Attila: Bemutatkozás

Besse Attila: Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics: Három fantasztikus tánc (pdf)

EMLÉKLAPOK

Dr. Báll Dávid: A nemes feladat – Emlékezés Földes Andorra születésének centenáriumán

Képek a száz éve született Földes Andor életéről (szerk. dr. Ujj Irisz)

Ligeti György - Megtartani a három lépés távolságot (Retkes Attila interjúja)

A hűség nem évül el. Táblát avattak
dr. Bárdos Kornél
emlékére a hegy lábánál (Csányi Tamás)


"Múlt és jelen..." In memoriam Galina Visnyevszkaja (Bartók Gergely) (pdf)


BÚCSÚZUNK

Pallagi János (1922-2013)

Herbert Wulf (1934-2013)

Török Mária (1936-2013)

Búcsúzunk dr. Lajtha Ildikótól

Ferencz Éva (1951-2013)



SZERZŐI ÉS TEMATIKUS TARTALOMJEGYZÉK

Folyóiratunk 1959/1. - 1964/12. és 1996/1. - 2013/6. számban megjelent írásokból (htm)     (pdf) 

RECENZIÓ

A Miskolci Szimfonikus Zenekar Kodály CD-jéről (Zelinka Tamás)

Gődény Márta Bartók CD-jéről


ZENE – IRODALOM

Rozsnyai Margit: Gondolatok Schubert zenéjéről


BESZÁMOLÓ

Összefoglaló – Vándor kórus
(dr. Tóth Anna)


Évfordulók I. (Eisenbacher Zoltán)

Évfordulók II. (Eisenbacher Zoltán)


HÍREK – AJÁNLÓ

A Hazám-díj 2013-as kitüntetettjei

Befejeződött a Hungaroton-archívum digitalizálása

Liszt Ferenc Hanglemeznagydíj

A Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetében tartott koncertek krónikája és előzetese

Az "Operaház Nagykövetei" programról

Bali János: Bevezetés az avantrgárdba, furulyásoknak. Betekintés az EMB új kiadványába (pdf)

Új kotta furulyásoknak (Közreadta Lachegyi Imre)



A MAGYAR ZENEPEDAGÓGUSOK 2013. ÉVI "KEREK" SZÜLETÉSI ÉVFORDULÓIBÓL

V. bővített változat (pdf)

 
Idei korábbi  számaink:2013 / 5.2013 / 4.
2013 / 3.2013 / 2.2013 / 1.

Emlékeztető:

2012-es évfolyamunk elérhető itt !

Korábbi évfolyamainkat lásd az
 
   archívumokban    


2013 / 5.

TARTALOM:
 

TANÍTÁS MŰVÉSZETE – TEHETSÉGGONDOZÁS

"Az új szabályozásnak a pedagógust védő eleme is van". Dr. Gyimesi László az egyéves szerződésekről, a bérekről és az óraszám-emelésről.

Dr. Kenesei Éva: Tanító szakos hallgatók gyakorlata az oktató szemével

Ambrus Péterné: Tanító szakos hallgatók gyakorlata a mentor szemével


Dr. Pukánszky Béla: A gyermek a tizenkilencedik századi magyar neveléstani kézikönyvekben


SOROZAT KOKAS KLÁRA KEVÉSSÉ ISMERT ÍRÁSAIBÓL
"Fülünkbe cseng..." Szerkesztő: Dr. Deszpot Gabriella.


INTERJÚ

"Adják bele szívüket-lelküket a zenélésbe" - Beszélgetés Vermes Mária hegedűművésszel
(Kovács Ilona)


Egymásra találni ... a kamarazenében. Interjú Fülei Balázzsal ( Bokor Gabriella)

Generációk orgonazenéje. Beszélgetés Virágh Andrással, a X. Országos Orgonaverseny zsűrielnökével (Bokor Gabriella)

MŰVÉSZETELMÉLET

Keresztes Nóra: Hans Leo Hassler canzonettáinek felhasználási lehetőségei az oktatásban ( htm )    ( pdf )

Ungár Isrtván: "Hej, haj, milyen pompás visszhang!" - "Hagyjatok meghalni!"
A reneszánsz madrigáltól a barokk operáig


A HARMADIK ÉVEZRED ZENÉJE

Nagy hírnévre tett szert a világban. Rózsa Miklós (1907-1995)

ZENE – IRODALOM

Frideczky Katalin: Emlékezés egy zeneszerzőre (Togobickij Viktor, 1952-1999)

ZENE ÉS KÉPZŐMŰVÉSZET

Fenyves Mária Annunziata alkotásai
 

DOKTORI DISSZERTÁCIÓK

Dr. Baranyay László: Gondolatok a zongorajátékról

Dr. Baranyay Piroska: A gordonka születése (2011)   (pdf)


SZAKDOLGOZAT

Szakdolgozatok az ELTE BTK Zenei Tanszékén. II. rész (Sorozatszerkesztő: dr. Bodnár Gábor):

Boruzs Barbara: Bemutatkozás

A VI. Országos Művészettudományi Diákköri Konferencia kategóriagyőztes dolgozata: Boruzs Barbara: The Owl and the Pussy-Cat. Strawinsky, Edward Lear - és egy "nonszensz" jazz-kísérlet (pdf)


BETEKINTÉS

Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országok zeneoktatási rendszerébe (I.)
Zeneoktatás a Horvát Köztársaságban



LAUDÁCIÓ

Szőnyiné Szerző Katalin: Laudáció Eősze László Magyar Örökség díjához


GRATULÁLUNK!

