P-color.jpg
Parlando —  a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének zenepedagógiai folyóirata.
A
lapító felelős szerkesztő: Szatmári László. Felelős szerkesztő: Zelinka Tamás. Felelős kiadó: dr. Gyimesi László, az MZTSZ főtitkára

Tanácsadó testület: Avar Judit  - ének, dr. Ábrahám Mariann – zongora, Ernyei László - harmonika , Kovácsikné Falvay Edit – gordonka, Romos Zsolt – fafúvó,
S. Szabó Márta – szolfézs, Szászné Réger Judit – hegedű, Sztán István – rézfúvó, Tóth Melinda – gitár,  a Zenetanárok Társasága tagozatvezetői,
továbbá dr. Bodnár Gábor, az ELTE BTK Zenei Tanszék vezetője.


Folytatjuk az archívumok feltöltését
             


A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete
az előadóművészet és az alapfokú művészet-oktatás ágazatában
ismét reprezentatív szakszervezet lett.


Elfogadták a közalkalmazotti szakszervezetek országos és ágazati reprezentativitását.
A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete
az előadóművészet és az alapfokú művészetoktatás ágazatában ismét reprezentatív szakszervezet lett.

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye és az
Országos Reprezentativitást Megállapító Bizottság (ORMB) jelentése
ezen a linken olvasható.





2014-es évfolyam


2014 / 6.2014 / 5.2014 / 4.
2014 / 3.2014 / 2.2014 / 1.

Emlékeztető:


2013-as évfolyamunk
2013 / 6. 2013 / 5. 2013 / 4.
2013 / 3.2013 / 2.2013 / 1.

2012-es évfolyamunk
2012 / 6.2012 / 5.2012 / 4.
2012 / 3.2012 / 2.2012 / 1.



2014 / 6. szám


Tartalom

A MAGYAR MŰVÉSZETOKTATÁSÉRT

Selmeczi Zoltán, a KLIK főosztályvezetőjének október 15-i előadása (ppt)


Tagtoborzás, nyugdíjas és ifjúsági tagozat, országos hálózat. A ZETA új elnöke bízik abban, hogy el fogják látni a szakmai érdekképviseletet is (Réfi Zsuzsanna)


TANÍTÁS MŰVÉSZETE – TEHETSÉGGONDOZÁS

Dr. Antal Lundström Ilona: "A zene mindenkié, de hogyan tehetjük azzá?" Gondolatok Kodály Zoltán: A ZENE MINDENKIÉ c. szöveggyűjteménye előszavának újraolvasása kapcsán (pdf) + Részletek "A zene ajándéka" c. tanulmánykötet 5. fejezetéből 

K

Solti Kálmán: “Zene nélkül lehet élni, de nem érdemes"

Dr. Janurik Márta: A zenei képességek szerepe az olvasás elsajátításában (pdf)


“Fülünkbe cseng...
Sorozat dr. Kokas Klára kevéssé ismert írásaiból VIII. (pdf)
Szerkeszti: dr. Deszpot Gabriella
- Érzelmek műveltsége
- Kerek világ 

Ungár István:  Elköszön a zene, II. rész. Szimfónia, opera, kórusmuzsika

Pap József: Gondolatok a zeneiskolai korrepetícióról



INTERJÚK

"Zenélni kell..." Josef Mertin beszél életéről és a zenetudományról. I-II. rész. (Urbanetz-Vig Margit) (1990) (pdf)

A

A Kodály-módszer közösségteremtő ereje - a Vatikáni Rádió stúdióbeszélgetése B. Horváth Andrea karnaggyal (link a honlapra)



PORTRÉ
Fülep Márk írása. Matuz István: Fejetlenen – jelenet fejetlen fuvolá(s)ra. A gyakorlás művészete, avagy a gyakorlás is művészet? Egy rég megálmodott Stúdium margójára (pdf)


A HARMADIK ÉVEZRED ZENÉJE
Az LFZE Zeneszerzés Tanszékének nemzetközi cserekapcsolatai
 

MŰVÉSZETELMÉLET
A Magyar Tudomány Ünnepe 2014. Az MTA egy hónapig tartó eseménysorozatáról.
- Dobi Ildikó összefoglalója
- Dr. Csépe Valéria: A hangok hatalma - kognitív fejlődés és az újrahangolt agy (videofelvétel)

Körber Tivadar: Kodály műveinek irodalmi forrásai (pdf)


A MAGYAR ZENEPEDAGÓGUSOK 2014. ÉVI "KEREK" SZÜLETÉSI ÉVFORDULÓIBÓL

(5. javított és bővített változat).
(Összeállította: Zelinka Tamás). (pdf)



SZERZŐI ÉS TEMATIKUS TARTALOMJEGYZÉK

Az MZTSZ Parlando c. internetes zenepedagógiai folyóiratában az 1959/1. – 1964/12. és 1996/1. – 2014/6. számokban megjelent írásokról (htm)   ( pdf )

ÉNEK-ZENE TÁRGY A KÖZOKTATÁSBAN
Turmezeyné dr. Heller Erika: A kooperatív tanulás alkalmazásának lehetőségei az ének-zene órákon (2009)



BETEKINTÉS

Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országok zeneoktatási rendszerébe (VIII). Zenetanár-képzés Szlovákiában


DISSZERTÁCIÓK


Dr. Pethő Villő: Kodály Zoltán és követői zenepedagógiájának életreform elemei - a PhD értekezés és Tézisei (pdf)
K
Dr. Villő Pethő: Life-reform elements in Zoltán Kodály's and his successors' music pedagogy - Theses of PhD dissertation (pdf)

Dr. Németh Márta: Hegedűtanítás napjainkban – kezdők számára írt metódusok összehasonlító elemzése (pdf)



SZAKDOLGOZAT

Török Mihályné Bálint Nóra: A tanulók attitűdje a zeneiskolákban folyó szolfézsoktatás irányában (pdf)

Gacsályi Lilla: A haláltánc-motívum zenei feldolgozásai (pdf)


Kompár-Rőmer Judit: A magyarpalatkai cigányzenészek örökítő munkája (pdf)
KÖSZÖNTŐK

Gratulálunk a Nemzet Művésze Díjjal kitüntetetteknek

90 éves Frideczky Frigyes zenei és kulturális író, esszéista, karvezető, költő, egyetemi magántanár, a néhai Művelődési Minisztérium Zenei Osztályának vezető munkatársa
- Frideczky Frigyes költeményeiből
- irodalmi értékű recenzióibóll



EMLÉKLAPOK

Felavatták Somorjai Ferenc (1924-2009) ének-zenetanár emléktábláját

K

A 85 éve született Jáki Sándor Teodóz atya (1929-2013) emlékére. Bertha János két írása:

- Jáky Teodóz énekel (pdf)

- Domokos Pál Péter méltó örököse (pdf)

K

80 éve született Bánrévy Antal (1934-2011) zongoraművész-tanár (Both Lehel


Elhunyt Szeép Zoltán (1936-2014) zenekari brácsaművész-tanár

Meghalt Csepregi Gyula (1958-2014) szaxofonművész-tanár

Elhunyt Keresztény Béla (1954-2014), a Szélkiáltó együttes tagja

2015. január 11-én lenne 65 éves Elek Tihamér (1950-2001) fuvolaművész-tanár
- Tősér Dániel emlékezése (2001)
- Dinnyés István Elek Tihamér Debussy játékát felidéző videofelvétele (1987. VII 4.)


HANGFELVÉTEL-KÜLÖNLEGESSÉG
Mendelssohn: Dal szöveg nélkül - Gondoladal. Fülep Márk (altfuvola) és Gábor József (zongora) átiratában és előadásában  (mp3)


ZENE-IRODALOM

Adam Zagajewski öt költeménye Zsille Gábor fordításában

BELEOLVASÓ

Hollós Máté zenei írásai — A szívrepesőstől a transzcendensig. Szerkesztette és a szerzővel beszélget Simon Géza Gábor (Gramofon Könyvek) (pdf)


RECENZIÓK

Michael Tanner: Wagner (Fittler Katalin)

z. Tóth Antal: Ilosfalvy Róbert - Forró szívvel, hideg fejjel (Fittler Katalin)

Nicholas Cook: Zene - Nagyon rövid bevezetés (Fittler Katalin)


BESZÁMOLÓK

III. Nemzetközi Fuvolafesztivál - Pécelen (2014. október 17-19.) (Z. T.)


Madridban a Kroó György Zenekar (Füzesséryné Dudás Eszter)

Osztályéneklési Fesztivál Pécsett (Nagy Ernő)

Elisabeth Watson: XVII. Nemzetközi Viola d'amore Kongresszus (Budapest és Kaposvár, 2014. június 25-29) (Fordította dr. Benkőné Berta Zsófia)

17th International Viola d'amore Congress in Hungary, June 25th-29th 2014, Budapest and Kaposvár. A perspective from Elisabeth Watson (pdf)

Carlos María Solare: XVII. Nemzetközi Viola d'amore Kongresszus (Budapest és Kaposvár, 2014. június 25-29)
(német, pdf)


VERSENYEK KRÓNIKÁI ÉS FELHÍVÁSOK

Az I. Budapesti Nemzetközi Gitárversenyről

Szózaténeklő Verseny felhívás Borsod-Abaúj-Zemplén megye zongora szakos növendékei számára