Új kinevezések a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen (dr. Vigh Andrea, dr. Dráfi Kálmán és dr. Mohay Miklós)


HÍREK

A Zeneakadémia a nemzetközi élet élvonalába kerülhet

Kormánybiztos lett dr. Batta András

Két első díj a 2013. évi Budapesti Nemzetközi Fuvolaversenyen

Bonis Bona díjak átadása

Támogatott tehetséggondozás a Bartók Konziban

Starker János emlékkoncert Párizsban

Weöres Sándor ütőhangszereken

Az Editio Musica Budapest újdonságaiból

A Zeneműkiadó Koncert 1234 Kft. újdonságaiból

Végh János Vonósnégyesek. Az AUTHENTIC Quarrtet HUNGAROTON kiadványokon.

EMLÉKLAPOK

Markó Leó (1910-1982), az Orosházi Zeneiskola alapítója
- Életrajz képekkel (Összeállította: Fülöpné Markó Júlianna)

- Fejezetek az Orosházi Zeneiskola történetéből (Dinnyés István)

Táblaállítás dr. Bárdos Kornél (1921-1993) zenetudós-tanár, ciszterci szerzetes emlékére

Starker János (1924-2013). “Sokan letérnek a helyes útról” (Retkes Attila)

Meghalt Karai József (1927-2013)

Elhunyt Botka Valéria (1928-2013)

Király Éva emlékére (1931-2013)

Meghalt Fellner Andrea (1938-2013)

In memoriam Mislei Emese (1943-1956) (Horváth-Péczely Emmy)

Elhunyt Miklós Tibor (1947-2013)



BELEOLVASÓ


Kerekes György: Jazzportrék I. A kezdetektől az ötvenes évekig (A T. bálint Kiadó kiadványa (pdf)

Vásáry Tamás: Üzenetek (A Libri Kiadó újdonsága)



RECENZIÓ


Balázs Árpád: Válogatott életeim. (Szentes-Bp., Szentes Városi Könyvtár - Argumentum 2012) (Fittler Katalin)

Julio Salvador Sagreras gitáriskolája
(dr. Adrovicz István)


A 2013-AS ÉV "KEREK" SZÜLETÉSI ÉVFORDULÓIBÓL

Magyar zenepedagógusok 2013-as születési évfordulói 
(Szerkeszti: ZelinkaTamás (pdf)



SZERZŐI ÉS TEMATIKUS TARTALOMJEGYZÉK

Az MZTSZ PARLANDO c. internetes zenepedagógiai folyóiratában az
1959/1. – 1964/12. és 1996/1. – 2013/5. számokban megjelent írásokról (htm)
 (pdf)

Emlékeztető:
2012-es évfolyamunk:





PARLANDO

Megjelent  a  2013 / 4. lapszámunk !

Tartalom :

A MAGYAR MŰVÉSZETOKTATÁSÉRT

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Közleménye az általános iskolákban 16 óráig kötelezően megszervezendő egyéb foglalkozásokról

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának válasza dr. Gyimesi László MZTSZ főtitkár továbbfoglalkoztatással és nem állami fenntartású iskola finanszírozásával kapcsolatos kérdéseire (pdf)


A TANÍTÁS MŰVÉSZETE — TEHETSÉGGONDOZÁS

Ittzés Mihály: "Kodály után" – a zenepedagógia elvi kérdései és gyakorlata Dobszay László életművében

Dr.Szőke Anna: A tehetség felismerésének színterei az óvodás korban (pdf)
 
Dr. Sárosi György: A testtartás és a hegedűtartás meghatározó kérdései


MŰVÉSZETELMÉLET

Ungár István: Kiragadva (6., befejező rész). Operanégyesek önálló élete.
Verdi: Don Carlos – kvartett


Hámori Máté: Zenekar az iskolában – gondolatok az iskolai ifjúsági koncertek megújulásáról.

Kardos Katalin: Zenész cigányok? Az archaikus cigány zenétől a népies magyar zenéig



GRATULÁCIÓK


Zenei életünk kitüntetettjei 2013. augusztus 20. alkalmából

A XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia lezárása - Dr. Bodnár Gábor mestertanár lett


A HARMADIK ÉVEZRED ZENÉJE

Kerek évfordulók (20 - 25 -50 - 60)
(Fehér György Miklós és Szendi Ágnes)


Nyitókoncert (Eisenbacher Zoltán)

RECENZIÓK

Olvasnivalók - zongoristáknak. Szirányi Gábor: Zongorabillentyűk - Thomán István, Szalay Stefánia és Böszörményi-Nagy Béla emlékezete (Fittler Katalin)

Felnőttek zenei nevelése Európában.
A zene integratív funkciója. "Musique ŕ l'école", avagy egy könyvismertető margójára (Dr. Hercz-Dorman Aliz)


"Régi magyar zene gyöngyei". A Magyar Kultúra Kiadó új cd-felvétele. Gróf Fáy István négykezes-feldolgozásait Horváth Anikó és Elek Szilvia játssza. (Kecskés Balázs)


KÉP ÉS ZENE

Karasszon Dezső: Egy kép - két tanulság

INTERJÚK

"Szerencsés csillagzat is kell ..." Beszélgetés Ábrahám Márta hegedűművész-tanárral, a IX. Országos Bartók Béla Hegedű-duó Verseny (2013. április 19-20.) zsűri-elnökével (Bokor Gabriella)

Kamarazenei tábor a Szentendrei-kistérségben. Interjú Turmezeyné Heller Erikával, Bolyky Zoltánnal, Káip Róberttel, Kékesi Judittal, Rozmán Lajossal és Schmidt Eleonórával (Darvassi Andrea)


BELEOLVASÓ

Trencsényi László: Művészeti neveléstől a gyerekkultúráig. Tanulmányok, módszertani írások, reflexiók (részletek) 1973-2013
    - Az olvasó köszöntése és útbaigazítása
    - Koncerttermi szocializáció
    - Aelia Sabina vale. Római-projekt a Római-parton


Bryan Magee: Richard Wagner világképe.
A Park Kiadó új könyvének ismertetője,

+ Előszó és tartalom (pdf)


BÚCSÚZUNK

Elment Pusztai Feri bácsi (1915-2013)

Barsi Ernő 1920-2013 (dr. Nagy Miklós)

Barsi Ernő, a hegedűtanár és metodikus. Egy régi tanítvány emlékezése (Horváth Rezső)

Zempléni Kornélra (1922-2013) emlékezünk

Fentős Ferenc (1925-2013) emlékére

Elhunyt Guttman Mihály erdélyi zenepedagógus (1926-2013)

Ág Tibor (1928-2013) szlovákiai zenepedagógus emlékére

Búcsú Dobos Kálmántól (1931-2013)
(Hollós Máté)


"Mindenki egyért, egy mindenkiért" - Ugrin Gábor (1932-2013) (dr. Fehér Anikó)

Elhunyt Nagy Ferenc (1935-2013) operaházi karmester

A mindenség zenésze. Vukán György (1941-2013) (Turi Gábor)

Utolsó levél Farkas Erzsébethez (1942-2013) (Torják Vilmos)

Halmos Béla (1946-2013) Mindössze 67 éves volt

Elhunyt Kovács Attlia (1947-2013), a pápai Zeneiskola egykori igazgatója

Deák Endre (1952-2013) erdélyi muzsikusra emlékezve

Elhunyt Kovács János (1953-2013) ütőhangszeres művész

In memoriam Szilágyi Péter (1954-2013) (Gyula Ferencné)


SZERZŐI ÉS TEMATIKUS TARTALOMJEGYZÉK A PARLANDO
1959/1. – 1964/12. és 1996/1. – 2013/4. lapszámaiban megjelent írásokról

( htm )    ( pdf )

POSZTDOKTORI DOLGOZAT

Dr. Dominkó István: A magyar költészet inspirációja, a vers zeneisége és az újraalkotás szabadsága Farkas Ferenc dal- és kórusművészetében


SZAKDOLGOZATOK

Kovács Szilárd: Zenei ízlésformálás az orgonapadról, avagy a kántor mint nevelő


Az ELTE BTK Zenei Tanszék dolgozatai I. (szerkeszti: dr. Bodnár Gábor)

Apagyi Alexandra: Igor Sztravinszkij: Tavaszi áldozat - a mű keletkezése és elemzése (pdf) 


EMLÉKKÉPEK

Portrék zeneszerzőkről, előadóművészekről
(Szerk. Ábrahám Mariann
)

HÍREK — AJÁNLÓK

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett és anyagilag támogatott művészeti tanulmányi versenyek a 2013-2014-es tanévben  ( pdf )

Fischer Annie centenáriuma (Fidelio/MTI/rzs)

A zenei nevelés egy életforma. Balogh Zoltán miniszter Kodály életművéről.