Fővárosi tanulmányi versenyek és területi válogatók felhívásai

BEMUTATKOZÓ

Énekeljünk újra együtt. Aki dudás akar lenni (Jánosi Ágnes és Kisgyőri Krisztián)


AJÁNLÓ
"Kárpát-medencei magyarok zenéje" (A KmMZ 2001-2014 éveinek összefoglalója és a StereoPeriferic újdonságai (Böszörményi Gergely)

ÚJ KIADVÁNYOK

Megjelent Bodza Klára "Ó, áldott szűzanya" című szakrális lemeze a Fonó kiadásában (pdf)

Egy zongora, két ember, négy kéz, egy élet... Liszt ismert és ismeretlen arcai. Várnagy Andrea és Farkas Zsolt zongora négykezes cd-je (Aczél Péter ajánlója és ismertetője)

Dr. Antal Lundström Ilona munkáiból: Karácsonyi hangok
- Európai karácsonyi gyermekdalok (ének-zongora + CD)
- Európai karácsonyi gyermekdalok több szólamra, eltérő nehézségű kórusművekre átírva (kamarazenei partitúrával és szólamanyaggal ellátott kiadás)
- A zene ajándéka (tanulmánykötet)


Kármán Sándor: Keep Swinging



EGY KIS MOSOLY

Egy kisfiú táncol ! (Facebook link)




A MAGYAR ZENESZERZŐK EGYESÜLETE

és a

VÁNTUS ISTVÁN TÁRSASÁG


ZENESZERZŐI VERSENYFELHÍVÁSA

Határidő: 2015. február 1.





CAPELLA SILENTIUM

RENDHAGYÓ KONCERT


2014. december 13-án,  szombat este 6-kor

Wesselényi utca 53. Baptista Imaház


A belépés ingyenes














2014 / 5. szám

Tartalom


ORSZÁGOS TANÉVNYITÓ
Beszámoló az EMMI tanévnyitó konferenciájáról az Oktatási Hivatal közleménye alapján

KÖZLEMÉNY
a PARLANDO Tanácsadó Testületének megalakulásáról


TANÍTÁS MŰVÉSZETE – TEHETSÉGGONDOZÁS

Hollerung Gábor: Kulcsot kell adni a fiatalok kezébe. Az iskolai énektanításról, zeneoktatásról és az élményadásról

Laczó Zoltán: Beszámoló a VIII. Győri Zenei Nevelési Konferencia műhelymunkájáról (Győr, 2014. május 14-15-16.)

Gyarmati-Ruszka Andrea: Kipróbált jó módszerek, jó gyakorlatok (a Győri Zenei Nevelési Konferencián elhangzott előadás szerkesztett változata) (pdf)

“Fülünkbe cseng...”
Sorozat dr. Kokas Klára kevéssé ismert írásaiból VII.
Szerkeszti: dr. Deszpot Gabriella
13. Bűvös Mikroszkók - Maria Montessori és a zenefigyelem (pdf)


Deák-Kucsera Boglárka: “Varázsoljunk!”
A budapesti Mozgásjavító Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai, Módszertani Intézmény és Diákotthon, és a Zenei munkaképesség-gondozás (Kovács-módszer) lehetséges kapcsolata, dr. Kokas Klára emlékére (pdf).


Interjú dr. Robert Palmerrel, az indiana-i Ball State University School of Music zongora- és orgonatanszékének tanszékvezető egyetemi tanárával (Buzás Zsuzsa)

A zenélés egy életforma. Interjú Hamari Júlia művésznővel novemberi mesterkurzusa előtt (Zsekov Éva Mónika)

Ungár István:  Elköszön a zene I. rész. Zongoramuzsika


MŰVÉSZETELMÉLET
Dr. Antal-Lundström Ilona: A korai évek zenei-esztétikai tevékenységének jelentősége


A HARMADIK ÉVEZRED ZENÉJE

Nagy Márta: Szőnyi Erzsébet művei az előadó szemszögéből


Szendi Ágnes: Zongoramuzsika XXIX. Szokolay Sándor tanár úr emlékére op. 277 (kotta facsimile + mp3 hangzóanyag)

DISSZERTÁCIÓK

Tamásiné dr. Dsupin Borbála: A zene és mozgás relációja a 3-7 éves korosztály személyiségfejlődésében (pdf)


Dr. Dohány Gabriella: Zenei műveltség és az ének-zene tanulásával kapcsolatos háttérváltozók összefüggéseinek empirikus vizsgálata a középiskolás tanulók körében c. PhD értekezés tézisei (pdf)

Daragó Rita Laura: Zenetörténet és antropológia. Az európai zene egységes jelrendszerének kialakulása; az egyszólamú dallam-repertoár és a notáció korai időszaka (pdf)

Dr. Adrovitz István: A XX. századi gitárjáték összegzőjének munkássága: Abel Carlevaro megreformált gitártechnikai rendszere. (pdf)

BELEOLVASÓ
A zene mátrixa

VERSENYEREDMÉNYEK

Vörös Szilvia nyerte az I. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny fődíját

Nemzetközi ütőhangszeres siker


A MAGYAR ZENEPEDAGÓGUSOK 2014. ÉVI „KEREK” SZÜLETÉSI ÉVFORDULÓIBÓL
(4. javított és bővített változat)
(Összeállította: Zelinka Tamás) (pdf)



SZERZŐI ÉS TEMATIKUS TARTALOMJEGYZÉK
Az MZTSZ Parlando c. internetes zenepedagógiai folyóiratában az 1959/1. - 1964/12. és 1996/1. - 2014/5. számokban megjelent írásokról (htm)  ( pdf )

A PARLANDO 2014/6. számának előzetese
ÉNEK-ZENE TÁRGY A KÖZOKTATÁSBAN

Dr. Kádár György (Finnország): A jövő iskolájának zenei neveléséről (pdf) + Rövid önéletrajz

KITEKINTÉS

Helyzetjelentés a finn végekről. Tharan Marianne interjúja dr. Kádár György Finnországban élő zenetanárral (pdf)

Hercz-Dorman Aliz: Betekintés az európai országok zeneoktatási rendszerébe (VII.) Zenetanárképzés Lengyelországban

INTERJÚ

"Magam sem gondoltam, hogy ennyire tanárrá is válhatok". Prunyi Ilona életmentő zongorázásról, oktatásról, növendékekről, jubileumról (Réfi Zsuzsanna)


INFORMÁCIÓK

A MÁV Szimfonikus Zenekar - Budapest 2014/15-ös programjáról

Lehet élni zene nélkül is, de minek?! Az Óbudai Danubia Zenekar 2014/15-ös évadjának őszi hangversenyei (pdf)

ÚJ KIADVÁNYOK

HUNGAROTON

Széchényi Imre (1825–1898) művei. Előadók: Kassai István – zongora, Lázár György – zongora, Katharina Ruckgaber – szoprán, Virág Emese – zongora, Pálkövi Ágnes – cselló, Németh Tünde – zongora, Dombi Rajmund – hegedű, Lipi Tamás – nagybőgő.

Johann Sebastian Bach (1685–1750) hegedűversenyek (a-moll hegedűverseny, BWV 1041), E-dúr hegedűverseny, BWV 10442), d-moll hegedűverseny BWV 1052R (rekonstrukció), g-moll hegedűverseny, BWV 1056R (rekonstrukció). Előadók: Kalló Zsolt – hegedű és a Capella Savaria – korhű hangszereken.

Orbán György: Lux ćterna, Tóth Péter: Res gesta mundi, Oláh Kálmán: A Duna arca Előadók: Eötvös Loránd Tudományegyetem Bartók Béla Énekkar és Egyetemi Koncertzenekar, Kovács László – karmester.


Wolfgang Amadeus Mozart (1756–1791) A-dúr szonáta, K. 305, B-dúr szonáta, K. 454, e-moll szonáta, K. 304, A-dúr szonáta, K. 526. Előadók: Kállai Ernő – hegedű,Fejérvári Zoltán – zongora.