A 13 és fél éves Lara Bocskor nyerte meg a 2013. évi Flesch Károly Nemzetközi Hegedűversenyt (MTI)

A Tehetséghidak programról

Bonis Bona — a nemzet tehetségeiért

A Kroó György Zeneiskola Bécsben

A Zuglói Filharmónia Berlinben – 2013 nyár

Üzenet a kapukon túlról. Megjelent a Kokas Klára filmjeiből készült gyűjteményes album (dr. Deszpot Gabriella)

Megjelent Lajkó Félix első citerás és a
Rendhagyó Prímástalálkozó második lemeze a Fonó Budai Zeneház gondozásában


A 2013-AS ÉV "KEREK" SZÜLETÉSI ÉVFORDULÓIBÓL

Magyar zenepedagógusok 2013-as születési évfordulói
(Szerkeszti: Zelinka Tamás (pdf)




BESZÁMOLÓK

"Hazám, hazám, te mindenem"
Dr. Kerek Ferenc Zsűritag gondolatai a VIII. Nemzetközi Simándy József énekverseny zárásakor


Az El Camino Ifjúsági Szimfonikusok jubileumi turnéjának budapesti koncertjéről (2013. július 5.) (Fittler Katalin)

Hangistálló Óbarok-Nagyegyházán
(Zsohár Melinda)


Mennyi is egy tucat? (Darvassi Andrea) (pdf)



 
Előző idei számaink:
2013 / 1.2013 / 2.2013 / 3.


KÖZLEMÉNY


AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁKBAN 16 ÓRÁIG KÖTELEZŐEN MEGSZERVEZENDŐ
EGYÉB FOGLALKOZÁSOKRÓL


2013. szeptember 4.


Több helyről olyan információ jutott el a Minisztériumhoz, miszerint nem egységesen értelmezik az iskolákban
– alapfokú művészeti iskolákban a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) által előírt
16 óráig kötelezően megszervezendő egyéb foglalkozást.

 

Jelen közleménnyel szeretnénk kiküszöbölni a félreértéseket.
Az Nkt. 55.§ (1) bekezdése megadja a lehetőséget arra,
hogy szülői kérelemre a tanulót felmentsék
az egyéb foglalkozások alól: „(…) Az iskolában
– kivéve, ha az intézmény e törvény rendelkezéseinek megfelelően egész napos iskolaként működik –
az igazgató a tanulót a szülő kérelmére felmentheti az általános iskolában
tizenhat óra előtt megszervezett egyéb foglalkozás alól.”  

Ez tehát azt jelenti, hogy ha a tanuló alapfokú művészeti iskolába (vagy sportegyesületbe, stb.) jár,
akkor kötelező közismereti órái után az eddigi gyakorlatnak megfelelően elmehet a művészeti órájára.
Továbbá fontos megjegyezni azt is, hogy amennyiben az adott általános iskolában kihelyezett
telephelyként alapfokú művészeti iskola működik, a művészeti órákat
– a két iskola kölcsönös megállapodása alapján – meg lehet tartani 16 óra előtt is.  

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Köznevelésért Felelős Államtitkárság








3. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny

Bécs, 2013. november 21.-24.

Felhívás:  NÉMET   MAGYAR   ANGOL


FIGYELEM,
a jelentkezési határidőt október 21-ig
MEGHOSSZABBÍITOTTUK !




Károlyi Kastély, Fehérvárcsurgó



KEDVES FESZTIVÁLIGAZGATÓK!

 

A melléklet szerinti programokat ajánlom szíves figyelmükbe

egy koncertmeghívás erejéig a 2013 / 2014.

zenei évad Önök által rendezett koncertek  sorába.

Amennyiben felkeltette érdeklődésüket bármelyik program

további részletek ügyében szükséges személyesen is beszélnünk.

Tiszteletdíjak, koncertidőpont egyeztetés, utazási költségek,

technikai igények  kapcsán.

 

Köszönettel várom visszajelentkezésüket az alábbi elérhetőségeken,

akkor is , ha nincs módjában vagy szándékában meghívni Őket....

 

képviselője

BOSNYÁK ILONA

Művészek képviseletében

www.sambosi.hu / referenciák

Irodai:    +36 1 797 7832

Mobilom: 06 20 539 1119

vagy a bosnyak.ilona@upcmail.hu címen
 



2013 / 3

Tartalom
:

A MAGYAR MŰVÉSZETOKTATÁSÉRT

Beszélgetés aktualitásokról Ember Csabával, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége elnökével (Réfi Zsuzsanna)


ISMÉT A MAGYAR HIMNUSZRÓL

Szőnyiné Szerző Katalin: Himnusz-Szózat dokumentációk. Kiegészítések az Erkel Társaság és a MMA Himnusz-állásfoglalásához

A TANÍTÁS MŰVÉSZETE – TEHETSÉGGONDOZÁS

Dr. Ábrahám Mariann: Kétágú síp. Orbán György zeneszerző új zongoramű-sorozatának bemutatója a szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskolában, 2013. május 3-án (pdf)

Marosz Diána: Van-e értelme emelt szinten ének-zenét tanítani? — avagy a mai magyar helyzet, kicsit távolabbról nézve

Dr. Gyarmathy Éva: Kreatív tehetség és tanulási zavarok (részlet)

Asztalos Andrea: Kottaolvasás — lapról éneklés

KITEKINTÉS

Prof. Dr. Huszár Elvíra: A Kodály-módszer megvalósításának lehetősége Vajdaságban


BESZÁMOLÓ

Altorjay Tamás: Beszámoló a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Konferenciáról (Kecskemét, 2013. április 24.)

A “ZONGORÁLOM” sikere külföldön
(
Dr. Ábrahám Mariann)
(pdf)

A 25 éves Budapest-Hegyvidéki Kamarazenekar 25 éves jubileuma


A HARMADIK ÉVEZRED ZENÉJE

Jubileumi Mini-Fesztivál I.
Kamarazenei est
(Eisenbacher Zoltán)


Jubileumi Mini-Fesztivál II.
Kamaraműsor
(Eisenbacher Zoltán)


Jubileumi Mini-Fesztivál III.
Wrocławi Leopoldium Kamarazenekar
(Eisenbacher Zoltán)


Jubileumi Mini-Fesztivál IV.
Nagyzenekari est
(Eisenbacher Zoltán)



RECENZIÓ

Le a (vas)kalappal!
Rendhagyó Prímástalálkozó
(dr. Fehér Anikó)


Dr. Szilágyi András: Liszt Ferenc személyisége (Horváth Anikó)
BELEOLVASÓ

Aszalós Tünde: Gondolatok a zongorapedagógia kérdéseiről.
A Tóth Aladár Alapítvány gondozásában megjelent módszertani füzet. Borító, Tartalom,
“Tanítási tapasztalatok II”. c. fejezet (pdf) 


INTERJÚ

Mire csillannak fel a szemek?
Interjú Fischer Ivánnal, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatójával (Galambos Ágnes)


Huszonhat évig a Nagykőrösi Zeneiskola igazgatójaként. Beszélgetés Barna Eleknével (Szigeti Zsuzsa)


A GYÓGYÍTÓ ZENE

Dr. Deszpot Gabriella: Üzenet a kapukon túlról. Megjelent a Kokas Klára filmjeiből készült gyüjteményes album

Tiszai Luca: Zeneterápiás tapasztalatok Baszkföldről


MŰVÉSZETELMÉLET

Ungár István: Kiragadva 5. Operanégyesek önálló élete. Verdi: Rigoletto – kvartett


A 2013. I. FÉLÉVI TANULMÁNYI VERSENYEKRŐL

Beszélgetés Nádor György professor emeritussal a Nyíregyházi Országos Zongoraversenyről (Dr. Ábrahám Mariann) (pdf)

“A magyar gitározás abszolút versenyképes!” Interjú dr. Vas Bence gitárművésszel, a tavaszi országos szakközépiskolai gitárverseny zsűrijének elnökével (Fehér Márta)

Szilágyi Pálma: Kürtverseny-zárószavak
 
Kovács Béla: Az Országos Klarinétversenyről

Beszámoló a XI. temesvári Eurorégiós “Alma Cornea Ionsecu” versenyről. (Zsigmondné dr. Pap Éva) (pdf)

Fehér Márta: “Érdekes jelenségekkel találkoztunk!”– Interjú Széplaki Zoltánnal, a VIII. Országos Czidra László Furulyaverseny zsűrielnökével

ZENE-IRODALOM

Sulyok Gizella versei
(Zengő-bongó bolygón, Improvizáció, Esti fuvalom, Benépesült csend, Térzene, Három macska énekel, Bodzasípos zöld manócska, Szökellő dal)



ZENE-KÉPZŐMŰVÉSZET

Ikafalvi Farkas Béla zenei ihletésű képei



SZERZŐI ÉS TEMATIKUS TARTALOMJEGYZÉK


1959 / 1. — 1964 / 12. és
1996 / 1. — 2013 / 3.

( htm
)     ( pdf )
DOKTORI DISSZERTÁCIÓK

90 éve született Ligeti György
Dr. Marczi Mariann: Ligeti György etüdjei (pdf, 34 MB)


100 éve született Weöres Sándor
Ferencziné dr. Ács Ildikó: Gyermekversek muzsikája. Weöres Sándor költemények a gyermekkari irodalomban (pdf)  (Melléklet: táblázatok, pdf)

115 éve született Andrés Segovia
Dr. Adrovitz István: “Négy nagy munkának szenteltem életemet, mindegyikben győzelmet arattam”. Andrés Segovia, a XX. század legnagyobb hatású gitráművésze
(A disszertáció egyik fejezete)


Váradi Judit: Felmérés a kulturális rendezvények látogatottságáról, valamint a gyermekek zenei ízlésére ható tényezőkről és zenei ízlésvilágukról

SZAKDOLGOZAT

Kiss Zoltán: “Orgonaszimfónia két tételben”


ELSŐ KÖZÉS

Budai Krisztián: A mester-tanítvány kapcsolat


EMLÉKLAPOK

125 éve született Chitz Klára
Siposné Tavaszi Virág: Kalandozás Chitz Klára Zenebirodalmában


KÖSZÖNTŐ

Magyar zenepedagógusok 2013. évi születési évfordulóiból (pdf) 

Fittler Katalin: Halandó kézzel – halhatatlanul. 50 éves a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Gratulálunk az LFZE új professor emeritusainak és mestertanárának

Józsa Mónika tanár-karnagy kitüntetése

Állami kitüntetéseket adtak át a nagykövetség komáromi ünnepi fogadásán


HÍREK – AJÁNLÓK

Pro artibus díj Dirk Hegemann brácsaművésznek

Az Országos tehetségnapról — 2013.