Carlo Alfredo Piatti (1822–1901) 12 capriccio, Op. 25, Aram Hacsaturján (1903–1978) Szonáta-Fantázia. Előadó: Vadim Pavlov – cselló

A BMC RECORDS kiadványai

Trió Kontraszt: Grencsó - Tickmayer - Geröly

Gueorgui Kornazov "Horizons" Quintet

Amerikai kritikusok díját nyerte a MÁV Szimfonikusok lemeze
 
Egy zongora, két ember, négy kéz egy élet… Liszt ismert és ismeretlen arcai. Várnagy Andrea és Farkas Zsolt zongora négykezes cd-jének ismertetője  (pdf, 10MB)
 
Antal-Lundström Ilona & Eskil Lundström: Karácsonyi harangok. Dalok Európából cd melléklettel - (Előszó, Borító szövege, Beleolvasónak: Királyok indulója)

KÖSZÖNTŐK
Dr. Áder János köztársasági elnök köszöntője Hollerung Gábor 60. születésnapja alkalmából

Köszöntő Béres Károlynak (Varsányi Lászlóné Ecsedy Annamária)

Gratulálunk Kovács Géza főigazgató díszpolgári címéhez

Zugló Díszpolgárává választották Záborszky Kálmánt

Muzsikáló tölgyfaerdő (Fittler Katalin)

Az Év Művészei a Nemzeti Filharmonikusoknál (Bodonyi Katalin és Gaál László)

Az Év Énekese (Süveges Katalin) és az Év Muzsikusa (Soós Levente) az MR Zenei Együtteseknél)
 KÖLTÉSZET ÉS A ZENE
Turczi István költeményei:
- Bálnahangok
- Szonáták és közjáték preparált zongorára (pdf)



RECENZIÓK

Fischer Annie-t hallgatva - születésének centenáriumán (Fittler Katalin)


Bosnyák Csilla: Játékos kottaolvasás kicsiknek I. (Fittler Katalin)


Világhír és ismeretlenség - egy megíratlan napló bejegyzései. Helen Donath Budapesten (2014. szeptember 23.) (Fittler Katalin)

OLVASTUK
Kodály-módszer a 21. században

BESZÁMOLÓK

A Jeruzsálemi Zeneakadémia Kamarakórusának hangversenye a Régi Zeneakadémián (Fittler Katalin)

Beszámoló a Csongrádi Zenei Táborról és Akkreditációs Továbbképzésről (dr. Masopust Katalin)

Munia Zoltán: VII. Országos Oboástábor és Fesztiválprogram Nyíregyházán (2014. augusztus 4-10.) (pdf)

Quartettissimo V. Európai Vonósnégyes Fesztivál. A Van Kuijk Quartet találkozása a Hermann László Zeneiskola növendékeivel (Fekete Ágnes)

A Bartók életmű Szlovákiában. Tallián Tibor: Bartók Béla c. könyve szlovák nyelvű változatának bemutatója (Csehi Ágota)

HÍREK

Megerősödik a zenekari műhelymunka a Zeneakadémián

A Máltai Szeretetszolgálat országos hangszergyűjtő akciója

Két új hangversenyzongorát kapott a tatabányai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola

Anyanyelvünkön és zenei kincsünkkel nevel a Református Zeneóvoda Nagyváradon

Közös lemezfelvétel a tüzes hegedűművésszel, Laurent Korciával

Ünnepi koncerttel zárult a 75 éves Lengyel Intézet jubileumi programsorozata

Mozart-szonáta autográfja

A Zenetudományi Intézetbe kerül

Már szavazhat a közönség az idei Prima Primissima díj jelöltjeire


EMLÉKLAPOK

100 éve született Horváth László zenetanár

In memoriam Erdélyi Lászlóné Lenke néni (1914-2014) (Mócz Ferenc)

Elhunyt Kemény Endre (1925-2014) hegedűművész-tanár, karmester (Varga Géza)

Tóthmátyás Lajos (1934-2004) zeneiskolai igazgató, zeneszerző kettős évfordulója

(Kurtág György: Pécs, 1952. Tóthmátyás Lajos (2006)

Meghalt Gabos Gábor (1930-2014) zongoraművész. Juhász Előd interjúja a Katolikus Rádióban hangzott el, 2014 tavaszán

Elhunyt Pribojszky Mátyás (1931-2014) citeraművész-tanár

Bánky Tamás (1932-2014) ének-zenetanár, énekkari-művész, karnagy emlékére (Bánky Tamás: Elkésett önéletrajz - 2006)

Elhunyt Rékai Iván (1934-2014) zeneszerző-tanár

In memoriam Altorjai József (1945-2014) zenetanár-igazgató (Siptár Hajnalka)

Elhunyt Kenesey Gábor (1948-2014) operaénekes

Meghalt Baráti András (1955-2014) gordonkaművész-tanár

Elhunyt Csincsi Ferenc (1964-2014) zeneiskolai igazgató



Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szimfónia Program



A Magyar Máltai Szeretetszolgálat

hangszeres tanárokat keres
 
2014 szeptemberben indult Szimfónia programjába.

Bővebb információ:
Bátki Márton





Bővebb infó és hangrészletek:

BMCCD212: Szakcsi Lakatos Béla - Tim Ries - Robert Hurst - Rudy Royston / Climate change


BENCZÚR ZENESZALON

A Zeneművészeti Egyetem végzős hallgatói a Benczúr Házban


A program letölthető itt






„A klasszikus, kortárs- és jazz zenével foglakozó Budapest Music Center
adatfeldolgozó munkatársat keres. 


Az új kolléga feladata a zenei információs központ és könyvtár online katalógusának, valamint zeneművészek, zenei versenyek és egyéb események adatait gyűjtő adatbázisok töltése, közreműködés a könyvtár rendezvényeinek lebonyolításában. Csak olyanok jelentkezését várjuk, akik rendelkeznek legalább középfokú zenei végzettséggel, illetve legalább középfokú angol nyelvtudással, felhasználói szinten dolgoznak a számítógéppel, képesek elsajátítani az adatbázisok töltésének folyamatát. 

Az ideális jelölt komolyan érdeklődik a kortárs- és klasszikus zene iránt,  munkastílusa gyors, pontos és fegyelmezett, személyisége megbízható, együttműködő és jól tűri a monoton munkavégzést. Jelentkezni fényképes magyar nyelvű életrajzzal és angol nyelvű motivációs levéllel 2014. november 15-ig lehet az office@bmc.hu címen.”






2014 / 4. szám

Tartalom:


ZeTa közreműködés „A Muzsika Hídja Fesztivál"-on (Szkordiliszné dr. Czitrovszky Ilona)

Ábrahám Mariann: EPTA Oslo. Nemzetközi konferencia, 2014. június 26-29.

TANÍTÁS MŰVÉSZETE – TEHETSÉGGONDOZÁS

Dr.Báll Dávid: A zongorapedagógia lehetőségei – a Bartók-Reschofsky-féle zongoraiskola

Farnadi Tamara: Hagyomány és megújulás az alsó tagozatos énektanításban. Betekintés a kerettantervekbe (A 2014. évi Győri Zenei Nevelési Konferencián elhangzott előadás átdolgozott változata)

Felsmann Adrienn: A kamarazene, mint közösségformáló erő. (A 2014. évi Győri Zenei Nevelési Konferencián elhangzott előadás átdolgozott változata)

Banda Ede VI. Budapesti Csellófesztivál és Verseny.  2014. április 14-16.
-
Fekete Ferenc összefoglalója
- Dr. Déri György: Mi is a kamarazene?

„Fülünkbe cseng...” Sorozat dr. Kokas Klára kevéssé ismert írásaiból VI. Szerkeszti:
dr. Deszpot Gabriella.

-Nap, hold, csillag és testvéreim
 Sárga lepke Valkonya hajnala



Damjana Zupan: Milyen tanári szókincs teszi a növendéket eredményessé? (Fordította: Zoltán Péter)

Buzás Zsuzsa - dr. Szarka Júlia: Zenepedagógiai doktori kutatások hazánkban és külföldön. Beszámoló az MTA Pedagógiai Tudományos Bizottságának Tantárgy-pedagógiai Albizottsága és a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat IV. Kerületi Tagintézménye zenepedagógiai kutatásokkal kapcsolatos nyilvános üléséről

Óváry Zoltán: Szendrey-Karper László jelentősége a magyarországi intézményesített klasszikus gitároktatás megteremtésében

Megnyertük. Beszélgetés a Révfülöpi Általános Iskola tanárnőjével, Eitnerné Rózsa Ágnessel (Ábrahám Mariann)


ZENETANÁRKÉPZÉS

Dr. Vas Bence:Az osztatlan tanárképzés. Jelen, múlt és jövő



BETEKINTÉS


Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országok zeneoktatási rendszerébe  (VI). Zenetanárképzés Szlovéniában



INTERJÚ

“Ünnepre jöttünk!" Szőnyi Erzsébet 90 éves (Kovács Mária)

Hegedű-lélektan. Interjú Szenthelyi Miklóssal (Bokor Gabriella)



ZENE AZ ÓVODÁBAN

Révész József: Az interaktív ének-zene foglalkozások hatása az óvodáskorúak zenei fejlődésére



ÉNEK-ZENE TÁRGY A KÖZOKTATÁSBAN

Az ének-zene tárgy a közoktatásban.  Az iskolai zeneoktatás válsága. Dr. Nemes László Norbert zenekultúráról, zenepedagógiáról. „Kutatómunkával sikerült már bizonyítani, hogy az ének-zene az egyik legelutasítottabb tantárgy az iskolákban (ZeneKar - Csengery Kristóf)



ZENE-IRODALOM

Sulyok Gizella: Pilletánc II. Kiegészítő daloskönyv Sulyok Gizella költeményeire az iskolai ének-zenetanításhoz, valamint szabadidős foglalkoztatáshoz serdülők számára (pdf, 10 MB)



FOGLALKOZÁSI EGÉSZSÉGMEGŐRZÉS, A ZENE GYÓGYÍTÓ HATÁSA


Herceg Attila: Zeneiskola vagy zeneterápia (pdf)



ZENEI VERSENYEK

EREDMÉNYEK/FELHÍVÁSOK

A Magnificat Ifjúsági Kórus nyerte meg a Bartók Béla XXIV. Nemzetközi Kórusversenyt és az Emberi Erőforrások Minisztériumának 2000 eurós Nagydíját

Alapfokú művészeti iskolák számára 2014. március-május között megrendezett országos tanulmányi versenyeken díjazottak névsora:
- VIII. Országos Verseny a továbbképző évfolyamokra járó tanulók számára
- VII. Országos Népzenei Verseny
- XIV. Országos Ütőhangszeres Kamaraverseny
- VIII. Országos Zenekari Verseny
- VIII. Országos Ádám Jenő Verseny
- IX. Országos Fuvola-duó Verseny


- XI. Országos Szolfézs- és Népdaléneklési Verseny. Debrecen, 2014. május 16-18. (Spiegel Marianna)

Az országos szervezésű (alap- és középfokú) művészeti tanulmányi versenyek felhívásai

A IV. Országos Gregor József Énekverseny (Székesfehérvár, 2014. november 21-23.) felhívása



MÉDIAFIGYELŐ – SZEMELVÉNYEK


195 éves a kolozsvári magyar zeneoktatás (Lászlóffy Zsolt - HELIKON IRODALMI FOLYÓIRAT)

A rögtönzés művészetéről. Hazai jazz fejezetek Gonda Jánossal (Pallos Tamás - Új Ember)

Míg leég egy szál gyufa. Kobzos Kiss Tamás Kossuth-díjas énekmondó, lantművész-tanár (MMA_AKADÉMIA 65. szám)

Géniusz műhely - újszerű kiadványok pedagógusoknak. Agyunk csodás titkai - A munkahelyi, otthoni, iskolai túlélés és tündöklés 12 alapelve (ÚJ KATEDRA)

A zene az európai identitás pillére. Interjú Káel Csabával (Józsa Ágnes - Népszabadság és Kritika)

A Szentendrei Kamarazenekar ... (Szentendrei Hírek)

Marosz Diána és az Arcus Régizene Kórus (Czakó Dóra - MusiciansWho)
   
Utálja a szolfézst? Most majd megszereti! (Családháló)

Madárszóval gyerekjáték a szolfézs (MusiciansWho - PKA)

A zene segít az iskolai felzárkózásban (Népszabadság onlline - Papp Nikoletta)


SZERZŐI ÉS TEMATIKUS TARTALOMJEGYZÉK
az MZTSZ PARLANDO c. internetes zenepedagógiai folyóiratában az
1959/1. — 1964/12. és 1996/1. — 2014/4. számokban megjelent írásokból
( pdf )
MŰVÉSZETELMÉLET

Agócs Gergely: A mesterség elsajátításának társadalmi intézménye a cigányzenészek körében (Szlovákiai magyar példák)

Mgr. art. Martina Čiefová: Magyar zenei kultúra a 19. századi Pozsonyban (gróf Zichy Géza és Dohnányi Ernő)

Szabó Ferenc János: Egy rövid életpálya dokumentumai. Faragó György (1913-1944) (pdf)


DISSZERTÁCIÓK

Dr. Homor Zsuzsanna: Magyar zongoraművészet a 20. század első felében (36 hangfelvétellel) (pdf, 20 MB)

Dr. Lucz Ilona: Kadosa Pál a zeneszerző, a zongoraművész, a zenepedagógus (pdf, 50 MB)

Tamásiné dr. Dsupin Borbála: A népi gyermekjátékok és mozgás relációja, és funkciója a 3-7  éves gyermekek fejlődésében.
- a doktori disszertáció szinopszisa
I. A hagyományátadás és a népi kultúra szerepe a 3-7 éves gyermekek zenei nevelésében
II. A hazai általános nevelési módszertől eltérő magyar óvodai irányzatok
III. Alternatív zenei nevelési irányzatok
(pdf)

SZAKDOLGOZATOK
Sziklai Anett Gabriella: Zenepszichológia. A zene lélektani hatásmechanizmus (htm)  (pdf)

Virág Barnabás: A Faust-téma megjelenése a zeneirodalomban (pdf)


EMLÉKLAPOK

Felavatták Sütő Ferenc szobrászművész Kodály Zoltán mellszobrát Galyatetőn (Az MMA hírlevele alapján dr. Ittzés Mihály avatóbeszéde)

Gál József: Egy szombathelyi hegedűművésznő. A 115 éve született Bárdos Alice hegedűművész-tanár emlékezete (Muzsika folyóirat, 1999)

Emléktáblát avattak Fricsay Ferenc (1914-1963) világhírű karmester születésének centenáriumán

Tanulmánykötet Ujfalussy József (1920-2010) emlékére + Batta András bevezetője

Elhunyt Schadl János zenetanár, Tata díszpolgára (1924-2014)

“Zenei fejedelem volt”. Boros Lajos (1925-2014) cigányprímás emlékére (Z. T.)

Elhunyt Jáki Teodóz győri bencés szerzetes, zenetanár (1929-2013)

Kertész Iván (1929-2014) az opera szerelmese. Kertész Iván: Fodor Géza és közös szerelmünk az opera

Szalay József (1929-2014) cimbalomművész-tanár emlékére (Gerencsér Ferencné)

Meghalt Lorin Maazel (1930-2014)


Liviu Cira szászrégeni zenetanár-karnagy halála (1932-2014)

Búcsú Schiffer Ervin (1932-2014) brácsaművész-tanártól (Dezső Marianna)

Elhunyt Frans Brüggen (1934-2014)

„A Baróti-iskola az életről szólt” (dr. Vígh Andrea, dr. Pálúr János)

Elhunyt Borlai Kinga (1943-2014), az MR vezető hangmestere (Zsoldos Mari, facebook)

In memoriam Kovács Kálmánné Babszi ... (1943-2014) (Magyar Margit)

Elhunyt Herboly László trombitaművész-tanár (1942-2014)


Robin Williams emlékére (1951-2014) (filmfelvétel, youtube)

Elhunyt Bélteki Ferenc nagykárolyi zenetanár (1952-2014)

Deák Endre (1952-2012) lantművész-tanárra emlékeztek Nagykárolyban

Elhunyt Herpai Sándor ütőhangszeres művész (1954-2014)

Elhunyt Tímár Gábor (1959-2014) harsonaművész-tanár, zeneiskolai igazgató (Rédei Panni)

Elhunyt Balás (Szebik) Ildikó zenetanár (1965-2014)

Meghalt Mohay András (1978-2014), a Budapest Jazz Orchestra dobosa (Wikipedia)


HÍREK-BESZÁMOLÓK

Beszámoló a Szilvay-fivérek 2014. évi nyári kurzusairól (Z. T.)

A helsinki vonósok magyarországi vendégszereplése

Sass Sylvia Mosonmagyaróváron (Fittler Katalin)

Anna Netrebko védnöksége alatt mutatják be a kismartoni Esterházy-kastélyban 
“A Hókirálynő" c. gyermekoperát


A BFZ két rangos nemzetközi díjat nyert el Mahler V. szimfóniájának felvételével

Visegrád-díjat kapott az NFZ


Japán elismerést kapott a Zeneakadémia

20 éves a Gifui Japán-Magyar Társaság

110 év - 110 perc (a 110 éves Tóth Aladár Zeneiskola ünnepi koncertjéről + a 110 éves iskola története)

Dohnányi-hagyaték érkezett az MTA kutatóközpontjába Floridából

Hatvanadik évadját nyitja a Zuglói Filharmónia (Szalóky Zsuzsa)


XI. Crescendo Nyári Akadémia, Tokaj (2014. július 28 - augusztus 11.) (Füzesséryné Dudás Eszter)

Balog Alexandra - Belák Erzsébet: Bozsoki Zenei Tábor - Álomból valóság

Dr. Barsi Ernő nevét veszi fel a Kapuvári Alapfokú Néptánciskola

I. Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivál

VII. Régizene Fesztivál és Nyári Egyetem Csíkszeredán

A XXVIII. Békéscsabai Nemzetközi Fúvósfesztivál és Zenei Ifjúsági Találkozó, 2014. augusztus 14-18.