Megjelent a Kokas Klára és munkatársai által készített “Zenében talált világ” c. filmválogatás gyüjteményes albuma magyarul és angolul

20 éves a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar (Molnár Józsefné)


A Duna Szimfonikus Zenekar családi bérletsorozatának 2013 / 14. évadi programja

Harmonia Caelestis Kismartonban

AKTUALITÁS:  SZÍNHÁZ ÉS POLITIKA KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON

Laczkó Mihály: Széchenyi és Kossuth vitája. 1. fejezet: Berlioz Magyarországon




 


Tanulási Technikák Tárháza Kft.

Pályázatnyertes tanulás módszertani központunkban tanfolyamokat indítunk óvodapedagógusi,

pedagógusi, andragógiai, vagy a zeneoktatás terén több éves gyakorlattal, minimum érettségi

végzettséggel rendelkező érdeklődőknek, akik részt szeretnének venni egyedülálló, interaktív,

sikerélmény központú zeneoktatási módszerünk elsajátításában és országos szintű

megismertetésében. Külön kidolgozott programmal rendelkezünk, mely lehetővé teszi a sajátos

nevelési igényű gyermekek, valamint látássérültek oktatását is. Célunk, hogy a BAccord LOGic

Zeneoktatási Program Oktatási központjaként minél több gyermekhez és felnőtthöz ( 3 évestől-120

évesig) eljuttassuk módszerünk szakképzett oktatóink révén. Végzett oktatóink munkáját

folyamatosan figyelemmel kísérjük és támogatjuk. Akár vállalkozásuk indítását, pályázati

lehetőségeiket felmérjük és segítjük.

BAccord LOGic zenemódszertani tanfolyamainkra várjuk 

óvodapedagógusok, tanítók jelentkezését!












Megjelent
2013 / 2. számunk


Tartalom:


A MAGYAR MŰVÉSZETOKTATÁSÉRT
"A zeneoktatásnak stabil a helye az oktatási rendszerben." Dr. Gyimesi László nyugdíjas foglalkoztatásról, óraszámemelésről, bérekről (Réfi Zsuzsanna)


ZENEI SZAKMAI SZERVEZETEK ÁLLÁSFOGLALÁSA A MAGYAR HIMNUSZRÓL
(Letölthető hang- és mozgókép-anyaggal)


A TANÍTÁS MŰVÉSZETE – TEHETSÉGGONDOZÁS
Buzás Zsuzsa: Kodály Zoltán pedagógiai célú zeneműveinek felhasználása a zeneművészeti szakközépiskolákban

Zwolenszky Antal (Svájc): Kodály tanítványainak kapcsolata a német iskolai zeneoktatással a harmincas években


"El Sistema" – zenével a szegénység ellen. Venezuelai minta nyomán indul program Magyarországon? (Szádeczky-Kardoss Géza)

Kissné F. Ibolya: Zenei nevelés a bölcsödékben, napjainkban

Dr. Makai Éva: Zenei nevelés egy alternatív iskolában – a Kincskereső Iskola

Nyírő Gizella: Zenei nevelés könyvtári órán


ZENE – IRODALOM
Petrőczi Éva: Zongormorzsák ... Barabás Mártonnak


ZENE – KÉPZŐMŰVÉSZET
Simon Tünde: A zene és a képzőművészet közös nyelve ( pdf )


HÍREK

- Indul a Tehetséghidak program

-
Antikvárium és zenei találkozóhely nyílt: üzlethelyiségbe költözött Bősze Ádám Zenei Antikváriuma


 
MŰVÉSZETELMÉLET
Ungár István: Kiragadva. Operanégyesek önálló élete. 3. Beethoven: Fidelio, G-dúr kvartett. 4. Beethoven: Fidelio, II. felvonás, D-dúr kvartett

EGY FEJEZET A DISSZERTÁCIÓBÓL
Dr. Androvitz István: "Methode pour la Guitarre". Egy korszakalkotó mű, Ferdinand Sor élete és munkássága


A GYÓGYÍTÓ ZENE
Fabényi Réka: Europa in Takt: Tanítsunk hangszerjátékkal. Hangszertanítás az értelmileg akadályozott gyermekeknél (képes beszámoló, 11 MB)


EMLÉKLAPOK
Lajtha Ildikó: 50 éve történt

Lajtha-díjak átadása és hangverseny a Magyar Rádióban

Deák Ágnes: Mestereim. Tanulóéveim Rados Dezsőnél, Weiner Leónál és Szabolcsi Bencénél

Gondolataim Gyöngyössy Zoltánról (Termes Rita)


BESZÁMOLÓ
"... Ezért is jók ezek a versenyek!" - Bokor Gabriella interjúja Hőna Gusztávval, a XI. Országos Szakiskolai Harsona- és Tubaverseny zsűri elnökével 

Szatmári Zsolt: Zsűrielnöki beszámoló a XII. Országos Zeneiskolai Klarinétversenyről