Közadakozásból jutott hangversenyzongorához Hódmezővásárhely

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Mesterkurzus előzetese - 2014 ősz

Szeptembertől Szimfónia Program: Esély a boldog felnőttkorra (dr. Kupper András)

25 év - 25 előadás (Bárdos Szimpóziumok könyvben)

A 30. (2014. évi) Bárdos Lajos Szimpózium és továbbképzés felhívása

“Virtuózok” - Komolyzenei tehetségkutató sorozat kezdődik ősszel

A Duna Szimfonikusok 2014/15. évadi Matiné bérlete (volt Ifjúsági bérlet) (pdf)



FISCHER ANNIE CENTENÁRIUMA

Dr. Székely György: Egy hamis Fischer Annie kép ürügyén – tévedések, pletykák és kalózfelvételek (Gramofon Online) (pdf)

Fischer Annie centenáriuma a Hungarotonnál


MEMOÁR
Keuler Jenő: Diplomától nyugdíjig a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában. (Debrecen, 1964-1997) (pdf)

Diszkográfia és zenetudomány. 50 esztendő a zene szolgálatában: 30 kötet, 150 hanglemez. Hollós Máté beszélgetése Simon Géza Gábor diszkográfussal


KÖSZÖNTŐK

Köszöntők Bántainé Sipos Éva 95. születésnapjára (Ábrahám Mariann, Hollós Máté, Déri András)

Szendi Ágnes
: Variációk Sipos Éva 95. születésnapjára, op. 365 ( hangfelvétel + facsimile)

Varsányi Lászlóné Ecsedy Annamária köszöntése (Szerkeszti: Papp Zsuzsanna)

A 100 éves Somorjai József ének- zenetanár és karnagy Kispest Díszpolgára lett


Széchenyi Olivér köszöntése

Zarándy Zoltán – 50 éves zenetanári pálya Kisvárdán

Geiger György trombitaművész 70 éves. Geiger György: Egy kör-(kór)mondat a karmesterségről, avagy rövid sprint az ingoványban

Jubileum. 60 éves a zalaegerszegi Pálóczi Horváth AMI

Ötven éves a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei gyűjteménye

40 éves a záhonyi Főnix Kórus

10 éves a budapesti Leopold Mozart Zeneiskola ütőegyüttese (Varasdy Dávid)



A HARMADIK ÉVEZRED ZENÉJE


Gondolatok az aktuálisról és az időtállóról Fischer Iván: A vörös tehén című operájának ismeretében (Fittler Katalin)

Bartók Plusz Operafesztivál Miskolcon - 2014 (U. I.)

Debreceni zeneszerzés tanszaki utóhangok



GRATULÁCIÓK


Gratulálunk a 2014. augusztus 20-a alkalmából állami kitüntetésben és szakmai díjban részesült kollégáinknak

Gratulálunk a 2014. évi Pedagógus Nap alkalmából kitüntetett kollégáinknak

Aki segít mindig a jó irányba fordulni. Apagyi Mária Apáczai-Csere János díjas lett (bama.hu)

A Tehetségek Szolgálatáért életműdíj - 2014. - Kerényi Sándor oboaművész-tanár, ny. főiskolai docens, Múnia Zoltán laudációjával

Schiff András lovagi címet kapott

Pro Cultura Hungarica díj Elizabeth Mollnak

Gödöllő díszpolgára lett Ferenczi Anna zenepedagógus-ny. zeneiskolai igazgató

Saša Grunčic szabadkai zenetanárt
Dr. Bodrogvári Ferenc-díjjal jutalmazták


Bárczi István díjat kapott Magyar Margit igazgató

Nagykanizsa kitüntetettjei 2014-ben

Debreceni művésztanárok elismerése a Kodály Filharmónia évadzáróján

Bessenyei Ferenc művészeti díjat kapott Steiner Béla zeneszerző, karnagy, zenepedagógus

Pilnay Sándorné ének-zenetanár kapta a 2014. évi Bárdos Alice-díjat

Huszár Elvira, Terék József, Terék Mihály és Iliás Mihály zeneművész-tanárok kitüntetése



BELEOLVASÓ


Hajdó Károly: Ki hűséget vet, életet arat. 50 év hűség és alázat a zene, a kóruséneklés és a közösség szolgálatában.
- Bartók és Kodály gondolatainak mélysége (2007). Ami az interjúból kimaradt (Hajdó Károly)
- Zenei nevelés az iskolában és az iskolán kívül (Hajdó Károly)
- Muzsikáló század, muzsikáló sors (Moldovan Irina-Marina)
- A nyár legnagyobb ajándéka (lejegyezte: Bölöni Domokos)


Frideczky Katalin munkáiból:
- Szemelvények Álomszőttes c. könyvéből és Handó Péter könyvkritikája)



ÚJ KIADVÁNYOK


HUNGAROTON újdonságok

A Johann Sebastian Bach csellószvitjeit bemutató sorozat második lemezén a 2., 4. és 6. szvitek hangzanak fel Rohmann Ditta előadásában

Operaáriák (Mozart, Donizetti, Bellini, Rossini, Verdi, Puccini, Saint-Saëns, Delibes és Gounod) Victoria Markaryan és Philippe Brocard (ének) és a Szegedi Szimfonikus Zenekar Gyüdi Sándor vezényletével

A BMC Records kiadványaiból:

Gustav Mahler: I. szimfónia (NFZ-Kocsis Zoltán)
Tóth Viktor Arura Trió - Szemed kincse
Gregorz Karnas Trió - Lukács Miklós: Vanga

Michael Schiefel: Platypus Trio

Három új FONÓ RECORDS:

Eastwing: Betyárvilág Agócs Gergely ismertetőjével

Tallabille - Hallották-e hírit Csongorád megyének? Legeza Márton ismertetőjével

Pál Eszter: Napot, Holdat, Csillagot Kelemen László ajánlásával

Uplifting Classical 2. – Új világzenei stílus – Újabb magyar unikum (Novák Anikó és Takáts Róbert)

Bánom is én, ha a majomtól származunk. Michael Tanner Wagner könyvéről (Mogyorósi Gizella)

Dietrich Fischer-Dieskau új monográfiája Brahmsról

Lilibri Kft. munkáiból (Stifán Orsolya):
- Állati mondókák

- Rainbow Music (Az én nagy szivárványos zenekönyvem)




A MAGYAR ZENEPEDAGÓGUSOK 2014. ÉVI  “KEREK” SZÜLETÉSI ÉVFORDULÓIBÓL


(3. javított és bővített változat)
(Összeállította: Zelinka Tamás) (pdf, 20 MB)

 





ADJ TERET A TEHETSÉGNEK!

Felhívás zeneiskolásoknak

Kölöknet koncertek az MVM együttműködésével




Pályázati kiírás: http://www.koloknet.hu/adjteret2014

Jelentkezés:  tehetseg@koloknet.hu

Facebook: https://www.facebook.com/adjteret





OPERA-, BALETT ÉS SZÍNHÁZI ELŐADÁSOK

a PUSKIN és a TABÁN moziban Budapesten

Royal Opera House,  Shakespeare Globe Theatre

PROGRAM:

http://puskinmozi.hu/programok/filmszinhaz-puskin-moziban

http://puskinmozi.hu/programok/royal-opera-house

http://tabankinoteka.hu/shakespeares-globe-a-mozivasznon/







Apagyi Mária és Lantos Ferenc

előadássorozata









Információ: Vadócz Zsuzsa



Idei előző számaink
2014 / 1. 2014 / 2. 2014 / 3.







2014 / 3. szám

Tartalom


A MAGYAR MŰVÉSZETOKTATÁSÉRT


"Meg kell őriznünk a jelenlegi pozíciónkat." Dr. Gyimesi Lászlót újabb öt évre az MZTSZ főtitkárává választották (Réfi Zsuzsanna)


"A Kodály-módszernél ma sem találni jobbat" Dr. Vígh Andrea a megújult tanárképzésről, a mindennapi éneklésről, a XXI. századi módszerekről (Réfi Zsuzsanna)


ZETA: "Tűzőrzés és megújulás"
(dr. Ruszinkóné Czermann Cecília)


NYÍLT LEVÉL

A magyar vidéki opera- és operett-kultúra védelmében – tervezet (Bátki Fazekas Zoltán)

TANÍTÁS MŰVÉSZETE – TEHETSÉGGONDOZÁS

"Fülünkbe cseng..."
Sorozat dr. Kokas Klára kevéssé ismert írásaiból, V. Tehetség zenéből. Személyesen ismerjük. Pszieszta: Pécsi Pszichológus Napok. Aprók koncertje. Sorozatszerkesztő: Dr. Deszpot Gaberiella (pdf)

Fülep Márk: Eredményesség és öröm a zenetanulásban (Fülep Márk: Megfogtam egy szúnyogot... fuvoladuó kottamelléklettel)

Hunyadi Zsuzsanna: Kreativitás a zenetanításban

Bakos Anita: Zenetanulás színesen – a színes kotta módszer magyar nyelvű kiadványai (pdf)

Erdősi-Boda Katinka: Zene és kommunikáció

Asztalos Kata: A zenetechnológia kutatási irányzatai és alkalmazási lehetőségei az oktatásban. Beszámoló a Sempre MET 2014 konferenciáról

OSZÁGOS ZENEISKOLAI TANULMÁNYI VERSENYEK KRÓNIKÁI

A IV. Országos Zathureczky Ede Emlékversenyről (Szesztay Zsoltné) (pdf)


IV. Regionális Szolfézsverseny, 2014 Esztergom (Daragó Rita Laura)

A VIII. Országos Zeneiskolai Zenekari Verseny díjazottjai (Dunaújváros, 2014. április 25-27.)