Fittler Katalin: Amikor a 12 nem egy tucat ... Gondolatok a Lisznyay Szabó Gábor emlékére meghirdetett XI. Országos Orgonaverseny után

Szakmai beszámoló – London International Piano Symposium (2013. február 8-10., London, Royal College of Music) (dr. Marczi Mariann)

Darvassi Andrea: Bösendorfer boldog billentyűsei

"A magyar név megint szép lesz!" (Képriport a Zuglói Filharmónia 1848. március 15-ét köszöntő ünnepi ifjúsági előadásáról - pdf)


Nagy  Ágnes: Ez egy csoda volt ...mifelénk így mondják. Tudósítás a XXI. Országos Szólótáncfesztiválról (pdf)

PARLANDO AJÁNLÓ
Szerzői és tematikus katalógus, frissítve  (1959/1. — 1964/12.; 1996/1. — 2013/2.)
(
htm )  ( pdf )

KÖSZÖNTŐ
Gratulálunk a 2013. évi nemzeti ünnepünkön állami kitüntetésben, illetve művészi díjban részesült zeneművész-tanár kollégáinknak!

Magyar Zenepedagógusok 2013. évi születésnapi évfordulóiból (frissített változat) (pdf)


Láng István 80 éves (Fittler Katalin)


Lencsés Lajos 70 éves (Fittler Katalin)

PORTRÉ
Vásáry André – A siker útján (Budai Tímea)

A HARMADIK ÉVEZRED ZEJÉJE
Horn András: Új zenei projekt a Bartók Konziban (pdf)

Az "Aporchestra" zenekar koncertje 2012. december 19-én a Bálint Házban (Mácsai János)

Napjaink zenéi (Eisenbacher Zoltán)

Napsugár (Eisenbacher Zoltán)

Német est (Eisenbacher Zoltán)

BELEOLVASÓ
Gárdonyi Zsolt - Hubert Nordhoff: Összhang és tonalitás. A harmóniatörténet stílusjegyei


RECENZIÓ
Mező Imre: Kiskarácsony, nagykarácsony - Négykezes zongoradarabok (Becht Erika)

Pernye András Budapest hangversenytermeiben. Válogatott zenekritikák 1959-1975 (Fittler Katalin)



BEAJÁNLÓ

Új módszer a gitártanuláshoz címmel jelent meg egy új kottakiadványunk
Honlap: Zeneműkiadó Koncert 1234 Kft.
E-mail: koncert1234@chello.hu

A Fonó Budai Zeneház ajánlja:
Új Fonós lemezek
Dresch Mihály-Lukács Miklós: Labirintus
– Felsütött a Nap az égre: rendhagyó daloskönyv premierje
Both Miklós Folkside: Csillagfészek



http://hangbolt.com/



2013 / 1. szám


Tartalom:


A MAGYAR MŰVÉSZETOKTATÁSÉRT

Interjú dr. Gyimesi Lászlóval, az MZTSZ főtitkárával (Réfi Zsuzsanna)


A TANÍTÁS MŰVÉSZETE – TEHETSÉGGONDOZÁS

Hovánszki Jánosné: A pedagógusképző intézmények felelőssége az énekes pedagógusmodell kinevelésében

Dr. Kenesei Éva: Gondolatok műveltségről, kultúráról, zenéről a tanítóképzésben


Szendi Ágnes: Gondolataim a kortárs zene tanításáról.  Kottamellékletek:
- Szendi Ágnes: Tánc két szopránfurulyára és zongorára, Op. 345. No.1 (2011)
- Három négykezes gyermekeknek, Op. 341 (No.1. Fény és árnyék, No. 2. A teknősbéka és a nyúl, No. 3. Varázslat)
- Kapi-Horváth Ferenc: Három magyar népdal zongorára, négy kézre (1999)


A HARMADIK ÉVEZRED ZENÉJE

Grabócz Márta: Eötvös Péter operái – Kelet és Nyugat között. Az
írás a „Les opéras de Peter Eötvös – entre Orient et Occident. Sous la direction de Márta Grabócz. Éditions des archives contemporaines, Párizs, 2012.” könyv előszavaként jelent meg.
(Borító pdf) (Megrendelőlap pdf)

Maros Miklós: Hallgassuk együtt!  (mp3)

Napjaink zenéje II. (Eisenbacher Zoltán)


Napjaink zenéje III. (Eisenbacher Zoltán)

Napjaink zenéje IV. (Eisenbacher Zoltán)


In memoriam Kodály Zoltán (Lehotka Ildikó)

ELSŐ KÖZLÉS

Nemesné Varga Katalin: Fejlesztés a Hangoló Zenés Gyermekszínház előadásai, foglalkozásai által  ( pdf ) 

Révész József: Jövőépítés zenével



EMLÉKLAPOK

Hiányzó láncszemek. Emlékezés a Holokauszt áldozatául esett magyar zeneművészekre dr. Gerő Katalin szobrászművész bronz plakettjeivel

Bodonyi Istvánra emlékezve (1922-2012) (Szecsődi Ferenc)

"Jó kolléga volt Bodonyi István" (Deák Ágnes)

Borbásné Köves Júliáról, Juci néniről halálának 25. évfordulóján (Szőnyiné Szerző Katalin)


BEMUTATKOZÓ

L. Ritók Nóra: Bemutatkozik az Igazgyöngy AMI


ZENE – IRODALOM

Czigány György: Dallamaink

Rapai Ágnes: Boldog, boldog, boldog születésnapot, Amadeus!