III. Országos Kodály Zoltán Kamaraének Találkozó (Budapest, 2014. április 12.)

Szabó Marcell nyerte a 2014. évi Szegedi Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyt

MŰVÉSZETELMÉLET

Dr. S. Szabó Márta: Hans Koessler, a sokoldalú tanár. Elhangzott a Magyar Kodály Társaság konferenciáján 2012. dec. 15-én (szerkesztett változat)

Dr. Mechler Anna: Bárdos Lajos: Nyújtsd ki mennyből

ZENEESZTÉTIKA

Dr. Antal-Lundström Ilona: A kiválóság titka. Az esztétikai alapú pedagógia. —
Az esztétika pedagógiai elemzése a demokratikus állampolgár formálásának eszközeként


ZENE-IRODALOM

Czigány György három verse: Parafrázis; Gyászgondola (Parafrázis Liszt emlékére); Tóparti zongoraszó (Fischer Annie emléke)

ZENE ÉS KÉPZŐMŰVÉSZET

Fenyves Mária Annunziata író, költő, festő, grafikus, zongorista, énekes és kiváló szervező (Nagy L. Éva - Király Lajos) Szerkesztette: Weninger Endréné
(A Montázs magazinban 2013 decemberében megjelent írás nyomán)

BESZÁMOLÓK

Virág Barnabás: "Elkezdeni az első leckénél és befejezni a századiknál" Szinkópa Vegyeskari Találkozó, 2014

Táncok billentyűkön. V. Zongorás Találkozó, Ráckeve (Darvassi Andrea) (pdf)

26. Mini-Fesztivál. Az újratöltött paradicsom (Eisenbacher Zoltán)

Cinegemuzsika Fótról (Z. T.)

Lengyelországban jártunk (Kerezsi Anna Mária)
A HARMADIK ÉVEZRED ZENÉJE

Orbán György: AULOS – KÉTÁGÚ SÍP
Zongoradarabok a polifónia gyakorlására
(Ábrahám Mariann)


Lendvay Kamilló: 12 hegedűduó (Fittler Katalin)

Farkas Ferenc zenekari műveinek CD-felvétele (Fittler Katalin)

Szendi Ágnes új zeneműve a 80 éve született Strém Kálmán emlékére

Átadták az Istvánffy Benedek- és az Orszáczky-díjakat

FOGLALKOZÁSI EGÉSZSÉGMEGŐRZÉS, A ZENE GYÓGYÍTÓ HATÁSA

Varga Csabáné Zakariás Emőke, Dr. Wilhelm Márta: Bemelegítés, a gyakorlás közbeni pihenők, a helyes testtartás. Három fontos elem a mozgásszervi betegségek megelőzéséhez


BETEKINTÉS

Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országok zeneoktatási rendszerébe (V.)
A spanyol zenetanárképzés helyzetéről (pdf)
 



DOKTORI DISSZERTÁCIÓK


Dr. Adrovitz István: A modern gitáriskola típusának megalkotója, Matteo Carcassi élete és munkássága

Tamásiné dr. Dsupin Borbála: A népi gyermekjátékok és mozgás relációja, és funkciója a 3-7 éves gyermekek személyiségfejlődésében c. doktori disszertációjának szinopszisa

Dr. Váradi Judit tanulmányai:
– A zenei nevelés gyökerei
– A non-formális zenei nevelés lehetőségei



SZAKDOLGOZAT


Szilágyiné Hegedűs Éva: Mert ímé mostantól boldognak mondanak engem minden nemzetségek (pdf)
Bodnár Gábor bevezetőjével

Majorosné Tóth Eleonóra: Quantz és a „kicsik”


KÖSZÖNTŐK


Bántainé Sipos Éva 95. születésnapjára (Ábrahám Mariann, Hollós Máté, Szendi Ágnes, Déri András). (Szerkesztette: Szendi Ágnes)

Vallomások. Palotás József hegedű- és szolfézstanár, tagintézmény-vezető 70 éves (Varga Géza)



EMLÉKLAPOK


Gerenday Endre karnagy, ny. főiskolai tanár emlékére

Búcsúzunk, de a tanár úr itt marad velünk. In memoriam dr. Olsvay Imre (dr. Gerzanics Magdolna)

Elhunyt Kárpáti József orgonaművész-tanár (LFZE – Enyedy Pál)

Búcsú Kárpáti Józseftől (Friedler Magdolna)

Andor Éva énekművész-tanár emlékére (MTI/LFZE – Meláth Andrea)

Lovag Ibolyára emlékezünk (Barátok, kollégák)

Péter Miklós búcsúztatója (Szirmai László)

Meghalt Konrád Péter ütőhangszeres művész-tanár (Schadl Zsuzsanna és Pattantyús-Á. Károly emlékezései nyomán)

Meghalt Buffó Rigó Sándor prímás


INTERJÚK

"A szeretet a lényege és a motorja a zenének is." Józsa Ágnes interjúja Vásáry Tamással

"A zenének varázshatalma van." Beszélgetés Medveczky Ádámmal, Kossuth-, Liszt-, Bartók-Pásztory és Artisjus-díjas karmesterrel miskolci bérletes koncertje előtt (Zsekov Éva Mónika)

"Szereti Ön Strausst?" – Beszélgetés egy kínai zenebaráttal (Szabó Adrienn)
BELEOLVASÓ

Dr. Gévayné Janurik Márta – Dr. Kerekné Fekete Éva: A zenedétől a zeneművészeti karig. Fejezetek a szegedi zeneoktatás történetéből dokumentumok és képek tükrében (pdf)

Michael Tanner: Wagner. Az EURÓPA könyve az Életek és Művek sorozatban, Fischer Ádám ajánlójával

Bátki Fazekas Zoltán: Könnycseppek – válogatott versek. KÖZÉLET Kiadó, Szeged 2010. Altató, Bagolyka dal, Búcsú, Búcsúcsók, Csak hallgatóztam, Édenben, Félefajta játék, Fényben születő, Isten vonatán, Istenem!, Juditomnak, Kicsi gyönyörűm.


HÍREK

Világraszóló érdeklődés az I. Nemzetközi Marton Éva Énekversenyen

Pauk György ismét itthon volt

Madarász Iván az Artisjus élén

"Tiszta forrás település"

Egy európai tehetségsegítő hálózat felé

Rekorddöntés, Új módszertan
(A 8. CsengőFestről)


Odaítélték a 2014. évi zenei ösztöndíjakat

Átadásra kerültek az Év Talentuma díjak

Kamarazene a CEU-ban

Bélyegen a Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus

Kóté László játékával CD jelent meg

Lemezbemutató a Vígadóban



ÚJ KIADVÁNYOK


LFZE
Madárszó. Egy alkalmazás, amellyel a szolfézs gyerekjáték

Editio Musica Budapest
Kodály Zoltán: Adagio – új kiadás

HUNGAROTON Records
J. S. Bach: Orgonaművek (Teleki Miklós)
Fischer Annie: The Celennial Collection
J. S. Bach: Klavierübung III - Korálok (Karosi Bálint)
Emanuel Moór: Csellóversenyek (Szabó Péter, Szabó Ildikó, Miskolci Szimfonikus Zenekar, vez.: Hamar Zsolt)
Joseph Martin Kraus: Szimfóniák és hegedűverseny (Capella Savaria, Nicolas McGegan)
Szergej Rahmanyinov: A holtak szigete, Szimfonikus táncok (Miskolci Szimfonikusok, Kovács László)

BMC Records
Egy- és többszólamú liturgikus énekek a Szent Kereszt tiszteletére (Schola Hungarica) (pdf)
Gregorz Karnas Trió - Lukács Miklós: Audio Beads

FONÓ
Kathy Horváth Lajos: Alfa & Omega
Parapács zenekar: Bäbocsātlak

NAP KIADÓ
Juhász Előd: Zeneközelben. Beszélgetések egy rádiós muzsikus vendégeivel



A MAGYAR ZENEPEDAGÓGUSOK 2014. ÉVI "KEREK" SZÜLETÉSI ÉVFORDULÓIBÓL


(2. javított és bővített változat)   ( pdf )
Összeállította: Zelinka Tamás



SZERZŐI ÉS TEMATIKUS TARTALOMJEGYZÉK

az MZTSZ PARLANDO c. internetes zenepedagógiai folyóiratában az
1959/1. — 1964/12. és 1996/1. — 2014/3. számokban megjelent írásokból
( pdf )




VERSENYFELHÍVÁS


IV. Országos Gregor József Énekverseny. Székesfehérvár, 2014. november 21-24.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat

hangszeres tanárokat keres

Szimfónia programjába.


Bővebb információ itt

és itt: Bátki Márton









2014 / 2. szám

Tartalom:


A MAGYAR MŰVÉSZETOKTATÁSÉRT

Az Oktatási Hivatal vezetőjének Tájékoztatása a 2015. évi általános pedagógusi minősítési eljárás jelentkeztető felületének megnyitásáról

KÖZLEMÉNY az EMMI és a pedagógus szakszervezetek vezetői között 2014. március 4-én megtartott szakmai egyeztetésről

Jakabné Muity Mária a választásról, a plusz órákról és a kollektív szerződésről (Réfi Zsuzsanna)


INTERJÚ

A zenélésből meríteni. Beszélgetés dr. Vigh Andreával, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorával (Legato - Bokor Gabriella

KÖSZÖNTŐK

"Szerencsém, hogy a szakmám a hobbim..." Március 8-án volt 80 éves Földes Imre, a korszakos jelentőségű zenetörténész-professzor (MusiciansWho - Fürth Lívia)

100. születésnapján köszöntjük Rauhala Lenke (Erdélyi Lászlóné Murin Lenke) zenetanár-igazgatót

Gratulálunk 2014. március 15-én kitüntetett kollégáinknak


SOROZAT DR. KOKAS KLÁRA KEVÉSSÉ ISMERT ÍRÁSAIBÓL
Szerkesztő: dr. Deszpot Gabriella
"Fülünkbe cseng..." IV.
- Örülünk, lengetünk, énekelünk. Újdonságos koncert gyerekekkel
- Tapsoljunk? Hátha nem muszáj?
Tapasztalatok a gyerekek zenebefogadása körül



TANÍTÁS MŰVÉSZETE – TEHETSÉGGONDOZÁS

Asztalos Andrea: Gyermekek és fiatalok hangképzése, hangképzési problémái

Péter Zoltán: Foto-szekvenciális prima vista játék, azaz a kép-pozíciókban történő lapról olvasás technikája

Aszalós Tünde: Beszámoló egy "zongorapedagógiai misszió" újabb eseményéről

A színpadon tanultam mindent. Beszélgetés Miklósa Erikával (Kritika - Józsa Ágnes)
 


A MAGYAR ZENEPEDAGÓGUSOK 2014. ÉVI "KEREK" SZÜLETÉSI ÉVFORDULÓIBÓL
(1. javított és bővített változat)
(Összeállította: Zelinka Tamás)

( pdf, 14 MB )



SZERZŐI ÉS TEMATIKUS TARTALOMJEGYZÉK
az MZTSZ Parlando c. internetes folyóiratában az 1959/1. - 1964/12. és 1996/1. - 2014/2. számokban megjelent írásokból ( pdf )

MŰVÉSZETELMÉLET

Angi István: "Örvendjen az egész világ"

Erdős Ákos: Lajtha László kapcsolata a kóruszenével

Czakó Dóra: Mi az a cantus firmus?

Fábián Tímea: Syrinx

Szabó Adrienne: Gondolatok az ifjúsági ismeretterjesztő hangversenyekkel kapcsolatban – egy zenetanár szemszögéből

Tokodi Gábor: Díszítések jelölései a XVI-XVII. századi lantkottákban. A XVI-XVII. századi lantzene megszólaltatási lehetőségei gitáron, különös tekintettel a jelzett, és a jelöletlen díszítésekre ( pdf )


DOKTORI DISSZERTÁCIÓK

Dr. Váradi Judit: A zenei nevelés gyökerei (htm)  ( pdf )

Dr. Miháltz Gábor: A klarinétjáték módszertana

EMLÉKLAPOK

92 évesen meghalt Zsigmondy Dénes  világhírű hegedűművész

Elhunyt Olsvai Imre (Fehér Anikó)

Elhunyt Déry Gabriella

Kányási Sándor és Kammerer András emlékére

Litván Gáborra emlékezünk (Sugár János és Haramza László)

"Szerettük." Örökre elment Péter Miklós (Z.T.) 

Elhunyt Szekendy Tamás (Kalló Zsolt)

Elhunyt Lovag Lászlóné Füzéséri Ibolya ny. zeneiskolai igazgató

Bócz Sándor zenepedagógusra emlékezünk

FELHÍVÁSOK

Új tartalmakkal egészült ki az Útmutató, megjelent hat szakterület tanfelügyeleti Kézikönyve

VIII. Győri Zenei Nevelési Konferencia (2014. május 15-17.) felhívása ( pdf )

IV. Nemzetközi Bartók Béla Zeneiskolai Zongoraverseny (Budapest, 2014. december 5-7.)  ( htm )   ( nyomtatható verzió, pdf )

A Magyar Zeneszerzők Egyesülete és a Vántus István Társaság felhívása zeneszerző versenyre

Megjelent Papp Károlyné és Spiegel Marianna: Alapfokú szolfézsoktatás a gyakorlatban c. munkája

Nyári kurzusok a Kodály Intézetben
A HARMADIK ÉVEZRED ZENÉJE

Évfordulók VI. (Eisenbacher Zoltán)

Évfordulók VII. (Eisenbacher Zoltán)



BELEOLVASÓ

Nagy Anikó Johanna: Csillagfürt avagy hogyan gyógyuljunk ki a lustaságbetegségől. Meseregény és furulyaiskola Egri Mónika rajzaival Berg Judit író és Kállay Gábor ének- és furulyaművész, a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola tanárának ajánlásával ( részlet a könyvből, pdf )


BETEKINTÉS

Hercz Dorman Alíz: Betekintés az európai országok zeneoktatási rendszerébe (V.)
Az olasz zenetanárképzés felépítése és szakmai háttere



SZAKDOLGOZAT


Kerekes Sándor: Pedálos zongora


ZENE – IRODALOM


Dobai Péter költeményei:
- "Álmodozás" Egy régi muzsikus, Giovanni Bottesini felleges futamai álmatlan éjszakákra
- Antonín Dvořák, A-dúr zongoraötös



BESZÁMOLÓ

Versenygyőztes zongoristák koncertje



HÍREK – AJÁNLÓK

Megújult a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem honlapja

2014-ben négy fiatal nyerte el a Sólyom László által adományozott díjat

Auer-kultusz Veszprémben

Zenepedagógia-történeti kiállítás a Tóth Aladár Zeneiskolában

Két új Zeneakadémia-vonatkozású könyvről

A Cinegemuzsika c. kottakönyvről

Átadták az első Vásáry Tamás-ösztöndíjakat

Hangszerek is vannak a Tehetségpontok, valamint hátrányos helyzetű tehetségekkel foglalkozó tanodák számára biztosított "ajándékcsomagban"

Megjelent a "Félre bánat, félre bú..." című vidám, mulattató dalokból álló magyar népzene válogatás dr. Joób Árpád szerkesztésében

Új Grencsó-CD ajánló a BMC Records-tól

Megjelent a Borbély Műhely Hungarian Jazz Rapsody c. új CD-je a BMC Records-nál (pdf)



SAJTÓHÍR

A Magyar Zeneművészek és Táncművészek szakszervezete

2014. április 23-án megtartotta soron következő
tisztújító küldöttértekezletét.


Az értekezleten az alapszervezeteknél megválasztott 89 küldött kilencven százaléka vett részt.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma képviselői közül Varga Attila főosztályvezető,
titkárságvezető, a köznevelési államtitkárság nevében méltatta a minisztérium és a szakszervezet
hasznos és eredményes együttműködését.

A küldöttek megvitattál és elfogadták az elmúlt öt év tevékenységéről szóló beszámolót
és a jövőre vonatkozó határozatokat hoztak, továbbá az új Polgái Törvénykönyv szabályozásának megfelelően
módosították a szakszervezet alapszabályát is.

A tisztújítás során megerősítették a korábbi vezetőket:
a szakszervezet elnöke Sólyom-Nagy Sándor,
alelnökei Brieber János és Varsányi Lászlóné,
főtitkára dr. Gyimesi László lett.




2014 /1. szám



MADÁRSZÓ





Egy alkalmazás, amellyel a szolfézs gyerekjáték




MEGJELENTEK
Z AZ EGYHÁZZENE-PEDAGÓGIAI KONFERENCIA
(Gödöllő, 2013. okt. 21-23.) ELŐADÁSAI


A 2013. október 21-23. között Gödöllőn, a Királyi Kastélyban tartott
Egyházzene-pedagógiai Konferencia
előadásai megjelentek a Magyar Egyházzene c. folyóiratban (XXI. évf. 1. szám, 29-90. old.),
amely a Régi Zeneakadémián, a III. emeleti könyvesboltjában megvásárolható
http://egyhazzene.hu/kiadvanyok/met-konyvesbolt/,
és  megrendelhető a meszena@zti.hu címen, ill. a cikkek pdf. fájlokban elolvashatók és letölthetők a http://egyhazzene.hu/kiadvanyok/magyar-egyhazzene-folyoirat/magyar-egyhazzene-folyoirat-xxi-evfolyam/ a 29-90. oldalakról.





2014 /1. szám


Szakmai egyeztetés
az EMMI és a pedagógus szakszervezetek
vezetői között

2014. mácius 4-én az Emberi Erőforrások Minisztériumának Köznevelésért Felelős Államtitkársága és a pedagógus szakszervezetek vezetői szakmai egyeztetést tartottak  

KÖZLEMÉNY

A megbeszélésen mind az öt pedagógus szakszervezet (Pedagógusok Szakszervezete, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezete, az Oktatási Vezetők Szakszervezete, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete és a Munkástanácsok Pedagógus Ágazata) – köztük mindkét reprezentatív pedagógus szakszervezet – részt vett, amelyik aláírta a Kormánnyal a 2013. január 22-ei megállapodást.

Az egyeztetésen a felek a pedagógus minősítési rendszer részletszabályairól tárgyaltak.  A szaktárca és az Oktatási Hivatal munkatársai mindkét témában részletes tájékoztatást adtak a szakszervezetek képviselőinek.

Az egyeztetésen Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár és az Oktatási Hivatal szakemberei számos, a minősítési rendszer kidolgozása során figyelembe vett nemzetközi példáról, a rendszer megalkotásának folyamatáról, illetve az ezt létrehozó szakemberek köréről szolgáltattak részletes információkat a szakszervezetek vezetőinek.

A szaktárca kitért a portfólió feltöltéssel kapcsolatos tudnivalókra, a portfólió, mint értékelési eszköz nemzetközi és magyarországi megalapozottságára és a pedagógusok portfólió-feltöltéssel kapcsolatos teendőire.