ZENE – KÉPZŐMŰVÉSZET

Dr. Gerő Katalin muzsikus portréi. Liszt és Chopin mellszobra egymás közelében


A GYÓGYÍTÓ ZENE

Malina János: Zenével a zavarok ellen



MŰVÉSZETELMÉLET

Szerző Katalin: A tonális rend felbomlása Liszt Ferenc kései zongoraműveiben. Zeneakadémiai dolgozat Ujfalussy Ferenc tanár úrhoz (1972)

Ungár István: Kiragadva 2. rész. Operanégyesek önálló élete. W. A. Mozart: Don Giovanni – kvartett

KÖSZÖNTŐ

Sz. Koncz István: A magunk sorsa. Beszélgetés a 80 éves Ivasivka Mátyással
.

Magyar zenepedagógusok 2013. évi születési évfordulóiból (összeállította Zelinka Tamás)


BELEOLVASÓ

Lőwenberg Dániel: Végh Sándor. (Egy fejezet-részlet a Rózsavölgyi és Társa Kiadónál megjelent könyvből)


BESZÁMOLÓ

Dr. Kerek Ferenc: „Felelősséggel és kötelességtudattal segítette a fiatal tehetségek kibontakozását…” Gondolatok a Dunakeszin 2012. november 16-17.-én megrendezett V. Farkas Ferenc Zongoraverseny alkalmából

Beszámoló a Zenetanárok Társasága Kodály évfordulós programjáról (Csillag Ferenc)

Koncert és zenetörténet. Magyar népies dallamok az Alpokalján. Lisztfesztivál Raiding, 2012. (Mészáros Gábor)



KOTTA-AJÁNLÓ

Balsay Krisztina: Nyuszi-füzetek

Lázárné Nagy Andrea: Margaréta I-II. Szolfézs feladatgyűjtemény az alapfokú zeneoktatás számára, amely bármely szolfézs tankönyv mellett használható…
(A Romi-Suli kiadó kottái)


Simon Erika: Zene, zene, zene. Beszélgetés Kocsis Zoltánnal

Simon Erika: És mégis megszólal a pálca. Beszélgetés Medveczky Ádámmal

Hutira Albin: Új zenei webáruház az interneten


PARLANDO KERESŐ

Szerzői és tematikus tartalomjegyzék a honlapunkon is megtalálható, 1959-1963/12. és 1996/1. - 2012/6. között a Parlandóban publikált írásokból. Szerk.: Zelinka Tamás



Életöröm
2012-es évfolyamunk:
2012 / 62012 / 52012 / 42012 / 32012 / 22012 / 1



Tehetséggondozás Kodály szellemében

Pedagógus-továbbképzési Akkreditációs Program


Szervező neve:
Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége 

>> Részletek







ÚJ  PARTNERÜNK:



ÚJ PEDAGÓGIAI SZEMLE




A 40 éves Monteverdi Kórus felvételeiből









Tisztelt Olvasónk!

Írjon nekünk!

Értékes könyvét, koncert-meghívóját, konferenciáját, tanfolyamát,  bemutatóját

szívesen közzétesszük:


 
Tamas.Zelinka@gmail.com


PARTNEREINK

  

 



TISZTELT OLVASÓK!

Sajnálattal tájékoztatjuk Önöket,
hogy a Parlando

c. zenepedagógiai folyóirat

nyomtatott kiadása

53 év sikeres működés után

pénzügyi okok miatt
átmenetileg szünetel.

A papír-alapú újság hiányáért az internetes változat bővítésével és frissítésével igyekszünk kárpótolni Önöket.

Bízunk abban is, hogy

egyszer majd megteremtődnek
az újraindítás feltételei.

Megértésüket

és további érdeklődésüket köszöni

 

Zelinka Tamás

felelős szerkesztő

 



IMPRESSZUM
parlando.hu

A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete 
időszaki zenepedagógiai folyóirata.

ISSN:  2063-1979

Szerkeszti a ZETA választmánya által felkért szerkesztőbizottság: 

Ábrahám Mariann, dr. Bodnár Gábor, Csillag Ferenc, Fodor Ferenc, Kertész István, Laczó Zoltán, Madarász Iván. 

Felelős szerkesztő: Zelinka Tamás
E-mail: tamas.zelinka@gmail.com

mobil: 0620/493-7663
és 0630/826-1746

 A folyóirat 1959-2011. között 53 évfolyamot élt nyomtatott kiadását Szatmári László alapította.

Felelős kiadó: dr. Gyimesi László, 
a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete főtitkára.

A szerkesztőség címe: 
1068 Budapest, Városligeti fasor 38.
Tel.: 342-8927.


NKA