A speciális területen hivatásukat gyakorló pedagógusok – mint a művészeti iskolákban tanítók - portfólió feltöltéséhez a szaktárca további segédanyagokat ad közre március közepén.  2014 végéig több ezer próbaminősítést tart az Oktatási Hivatal, és ezek tapasztalatai, a résztvevők észrevételei és javaslatai alapján alakítják ki a szakértők a pedagógusminősítés végleges tartalmi elemeit, eszközeit és eljárásrendjét.

A minősítési rendszer bevezetésénél az Emberi Erőforrások Minisztériuma elsődleges szempontként fogalmazta meg a fokozatosságot, ezáltal minden érintett szereplőnek elegendő időt biztosít a felkészülésre.

(Köznevelésért Felelős Államtitkárság)







2014 / 1. szám

Tartalom



A MAGYAR MŰVÉSZETOKTATÁSÉRT

"Nem kérdőjelezik meg az alapfokú művészeti iskolák létét és fontosságát".  Ember Csaba pluszórákról, álláshelyekről, pótlékokról, pedagógusi karról (Réfi Zsuzsanna)


TANÍTÁS MŰVÉSZETE – TEHETSÉGGONDOZÁS

Dr. Stachó László: A zenei képesség és az előadóművészi kiválóság – Bevezetés a zenei előadóművészet pedagógiájába

Laczkóné Pálfi Alojzia:  Kiss Áron Magyar gyermekjáték-gyűjteményének hatása a 20. század zenei nevelésére   ( pdf )

Balázs Mária: A zeneoktatás szerepe kisgyermek, és kisiskolás korban


SOROZAT DR. KOKAS KLÁRA KEVÉSSÉ ISMERT ÍRÁSAIBÓL

Szerkesztő: Dr. Deszpot Gabriella
III. "Fülünkbe cseng..."
  ( pdf )


ORSZÁGOS ZENEI VERSENYEKRŐL

"Bebújni a hangok mögé". Interjú Perényi Eszter habilitált egyetemi tanár, professor emerita-val a 2013. évi XIV. Országos Koncz János Hegedűverseny tapasztalatairól (Bokor Gabriella)

"Debrecenbe kéne menni..." Beszámoló a debreceni Kadosa Pál Zongora Emlékversenyről (Némethy Attlia)



KITEKINTÉS

Hercz Dorman Aliz: A zenetanárok képzése Németországban


MŰVÉSZETELMÉLET

Göncz Zoltán: "Fenséges" vagy "túlértékelt"? – A hatszólamú ricercar stációi

Ungár István: Az idegen. Két Schubert dal alapján

Dr. Báll Dávid: Adalék Földes Andor életének tanulmányozásához  ( pdf )
DOKTORI DISSZERTÁCIÓK

Dr. Adrovicz István: Az ember gitárja


EMLÉKLAPOK

Szokolay Sándor emlékére (Aradi Péter  interjúja)

20 éve hunyt el Tibold Iván (pdf)

Emlék-szilánkok. Cziffra György első mesterkurzusa (1986 nyara, keszthelyi Festetics-kastély) (Ábrahám Mariann)


VÁLOGATÁS A MAGYAR ZENEPEDAGÓGUSOK 2014. ÉVI "KEREK" SZÜLETÉSI ÉVFORDULÓIBÓL
Összeállította Zelinka Tamás   ( pdf )  5MB


KÉPZŐMŰVÉSZET – ZENEPEDAGÓGIA

Dr. Lantos Ferenc állandó kiállításának megnyitója Pécsett (2013. december 13.) (Az ismertetőt összeállította: Ábrahám Mariann)


EGYHÁZZENE – IRODALOM

Egyházi kórusművek magyar szöveggel. Dobos László műfordításai


VERS ÉS ZENE

Sulyok Gizella: Virágzó fehér csend


HÍREK – AJÁNLÓK

Kurtág-hangverseny és ünnepélyes díjátadás Londonban

José Cura újra Budapesten (Bokor Gabriella)

XI. Zongoraverseny Kadosa Pál emlékére – Léván (Szalay Szilvia) 

Átadták a 2013. évi zeneművészeti Junior Príma Díjakat

Díjeső Lajkó Istvánnak

Rumy Balázs sikere New Yorkban (Becze Szilvia)

Emlékezés a 250 éve született Lavotta Jánosra

Szoboravatás Budafok Borvárosban a kettős bicentenáriumon

Szobrot kapott Puccini

INTERJÚ

"Az biztos, hogy kell egy nagyon jó tanár is." Beszélgetés Szabadi Vilmos hegedűművésszel, az LFZE egyetemi docensével (Bokor Gabriella)

Lépcsőfokok, billentyűk. Interjú Kovács Gergővel, az LFZE Rendkívüli Tehetségek Osztálya növendékével (Bokor Gabriella)


RECENZIÓK

Papp Károlyné – Spiegel Marianna: Alapfokú szolfézsoktatás a gyakorlatban
(S. Szabó Márta)


Évfordulók III. (Eisenbacher Zoltán)
39. Korunk Zenéje Kortárs Zenei Fesztivál. Kocsár Miklós 80 / Benjamin Britten 100


Évfordulók IV. (Eisenbacher Zoltán)
39. Korunk Zenéje Kortárs Zenei Fesztivál.
Witold Lutosławski 100 / Ligeti György 90
művei


Évfordulók V. (Eisenbacher Zoltán)
39. Korunk Zenéje Kortárs Zenei Fesztivál. Ligeti György 90 / Witold Lutosławski 100


A szép és a szakrális — A karácsonyi ünnepkör Bárdosi Ildikó énekhangján (Deák-Sárosi László)


BESZÁMOLÓK

Altorjay Tamás: Beszámoló a 10. PEVOC konferenciáról

Beszámoló a CWA 12. kongresszusáról (Herencsár Viktória)

Herencsár Viktória ArtD: Cimbalom Szemináriumi napok Besztercebányán

Bács-Kiskun Megyei Zongoristák XI. Találkozója (Dombiné Kemény Erzsébet)

30 éves a Veszprémi Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola (N. Prém Zsuzsanna)



SZERZŐI ÉS TEMATIKUS TARTALOMJEGYZÉK
az MZTSZ PARLANDO c. internetes zenepedagógiai folyóiratában az 1959/1. – 1964/12. és 1996/1. – 2014/1. számokban megjelent írásokról   ( pdf )












2013-as lapszámaink:


2013 / 6. 2013 / 5. 2013 / 4.
2013 / 3. 2013 / 2. 2013 / 1.


Emlékeztető:

2012-es évfolyamunk elérhető itt !

Korábbi évfolyamainkat lásd az
 
   archívumokban    







Életöröm
2012-es évfolyamunk:
2012 / 6 2012 / 5 2012 / 4 2012 / 3 2012 / 2 2012 / 1



Tehetséggondozás Kodály szellemében

Pedagógus-továbbképzési Akkreditációs Program


Szervező neve:
Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége 

>> Részletek







ÚJ  PARTNERÜNK:



ÚJ PEDAGÓGIAI SZEMLE




A 40 éves Monteverdi Kórus felvételeiből









Tisztelt Olvasónk!

Írjon nekünk!

Értékes könyvét, koncert-meghívóját, konferenciáját, tanfolyamát,  bemutatóját

szívesen közzétesszük:


 
Tamas.Zelinka@gmail.com


PARTNEREINK

  

 



TISZTELT OLVASÓK!

Sajnálattal tájékoztatjuk Önöket,
hogy a Parlando

c. zenepedagógiai folyóirat

nyomtatott kiadása

53 év sikeres működés után

pénzügyi okok miatt
átmenetileg szünetel.

A papír-alapú újság hiányáért az internetes változat bővítésével és frissítésével igyekszünk kárpótolni Önöket.

Bízunk abban is, hogy

egyszer majd megteremtődnek
az újraindítás feltételei.

Megértésüket

és további érdeklődésüket köszöni

 

Zelinka Tamás

felelős szerkesztő

 



IMPRESSZUM
parlando.hu

A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete 
időszaki zenepedagógiai folyóirata.

ISSN:  2063-1979

Felelős szerkesztő: Zelinka Tamás
E-mail: tamas.zelinka@gmail.com

mobil: 0620/493-7663
és 0630/826-1746

Tanácsadó testület:
A Zenetanárok Társasága tagozatvezetői: Avar Judit  - ének, dr. Ábrahám Mariann – zongora, Ernyei László - harmonika , Kovácsikné Falvay Edit – gordonka, Romos Zsolt – fafúvó,  S. Szabó Márta – szolfézs, Szászné Réger Judit – hegedű, Sztán István – rézfúvó, Tóth Melinda – gitár,továbbá dr. Bodnár Gábor, az ELTE BTK Zenei Tanszék vezetője

 A folyóirat 1959-2011. között 53 évfolyamot élt nyomtatott kiadását Szatmári László alapította.

Felelős kiadó: dr. Gyimesi László, 
a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete főtitkára.

A szerkesztőség címe: 
1068 Budapest, Városligeti fasor 38.
Tel.: 342-8927.


Lapunk megjelenését támogatja az
NKA Nemzeti Kulturális Alap